2019. október 30., szerda

Hajpakolás

Hétfőn elmerülhettem a házi samponok, krémek, ayurvedikus porok világában. Nagyon izgalmas volt: az asztalon számolatlan picike üvegcse, ezek közül a kedvencem a brokkoliolaj (!), ezek mellett kis zacskók ismeretlen porokkal (beccszó emulgeálószerek meg ilyesmi volt benne), egy csomó nagyon izgalmas nevű ayurvedikus por, amely leginkább úgy néz ki, mint valami varázspor, hogy veszek belőle, a levegőbe szórom, és pukk, történik valami.
És persze üvegcsék, keverőpálcák, mérleg, kémcső, kiskanál, satöbbi.
És akkor kaptam először egy nedves pakolást a hajamra, amelyből csak a bhringaraj porra mint összetevőre emlékszem (nem pont ez volt, de kb. hasonló). Amíg ez a maszk a hajamon volt, kaptam az arcomra egy kicsit sárszínű, de nagyon menőnek tűnő és finom illatú pakolást.
Aztán kaptam egy menő samponos hajmosást házi balzsammal, és végül jött a cherry on top: lenmagzselé!
A lenmagzselé ugyanis, csak hogy tudd, nagyon jótékony hatással bír az ember hajára, táplál és dúsít, és még össze is göndöríti a hajat, ami szupervicces. És mindezek mellett full természetes anyag.
Itt egy videó róla.
Az eredmény: még harmadnap is vállalható haj, amely nem lapul le a fejemre, mint szokott.
<3 Hugi

2019. október 25., péntek

Doktor Hu és társai

Már csak egy hónap, hogy a kisebbik csemeténk is négy éves legyen. Amikor mások számoltak be arról, mennyire meglepődnek a gyerekük növekedésén, "jajistenem dehátcsakmostvoltbaba", mindig gyanakvással hallgattam ezeket, aztán most meg jaj Istenem, de hát csak most volt baba!
Pindúrtündér szerintem jól beilleszkedett az új óvodába (ebben jelentős szerepe volt annak, hogy katica az új jele), felvett pár rossz szokást (pl. csapkodás, illetve a helytelen beszéd -> eddig gyönyörűen beszélt, kivéve a s, zs, cs és r hangokat, most meg affektál, leharapja a szavak végét, és a k-t tévesztést is felvette sikkből, mert legalább 3-4 ovistársa nyomja, egy évvel idősebben! hihetetlen, az ember azt gondolná, hogy most, hogy végre idősebbek az ovistársai egy évvel, majd tanulhat tőlük szép beszédet, erre beszédhibásabbak, mint ő, tisztelet a kivételnek), de alszik bent, játszik bent, az óvónéniket szerintem megszerette.

Gyönyörűen rajzol. Eddig is gyönyörűen rajzolt a korához képest, de minden héten meglepődöm rajta. Szépen húzza a vonalakat, részletgazdagok a művei, kitölti a rendelkezésre álló teret, és felismerhető, amit csinál. Ecsettel is nagyon ügyesen bánik, szívesen is fest vízfestékkel. A kinyomtatott színezőknél pedig számomra döbbenetes kiegészítéseket tesz: a cicát nem egy színnel színezi ki, hanem csíkos lesz, a királylány ruhája szivárványszínű, a gombára pedig rajzol magától ajtót és ablakot, hogy manólakás legyen.

Amikor éppen van kedve, akkor viszont továbbra is bámulatosan választékosan fejezi ki magát, ilyeneket mond, hogy "Pompás", meg hogy "Olyan finom lesz, hogy csuda", meg komplett összetett mondatokat.
Az ikes igéket még néha téveszti, pl. Olívia szomorkod. Meg vannak ilyen aranyos gyerekmondásai, hogy "Anya begyullasztotta a lábujját", ez azt jelentette, hogy a lábujjamon begyulladt egy seb.
Amikor éppen valamelyik állatka beteg volt, és orvososat játszottunk, egyszer csak közölte, hogy mindjárt jön "Doktor Hu". Egy pillanatra lekoppant az állam a földre, hogy miről beszél a gyerek, de aztán szerencsére kiderült, hogy nem Doctor Who-ról, hanem összevont két mesét a fejében, a Vukból Hu-t, a baglyot összetette a Bogyó és Babóca orvosával.

