Nyolc

Nyolc éves lett. Szeret ugrálni, logiscoolozni, focizni, videojátékozni, szeret bármilyen játékot, amiben számok vannak (karikadobálás, célbadobás, stb.), nagyon szeret másoknak feladatokat készíteni, legózni, kedveli a közlekedési lámpákat. Remekül eszik, és továbbra is naponta nézi a súlyát, leginkább a számok miatt. Majdnem harminc kiló.

Egyre több az önállósági törekvése, és ezeket hagyom is. Ilyen banális dolgoktól kezdve, hogy maga töltsön szörpöt, odáig, hogy ő akarja kinyitni kulccsal a bejárati ajtót vagy egyedül csomagolja be a holmiját. Kapott tőlünk a szülinapjára egy Turing Tumble-t, az elején együtt csinálták Apával, de azóta egyedül oldja a feladatokat, nem vár útmutatásra. Ezek kellenek, mert nem lehetek mindig ott, hogy figyelmeztessem a feladataira. A suliban az utolsó héten már egész héten lehetett hazahozni könyveket, amelyek már nem kellettek bent. Ő nem figyelt, és utolsó nap hozott haza mindent, jó nehéz volt a táska a sok cuccal.

Látszik, hogy egyre több a mozgásigénye, ahogy egyre nagyobb fiú lesz. Szeptembertől biztosan kell valami mozgásos különóra neki. Mikor megyünk a tóra, mindig magától kéri, hogy ússzák át keresztbe. Nemcsak a mozgásigénye nagyobb, hanem a bátorsága is. Megtapasztalta a csapatmunka élményét is, egyik nap mikor jött haza a suliból, mesélte, hogy volt valami csapatverseny, és hátrányban voltak, de a legvégén egy bravúros húzással nyertek. A csapatmunka az ő generációjának esszenciálisan fontos képessége lesz, úgyhogy ezt muszáj erősíteni/bátorítani.

A foci EB-t követjük az elejétől, rajzoltunk csoportokat, ő könyveli az eredményeket, tippel a meccsekre előre, és persze szurkolunk a magyar csapatnak nagy izgalommal. Valószínűleg ebben is a számok tetszenek neki a legjobban, de végignézte mindkét meccset.

Eszméletlen jó lett Európából így, hogy csináltuk a társast, meg van az EB. Nyilván kell majd a saját élmény az országokhoz, de megtalálja mindegyik országot egy térképen, a nagy részüknek a zászlaját is felismeri. Sokat beszélgetünk más országokról, és remélem, majd fel is fedezhetjük együtt.

Egyik nap épp mosogattam, és kaptam segítséget Pindúrtündértől. Viccesen mondtam neki, hogy lassan te is megtanulhatod a mosogatást. Mire ő megkérdezte: "Miért, az nem a lányok munkája?" Úgyhogy kínálkozott az alkalom, hogy elmeséljem neki: a ház körüli feladatok megosztása jó esetben a pár megbeszélése alapján történik, és nem azon múlik, hogy a lányok vagy a fiúk mit "szoktak" csinálni. Van, ahol Apa főz, van, ahol Anya főz, satöbbi. És minél jobban megosztjuk a feladatokat, annál több időnk van egymásra és magunkra. Ez tetszett neki, kíváncsi vagyok, hol tartunk majd tíz év múlva ez ügyben. 

Ha ő nyolc éves, akkor ugye én is nyolc éves anyuka vagyok. Életem legszebb és legnagyobb munkája anyának lenni, és mostanában különösen sok lehetőségem volt megfigyelni a gyerekeim fejlődését. Nem cserélném el még egy irodalmi Nobel-díjért se.