Ezt varrtam karácsonyra

Egyre inkább azt veszem észre magamon, hogy a kézzel készített ajándékoknak jobban örülök. Félreértés ne essék, természetesen nagyon örülök a vásárolt ajándéknak is, főleg, ha szükségem van rá, és valaki volt annyira alapos, hogy ezt kinyomozza. Rengeteg szuper dolgot kaptam idén is relaxgyertyától parfümig, sáltól kerámiatálig, teflonos sütőlaptól ruhaneműn át Erdélyről szóló gyönyörű könyvig, mégis a legjobban azoknak örülök, amelyeket saját kézzel készítettek, közben rám gondolva, hosszú-hosszú órákon át. Kaptam nagyon csinos terítőt, fonott kosarat, pompomot a sapimra és pokrócból készített, összepatentolható otthonkát.

Én magam is igyekszem gonddal készíteni vagy vásárolni az ajándékokat, az a módszerem, hogy év közben a telefonomban jegyzetet vezetek arról, amire a környezetemben valaki vágyik vagy érdeklődéssel tekintett. Aztán decemberben meg minden bkv-s ablakonkibámulás vagy olvasás helyett ezen gondolkodom.
Sajnos néha elég nehéz időt találni a konkrét kézzel készített ajándékokra, de most is megpróbáltam legalább egy kicsit. Ez lett belőle (a képen az én lábamon van, de természetesen nem nekem készült):

Emellett csináltunk ajándékba erdeigyümölcs-lekvárt, mandulás shortbreadet, sőt, idén először mézeskalácsot is készítettem, szép cukormáz rajzolattal meg minden, ahogy kell. Ahhoz képest, hogy első próbálkozás, sikert arattak - csak lefotózni felejtettem el. Sebaj, legalább lesz még egy post róla (vagy update).

Wish U a Merry Arm Grid to Shed

Békés, boldog Karácsonyt! Ne feledjétek el észrevenni a hétköznap csodáit...

P.s.: de aki még egyszer a közelemben kiejti azt a szókapcsolatot, hogy "kari aji", azt - szeretet ide vagy oda - bántani fogom...

Én és a méhecském

Örökbe fogadtam egy méhecskét.
De tényleg.

Van ez a kezdeményezés, "Hives Save Lives": az afrikai élelmezés segítésére méhészethez szükséges feltételek teremtése. Ennek kapcsán van egy kis oldal, amelyen kifejezheted, hogy ezzel egyetértesz: örökbefogadsz egy méhet Ugandában, és kapsz róla aranyos bizonyítványt. Szerintem kedves dolog, főleg mikor fontos arra koncentrálni, hogy a közelgő ünnepek tulajdonképpen a szeretetről és az egymásra való odafigyelésről szólnak.

Mottó

Megtaláltam az új mottómat! Nem is értem, miért nem én mondtam...

"A boldogság más, mint az öröm. A boldogsághoz hozzátartozik a küzdelem, a tudás, a teljesítmény." - George Sheehan

Angolul amúgy picit másképp hangzik: "Happiness is different from pleasure. Happiness has something to do with struggling and enduring and accomplishing." De ugyanolyan jó... főleg kiemelném a struggling = effort részt. Csak energiabefektetéssel nyerhetünk ki energiát. Azt mondjuk nem tudom, hogy az enduring hogy lett tudás, de mindkettő belefér.
Ennek kapcsán megemlítendő, hogy az egyetlen facebook-oldal, amelyet korábban nem ismertem, és azért jelöltem be, mert megtetszett, az az Inspiration is Bliss. Minden napra egy mese inspiration.

Viszlát, régi mottó, úgyis a régi énemhez tartoztál...

Múlt csütörtök képekben

Na, azért csak most, mert mostanra sikerült kiválogatnom a képeket...

Látkép

Mentorom és én

A táncosok egyik laza formációja

A legszexibb gengszter

Pizza és sajttorta

UPDATE: tettem fel képet a cheese cake-ről...