Ja, amúgy a fejében rengeteg mese van, és élénken figyel, el is tudja mesélni utána. Legutóbb mikor a Zog és a repülő doktorokat akartam neki olvasni, kézbe vette, és nem versben ugyan, de a tartalmát tökéletesen végigmesélte lapozgatva. Jó, tény, hogy sokat is olvassuk - de akárhányszor kérdezem, milyen mesét látott a Nagyinál / Mamánál, el tudja mesélni, mi volt benne, legalább nagyvonalakban. Ez szerintem eszméletlen erős képesség.
Sőt, van egy könyvünk, ami neki még valószínűleg nem való, a Zeusz és bandája, amit elsősorban a tesójának vettünk, de szeretnek belőle esti mesét hallgatni. Ez nem köti le, sertepertél közben, meg minden, de mégis hozzá tud szólni legalább annyira, hogy ki minek az istene/istennője. Meg játszottak olyat is a tesójával, hogy a tesója a számok istene, ő pedig a katicák és a cseresznye istennője.

Múltkor kinyomtattam nekik egy Bobo képregényt, amit nagyon kedvelnek, és kérdezte, hogy hol vásároltam. Mondtam, hogy kinyomtattam. Mire nagyra kerekedett szemekkel, meglepődve:
- Te ilyet is tudsz a munkahelyeden?!

Az édességeket továbbra is imádja, alig lehet elmagyarázni neki, hogy a finomságnap-csütörtök még két nap, és nem, ma nincs édesség. És persze alig várja a Mikulást, mert tudja, hogy akkor majd nagy dőzsölés lesz.
Ja, meg alig várja a szülinapját, minden héten meg kell beszélnünk, hogy még messze van, és igen, majd lesz lufi meg torta.

2019. október 24., csütörtök

Másfél óra

Tegnap egészen szürreális élményem volt. Valami okból kifolyólag kitaláltam, hogy délután ötre átmegyek Leányfaluról Szentendrére, a Vizes Nyolcashoz. Ez amúgy 12 perc, durva forgalomban 15 is megvan.
Direkt 16:35-kor már cipőt vettünk, hogy tuti odaérjünk. És már meg is érkeztünk 18:10-kor.
Igazából gyorsabb lett volna, ha gyalog megyek, csak velem volt a kislányom is. Talán ő az oka, hogy nem ütött meg a guta. A kábé másfél óra alatt, amíg lépésben araszoltunk, mit araszoltunk, álltunk a forgalomban, percenként haladva egy métert, azzal szórakoztattuk magunkat, hogy számoltuk a szembejövő piros autókat (27 jött), aztán beszélgettünk az oviról és a szülinapi zsúrjáról, ami még csak egy hónap múlva lesz, aztán pedig hallgattunk Alma Együttest.
A legdurvább pedig az, hogy igazából nem volt olyan fontos, tehát ha ezt mondjuk az elején tudom, akkor el se indulok - csak akkor még 34 percet írt a Maps, úgyhogy gondoltam, belevágok.
Hogy mi lehetett az oka? Gondolom, az, hogy elfelejtették ünnepnapra állítani a lámpákat, és a hétköznapi forgalmi rend teljesen megfogta a hazajutni akarókat, feltorlaszolva a 11-est egészen Tahitótfaluig, és tovább.
Az a durva, hogy onnan tudtam, hogy nem valamiféle idő-loopba kerültem be, amely végtelenné tágítja az utazásunkat, hogy mikor visszafelé suhantam, még mindig ugyanolyan durva kocsisor állt Budapest felé.
Visszafelé 12 perc volt az út.

2019. október 22., kedd

Wax és Wayne

Tegnap kiolvastam Sandersontól a második Mistborn-ciklus, a Wax and Wayne-ek utolsó darabját. Ez kb. ott vett meg kilóra, mikor az eredeti Mistborn-ok elképesztően jól kitalált mágiarendszeréhez hozzájött az ipari forradalom, és a coinshot főszereplő pisztollyal lő maga alá a repüléshez.
SPOILER.

