Ne takaró mellett

Szerintem kérdeztem már tavaly is, de azóta nem javult a helyzet, viszont azóta van egy másik kitakarózós csemetém is... szóval.
Mit kell csinálni akkor, ha egy gyerek nemcsak simán nem takarózik be éjszaka, hanem álmában is direkt lerúgja a takarót, amivel betakargatom? A hálózsákot (gyerekméretűt és felnőtt méretű, nagyobb, tágasabbat) is lerúgja, úgyhogy az sem opció. Vagy vegyek még a négyévesemnek is pántos zsákot? Van egyáltalán 110-es? Tavaly azt próbáltuk, hogy a pizsamája volt meleg (polár), de azért az nem hosszútávú megoldás, mivel attól még jobban kitakarózik, szóval valami olyan kéne, ami miatt rajta marad a takaró. A kitakarózás elleni trükkös ágyneműk nem jók, mert csak simán kibújik belőle, és a tetejére kuporodik.
Ugyanez 21 hónapossal. Ébren szeret betakarózni, elalváskor nem. Neki éppenséggel tudok venni a méretében hálózsákot, valószínűleg fogok is, de azért jobb lenne, ha valaki elárulná, hogy egy gyereket hogy kell megtanítani arra, hogy takaró alatt aludjon, és ne takaró mellett.

Be kell vállalni

Amúgy jó dolog a félelem; azért vagyunk itt, mert az őseink féltek a mamutoktól. A félelem a túlélés záloga. És milyen furcsa, hogy egy ilyen csúcsragadozó társadalomban, ahol a túlélés nem mindennapi téma, itt is megvan az ösztön, sőt. Mivel nem lehet félni a mamuttól, keresünk magunknak mást. Persze anyaként kicsit más, amikor már nemcsak magam miatt aggódom, hanem a csemeték épségét is féltem, és igen, bevallom, én alapvetően protektív vagyok/voltam, de mondjuk nem is jártunk soha a sürgősségin. Az ember folyamatosan mérlegel, hogy mit hagyjon, mit engedjen, és csak a szülők vérmérsékletén múlik, hogy mit tapasztal meg a gyerek, és mivel kapcsolatban ültetnek egy életre szóló félelmet belé.
Mostanában több olyan esettel is találkoztam, amit túlzásnak gondoltam, de biztos minden relatív. Az egyik, amikor a zöldségesnél anyuka kérdezte, hogy van-e mag nélküli szőlő, mert a kicsi gyerekének csak az jó. Kérdeztem, hogy mennyire kicsi (mert egyévesnek én is feleztem és magoztam anno). Mondja, két és fél. Mondom az én 21 hónaposom simán eszi a saszlát, mert az kicsi. Á nem, mert attól vakbélgyulladást kap a gyerek, inkább ne egyen szőlőt.
A másik pedig a játszótéren, ahol anyuka árgus szemmel figyelte a szintén 21 hónapos kisfiát, majd közölte velem lesütött szemmel, hogy ő tudja magáról, hogy aggódós, de nem szereti a homokot, mert ha homokozik a gyerek, akkor homokos lesz a ruhája, sőt, akár a füle is. Mondtam neki, hogy szerintem ezen egy zuhany azért szokott segíteni, de elhúzta a száját.
Mindig Morcheeba ugrik be ilyenkor: "Fear can stop you loving. Love can stop your fear." Csak úgy átalakítva, hogy "Fear can stop you from anything". Ha mindentől félnék, ami esetleg történhet velem, akkor még az utcára se mennék ki. Úgyhogy néha be kell vállalni némi kockázatot.

Ünnepélyesen

Amúgy megvan a munkába visszatérésem időpontja, ami egyrészt izgalmas, másrészt egy komoly mérföldkő. Most, hogy kezd véget érni ez a nyár, és éppen hármasban vagyunk a törpékkel, kezdem realizálni, hogy sosem lesz többé ilyen - hogy tudniillik én egész nyáron csak a gyerekekkel foglalkozom, nem dolgozom közben munkahelyen, és nem kell őket mindenféle csellel ide-oda adni, hogy megoldódjon, hol is vannak nap közben. Ami egyelőre elképzelhetetlenül furcsa, de gondolom, majd aztán az lesz a normális.
Közben meg azt is tudom, hogy mit és mennyit felejtettem, úgyhogy ma ünnepélyesen elővettem néhány régi tankönyvet, amelyekből felidézem a Tudást.

Azt gondolom, úgyse lehet teljesen felkészülni erre a változásra, de azért megteszem, amiről azt képzelem, hogy megkönnyíti a dolgot.

A kukac szemüvege

Közben meg Pindúrtündér aranyosabb, mint valaha. Tudja mondani, hogy "kéjemszépen", és ha megkapja, akkor mondja, hogy "köszönöm". Simán kiejti már a három- és négyszótagú szavakat is (libikóka, nagyapa, fekete, stb.), és bár nem beszél folyékonyan, hatalmas szókinccsel hódít.
De igazából nem ez a nagy tudománya, hanem a mesélés. Napok, talán még hetek távolából is emlékszik eseményekre, és simán el tudja mesélni őket.
- Sikló. Elment. Gyeje. Nemjött. (=Láttam egy siklót, de elment. Mondtam neki, hogy gyere, de nem jött vissza.)
- Bumi. Egyedül. Vissza. Kellett. (=Bumi kutyus egyedül volt, ezért a gazdijának vissza kellett mennie.)

És ezeket napokig tudja ismételgetni, és nekem kell észbe kapni, hogy most épp hogy is volt a történet, melyiket meséli.
Ugyanezt tudja a kedvenc meséivel is, mindegyiket tudja kívülről (főleg a Bogyó és Babóca könyvek a kedvencei, eddig azt hittem, elég az az öt, ami van, de lehet, hogy nem lesz elég, amennyit mostanában olvassuk). Mondja, hogy:
- Szundi. Höjcsög. Mennyel! (=Szundiznak a napraforgók, és jön a hörcsög. Babóca pedig azt mondja, menj el.)
- Elesett. Szújós. Fáj. Segít. (=Vendel elesett, és belecsúszott a tüskés bokorba. Fájt a szarvacskája. A többiek segítettek neki.)

Ezenkívül érti a "valakié" fogalmát, használja is. Ha egy tárgynak nem is tudja a nevét, tudja mondani, hogy "Anyáé", "Mamáé" stb. És ezt tiszteletben is tartja, ha valamire azt mondom, hogy az nem az övé, nem játszhat vele, akkor az esetek nagyon nagy többségében ezt el is fogadja. Pl. nem játszik a napszemüvegemmel, mióta ezt megbeszéltük.

Három eszméletlen aranyos dolog van még a beszédében. Az egyik, hogy a tesója miatt ő is a számok rajongója, bár egyelőre fogalma sincs, miről beszél. De gyakran rajzol hetest (és tényleg hetest), vagy csinál egy botból vagy kenyérhéjból. Aztán mivel a tesója a számokat már angolul is tudja, sőt, sokszor énekel a számokról angolul, ezért ezeket a dalokat ő is kedveli, néha random ő is rázendít, hogy "forty, forty", és az ujjaival mutat. A harmadik pedig a "simán". Ezt a szót imádja és gyakran használja is.
- Málnaszörpit kérsz?
- Nem, simán.
- Hogy menjünk sétálni?
- Simán.

Ami még számomra elképesztő, az a rajzolása. Eddig is szépen rajzolt, de most már meg is nevezi, mit rajzolt: cica, dinnye, fagyi, házikó, kislány, stb. És nemcsak vonalak, hanem körbe-körbe, kicsi vonalakkal, pontokkal, még egyáltalán nem felismerhető, de részletgazdag. És a legjobb, hogy néha még történetet is kerít köré. Múltkor mutatja nekem, hogy "házikó". Mondom, nagyon szép. Erre rajzolt hozzá egy vonalat, majd mondja, hogy "faaka". Mondom, a házikónak van farka? Ő: "igen."
Ugyanez gyurmában: csinál egy kukacot, beleszúrja a ceruzát, hogy legyen szeme, aztán rátesz még két csipet gyurmát, rámnéz mosolyogva, és mondja, hogy "szemü". Mármint a kukacnak a szemüvege.

Hatalmasat nőtt a nyáron (legalább négy centit), mászni és futni remekül tud, de a kedvence még mindig a csimpaszkodás - most már a szoba közepén is lóg egy gyűrű, hogy bármikor lóghasson.
Ja, és még mindig hihetetlenül bátor a vízben. Legutóbb egy óvodás gyerekeknek való vízicsúszdán csúszott le simán egyedül, belecsobbant a vízbe, kicsit prüszkölt, aztán közölte, hogy: "Megint."

Nekem való

Amúgy eddig azt hittem, hogy én egy nagyjából up-to-date, jó fej, digitális szülő vagyok, aki a gyermekeinek is betekintést enged a digitális világba. Kistücsök játszhat a gépemen (Wordben ír szavakat meg betűket, egérkezelést tanul játszva, és egy számos csapkodós játékot játszik szintén egérkezelés céllal), néha a telefonomon is (Google Keep-ben rajzol, Szókeresőzik), visszanézünk fényképeket, ha a beszélgetésben valamit nem ért, akkor keresek neki képet hozzá, és megmutatom (sokat segített abban, hogy előre felkészítsem a tengerre), Mamával szokott nézni youtube-on dalokat is, szóval érti, hogy van valami izgalmas mindenttudó tárház, amit a gépekkel el lehet érni.
Viszont tegnap láttam egy 5-6 éves kisfiút, aki egy ilyennel játszott az Apple Tabletjén: WowWee MIP robot.
Tegyük fel, az hagyján, hogy ez a cucc majdnem 30k. És persze tök cuki, én is kérek egyet. Nekem való, nem neki.
Azzal ugyanis pénztől függetlenül nem értek egyet, hogy egy gyereknek ez legyen, ez lehessen a szórakozása. Úgy tűnik, mégsem vagyok annyira open-minded, mint gondoltam. A gyerekek ugyanúgy vonzódnak a színes-szagos-interaktív dolgokhoz, mint a cukorhoz, és ugyanúgy okozhat függőséget. Szerintem.

Fecnik, dalok, lebegés

Négy éves két hónapos gyerekem az alábbi játékokkal szórakoztatja magát mostanában:

• Békás lámpás: az eddigi autós lámpás továbbfejlesztett változata. Adottak a piros-zöld világító lámpái, amiket az apukája csinált neki, és van egy piros-kék is, amit ő maga tervezett. Ezeknél ő mondja meg (kapcsolja át), melyik mikor zöld és mikor piros. Eddig közlekedési lámpák voltak, és a matchboxokat irányította vele, most kitalálta, hogy az ugrálós békákat irányítja, és mindig olyan színű mehet, amilyen színűt a lámpa jelez.
  (Ugyanitt megjegyzendő, hogy már mondott ilyet, hogy az egyik lámpa "százesztendős lámpa", száz esztendőt kell várni, hogy zöldre váltson. És tényleg vár legalább öt percet, míg átkapcsolja.)
• Ollóval vágás: megkapta első ollóját, először csak simán apró fecnikre vágta a selejt A4-eseimet, de aztán adtam neki kivágnivalót, pl. a Gyereketetőről letöltött diszlexia elleni kis kártyákat, ahol meg kell találni, melyik szó nincs helyesen. És akkor nemcsak vonal mentén vág, hanem elolvassa, hogy "KAITCA", és nevet rajta.
• Saját dalokat költ, nyilván egyszeri és megismételhetetlen műveket, legtöbbször triolán, de néha a régi kis szintijén. Percekig játszik, és még szép is az összhangzás, és aztán várja, hogy elmondjuk a véleményünket.
• Gyurmázik. Mostanában rengeteget. Néha már nemcsak számokat gyúr belőlük, hanem medencét, amelyben úszhatnak a számok, vagy kígyót, csigát, ilyesmit. Magától előveszi a gyurmát, és magától el is teszi, a családi manók nagy örömére.
• Aszfaltkrétázik, rengeteget és szívesen. Most már nemcsak számokat rajzol, hanem zászlót, kígyót, házikót, napot, tulipánt és felhőt. A felhőből általában a számokra esik az eső, és akkor kell nekik esernyőt rajzolnom, hogy ne ázzanak meg.
• Saját szókeresőt rajzol a füzetébe, 3x3-asat, csak még van egy kiegészítő tizedik betű, hogy tíz legyen. Beleírja a betűket, és együtt megkeressük a szavakat. Kedvence a R, Í és M, ezek mindegyikben benne vannak.
• Random halandzsaszavakat mond, és utána megkérdezi, hogy az mi. Vagy vicces kettőzésekkel alkot szavakat, és nevet rajtuk, pl. emberkecske.

Az úszást szerintem erre az évre kimaxolta: képes száz métert is karúszóban a lábával csapkodva haladni, tud labdával játszani, és nem fél a mélyvíztől. A fejét is bele tudja dugni, ha muszáj (egyelőre nem szereti), és tud lebegni a víz felszínén.

A Mamával nézett rengeteg számos youtube-os angol dal közepette most talált(ak) egy aranyos ebihalasat, azóta az ebihalak a kedvenc állatai. Mesét amúgy nem sokat néz, de a kistesója miatt visszaszokott a Bogyó és Babócára. Azért megmutattam neki egy Donald kacsás mókusos minimesét is, és nagyon nevet, amikor a villa megszúrja a mókusok popiját. 

Másrészt viszont sokszor rosszkedvű megint, alig lehet rávenni valamire, sokat nyűglődik, nem akar szót fogadni és/vagy megcsinálni a kötelező dolgokat többszöri rászólás ellenére sem, és a kavicsos Babócás könyvben mindig rámutat a festett kavicsok között a szomorú fejre, és azt mondja, hogy "Nekem tetszik a szomorú fej". Ezzel egyelőre nem nagyon tudok mit kezdeni. Csak érzelmi fejlődés?

Beszélünk sokat az oviról, remélem, jól fogja venni majd, amikor vissza kell menni.

Vaják képregény

Hoppá, már kint is van, amin dolgoztam! Ez-e:

Itten lesz kapható.

Vegyétek és egyétek olvassátok. Anno a Witcher 3-hoz járt az első rész, de összesen öt rész van, és most egybefűzve, magyarul. Jippi! Aztán majd beszéljük meg, ki hogy értelmezte a végét, hehe.

Lemozogják

Amúgy néha eszünk sült krumplit Zizu kedvencével és/vagy halrudacskával. Mint például ma.

Általában igyekszem egészséges ételeket készíteni, mindennap van leves (tipikusan valamilyen zöldségleves, de előfordul húsleves, parileves is), és legtöbbször valami szószos husi (pörkölt, paprikás, vagy csak kisült husi szósszal) és rizs, bulgur vagy főtt krumpli. A zöldségköret nem annyira megy, de azért előfordul kukoricás rizs, rizibizi, párolt ez-az is. De van, amikor semmihez nincs kedvem, és akkor sült krumpli van előre gyártott panírozott hússal. Nem vagyok rá büszke. Arra büszke vagyok, amikor egy hétig minden nap valami kiadós, rendes étel készül (mint pl. a múlt héten). 

Régebben jobban odafigyeltem az édességekre is, most már nagy a lazaság - ezt sem tudom, miért alakult így. Most már majdnem mindig almalé vagy szörp az innivaló, a víz egyre kevesebb, a joghurt se natúr már, hanem gyümölcsös (ami cukros is), a reggeli is sokszor lekváros kenyér vagy Cheerios, és sokkal több a keksz, túró rudi meg nápolyi, mint korábban. Még mindig úgy van, hogy hetente egy fix nap a "finomság-nap", a csütörtök, és akkor lehet dedikáltan finomságot (pl. fagyit) kapni, és még nem eszünk főételnek édeset (túrógombóc, palacsinta, stb.) csak Nagyinál, ahol lehet... De azért remélem, hogy itt megáll a cukorbevitel, és fogom azon kapni magam, hogy már minden étkezésre van valami édes. Mert nyáron még csak-csak lemozogják, de közeleg a tél...

