2020. január 28., kedd

Tyrael és én

Fél éves lett Tyrael, a kisautóm, úgyhogy itt az ideje megosztani az eddigi tapasztalatokat.
Télen még jobban kedvelem, mint nyáron. Nyilván többet fogyaszt, így egy kicsit jobban érdemes odafigyelni az áramköltséges dolgokra, ha hosszabb útra megy az ember, de a mindennapi bejárásnál semmilyen veszély nem fenyeget, úgyhogy lehet maxra kapcsolni a popifűtést (<3), a kormányfűtést (<33) és a sima fűtést, hogy ne fagyjon le a kezem.
A legjobb feature nyilván az, hogy mikor 6:25-kor kicsattogok a hidegbe, ő már lelkesen felmelegítve és jeget leolvasztva vár, nincs kapirgálás meg ilyen nyavalyák. És ezt akkor is meg tudja csinálni, ha a lejtő alján kell megállnom az ónos eső miatt, szóval az utca magányában álldogálva is lelkesen melegíti magát, mire odaérek. Ehhez a kényelemhez olyan könnyű hozzászokni, hogy mikor véletlenül cserélünk, és én megyek később, nem értem, hogy lehet olyan hideg az autó.
Az adaptív tempomat is nagyon kényelmes, az autó meg is áll, ha előtte megállnak. Csúcsforgalomban nem praktikus, mert még a legkisebb követési távolságra állítva is nagy hézagot hagy (ami amúgy jó, csak nem akkor, amikor amúgy is mindenki ideges). Meg azért nem szoktam bekapcsolni, mert akkor aztán tényleg csak kormányozni kell, és elalszom közben.
Amit továbbra is imádok, az a holttér-figyelő a tükrökben, nagyon praktikus, rengetegszer könnyítette meg a helyzetemet. Az ütközés-figyelmeztető néha idegesítő (főleg akkor téved, ha előttem valaki jobbra kis ívben kanyarodik), de hát jót akar a drága, így hagyom.
Az egyetlen, tényleg idegesítő dolog rajta az automata reflektor. Még nem néztem utána, hogy ki lehet-e kapcsolni, de eddig nem bírtam elég sötétben menni ahhoz, hogy bekapcsoljon (holott de).
A csendességét viszont továbbra is imádom. Ha kikapcsolom a légkondit és a fűtést, akkor gyakorlatilag semmi zaj nincs, nagy gyorsításnál kicsit "felrepül a repülő", de összehasonlíthatatlanul jobb, mint a robbanómotor.
Kicsit féltem attól, hogy ennyi automata váltós utazás után elfelejtek kézi sebességváltós autót vezetni, de nem így van. Ez olyan mélyen ivódik az izommemóriába, hogy (legalábbis ennyi idő alatt) egyáltalán nem halványult a tudás (nyilván meg kellett szokni kicsit a kuplung fogását). Ez szilveszterkor derült ki amúgy.
Nem sokszor kényszerülök arra szerencsére, hogy nyilvános helyen töltsem, otthon elég, amit a 220-ból ki tud venni, és a cégnél van gyorstöltő (tudom, ez mák). De előfordult már, pl. a Kodály köröndnél, hogy bedugtam, az is egyszerű, nincs vele macera. Mondjuk fizetős helyen még nem álltam vele. És az a tapasztalatom, hogy egyre több elektromos autó van az utakon, egyre kevésbé szabadok a töltőhelyek. Az utóbbi időben alig találtam üresen egy állomást.
Egy szó mint száz, ezt az autót nekem csinálták. Ha rajtam múlik, nem lesz többet benzines autóm.