2019. október 20., vasárnap

Éretlenke

Behívtak a gyerekemhez az iskolába, de így, hogy "Beszélnünk kell!", Messengerben. Bementem, ott volt az ofő, a másik tanárnő és a pedasszisztens, és hármas támadással előadták, hogy Kistücsök nem érett az iskolára. Hogy nem csinálja, amit kérnek tőle, és nem is válaszol, ha kérdezik, és elkóborol, nem tudja, mi történik az osztállyal, nem figyel oda. Ugyanakkor másfél hónap telt el, és a tanárok számára ennyi idő alatt nem derült ki, hogy a gyerekem fejben összead, szoroz, vagy ismeri a betűket. Nekik az a kritikus, hogy lecsúszik a nadrágja, és nem húzza fel, ha hússzor is mondják neki.
Persze igazságtalan vagyok, mert az tényleg gond, ha nem tudja, melyik füzetben dolgoznak éppen, de neki még csoportot is kellett váltania, nemcsak intézményt, és nem látok semmilyen erre vonatkozó erőfeszítést, hogy ezt megkönnyítették neki.
Én részemről elégedett vagyok, mert azt látom délután, hogy másokkal focizik (az elején mindig csak egyedül üldögélt), és igen, bizonyos szinten regresszió az is, hogy sokszor rém koszos ruhában jön haza, mert a koszban kavicsozik, de valószínűleg unatkozik, azért. Nem tudom, hogy így van-e. Azt mondják, nem lehet felkelteni az érdeklődését. Én ezt nem így tapasztaltam, úgyhogy kicsit elcsüggedtem, hogy annyi utánajárás után végül is mégis sikerült-e elrontani ezt az iskolaválasztást, és lehetett volna vajon jobban?
Kistücsök nem beszél arról, hogy bármi baja lenne, de sose beszélt róla, még akkor sem, amikor tényleg volt baja - ez mindig aggodalommal töltött el. Erre mondta egy kollégám, hogy ő is ilyen volt, és hogy bíznom kell a gyerekemben, hogy ha tényleg imputot vár majd, akkor elmondja. Úgy legyen.
Mert amúgy a mindennapok szintjén jókedvű, tény, hogy nagyon elfárad, este úgy dől be az ágyba, és emiatt esténként már picit szétesik, de azért rengeteg mindennel foglalkozunk most is, iskola mellett. Amióta cseréltünk, és én megyek a gyerekekért, már délután negyed öttől tudok velük játszani, gyöngyöt rakosgatni, levelet szedni, legózni, satöbbi. Továbbra is figyelmes, érdeklődő otthon, olyan dolgokról kérdez, hogy néha eléggé meglepődöm, földrajz, fizika, satöbbi.
Humora is a régi, rengeteget idétlenkedik persze, de vannak értelmesen vicces pillanatok is, például mikor a Leányfalu-Budakalász meccset elvesztettük, akkor közölte:
- Ez a piszok Büdikalász megvert minket!

Az iskolából annak rendje és módja szerint hozza a csúnya szavakat, nálunk eddig nem dívott a hülye meg a segg, és a pisil is pisál lett, próbálom leszoktatni róla. Azért még mindig többet mesél az iskoláról, mint anno az óvodáról, ami mindenképp jó jel - de olyan tehetetlennek érzem magam, nem tudom átlendíteni a kezdeti nehézségeken, ezeket neki magának kell végigjárnia, és rosszak azok a percek, amikor az ő érdekében kell keménynek lennem vele. Volt egy olyan délutánunk, amikor vagy negyven percig tanultuk, hogy ha kérdezek valamit, és az neki kellemetlen, akkor nem lehet mást csinálni, matatni, elterelni a témát, hanem a szemembe kell nézni, és válaszolni kell. Volt benne sírás is, ölelgetés is.
Régen olyan magabiztos voltam abban, hogy hogyan kell gyereket nevelni, de most ezzel az iskola dologgal ki lett rántva a lábam alól a talaj. Szerencsére az élet nemcsak az iskoláról szól, és a megszokást az idő majd meghozza. Addig meg játszunk, rajzolunk, beszélgetünk, számolunk.

2019. október 16., szerda

Meanwhile in Maanjitown

Egy kis betegség felborította a hétköznapokat, volt egy éjszakánk, amikor négy megszakítással aludtunk négy órát összesen, de most már talán jó lesz. Közben az alábbiak történtek:

  • Elkezdtük a Primal-t nézni, nagyon hangulatos, megkapó képekkel, kifejező grimaszokkal
  • Felkértek egy mesekönyv véleményezésére kiadólátogatások előtt (nagyon jó)
  • Megtaláltak egy szakdolgozattal, amelyhez olyan fordítókkal szeretne interjút készíteni az illető, akik dolgoztak már videójáték lokalizációjával
  • Megtaláltak azzal kapcsolatban, hogy vegyek részt egy kerekasztal-beszélgetésben száz fő fölötti közönség előtt, videojátékokkal (?) kapcsolatban
  • Megtaláltak egy olyan munkalehetőséggel, amit nagyon szerettem volna csinálni pár évvel ezelőtt, de most már nem mondok fel emiatt (gyerekkönyvek lokalizációja, koordinációja)
Emellett ugye amiket már mondtam:
  • Épp csinálok egy Speak Academy nevű nagyon menő tréninget november végéig
  • Elvégeztem a People-centric Approach nevű tréninget a múlt héten
  • Épp a héten van a chatbotokról egy jó kis beginner tréningem
  • Meg kell csinálnom egy könyv szerkesztését
  • Meg próbálok írással is foglalkozni, közepes sikerrel

Ja, és:

