41

Notóriusan
Előre sétálok
Gyúrnak és tépnek
Viharok, villámok
Engem kér mindenki
Nem hagyhatom másra
Elosztom magam
Gyufásskatulyákba

Ugrálás, rejtvényfejtés

Közben eltelt egy hónap Pindúrtündérnek is. Majdnem minden nap meglep minket valamivel, amit korát megelőzve tud, most legutóbb a tesója szülinapjára kapott Dixittel játszottunk, és még persze nem tud annyira elvonatkoztatni a képtől, ezért a meghatározásai vagy túl egyértelműek, vagy túl általánosak, de amikor ki kell találni, mire gondolt a másik, na abban remekel. 

Egyik nap nagy mosolyogva jött felém, hátratett kézzel. Kérdeztem, mi a nagy öröm, mire előcsapta a kezeit, és mindkettőben volt egy-egy Kati maci. Az a nyunyóka, amit a születésére vettünk, és már a kórházban is együtt volt vele, és ezzel tud elaludni öt és fél éve. Csakhogy mi kettőt vettünk taktikusan, hogy lehessen mosni, és amíg az egyik mosásban, addig a másikat adtuk neki. Aznap reggel épp ki akartam mosni az egyiket, betettem a mosógépbe, de elmentem mást csinálni, Na, abban a tíz percben megtalálta. Végül is csoda, hogy eddig nem. 

Mostanában majdnem minden nap megyünk úszni, és idén egyáltalán nem vettünk már elő karúszót. A "nudlival" nyomul, amikor biztonságot szeretne, de amúgy elég bátran úszik olyan helyen, ahol nem ér le a lába, talán túl bátran is. Mostanában felfedezte a háton úszást, karmozdulat még nincs hozzá, csak háton fekvés és lábtempó, de ezzel már valószínűleg vészhelyzetben is elboldogulna.

Amin a legjobban lehidaltunk a hónapban, az volt, hogy a strandra szoktunk vinni régebbi Kis Füles-eket, mert mindig más feladat tetszik meg nekik. Tavaly a különbségkereső volt a sláger, idén a sudoku és a szókereső, de egyik délután böngészte a feladatokat, én mást csináltam, majd szól öt perc múlva, hogy megfejtett egy célbadobót. A célbadobónál az a feladat, hogy van egy céltábla kétjegyű számokkal, és három nyíllal összesen száz pontot kell csinálni. Magyarul tudni kell kétjegyű számokat úgy fejben összeadni, hogy egyszer meg is jegyzed az összeget. És tényleg megfejtette, helyes megoldást adott rá. A mai napig fogalmam nincs, hogy csinálta, egyáltalán nem gyakoroljuk a kétjegyű számok összeadását.

Voltunk a tesója szülinapján a CyberJump-ban, és ő volt a legkisebb, de állítom, hogy a tíz legbátrabb között. Simán leugrott a két méter magasságból a felfújt levegőmatracra, és felnőtt kézre való mászófalon is felment. Persze mindez annyira kimerítette, hogy a rendelkezésre álló egy órából háromnegyednél összezuhant, és ki kellett menni vele, annyira elfáradt. De amúgy nagyon cuki volt.

Jaws of the Lion

Amúgy meg a házassági évfordulónkra megleptük magunkat egy Gloomhaven: Jaws of the Lion-nal. A sima Gloomhavennel nem játszottunk még, csak mindenhonnan hallottuk, mennyire jó, viszont sok a setup, és ez a kisebb testvér éppen ebben nagy: viszonylag kevés setuppal lehet nagyon hasonló élményt elérni. Mármint a vélemények szerint. Elég jó értékeléseket kapott, és a sok terraformálás után akartunk újra valami co-op játékot, úgyhogy belevágtunk a kalandba.

Eddig végigcsináltuk a Learn to Play scenariókat, és már ez önmagában is nagyon jól felépített: bizonyos kártyák lényegében csak arra vannak a dobozban, hogy elmagyarázzák a szabályokat, és nem kell senkinek két napig a füzetet bújnia, hogy a szabályok mesterévé váljon, mert a játék egy-egy scenarió közben mutatja be, hogyan is kell játszani, hogyan kell értelmezni a dolgokat. Még így is sok persze, de azért már kezdjük nemcsak ösztönből játszani, hanem taktikázni is.

A csomag amúgy teljesen hülyebiztos: mindenre rá van írva, mikor kell kinyitni, van a doboz legtetején egy papír, amelyik elmagyarázza, hogyan szedjük ki és szortírozzuk a darabkákat a bontáskor, és kaptunk egy szószedetet is, ha véletlenül valami mégse lenne világos. 

