Kiértékelés

Most, hogy vége a hétnek, amelyet egyedül töltöttem, és rengeteg feladattal vérteztem fel magam közben, jöjjön egy kis kiértékelés:

• Megvarrni a játékházikó burkát -> NO
• Növénykéimet rendbe szedni -> YES
• Megvarrni pár ruhát -> NO
• Előszedni a nyári cuccokat magamnak és Picúrnak -> YES
• Novellaírás -> NO
• Shadowrun: Hong Kong -> HATÁRESET (letöltöttem és karaktert alkottam, állok a mólón)

Ezenkívül az alábbiakkal foglalkoztam:

• Felügyeltem fűtéses és kéményes bácsikat
• Feltakarítottam utánuk a brutál mennyiségű koszt
• Megjavítottam Kistücsök szélforgóját, ő pedig kiszínezte

Ja, és dolgoztam. Mert persze elvállaltam egy kis munkát, mintha unatkoznék.

Egy tál mandarin

Jégeső köszöntötte ma reggel a fél éves Törpetündérkét. Szegény már épp kezdte felfogni, hogy van olyan is, hogy süt a nap, és meleg van, és lehet csupasz karral is kint lenni a kertben, erre megint kap egy kis hideget... De nem baj, annál nagyobb lesz az élvezet a nyáron.
Ebben a hónapban hatalmas változások történtek - ismét nem a nagymotoros mozgás terén, mert a hasról hátra és fordítva fordulás egyelőre még nagyon ritkán sikerül neki, cserébe képes 360 fokban körbe breakdance-elni a hátán az ágyban. Egyszer húsz percig figyeltem elalvás előtt, hogy képes-e megszerezni a szundipajtását, Kati Macit, ami a sarokba esett a kezéből, és addig tekergett (szigorúan csak háton), amíg megszerezte. Aztán azonnal elaludt.
Babahurka és babasonka van bőven, 7,7 kiló lehet most, 68 centi. A haja viszont most már lelapul, nem punk (néha egy-két szál rakoncátlankodik). Sőt, evés közben néha csavargatja a haját, mind a két centit.

Kedvenc játéka jelenleg a saját lába. De azért szereti a csörgő-zörgő dolgokat is.
A legnagyobb új tudománya, hogy nevet. Eddig is volt ilyen kis leheletnyi he-he, de most konkrétan kacag. Annyira cuki, hogy eddig nem is bírtam rendesen videóra venni, mert mindig csak elolvadok tőle. Legtöbbször azon kacag rettentően, amikor a bátyja ugrál az ágyon (amit amúgy nem szabad neki). Jó kis cinkostársak lesznek.
Emellett most már sokkal figyelmesebb, és sokkal inkább úgy tűnik, érti a világot maga körül. A sokszor ismételt dolgoknál tudja, mi következik, legyen az repülőzés a térdemen, fürdés, evés vagy alvás. Lassan elég neki a három alvás, most már nem nyűgös este, ha 5 után nem alszik többet lefekvésig. Továbbra is hatszor eszik egy nap, és este 9-től reggel 6-ig durmol (egy álometetéssel).

Ebben a hónapban volt neki nagy utazás, írtam korábban, hogy elmentünk Nagykanizsára esküvőre. Jól viselte a dolgot, az autóban aludt, odafelé egyszer meg kellett etetni. A hotelben idegen ágyban is elaludt húsz perc alatt, magán az esküvőn pedig szokás szerint egy tál mandarin volt, mindenkire mosolygott.
A fejét szívesebben tartja jobbra, úgyhogy járunk gyógytornára, de semmi komoly.
Ja, és ha tehetné, falná a könyveket. Egyelőre szó szerint.

UPDATE: Azon a szent napon, amikor hat hónapos lett, megfordult hasról hátra teljesen egyedül, és elkezdett beszélni.