Maradt egy kis rózsaszín kajajegyem így év végére, úgyhogy vasárnap kirúgtunk a hámból: megnéztük belülről a MOM Parkban a Vapiano olasz éttermet. Nos, kifejezetten csak ajánlani tudom, akár még ünnepi alkalmakra is. Igaz, hogy önkiszolgáló, de a környezet, a személyzet, a kaják minősége csillagos ötös.
A rendszer úgy működik, hogy a bejáratnál kapsz egy kártyát, minden fogyasztásodat erre regisztrálják, és végül távozáskor egyszerűen leolvassák az összeget, te pedig kifizeted. Teljesen korrekt, nem bonyolítja a dolgokat feleslegesen, és mivel van rajta limit, még a határaidat is tudhatod.
A kajákat különféle pultoknál lehet megrendelni. Én Crudo pizzát kértem (pármai sonka + parmezán), és egyáltalán nem csalódtam. Amikor rezgett a kis kütyü, hogy mehetek a pizzámért, akkor tették a tetejére a parmezánlapocskákat a csinos, olasz vastagságú (=papírvékony) tésztájú pizzára a sonka fölé. Eléggé autentikusnak tűnt, már amennyi olasz tapasztalatom nekem van. A pizzaszósz is fincsi volt, az asztalnál pedig szüretelhettem friss bazsalikomot egy kis bokorról.

Egyetlen bánatunk az volt, hogy meg akartuk kóstolni a cheese cake-et, de épp akkor sütötték, és még hűlnie kellett. Sebaj, ezen könnyen segítettünk: hazamentünk, és J sütött otthon - természetesen fincsibbet, mint bármelyik bolti. Nyamm!

20-as évek party

Tegnap 1920-as évek partyn jártam. Nem, még nincsenek képek.

Egész jól sikerült összeszednem ruhát és kiegészítőket, és az utolsó pillanatban azt is kitaláltam, mit csináljak a hajammal, hogy legalább egy kicsit vintage legyen. De nem arattam osztatlan sikert: néztek indiánnak és egyiptominak is. Sebaj, azért kiválóan éreztem magam, szerintem nagyon jó volt a hangulat, az ajtónál korabeli öltönyös úr nézte ki a nevemet egy listáról, pezsgő volt a welcome drink, és elég nagy hányadban beöltöztek a vendégek is.
A műsort a Maffia Swing együttes szolgáltatta, nagyon tetszett az előadásuk: jól táncoltak, igényes ruháik voltak, jó volt a zene, szóval minden klappolt.

Emellett most láttam életemben először igazzy rulettasztalt is, az se volt semmi. A csaj olyan gyorsan pörgette meg, dobta be a golyót, majd mikor megállt, olyan gyorsan lehúzta a nem nyert zsetonokat és osztotta ki a nyereményeket, hogy csak lestem. A szerencsejáték nem az én világom. Baráti póker zsetonokkal, pénz nélkül, az oké - de mivel sosem voltam szerencsés játékokban, inkább nem is küzdök.

Amúgy persze az egész party közben rengetegszer gondoltam arra a régi, ominózus 20-as évek live-ra, amelyet a 2007-es őszi Rúna Táborban játszottunk. Na, az aztán menő volt, és egész komplexre sikerült a sztori is (szerény személyem hozzájárulásával). Kár, hogy nem írtam le akkor, most meg már nem nagyon emlékszem. És de sok mindennel vagyok még így...

Sárkánydömping kiskarácsony

Sugallatomra a kicsiny scrum csapatom felelevenítette azt a kedves szokást, hogy kihúzzuk egymás nevét, és mindenki hoz egy kis értékű, de személyes ajándékot. Ma tartottuk a kiskarácsonyunkat, és szerintem nagyon jól sikerült. Én egy taekwon-dos kollégát húztam, aki a Buday Klubban sportol, és arra gondoltam, talán örülne egy személyes bögrének.

Készülés közben

A kész mű

Én pedig egy nagyon menő sárkány papercraftot kaptam, félkész állapotban (a feje van meg, a testét nekem kell összeragasztgatnom). Ha kész lesz, akkor így fog kinézni:

Cukker

Most akkor írjak blogot?

Az imént meghallgattam egy előadást a Nemzeti Nyomozó Iroda Csúcstechnológiai Bűnözés Elleni Osztályának egyik képviselőjétől Security témakörben - a közösségi oldalak, cloud computing, vezeték nélküli hálózatok és egyebek jelentette kockázat cégek és magánszemélyek számára. Elég sok olyan példa elhangzott, hogy a bűnözők hogyan tudják felhasználni az interneten megtalálható adatokat, de szerencsére arra is volt példa, hogy a nyomozóknak miként sikerült lebuktatniuk a bandát. És oda lyukadt ki, ahová minden ilyen témában elhangzó előadás, illetve amit már eddig is tudtunk: a leggyengébb láncszem maga az ember. Lehet bármilyen biztonságos egy rendszer, az emberi hülyeség kihasználásával biztosan fel lehet törni.