A karakterekből elsőre egyik se volt a kedvencem, de aztán a Voidwardent választottam, és egyelőre nem bántam meg. Krasha lett a neve. Kettes játékban nem annyira jön ki a support role szerintem, de még így is élvezetes, érdekes. Nagyon kell taktikázni azzal, kit mikor hova irányítok, és nagyon kell figyelni arra, hogy ne herdáljam el az alacsony initiative-es kártyáimat, de amúgy tetszik. Curse és poison a mesterségem címere. Hűséges csapattársam Demolitionist Flanny, aki mindent felrobbant, ha kell, ha nem. :)

Az első öt scenarióból a negyedik volt a legnehezebb, az nagyon pengeélen múlt: óriási pálya, és akkor már csak hand limittel lehet játszani, rengeteg ellenség, és ugye én közvetlenül nem igazán tudok sebezni, az objective-eket csak melee-ben lehetett ütni, úgyhogy kicentiztük, és a végén tényleg azon múlott, mit húzunk az utolsó attackra (szerencsére +1-et húztunk). Nyilván még a tapasztalatlanság is benne volt - és persze nem bánom, ha nehéz a pálya. De pl. az ötödiket, ahol a boss volt, kategóriákkal egyszerűbbnek éreztem.

Mindent egybevetve nagyon tetszik a játék, és kíváncsian várom a sztori kibontakozását. 

Két morgásom van amúgy. Az egyik a curse és bless kártyák. Mi a fenének van a monstereknek és a játékosoknak külön? Miért nem lehetett simán egyforma kártyákat gyártani, és azt pakolgatom mindenhova? Ez már nekem kicsit túlzásba hajló, felesleges overengineering. A másik meg az, hogy az insertet nem úgy csinálták, hogy beleférjenek a kártyák bugyiban is, így nem tudjuk használni. A doboz tartalmát így némileg kaotikusan beömlesztve tároljuk, de majd kitalálok valamit.

All in all, 9/10 eddig.

Nyolc

Nyolc éves lett. Szeret ugrálni, logiscoolozni, focizni, videojátékozni, szeret bármilyen játékot, amiben számok vannak (karikadobálás, célbadobás, stb.), nagyon szeret másoknak feladatokat készíteni, legózni, kedveli a közlekedési lámpákat. Remekül eszik, és továbbra is naponta nézi a súlyát, leginkább a számok miatt. Majdnem harminc kiló.

Egyre több az önállósági törekvése, és ezeket hagyom is. Ilyen banális dolgoktól kezdve, hogy maga töltsön szörpöt, odáig, hogy ő akarja kinyitni kulccsal a bejárati ajtót vagy egyedül csomagolja be a holmiját. Kapott tőlünk a szülinapjára egy Turing Tumble-t, az elején együtt csinálták Apával, de azóta egyedül oldja a feladatokat, nem vár útmutatásra. Ezek kellenek, mert nem lehetek mindig ott, hogy figyelmeztessem a feladataira. A suliban az utolsó héten már egész héten lehetett hazahozni könyveket, amelyek már nem kellettek bent. Ő nem figyelt, és utolsó nap hozott haza mindent, jó nehéz volt a táska a sok cuccal.

Látszik, hogy egyre több a mozgásigénye, ahogy egyre nagyobb fiú lesz. Szeptembertől biztosan kell valami mozgásos különóra neki. Mikor megyünk a tóra, mindig magától kéri, hogy ússzák át keresztbe. Nemcsak a mozgásigénye nagyobb, hanem a bátorsága is. Megtapasztalta a csapatmunka élményét is, egyik nap mikor jött haza a suliból, mesélte, hogy volt valami csapatverseny, és hátrányban voltak, de a legvégén egy bravúros húzással nyertek. A csapatmunka az ő generációjának esszenciálisan fontos képessége lesz, úgyhogy ezt muszáj erősíteni/bátorítani.

A foci EB-t követjük az elejétől, rajzoltunk csoportokat, ő könyveli az eredményeket, tippel a meccsekre előre, és persze szurkolunk a magyar csapatnak nagy izgalommal. Valószínűleg ebben is a számok tetszenek neki a legjobban, de végignézte mindkét meccset.

Eszméletlen jó lett Európából így, hogy csináltuk a társast, meg van az EB. Nyilván kell majd a saját élmény az országokhoz, de megtalálja mindegyik országot egy térképen, a nagy részüknek a zászlaját is felismeri. Sokat beszélgetünk más országokról, és remélem, majd fel is fedezhetjük együtt.

Egyik nap épp mosogattam, és kaptam segítséget Pindúrtündértől. Viccesen mondtam neki, hogy lassan te is megtanulhatod a mosogatást. Mire ő megkérdezte: "Miért, az nem a lányok munkája?" Úgyhogy kínálkozott az alkalom, hogy elmeséljem neki: a ház körüli feladatok megosztása jó esetben a pár megbeszélése alapján történik, és nem azon múlik, hogy a lányok vagy a fiúk mit "szoktak" csinálni. Van, ahol Apa főz, van, ahol Anya főz, satöbbi. És minél jobban megosztjuk a feladatokat, annál több időnk van egymásra és magunkra. Ez tetszett neki, kíváncsi vagyok, hol tartunk majd tíz év múlva ez ügyben. 