Heti terv

A héten egyedül leszek a pöttömökkel (egy kis segítséggel a nagyiktól), úgyhogy összeírtam, mi mindent szeretnék csinálni a rengeteg szabadidőmben (haha). Többek között:

• Megvarrni a játékházikó burkát, amelyről asszem egyszer meséltem
• Növénykéimet rendbe szedni
• Megvarrni pár ruhát
• Előszedni a nyári cuccokat magamnak és Picúrnak

Ezek azok, amelyekre reális(abb) esélyt látok, mert persze ott van a listán a novellaírás és a Shadowrun: Hong Kong is, de ahhoz kéne egy időmegállító óra...

Viszont most hirtelen idejét sem tudom megmondani, mikor volt utoljára az, hogy 25 fok fölé ment a hőmérséklet, és én napozva ettem egy fagyit, úgyhogy most happiness van.

Nurofen, airbag, toilet

Már csak egy hónap, és Kistücsök három éves lesz. Szinte hihetetlen. Meg az is, hogy azt hinné az ember, nincs mit írni, közben meg wall of text következik...
Ez a hónap a szobatisztaság megkezdésének jegyében telt. A bili részt kihagyva rögtön a szűkítővel kezdtük, nagyon tetszett neki, vettünk direkt mesekönyvet, amit csak a szűkítőn üldögélve olvashatunk. Annyira tetszik neki a dolog, hogy pelusba már nem kakil, hiába mondjuk neki, hogy még lehet, a vécébe viszont még 3-4 naponta sikerül csak, ami ilyen módon kicsit szenvedéssé válik, máskülönben visszatartja inkább, hogy játszhasson tovább. De amúgy ügyes, meg érti a koncepciót, csak még idő kell, amíg rutinná válik a dolog (addig meg hullámokban szétaggódom magam).
Közben egy év késéssel megérkezett az "egyedül/segíts" hiszti is, mindent egyedül akar csinálni, aztán frusztrált lesz, ha nem megy, és eldobja az egészet. De van egy pár dolog, amelyben előnyére vált ez is: például már le tudja venni egyedül az alsó ruhadarabokat, fel- és le tudja húzni a cipzárt, stb. Illetve még egy megkésett jelenség jött most: a fióknyitogatás. Nem is értem, eddig hogy bírta ki, hogy ne nyisson ki minden szekrényt és fiókot állandóan, de valahogy most jött rá, hogy ez jó dolog (nem). Szerencsére arra is gyorsan rájött, hogy én mérges leszek tőle.
Az evésben úgy van, hogy bárki mással képes megenni az egész ételt egyedül kanállal-kézzel, ha én etetem, akkor szomorú fejet vág, és kér, hogy segítsek. Én meg véletlenül mindig épp mást csinálok, de azért segítek neki, mert megígértem, hogy ha megkér, akkor csinálom. De most már meg tudom enni én is az ebédemet előbb, és csak aztán adni oda neki az utolsó falatokat.
Ebben a hónapban kezdtem el foglalkozni a személytévesztésével is. Mindenki azt mondta, hogy hagyjam rá, majd "átkattan", és rájön, de nem jött rá, épp ma olvastam, hogy már egy éve mondja rosszul az én-te viszonyokat, úgyhogy elkezdtem "félreérteni", és játékosan tanítani neki, melyik kinek a füle/orra stb. Nagyon kis okos, érti már a dolgot, csak a megszokás miatt mondja rosszul - de aztán legtöbbször kijavítja magát. Ha nem, én nem javítom ki, csak megdicsérem, mikor ügyesen mondja. És utólag az a véleményem, hogy ezt sokkal korábban kellett volna játszani, nem halogatni, mert minél többet használja rosszul, annál erősebb a beidegződés. Úgyhogy másodjára majd figyelek.
De amúgy a beszéd és a nyelvi humor továbbra is nagyon jól megy neki, sőt, egyre jobban. És énekel, idegenek számára is felismerhetően ritmizálva/dalolva. A színeket már ugye nagyon rég óta ismeri, viszont most már ilyeneket is képes mondani, hogy valami "sárgás piros", "világos sárga", stb. Amiben még van fejlődési lehetőség bőven, az a mesélés. Képes komoly összetett mondatokat alkotni, de nem meséli el, mi történt vele a bölcsiben vagy séta közben, ha nem voltam ott. Nem meséli el a nagyszülőknek még a legemlékezetesebb vagy legközelibb eseményeket sem, maximum egy szóval válaszol, ha kérdezgetem (emlékezni emlékezik), nem beszél a telefonba sem. Viszont cserébe megérkezett a nem igazat mondás is, mert ha megkérdezem, mi volt az ebéd a bölcsiben, akkor mindig "leves, répa, tészta", és mindig "voltunk kint az udvaron". Gondolom, ezekhez még érni kell. Igyekszem afféle szerepjátékokkal fejleszteni ezt, pl. a legófigurák vagy a matchboxok beszélgetnek. A legújabb sláger a sárga spárga (ez a kedvence, mert rímel - tényleg!) és a piros spárga beszélgetése. Plusz van egy zöld manója (Jani manó), akivel kockakeresőset játszunk: az egyikük elrejti, a másiknak pedig meg kell találnia. Az a legcukibb, amikor Jani manó rejti el a kockákat, és én ugye nem állok fel onnan, ahol ültem a földön, Picúr viszont az egész szobában keresi a kockákat, hiszen Jani manó el tudott oda menni, amíg ő becsukta a szemét...
Aktuális kedvenc játéka amúgy egy abakusz, amelynek a tetején egy analóg játékóra is van. A bogyókat tologatja ide-oda szín szerint válogatva, meg az óráról most már meg tudja mondani, mennyit kakukkol a madár, illetve fordítva, ha megmondom, hogy most kakukkoljon négyet, akkor beállítja a mutatókat a megfelelő helyre. Továbbra is sláger az immár öt darab dobókockája, ezeknek köszönhetően már 12 alatt akármelyik számot akármelyikkel összeadja. Húszig tökéletesen érti a számokat, onnan kicsit zavarossá válik a dolog - de ezt most már szeretném így is hagyni óvodáig.
Tényleg, óvoda, megígértem, hogy majd írok róla. Végül a három szóba jöhető (körzeti, munkahelyi, magán) közül a körzetit választottuk, mert több anyuka is azt mondta, nincs vele baja, és az van legközelebb. Remélem, beválik.

