Másfél óra

Tegnap egészen szürreális élményem volt. Valami okból kifolyólag kitaláltam, hogy délután ötre átmegyek Leányfaluról Szentendrére, a Vizes Nyolcashoz. Ez amúgy 12 perc, durva forgalomban 15 is megvan.
Direkt 16:35-kor már cipőt vettünk, hogy tuti odaérjünk. És már meg is érkeztünk 18:10-kor.
Igazából gyorsabb lett volna, ha gyalog megyek, csak velem volt a kislányom is. Talán ő az oka, hogy nem ütött meg a guta. A kábé másfél óra alatt, amíg lépésben araszoltunk, mit araszoltunk, álltunk a forgalomban, percenként haladva egy métert, azzal szórakoztattuk magunkat, hogy számoltuk a szembejövő piros autókat (27 jött), aztán beszélgettünk az oviról és a szülinapi zsúrjáról, ami még csak egy hónap múlva lesz, aztán pedig hallgattunk Alma Együttest.
A legdurvább pedig az, hogy igazából nem volt olyan fontos, tehát ha ezt mondjuk az elején tudom, akkor el se indulok - csak akkor még 34 percet írt a Maps, úgyhogy gondoltam, belevágok.
Hogy mi lehetett az oka? Gondolom, az, hogy elfelejtették ünnepnapra állítani a lámpákat, és a hétköznapi forgalmi rend teljesen megfogta a hazajutni akarókat, feltorlaszolva a 11-est egészen Tahitótfaluig, és tovább.
Az a durva, hogy onnan tudtam, hogy nem valamiféle idő-loopba kerültem be, amely végtelenné tágítja az utazásunkat, hogy mikor visszafelé suhantam, még mindig ugyanolyan durva kocsisor állt Budapest felé.
Visszafelé 12 perc volt az út.