Jaws of the Lion

Amúgy meg a házassági évfordulónkra megleptük magunkat egy Gloomhaven: Jaws of the Lion-nal. A sima Gloomhavennel nem játszottunk még, csak mindenhonnan hallottuk, mennyire jó, viszont sok a setup, és ez a kisebb testvér éppen ebben nagy: viszonylag kevés setuppal lehet nagyon hasonló élményt elérni. Mármint a vélemények szerint. Elég jó értékeléseket kapott, és a sok terraformálás után akartunk újra valami co-op játékot, úgyhogy belevágtunk a kalandba.

Eddig végigcsináltuk a Learn to Play scenariókat, és már ez önmagában is nagyon jól felépített: bizonyos kártyák lényegében csak arra vannak a dobozban, hogy elmagyarázzák a szabályokat, és nem kell senkinek két napig a füzetet bújnia, hogy a szabályok mesterévé váljon, mert a játék egy-egy scenarió közben mutatja be, hogyan is kell játszani, hogyan kell értelmezni a dolgokat. Még így is sok persze, de azért már kezdjük nemcsak ösztönből játszani, hanem taktikázni is.

A csomag amúgy teljesen hülyebiztos: mindenre rá van írva, mikor kell kinyitni, van a doboz legtetején egy papír, amelyik elmagyarázza, hogyan szedjük ki és szortírozzuk a darabkákat a bontáskor, és kaptunk egy szószedetet is, ha véletlenül valami mégse lenne világos. 

A karakterekből elsőre egyik se volt a kedvencem, de aztán a Voidwardent választottam, és egyelőre nem bántam meg. Krasha lett a neve. Kettes játékban nem annyira jön ki a support role szerintem, de még így is élvezetes, érdekes. Nagyon kell taktikázni azzal, kit mikor hova irányítok, és nagyon kell figyelni arra, hogy ne herdáljam el az alacsony initiative-es kártyáimat, de amúgy tetszik. Curse és poison a mesterségem címere. Hűséges csapattársam Demolitionist Flanny, aki mindent felrobbant, ha kell, ha nem. :)

Az első öt scenarióból a negyedik volt a legnehezebb, az nagyon pengeélen múlt: óriási pálya, és akkor már csak hand limittel lehet játszani, rengeteg ellenség, és ugye én közvetlenül nem igazán tudok sebezni, az objective-eket csak melee-ben lehetett ütni, úgyhogy kicentiztük, és a végén tényleg azon múlott, mit húzunk az utolsó attackra (szerencsére +1-et húztunk). Nyilván még a tapasztalatlanság is benne volt - és persze nem bánom, ha nehéz a pálya. De pl. az ötödiket, ahol a boss volt, kategóriákkal egyszerűbbnek éreztem.

Mindent egybevetve nagyon tetszik a játék, és kíváncsian várom a sztori kibontakozását. 

Két morgásom van amúgy. Az egyik a curse és bless kártyák. Mi a fenének van a monstereknek és a játékosoknak külön? Miért nem lehetett simán egyforma kártyákat gyártani, és azt pakolgatom mindenhova? Ez már nekem kicsit túlzásba hajló, felesleges overengineering. A másik meg az, hogy az insertet nem úgy csinálták, hogy beleférjenek a kártyák bugyiban is, így nem tudjuk használni. A doboz tartalmát így némileg kaotikusan beömlesztve tároljuk, de majd kitalálok valamit.

All in all, 9/10 eddig.