A billentyűzettel való írást masterelte. Képes rövid szavakat teljesen önállóan leírni. Az eddigi leghosszabb szó, amellyel megpróbálkozott, a "repülő" volt, bár elsőre úgy sikerült: "REPLÜÖ", de aztán sikerült rendesen az is. Természetesen úgy írja, ahogy hallja, pl. bölcsistársa "FÉLIKSZ". A legdurvább, hogy megkülönbözteti a hosszú és rövid magánhangzókat hallás alapján, ma például teljesen egyedül leírta, hogy "PAPÍR". Így, hosszú í-vel. Sőt, az írást most már terápiás céllal is használjuk. Kérdeztem, hogy mit játszott a bölcsiben az udvaron, erre odament a billentyűzethez, és leírta, hogy "DANI". Kiderült, hogy egy általam ismeretlen ovis kisfiúval játszott.
Ami picit már ijesztő, hogy elkezdett olvasni. Először csak utaztunk az autóval, és időközönként ilyeneket mondott, hogy geb meg nökömö, és nem értettem, mit beszél, mire kiderült, hogy az előttünk lévő autó rendszáma. Aztán sokat volt beteg szerencsétlen, elfogyott a gyógyszer, az adagolót pedig megkapta fürdőjátéknak. És egyik fürdés közben nézegeti az adagolót, majd viszi végig az ujját a betűkön, és mondja: nu-ro-fen... Azóta ha épp kedve van, akármit leolvas: toilet, airbag, rama, jumbo pack, akármi. :) Iszonyú idegesítő, hogy ha körülnézünk a kis világunkban, szinte csak idegen nyelvű feliratot látunk...
Megérkezett a digitális világba is: a hónapban voltunk egy komolyabb autóúton (Nagykanizsa oda-vissza), és nem készültem fel eléggé arra, hogy nem fogja átaludni az utat, úgyhogy kénytelen voltam letölteni egy appot neki (semmi komoly, csak formákat kell betenni a helyükre). Plusz most már érti, ha fényképezem, sőt, ilyet is mondott már, hogy "csináljunk erről képet/videót". Persze ha fotózom, akkor kis szégyellős, leül/mozog/lesüti a szemét, és utána azonnal odajön, hogy mutassam meg, mit csináltam.
Végezetül még a finommotoros készségekről: most már képes felismerhető arcot rajzolni (pont-pont-vesszőcske), képes megrajzolni egy vonalat egy vezetett úton (függőlegesen inkább mint vízszintesen), vagy vonalat húzni elkerülve adott ábrákat. És kaptunk egy SPAR-os matricás könyvet, úgyhogy alkalmunk nyílt gyakorolni a pontos ragasztást is: az első pár nagyon mellé ment, a vége felé már a duplák is egészen stimmeltek.
Amúgy nagy hasznát veszem a Fácse új featurejének, amely megmutatja, mit írtam egy-két-három évvel ezelőtt, mert így nem kell visszakeresnem, hanem csak katt, és már olvasom is. Elképesztő, hogy egy évvel ezelőtt milyen picike volt, most meg már milyen nagy...

