Egyéb stuff

2013. május 21., kedd

Ügyintézési nehézségek

Ma két szempontból is első napom volt.
Első munkanap, amikor nem mentem dolgozni. Ez egyszer jutott eszembe, egyébként egyelőre olyan érzés, mintha hosszúhétvége lenne. Majd a hét vége felé nyilván már belémnyilallik majd a dolog.
Első nap, hogy igazán pomázi polgárnak érzem magam. Már két hete itt lakunk, de most először kellett egyedül, önerőből megoldanom, hogy a központba jussak, ott vásároltam a patikában, majd felültem a HÉV-re, és utaztam egy jó nagyot (amúgy az emberek cukik, átadták a helyüket, sőt, egy nő még a HÉV-ről is le akart segíteni). Még mindig tanulom persze, hogy mi hol van a városban, de jó érzés volt az árnyas utcákon sétálni, és meglepően zsúfoltnak éreztem a 4-6-os villamost.

Amúgy az ügyintézési képességem már nem a régi. Összeírtam, hogy miket szeretnék elintézni ma, és csak a fele sikerült - és meg kell mondanom, még annak is örülök, úgy elfáradtam. Kezd hülyeségnek tűnni, hogy mostantól szombatig minden napra beterveztem valamit, ami miatt be kell mennem Budapestre...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése