Be kell vállalni

Amúgy jó dolog a félelem; azért vagyunk itt, mert az őseink féltek a mamutoktól. A félelem a túlélés záloga. És milyen furcsa, hogy egy ilyen csúcsragadozó társadalomban, ahol a túlélés nem mindennapi téma, itt is megvan az ösztön, sőt. Mivel nem lehet félni a mamuttól, keresünk magunknak mást. Persze anyaként kicsit más, amikor már nemcsak magam miatt aggódom, hanem a csemeték épségét is féltem, és igen, bevallom, én alapvetően protektív vagyok/voltam, de mondjuk nem is jártunk soha a sürgősségin. Az ember folyamatosan mérlegel, hogy mit hagyjon, mit engedjen, és csak a szülők vérmérsékletén múlik, hogy mit tapasztal meg a gyerek, és mivel kapcsolatban ültetnek egy életre szóló félelmet belé.
Mostanában több olyan esettel is találkoztam, amit túlzásnak gondoltam, de biztos minden relatív. Az egyik, amikor a zöldségesnél anyuka kérdezte, hogy van-e mag nélküli szőlő, mert a kicsi gyerekének csak az jó. Kérdeztem, hogy mennyire kicsi (mert egyévesnek én is feleztem és magoztam anno). Mondja, két és fél. Mondom az én 21 hónaposom simán eszi a saszlát, mert az kicsi. Á nem, mert attól vakbélgyulladást kap a gyerek, inkább ne egyen szőlőt.
A másik pedig a játszótéren, ahol anyuka árgus szemmel figyelte a szintén 21 hónapos kisfiát, majd közölte velem lesütött szemmel, hogy ő tudja magáról, hogy aggódós, de nem szereti a homokot, mert ha homokozik a gyerek, akkor homokos lesz a ruhája, sőt, akár a füle is. Mondtam neki, hogy szerintem ezen egy zuhany azért szokott segíteni, de elhúzta a száját.
Mindig Morcheeba ugrik be ilyenkor: "Fear can stop you loving. Love can stop your fear." Csak úgy átalakítva, hogy "Fear can stop you from anything". Ha mindentől félnék, ami esetleg történhet velem, akkor még az utcára se mennék ki. Úgyhogy néha be kell vállalni némi kockázatot.