Ha belegondolnék

Nili Tochner szobra

Minthogy már harmadik napja "együtt élek három pasival" (a fűtésszerelőkre felügyelek), legalábbis napközben, azon gondolkodtam, hogy egy ilyen szerelőember mennyiféle lakást láthat belülről, mennyiféle családot, mennyiféle embert - és hogy például az én környezetemből mire következtet akár a személyiségemmel, akár a családom életkéjével kapcsolatban. A munka jellege például megkövetelte, hogy a hálószobába is bemenjenek, ami ugye alapesetben egy meglehetősen privát helyiség, vendégek esetén is általában zárva vagy legalább behajtva az ajtó.
Biztos lát egy csomó rendetlenséget, rengeteg elektronikai eszközt, néhány kézzel készített díszt vagy gyerekjátékot, horgolt terítőket és közepesen sok könyvet. Látja, hogyan bánok a babámmal, látja, mit eszem ebédre, Látja, hogy káosz van a konyhában, de látja, hogy általában igyekszünk jó minőségű cuccokat vásárolni - viszont nem költünk extrémdrága bútorokra vagy túl sok cipőre. Látja a sok növényt, látja, hogy jár a National Geographic. Látja az autómat, a száradó ruhákat a fregolin, a családi fényképeket a falon...
Ha belegondolnék, zavarna.

Wellness és egyebek

Közben persze megint rengeteg apróbb és nagyobb dolog történt, csak most már igazán kevés az alkalom, amikor le tudok ülni a gép elé...

• Leestem a lépcsőn Kistücsökkel. Szerencsére egyikünknek sem lett komolyabb baja, csak nagy lila foltok (én) és kis lila foltok (ő), de ami engem illet, örülök, hogy ennyivel megúsztuk. Ami meg a fájdalmat illeti, mostanában már annyiféle fájdalmam és nyavalyám volt, hogy plusz egy zúzódás ide vagy oda nem számít.
• Belevágtunk egy komolyabb felújításba: klímát és fűtést készíttetünk. Egyelőre folyamatban, majd a végén beszámolok.
• Elutaztunk Nagykanizsára, onnan pedig Liszóra egy esküvőre. Azt hiszem, ez volt a legmesszebb, ahova mentem 2012 óta. Ahhoz képest, hogy egy örökmozgó hároméves és egy békeszerető öthónapos is volt az autóban, szerintem nagyon jól vettük a túrát.
• Kerítettem időt kreatívkodni: ezt a kulcstartót díszítettem nászajándékba.
  
