2014. július 31., csütörtök

Még pókok

Ha meg már pókok, akkor az a gyanúm, hogy át akarják venni a világ felett a hatalmat.
Eleve Hearthstone-ban is itt volt ez a nagy pók, amiről előzőleg írtam, de emellett:

  1. Sikerült megnéznem végre az Amazing Spiderman 2-t (és nem is volt olyan borzasztó, mint az első rész, bár ezzel nem mondtam sokat)
  2. A film megnézése után elmentem wc-re, és a vízben kapálózott egy pók (nemtom mit keresett ott, de úgy döntöttem, nem készültem fel a szuperhősnek levésre, és nem akartam, hogy megcsípjen, úgyhogy inkább lehúztam)
  3. Láttam szabadon kószáló legnagyobb pókot valaha (a kép az után készült, miután laposra tapostuk ijedtünkben, rengeteg szósz jött ki belőle)
  4. Azt álmodtam, hogy találtam egy pókot Pöttöm ágyában
Ez nem lehet véletlen, valami készül!

2014. július 29., kedd

Spiderbane

Azonkívül, hogy rengeteg minden más van, itt volt ez a Maexxna is heroicon, aki bosszantott, hogy nem tudtam megverni.
Nade most!
A nyertes dekk:
Természetesen a többi két bosst nem ezzel öltem le, de azok nem voltak olyan nehezek.

2014. július 24., csütörtök

Custom case

Amúgy most, hogy menő a telefonom, gondoltam, keresek rá valami dizájnosabb burkot, mert hát fekete a szentem, és a fekete az nem az én színem.
Nézegettem mindenfelé, de ami fogjuk-rá-tetszett-volna, az már ilyen 2-2,5 ezer forintba került volna, úgyhogy bátorkodtam rákeresni, mennyibe kerülne egyedi tokot csináltatni hozzá.
És csodák csodája, találtam egy oldalt, ahol szállítanak kis hazánkba, és a custom case kb. átszámítva 3k HUF. Na, gondoltam, ennyit megér egy próbálkozás.
És tényleg megérte:
Korrektek voltak, mert az első csomag nem érkezett meg, és újraküldték, plusz a cucc minőségével is elégedett vagyok, úgyhogy pörfikt.

2014. július 23., szerda

Hádész és Maggie

Szóval az úgy volt (még pénteken), hogy Kistücsök szépen elaludt délutáni alvásra, sütött a nap, fogtam egy tölcséres fagyit a mélyhűtőből, kivittem egy pokrócot a kertbe, és 95%-ról nekiültem a Skin Game-nek. Majdnem tökéletes volt - csak lemerült a Kindle-m az utolsó 3 oldalnál. Igen, jelezte már korábban is, csak elfelejtettem bedugni töltőre.
Persze 10 perccel később kiolvastam a könyvet, csak azóta nem bírtam annyi időt összekaparni, hogy írjak is róla. Nade most!
***Spoiler alert***

2014. július 20., vasárnap

Vasárnap 13

Asszem ilyenkor, 13 után kezd idegesítő lenni az átlagember számára, ha anyuka hónapban mondja a gyereke korát. Jó hogy nem már hétben. Szóval maradjunk annyiban, hogy egy év egy hónapos lett Pöttöm.
Gondolom, ez mostantól egyre inkább így lesz, de azt kell mondjam, ez volt az eddigi legeseménydúsabb hónapunk. Nemcsak többet mozdultunk ki, ezért több volt számára is az élmény (látogatások dédunokatesóknál, nagyszülőknél, nagyobb autóutak, nagyobb bevásárlások stb.), hanem ő maga is több izgalmas dolgot tanult meg.
Az utóbbi pár hétben felhagyott a járástanulással (mászva úgyis meg tudja közelíteni a dolgokat, úgyhogy a járás az egyelőre túl lassú - de azért ha a kezemet foghatja, akkor becsületesen lépeget), és inkább a beszédre gyúrt. Az alábbi szavak tökéletesen érthetőek a szótárában:

  • Fa - igen, ez az, ami. Ez az első szava, amelyet tökéletesen ki tud ejteni, és tudja is pontosan, mit jelent. Meg tudja mutatni, mire érti, és az helyes. Még akkor is, ha az csak egy stilizált kép (jaj tényleg, erről még írok egy postot nemsokára).
  • Zsezse - Ez azt jelenti, hogy "zene-zene", azaz vagy tegyek be, vagy ha betettem, akkor örül neki, és mutatja, hogy szól.
  • Dladla - Ezt fogalmam sincs, hogy rakta össze, de ez az étel.
  • Szsza - Ez a cica. Sokáig nem különböztette meg a cicát a kutyától (mindkettő vauvau volt), de amióta igen, azóta talált rá szót is.
  • Mámbr - Ez a menni igéje. Felmenni a lépcsőn, odamenni, és kifejezetten magára érti, azaz "Gábi megy oda".
  • Pa - Ez elég univerzális (lámpa, apa, stb.), de mostanában leginkább a repülőre mutat vele. Ja, mert tavaly nyáron nem igazán tűnt fel - mással voltam elfoglalva -, hogy egy légifolyosó alatt lakunk.
  • Nönö - Ez szerintem én vagyok, de még nem biztos, és néha Nana lesz belőle, néha meg Nyanya.
  • Knkn - Kilincs. Ráérti azt a jelentést is, hogy "hadd nyissam ki".
Természetesen ennél sokkal többet ért, gyakorlatilag mindent. Ha valamit mégsem, akkor összevont szemöldökkel koncentrál, hogy kihámozza a szövegből a neki értelmes szavakat, és azokat összetegye valami jelentéssé.
Újfent mondom, hogy számomra ez, ahogy a nyelvet tanulja, elképesztő szakmai élmény.

De emellett még rengeteg új tudományt szerzett ebben a hónapban:
  • Üzembiztosan képes kirakni a nyolc egymásba rakható poharas játékát, és be tudja pakolni a formákat a formaválogatóba, ha megmutatom neki, melyik lyukba kell (a kereszt alakút pedig magától is megtalálja).
  • Egyre önállóbban iszik, főleg ebédnél már maga emeli a poharat, csak néha még nem elég magasra.
  • Összetett három Duplo kockát, illetve egy elefánt alakú Duplo a kedvence, amelyikről leszedi a fejét, majd felteszi ugyanoda.
  • Felmászott a kanapéra egyedül.
  • Rengeteg dolgot eszik kockára vágva (kenyér, répa, uborka, párizsi, dinnye stb.), tipikusan amit el tud nyammogni még csak ínyrágással - bár jegyzem meg, hogy 12 fog látható a szájában, csak nyilván a rágófogak éppen kibújt csücskével még nem igazán funkcionális.
Két kevésbé örömteli esemény is volt: kapott oltást, illetve félrenyelt egy dinnyedarabot, úgyhogy megvolt az első komolyabb fuldoklása is. Ügyesen köhögött, és vett levegőt közben, de azért örültem, hogy nem akkor történt mindez, mikor egyedül voltam vele.

Változatlanul imádnivaló, változatlanul kétszer alszik napközben (bár egyszer megpróbáltunk átállni az egyre, de akkor elaludt ebéd közben, úgyhogy egyelőre hagytam), változatlanul meg van elégedve a világgal egyelőre.

2014. július 18., péntek

Apróságok

Mostanában az alábbi dolgok történtek velem:

  1. Az év legnagyobb új tudását szereztem meg: nevezetesen hogy a Ctrl + Shift + T gombokkal előhozhatom a legutóbb bezárt ablako(ka)t a böngészőmben (zseniális feature!)
  2. Megszereztem a második Időgép-regényt, A szamuráj kardját (most már meg kéne szerezni az összeset, anno kedvencem volt a dinós)
  3. Megnéztem a Grand Budapest Hotelt (egzotikus volt)
  4. Életemben először vettem finom dinnyét (kopogtatásos szakértelemmel)
  5. Elkezdtem használni az Endomondót (úgy döntöttem, a babakocsival sétálás Walking sportnak számít)
  6. Csináltam málnás-smarties-os muffint (de nem úgy sikerült, ahogy akartam)
  7. Voltam "mulatozni": Kistücsök lefektetése után visszamentem egy lagziba még két órára (megérte)
  8. Újra megnyitottam a Szinopszis.docx doksimat a motoszkáló regényhez (továbbírni nem sikerült)

2014. július 15., kedd

Recepteket kérek

Ja, és még az alábbi fűszereket kaptam születésnapomra:

  • Római kömény
  • Száfrányos szeklice
  • Cayennebors
  • Szechuáni bors
  • Tandori Masala
  • Garam Masala
  • Szumák fűszer
  • Görögszénamag
Jöhetnek a szuper és kipróbált receptek ezekkel, hogy én is kipróbálhassam...