2019. október 10., csütörtök

Baconös-hagymás lángos

Ha már nosztalgia... Egy időben a Kenyeres utcában dolgoztam, a 3. kerületben, a Flórián térhez közel, és rengetegszer sétáltunk ki az aluljáróhoz, Budapest legjobb lángosozójába. Most így kb. kilenc év után megint arra jártam, és gondoltam, benézek. Szerencse, hogy még dél előtt értem oda, mert mire én megkaptam a sajtos-tejfölös-baconös-hagymás lángosomat, már hosszan kígyózott a sor. Ez önmagában is azt jelentette, hogy még mindig régi minőségében tündököl a hely, de mivel mintát is vettem, bizton állíthatom, hogy így van.
Régen a töltött lángos volt a legfinomabb, most a baconöset vettem, de a sima sajtos-tejfölös, vagy a sonkás-sajtos-tejfölös is kiváló. Ezt ettem én:
A tészta puha és pont a tökéletes sültségű, nem spórolnak se tejföllel, se sajttal, a sajt nem a leggagyibb, amit lehet kapni (mint általában a lángososnál), és elég bőséges, nem hiszem, hogy bárki éhes marad utána.
Persze a diétámba nem igazán illik bele, de leúsztam délután. Well, sort of.

2019. október 8., kedd

Felesleges tudás

Szóval szombaton voltam egy kislányzsúrban, az ünnepelt öt éves volt, viszont volt egy tíz éves bátyja, aki szegény nagyon kilógott a csajbuliból, nem nagyon tudott mit kezdeni magával a kb. tíz kislány mellett... Úgyhogy megszerezte az anyukája telefonját, és elkezdett rajta zenét hallgatni.
A Zúg a Volgánál belekérdezett a társaságba, hogy mi az a Volga, de szerintem nem számított válaszra, mert meglepődött, mikor mondtam, hogy folyó. Onnantól figyeltem, és tényleg: RAPülőket hallgatott, és kezdte kívülről énekelni az egyiket.
A Lesz még rosszabb-ig bírtam. Kicsit még jobban elkerekedett a szeme, ahogy citálni kezdtem a
Ki mondja meg nekem, hogy most mi a fene legyen?
Csak ide-oda szökellek, mint zerge fenn a hegyen.
Jobbra át! Balra át! Kerülöm a kapuját.
Nélküle még elvagyok, de ki csinál ma vacsorát?
-t... Aztán elmeséltem neki, hogy amikor én voltam közel annyi idős, mint ő (jó, 12), akkor én is pont ugyanezeket hallgattam, és az összes számot tudtam kívülről - és még most is megvan a nagyja agyam elfeledett zugaiban. Ő szabadkozva mesélte, hogy még csak hármat tud, és hogy most a Riszájkling albumot hallgatja, de megnyugtattam, hogy csak így tovább, aztán jött a Túr dö Flanc, amit ő nem ismert, én meg nyomtam az Ééééééééés már indulok is-t, és nevettünk.
Ciki?
Mindenkinek vannak az agyában rejtett zugok, ahol felhalmoz felesleges, ám soha el nem felejtendő kis tudásokat, nem?

2019. október 7., hétfő

A lényeg: elültettük

Sajnos megint sok a dolog: tartottam beszédet Toastmastersben, de nem úgy sikerült, ahogy akartam, meg járok egy Speak Academy nevű online tréningre, amivel nem tudok annyit foglalkozni, amennyit szeretnék, meg most két félnapig vagyok egy People-Centric Approach nevű amúgy elég jó kis tréningen, de emiatt halasztódnak egyéb dolgok, meg otthon már lassan raktárrá változik az egyik szobánk, annyi benne a tennivaló, pedig a hétvégén még volt is egy órám, amikor legalább az asztalomon rendet raktam a felhalmozódott egyhavi papírok között, meg közben etetni kéne azt a nyomorult méhecskét is minden nap, hogy egyszer kaphassak méhecske mountot, meg van egy új könyvszerkesztés is, meg közben próbálok is írni, amiről majd mesélek kicsit később, mert nagyon izgi...
De a hétvége azért elég jól sikerült: elültettük az összes növényt, amit bevásároltam (meggyfa, barackfa, sövények, ribizli, málna, egres), elegyengettem az utolsó földtúrást, ami a házhoz tartozik, kirándultunk Dobogókőre, és gyönyörű volt az idő, meg Pindúrtündér elment egy zsúrba, és kicsit ismerkedtem a helyi anyukákkal.
Ja, meg végre bepótoltuk a Molly's Game-et, amit már két éve meg kellett volna nézni, és kb. idén nem láttam még jobb filmet ennél, úgyhogy nem is értem, miért vártunk eddig. Lehet, hogy lesz erről egy külön post is, ez most csak a szokásos sokmindentkellcsinálni nyafogás.