• Az eddigi sikertelen magammal való törődés után most komoly elhatározásba kezdtem: a szerda a wellness-napom. Heti egy nap is több mint semmi.
• Belekezdtem egy komoly hiányosság pótlásába: elkezdtük megnézni a Star Trek: Voyager sorozatot. Csak 172 rész, semmi az egész... és 4 már megvolt!

Whelps!

Stipistop, én találtam ki a Hearthstone mostani aktuális brawl-ra az über dekket:

A whelpek támogatják egymást

Ezzel meg húzok mééég whelpet

Feladat: túlélni addig, amíg az ellenfél topdeckel - tipikusan az ellenfél minionjainak megölésével és a saját whelpek megkímélésével.

Kutya kéne

Leszoktam arról, hogy beszélgessek nálam idősebbekkel a gyereknevelésről. Azért, mert kétféle reakciót vált ki, amikor azt mondom, hogy most ez vagy az a "hivatalos álláspont", vagy hogy utánaolvastam, és én így szeretném csinálni. Kétféle reakciót tudok ugyanis kiváltani:
1. Tagadás: Hiába olvastam utána, az interneten és a könyvekben csak hülyeség van, az a jó, ahogy régen volt.
2. Szomorúság: Ha így a jó, akkor én rosszul csináltam.

Biztos van egy csomó dolog, amit én csinálok rosszul, és persze a jó és rossz is relatív, mert az a kérdés, mi a cél. Plusz valószínűleg nagyon kevés olyan szülő van, aki direkt akar(t) rosszat a gyerekének, ezért egyrészt kár azon bánkódni, hogy másképp kellett volna csinálni, mert az akkori tudásával mindenki a lehető legjobbra törekedett, másrészt ha egy szülő meg van győződve valamiről, hogy az tutibiztosan jó a gyerkőcnek, akkor lehetetlen meggyőzni ennek ellenkezőjéről.
Gondolom, engem is.

Ja, és volt egy aranyos jelenet mostanában: vittem az utcán a kisasszonyt kenguruban, találkoztam a majdnemszomszéd asszonnyal, akinek három gyereke van, a legkisebb is négy már. Mosolyog, gügyög, jajdearanyos, majd megjegyzi:
- Olyan cukik ilyenkor, de nekem már nem kell több gyerek. Most egy kutya kéne...

Kevesebb macera

A tompa fájdalmat meg lehet szokni. Ha nem nyilallós, hirtelen meglepő fajta, hanem a "nyomós", kitartó, és nem elviselhetetlen, azt az ember megtanulja figyelmen kívül hagyni - amennyire lehet. Aztán amikor valamiért mégis elmúlik, az olyan furcsa... szinte hiányzik (NEM).
Aztán amikor már az ember beleringatta magát a hitbe, hogy meggyógyult, és innentől legalább ez a fájás nem üldözi, akkor visszajön. Na, az rosszabb, mint ha el se ment volna.
A legrosszabb pedig az, hogy az ember ilyenkor sokszor azt mondja magának, hogy ha úgyse megy el, akkor inkább nem is törődik vele, hanem ezzel él együtt, kevesebb macera.

Mindig az jut eszembe, hogy mit csináltak 150 évvel ezelőtt az emberek... De valószínűleg simán együtt éltek minden bajukkal, és ennyi idősen már kezdtek felkészülni a nagymama-szerepre.

Ja, meg az, hogy éppen van egy olyan karakter az Absolution Gap-ben, amit olvasok, aki fájdalom-junkie... Ez önmagában még nem meglepő, mostanában sok ilyet lehet olvasni, és a karakter elég hiteles is... csak az én ízlésemnek és jelenlegi helyzetemnek kicsit extrém.