Viszont ennek kapcsán eszembe jutott egy korábbi beszélgetés barátokkal. Az első reakció ugyanis nyilván az, hogy az ember megfogadja: nem használ facebookot, nem ad meg semmilyen infót magáról, nem használ bankkártyát internetes fizetésre, sőt, inkább nem ír blogot sem, hiszen most kiderült, hogy minden adatot megtudhatnak rólam a titkosszolgálatnál.

Más részről viszont nincs rejtegetnivalóm. És itt jön be az a bizonyos beszélgetés: hogy milyen hülyeség, hogy az USA-ban csak arról vehetnek ujjlenyomatot, aki elkövetett valamit. Vegyenek rólam nyugodtan ujjlenyomatot, ha ez az ára a hatékonyabb bűnüldözésnek. Nem készülök sem rabolni, sem sikkasztani. Személyiségi jogokba ütközik levenni az ujjlenyomatot... De ha valaki becsületes ember, miért tiltakozik? Pont az ő védelme érdekében történne a dolog. Sőt, legyen hazánkban is ujjlenyomat-adatbázis. Ha lenne, akkor most valószínűleg nagyon egyszerű lenne egy igen közeli betöréses bűneset felgöngyölítése. És ha ennek az ügynek a megoldásához nekem engedélyeznem kell, hogy bekerüljek egy országos adatbázisba, bármikor.
Most itt nyilván nem beszélünk arról, hogy ez az adatbázis esetleg rossz kezekbe kerülne - tételezzük fel, hogy legalább olyan biztonságos, mint az amerikai.

Kártyás fejtörő

A cégnél volt egy kis vetélkedő, Geek's Challenge címen. Még nyerni is lehetett vele, bár engem tényleg inkább a fejtörők érdekeltek. Nagyon jó kis logikai feladványok voltak benne, képiek és matematikaiak, teljesen vegyes felvágott volt. Persze nem tehetem közzé az egészet, de megmutatom a kedvencemet a 11 feladat közül:

Van egy paklid, amelyben sorban vannak a lapok: A2345678910JQK.
Keversz rajta egyet, majd keversz rajta még egyet, pontosan ugyanúgy, ahogy az első alkalommal.
A második keverés után ez a sorrend: KJ5Q648A327109
Mi a kártyák sorrendje az első keverés után?

A helyes megfejtők között plazmatévét vásárlási utalványt elismerő vállveregetést sorsolunk ki.

Felnőtt-tükör

A Jógyerekek képeskönyve című előadás jó.

Ajánlásra néztük meg, állítólag Tim Burton-rajongóknak kötelező. Ez mondjuk szerintem csak részben igaz, de az előadás nagyon sok szempontból tetszett. Kiválóak a jelmezek/maszkok, nem véletlenül nyert díjat. Szellemes, hogy a lánygyerekeket férfiak, a fiúkat pedig nők játsszák, a doktor és a szülők alakja telitalálat, de jók az arcfestések is, főleg a beesett szemek és a pengevékony, széles szájak. A doktor, Gálffi László színészi játéka tetszett a legjobban, de senki nem lógott ki a sorból, maximum énekhangban volt vékonyabb.

A magyar szöveg szerintem jó fordítás, sokszor persze fárasztó rímekkel, de összességében elegendő nyelvi humorral. A műfaji meghatározás szerint ez egy rémvarieté, és ez tulajdonképpen illik is: többször lehet rajta mosolyogni/nevetni, és nem egyszer sokkolnak morbid jelenetek, de a lényeg valahol az egész mögött, a háttérben lapul. Az ember először nem is veszi észre, csak amikor másnap elgondolkodik rajta, hogy ez nem véletlenül szól felnőtteknek: hiszen a felnőttek azok, akikben elnyomva ugyan, de ott lappang a gyermeki lélek, annak minden kíváncsiságával és gonoszságával együtt. Csak a társadalmi máz akadályozza meg, hogy ezek kitörjenek. Hogy is mondja a doktor: csapkodást hallunk, de ki tudja, hogy az angyal szárnya, vagy kutyakorbács-e.

Három olyan jelenet is volt benne, amely miatt már megérte megnézni, spoiler nélkül felsorolva: a kutyás, a tükrös és a karácsonyi ajándékos. Ez utóbbi miatt még ráadásul aktuális is - valamennyire.