2014. július 12., szombat

Driving skill tree

Tegnap az alábbi acsikat szereztem meg a Driving skill tree-ben:

  • Karak vezetése teljesen egyedül (baba nélkül)
  • vezetés egyedül éjszaka
  • vezetés olyan esőben, hogy a szélvédőn nem lehet kilátni, mert csak egybefüggő vízfüggöny
  • vezetés hegynek fölfelé ködben, erdőben
Az alábbi acsit viszont nem bírtam megszerezni sehogy se:
  • olyan rádióadó megtalálása, ahol éjszaka nem tüc-tüc zene van és nem pofáznak (és nem a Bartók)
Transzcendentális élmény volt.

2014. július 11., péntek

Szabotázs

A Sabotage üdítő dráma volt Schwarzi legjobb esetben is átlagos visszatérős filmjei után. Spoiler.

2014. július 9., szerda

The B-side

Ma sétálás közben szembejött egy nyolcéves forma kisfiú, és nagyon kedvesen rámköszönt, hogy "Csókolom".
Már eddig is köszöntek nekem így, de akkor mindig lepergett rólam mondván, hogy csak magas vagyok nekik, nem látszom túlságosan felnőttnek.
De most a babakocsival azért elég felnőttesnek látszom, gondolom. Úgyhogy ez van.

2014. július 6., vasárnap

Sok a troglodita, kevés az ember

Kirpóbáltuk a Claustrophobia c. játékot. Tényleg afféle kétszemélyes Descent (csak nem befelé, hanem kifelé kell menni), persze éppen mivel kétszemélyes, ezért a koop hangulat nincs benne. Van viszont kockacsörgés, taktika és izgalom, nem túl hosszú játékmenettel és rengeteg troglodita megölésével, tehát Vér István számára tökéletes szerepjáték-pótló.
Én játszottam a démon játékossal, azaz az én feladatom volt megakadályozni a mockosz kisz emberkéket abban, hogy kijussanak a barlangból. Az elején nagyon mákosan dobtam, de a végefelé kiegyenlítődött (rengeteget kell dobni). Sok múlik a hirtelen szerencsén, de azért nem zavart, mert tényleg annyira sokat kell dobni, hogy nagyjából beáll a statisztikai valószínűség.
Tetszik, hogy tényleg kell gondolkodni, mit hogy csináljon az ember (és a démon), egyáltalán nem csak gyakás, van helyezkedés meg váratlan eseményekre lehetőség szerint felkészülés.
Az újrajátszhatósági faktor egyelőre elég nagynak tűnik, úgyhogy leszek én is emberrel hamarost.
Hatalmas plusz, hogy a figurák eleve ki vannak festve!

2014. július 3., csütörtök

DIY Fürdőbomba

Kedden akartam megírni, csak túl sok a dolog, hogy az idei eddigi legkreatívabb szülinapi ajándékomat sógórnőmtől kaptam, aki beállított hozzánk egy raklapnyi szódabikarbónával és citromsavval és egyéb kellékekkel, és fürdőbombákat csináltunk együtt.
A recept viszonylag egyszerű:
500g szódabikarbóna
120g étkezési keményítő
200g citromsav
8 teáskanál olaj (pl. babaolaj vagy mandulaolaj)
+ fűszerek, illóolajok (nem allergén!) és színezék

Annyifelé kell szedni, amennyi félét szeretnénk csinálni. Összekeverjük a száraz összetevőket, abba beletesszük a fűszereket, a színezéket (ha akarunk), majd az olajokat, végül egy icipici vízzel meghintjük (mi kb. 4 kézspriccelésnyit tettünk bele), és mielőtt szétpezsegné magát, gyorsan összegyúrjuk és formákba töltjük. A cucc állagának olyannak kell lennie, mint a vizes homok. Sütőpapírra tesszük, és egy éjszaka alatt kiszárítjuk.

Az illatosítás a fontos. Mi az alábbiakat csináltuk:
- Levendulás
- Fahéj-narancs-vanília
- Citrom-gyömbér

A munka folyamatai:
Szódabikarbóna és citromsav fahéjjal, épp öntöm bele a színes ételfestéket

Babaolaj kerül bele

Kész mindhárom illatosítás, már csak egy icipici víz kell hozzájuk

Az első bomba

Végeredmény