Nyolc óra munka?

Amúgy most, hogy augusztus lett, elkezdtem gondolkodni a szeptemberen, és hogy helyesen gondolkodom-e a közeljövő terveit illetően. Sok változás lesz az életkénkben: Pindúrtündér bölcsibe megy (megjegyzés: egyelőre heti két napra, és kifejezetten azért, mert igényli a társaságot), Kistücsök újra oviba, én pedig lassan el kell kezdjek azon agyalni, mikor és hogyan megyek vissza dolgozni.
Aki még nem járt ebben a cipőben, azt hiheti, azért nehéz ez az egész munkába visszaállás dolog, mert "elszoktam tőle". Nem azért.
Tény, hogy a terhességek alatt teljesen sükebóka voltam, elfelejtettem dolgokat, szétszórt voltam, de ez elmúlt. Tény, hogy nem használtam az angol nyelvet aktívan az elmúlt években, és tény, hogy nem képeztem tovább magam a szakmámban, sőt, még abból is sokat felejtettem, amit korábban megtanultam. De ezeken nem aggódom. Meg tudom tanulni a régi és az új dolgokat is. Mivel otthon is dolgozgattam, maga a munka mint koncentrált figyelem és fegyelmezett végigvitel megvan, nem "szoktam el tőle".

Ami a tanácstalanságot okozza, az inkább a logisztika. Bejárni egy munkahelyre egyszerű (általában). Bejárni egy munkahelyre úgy, hogy előtte fel kell öltöztetni, megreggeliztetni, intézménybe vinni egy csipetcsapatot, és utána valahogy meg is szerezni őket délután, kicsit nehezebb. Erre valók persze a négy és hat órás munkaidők, de attól még az utazás overhead nem lesz kevesebb, hogy kevesebb a munkaidő, például.
Aztán több helyről azt hallottam, hogy a hat órás munkaidő az valójában egy nyolc órás munkaidő, ahol nincs esélyed befejezni a munkát, és gyakran kell korán reggel érkezni, hogy utolérd magad, és ráadásul kevesebbet fizet, szóval a két szék között a földre ülés esete.
Kecsegtetne a nyolc órás munkaidő, de mivel még csak most kezd szeptemberben heti két nap bölcsivel a kisebbik csemete, nem tudom, hogyan bírja majd, és én hogyan bírom majd, hogy nyolc óra munka, nyolc óra anyának levés, nyolc óra szórakozás...
Úgyhogy akinek van ilyen irányú tapasztalata és/vagy véleménye, ossza meg velem, hogy mit vállaljak be és mit ne. :)

Otthon egész nap

Nem azért nem írok, mert nincs mit, hanem mert dolgozom. Egy nagyon izgalmas kis projekten. Amiről persze most nem írok semmit.
De azért történnek a dolgok bőven. Van új Game of Thrones, van új Rick&Morty, jártam újra moziban (Spider-man: Homecoming -> remek volt, nem akart több lenni, mint ami, annak viszont vicces volt és szórakoztató), néztem xar filmeket, gyűjtögetek a Knights of the Frozen Throne-ra, strandoltam sokat, és amikor nem ezeket csináltam, akkor a csemetékkel játszottunk valamit. Nem unalmas a nyár így, hogy hármasban vagyunk otthon egész nap, egyelőre elképzelni sem tudom, hogy lesz ez akkor, amikor visszamegyek majd dolgozni. De valahogy biztos mindenki megoldja.
Még van egy csomó teendőm augusztusban, mielőtt vége lesz a nyárnak, úgyhogy szeretném, ha lassan telne. De hát ki nem?