Egy kis WoW nosztalgia

Frissítés: betettem néhány képet... Alig bírtam kiválogatni, melyikek legyenek...

Két napja próbálom megfogalmazni, mit érzek a WoW accountom lefagyasztása kapcsán. Először azt mondtam volna: tompa üresség. De ez nem igaz, ezt inkább akkor éreztem, amikor a többiek freezeltek. Aztán gondolkodtam, és a mélabú ötlött eszembe, amolyan nosztalgiázós fajta. Ez már jobban fedi a lényeget.
Maga a játék nem annyira hiányzik, mint a társasági élmény, amit nyújtott. Sok-sok emlék gyűlt fel az évek alatt, sikerek, kudarcok, vicces dolgok, bánatok és vigasztalások, küzdelem, jól megérdemelt jutalmak, és mind-mind más emberekhez kapcsolódott. Többen közülük azóta wowon kívüli, személyes barátok lettek, és persze fogunk még találkozni más játékokban. Most pedig vannak offline játékok, de egyik sem köt le igazán. Az a tudat hiányzik, hogy amikor elindítottam a WoWot, tudtam, hogy értelmesen fogom tölteni az időmet. Nem csak szórakozom, de beszélgetek, kapcsolatot építek, filozofálok, vagy éppen másoknak biztosítom a szórakozását azzal, hogy ott vagyok. Hasznos vagyok. Ezt egy offline játék soha nem adhatja vissza: az "csak" szórakoztat. Persze bizonyos ideig ez is elég, a hosszantartó lebilincseléshez viszont már nem.

2005-ben kezdtem el játszani, sőt, igazából még korábban, az európai bétában, élesben pedig a megjelenés napjától. A payment historym elég csinos összegre rúg, mégsem sajnálok egyetlen centet sem.

Úgy kezdtem, mint mindenki más: guild nélkül, csak ízlelgetve a tartalmat troll rugómmal. Aztán valamikor 32-ik szint környékén megláttam egy Pálpusztai nevű undead warriort, és bár roppant szellemesnek tartottam
ezt a nevet, így suttogtam rá: "Hülye egy neved van." Ekkor tudtam meg, hogy magyarok is játszanak a szerveremen. Kis vicces eszmecsere után kérdezték, hogy akarok-e guildtag lenni, én persze nem tudtam, mi az, de tetszett a dolog, és beléptem. Itt kezdődött minden.

Shaonadren vezetésével létrejött a Sons of Attila the Hun nevű guild, magja a későbbi saját guildemnek. A kezdeti összecsiszolódások és a játék tanulása mellett éjszakákba nyúló beszélgetések, viccelődések, barátkozások, wow szakzsargon megtanulásának ideje. Aztán mikor rájöttünk, hogy mivel mindenki warrior vagy sámán (tisztelet a kivételnek), így nem igazán tudunk sikert aratni a lvl60-as contentben, hosszas tipródás után betagozódtunk egy svéd guildbe, a Northstar Legion-ba.

Ez volt az első nemzetközi élményem, az ottani svéd, holland és egyéb arcok megismerése, életem első chatelései angolul, miegymás.

Aztán rerolloltunk Alliance-ra. Én nem bántam, még azt sem, hogy itt már én lettem a guildmaster, a Hunicum nevű guildben. Ez volt a WoW fénykorunk, nagy guild, erősen dolgozva a végcontenten. Igazi tyúkanyó voltam: próbáltam vigyázni minden guildtag lelki világára, minden energiámat beleadtam ebbe a feladatba, gyakorlatilag másodállásként (bár akkor így sosem gondoltam rá), annyi időt töltöttem vele. Közben én magam is fejlődtem: damage dealerből tankká, night elf warriorrá.

Ebből a korszakból van a legtöbb felejthetetlen élmény: a gnóm kislányfutástól az első szintű undeadok Lights Hope Chapel-be kísérésétől a stormwindi kincskeresésig mindenféle fun program, a saját készítésű videóim Madeleine életéről, Karazhan orrvérzésig, a Gruulos sikerélmény és a "last try" varázsszó, a "megnézem, mi van a kő mögött", úristen, fel sem tudom sorolni, mennyi minden.
Ez a korszak minden energiámat kiszívta, és ma, hideg fejjel pontosan tudom, hogy ekkor léptem át azt a bizonyos határt és vittem túlzásba a dolgot, de még így sem mondanám, hogy másképp csinálnám.