Ha ő nyolc éves, akkor ugye én is nyolc éves anyuka vagyok. Életem legszebb és legnagyobb munkája anyának lenni, és mostanában különösen sok lehetőségem volt megfigyelni a gyerekeim fejlődését. Nem cserélném el még egy irodalmi Nobel-díjért se.

The Last Emperox

Kiolvastam a The Last Emperox-t. Elég mérges voltam Scalzira, amiért kinyírta a kedvenc szereplőmet, de aztán megbocsátottam neki (sort of). SPOILER.

Porszemek

Szemérmetlen önreklám következik.

Megjelent a GABO Kiadó gondozásában a Légszomj c. novellaantológia, már kapható a webboltjukban is. Gondolom, hamarosan egyéb könyvesboltokba is bekerül. Ez egy horror/weird gyűjtemény, amelybe történetesen belekerült egy novellám, "Porszemek" címmel.

Több szempontból is érdekes ez. Egyrészt már önmagában az, hogy 2015 és a "Titok" óta végre újra sikerült olyat alkotnom, ami megütötte a lécet. Másrészt az is, hogy soha életemben ez előtt nem írtam horror/weird novellát (ez inkább weird szerintem, annak is valószínűleg a gyengébb fajtája), és nem is kifejezetten szívesen olvasok ilyesmit. Nyilván olvastam Lovecraftet meg Kingtől ezt-azt, meg egy pár egyéb dolgot, és azt hiszem, értem az elméletet, de sosem próbálkoztam korábban ezzel az iránnyal. Amikor megérkezett a pályázati kiírás, akkor viszont arra gondoltam, hogy kiváló lehetőség kipróbálni, mert csak jó dolog történhet (ha elfogadják, akkor nyilván jó, ha meg nem, akkor mondhatom, hogy ez nem nekem való), ötletem pedig volt már korábban is pár, és kiválasztottam azt, amelyiket a legerősebbnek éreztem.

A "Porszemek" egy igazi írói elegy: táplálkozik a saját személyes élményeimből, a valóságból és egy elképzelt szituációból egyaránt, ezeket jól összekeverve, meghintve sóval-borssal, szóval mindent beletettem, amit szerettem volna. Annyit árulhatok el, hogy lesz benne por. A többit tessék elolvasni. :)

A harmadik, ami miatt különösen kedves nekem ez a kötet, hogy általam igen nagyra tartott társaságba keveredtem, hiszen többek között (és a teljesség igénye nélkül) Moskát Anita, Kleinheincz Csilla, Kis Gabriella és Körmendi Ágnes is szerepel benne. Nagyon kíváncsi vagyok, mit írtak a többiek, úgyhogy remélem, hamar ideér az én példányom.

Az online könyvbemutató pedig most szombaton, 19-én du. 5-kor lesz, izgi.

Marinche

A június az mindig sűrű nálunk, szülinapok, évfordulók, miegymás. Éves videót kell csinálni, zsúrra kell készülni, és most még a munkában is sok a dolog, és van két éles határidőm írásra is.

Ezért (vagy nem ezért, de emellett) pontosan egy héttel a kapu megnyitása után én is átléphetek Outlandre a Burning Crusade Classic-ot megkezdeni. Kicsit piszokság volt a Blizztől, hogy összesen két hetet hagyott a felkészülésre, mert nekem három hét kellett hozzá. Ja, mert nyilván sámán kellett, minden más karakterből Dunát lehet rekeszteni már, és azt mondjuk megértem, hogy sámánt nem lehetett boostolni. Így most valami ordenáré sok mennyiségű segítséggel, kicsit őrült hajrával, de tegnap valamivel éjfél előtt meglett a lvl58.

Igen, nem akartam classic-ozni. Nem, nem tervezek raidelni. Igen, kemény volt, büszke is vagyok rá.

A Burning Crusade volt életemnek az a szakasza, amikor a legtöbbet játszottam (átlag napi hat órákat). És ez volt az a szakasz is, amikor teljes felelősséggel vittem a guild masterséget, raid leaderséget, rengeteget tanulva a vezetői szerepről, az emberek lelki világáról és a csapatirányításról - ezekből élek mind a mai napig. Ez a szakasz elmúlt most már elég régen az életemben, és először távolságot akartam tartani, de most úgy gondolom, fun lesz ezeket a vidékeket kötöttség nélkül, szabadon, kettesben végigsétálni.