A végső korszak a lich kinggel már a lenyugvásé volt, átnyergelve egy új szerverre, nulláról felhúzni egy draenei papot, és újra kicsiben játszani: hét-nyolc fős guilddel, csak a szórakozásra koncentrálva, heti kétszer két órában, szigorúan raid nélkül. Heroicozások, pvp (főleg arénázás), napi küldik és achievementek korszaka ez. Megcsináltam visszamenőleg a Loremastert, a petgyűjtést és még rengeteg mindent, persze csak azokat, amelyek tetszettek.
Aztán mindenki lemorzsolódott, és offline játékká vált a WoW, közben baromira sűrű lett a munkahelyi életem, és vasakarattal elhatároztam, hogy azért is írok újabb regényt, és hirtelen nem loggoltam be két hónapig.

A winyómon legalább 40 gigányi videó, még feleannyi screenshot, táblázatok, ilyesmi - és még nem töröltem le a játékot magát sem. Kedvelem Azeroth világát, a Warcraft 3-at is kétszer nyomtam végig, szóval semmi örök búcsú.
De most egyelőre szünet. Aztán majd meglátjuk. Nagyon várom a Diablo 3-at. A Blizzard összes játéka telitalálat volt eddig, várom a folytatást.

Hubble képek adventre

Akinek nincs otthon adventi naptára, az feltétlenül nézze meg minden nap a Hubble adventi naptárát.

Ideiglenes búcsú Azerothtól



2005-2011



Perspektíva

A Zenészbázison találtam egy olyan oldalt, ahol megtanítanak dalszövegírni fél év alatt. Hú mondom, ez izgalmas, megnézem. Az oldal nem gagyi, úgyhogy lelkesedem. Megnézem, milyen témák vannak a képzésen belül.
Nyelvtani alapismeretek. Hm, mintha ez középiskolai tananyag lenne - és ha valaki dalszövegíró akar lenni, valószínűleg oda is figyelt az órán.
Verstan. Hát ööö... ez is középiskolai tananyag. Én tartottam belőle kiselőadást anno. Ja, és amúgy kb. 4 óra alatt tökéletesen átadható, a többi úgyis ritmusérzék kérdése.
Zenei alapismeretek. Ez szuper, de a felsorolt részek mondjuk két szombatot tesznek ki.
Szókincs- és kifejezőkészség fejlesztése. Ez is szuper, akkor nyilván ebből áll az összes többi szombat... Csakhogy felnőttkorban ezt már elég nehéz fejleszteni, úgyhogy akinek mostanra ilyene nincs, az szerintem nem lesz dalszövegíró.

Mindezt potom 370k plusz áfáért per fő, minimum 20 fővel. Ejha! Mégis megyek tanárnak... Tény, hogy nincs akkora nevem, viszont a fentieket kiválóan el tudom mondani én is.

Adventi alapozás

Megkezdődött az advent-szezon! Ezért (is) érdemes elviselni a hideget. Először is tegnap csináltunk mandulás shortbreadet.

Aztán ebből párat belerejtettünk szépen az adventi kalendáriumba. Néhány szám mögé csokit tettünk, hogy legyen meglepetés is.

Mint látható, az elsőt már meg is ettük. Még 23 van vissza...

Tudom, tudom. Milyen naiv is vagyok én, hogy még szórakozom efféle külsőségekkel, és milyen könnyű nekem, hogy nem tartom nyűgnek meg macerának az egész felhajtást, hiszen van szerető családom, barátaim... Sőt, kifejezetten szeretem azt a gondolkodást, hogy mindenkit valami olyasmivel lepjek meg, ami csak neki szól, neki pont passzol. Milyen unalmas, hogy minden évben ugyanolyan a Vörösmarty téri vásár. Milyen szar a hó, mert lapátolni kell.
De azért gondolkodom az ajándékokon (buszon ülve, ebéd közben, ilyesmi), szeretem és várom a havat, ki fogok menni a Vörösmarty térre sült kolbászt enni és forralt bort inni, és tök jó lesz. Mert az egész azért van, hogy ebben a gyorsan sötétedő, téli álomban egy kicsit jól legyünk.

Ja tényleg, és ennek megalapozására mindenkinek teljes szívből ajánlom szombaton este 7-kor a Szent István Bazilikában kezdődő adventi kórustalálkozót. Igazi élmény önmagában is, de teljesen meghozza az ember hangulatát. Az pedig felejthetetlen, amikor a külföldi és hazai kórusok együtt éneklik Kodály Esti dalát.