2020. január 24., péntek

Korcsolyázás, pogácsa

Annyira cuki volt, mondom az autóban, hogy lesz farsangi vacsora a faluházban, mire Pindúrtündér tiltakozni kezdett:
- Ne együnk ott vacsorát, mert nem lesz olyan finom, mint amit Apa szokott csinálni.
Az elmúlt hónap legnagyobb vívmánya, hogy egyre ügyesebb a korcsolyázásban. Szülinapjára kapta, és már egész sokszor voltunk idén, és nagyon ügyesen tipeg-topog egyedül, amikor pedig fogjuk a kezét, akkor kiválóan csúszik mellettünk. Sőt, mikor legutóbb voltunk, akkor már egyszer teljesen magától mondta, hogy:
- Anya, most álljunk meg, és nyugodtan menj egy kört egyedül.
Az egyik korcsolyázás alkalmával véletlenül pont összefutottunk az egyik kisfiúval a régi ovijából, ami neki gondolom kicsit fura volt. Hirtelen eszébe jutott, hogy ott volt egy kis barátnője, és hogy hívták az ottani óvónéniket, de szerencsére túljutott rajta.
Mondjuk a mostani oviban is nagyon szereti az óvónéniket, és ők is dicsérik, hogy milyen szépen rajzol, illetve "milyen tájékozott a világ dolgaiban, látszik rajta, hogy foglalkozunk vele otthon". Nem akartam mondani, hogy részemről folyamatosan azzal küzdök, hogy nem foglalkozom vele eleget, de mindegy.
Karácsonyra kapott egy Sylvanian macicsaládot, és ez az ajándék be is jött teljesen: a tesójával is tud játszani vele, de mi is rengeteget játszunk, a macik élik a hétköznapjaikat, piknikezni mennek, játszanak, nyaralnak, stb. De a szintén karácsonyra kapott Logico készlet is tetszik neki, sajnos többnyire öt éveseknek való lapokat vettem hozzá, de még azokban is elég jól teljesít. Az egyetlen négy éveseknek szóló feladatsort pedig már kétszer végigcsinálta.
Jut eszembe, további teljesítmény, hogy január első napjaiban egyedül, saját lábán felkirándult velünk a Vörös-kőre, leszámítva kb. 100 métert, ahol beleragadt a sárba, és át kellett vinni a cuppogós részen. Eddig egy szakaszon mindig vinni kellett, úgyhogy ez új egyéni csúcs.
Nemrég egy keddi napon kellett fél órát várnunk egy program miatt, és baromi hideg volt, és tíz perc után már nem akartunk tovább a patakparton játszani, és már azon gondolkodtam, hogy visszaülünk az autóba húsz percre, mikor megláttam a közelben egy cukrászdát. Mondtam a csemetéknek:
- Bemegyünk ide pogácsát enni.
Bementünk, és persze ott volt a sok sütemény is. Mikor meglátták, kérdeztem, mi legyen: együnk most süteményt, és akkor ezen a héten kedden lesz a finomságnap csütörtök helyett, vagy pedig együnk most pogácsát, és maradjon a finomságnap csütörtökön.
Teljesen meglepődtem, mert Pindúrtündér volt az első, aki azt mondta, hogy inkább pogácsát esznek. Pedig ő az édesszájúbb. Lehet, hogy neki is érik a túró rudi-teszt. :)
A hónap szövege pedig az volt, mikor magyarázott a Bagolyról a Nagyinak, ő a pizsihőst értette rajta, de a Nagyi poénból visszakérdezett, hogy mi az a bagoly. Mire ő:
- A bagoly az egy olyan ragadós állat.

2020. január 20., hétfő

Bátrabb és önállóbb

Kistücsök az elmúlt hónapban elképesztően sokat fejlődött, mind bátorságban, mind kommunikációban. Ugrál a lépcsőről, néha a negyedik lépcsőfokról. Felmászik mindenhova, hajlandó kipróbálni új dolgokat, másodikosokkal focizik az iskolaudvaron, Ki nevet a végén?-t játszik a napköziben, sokkal inkább a szemembe néz, mikor beszélek hozzá, teljesen önálló a reggeli tevékenységekben, és korcsolyázni is elkezdett egyedül (eddig mindig vittük magunkkal kézenfogva).
Na, persze még nem tökéletes a helyzet, sokszor hagyja el a cuccait, amit utána napokkal később tudunk meg, és így kicsit nehéz összevadászni (egyelőre egy sálja azóta sincs meg, a tornazsák szerencsére megkerült). és még mindig nem mozdítja a füle botját se, ha nem érdekli, amit mondok, vagy nagyon benne van valamiben. De én így is nagyon büszke vagyok rá.
Meg arra is, hogy írt féléves felmérőt magyarból, ami 98%, és matekból, ami 100% lett. Mivel a matekot hozta haza először, egy kicsit tartott tőle, mit fogunk szólni, hogy a magyar nem lett tökéletes, de remélem, érthetően és a lehető legtöbb szeretettel magyaráztam el neki, hogy ez egy ragyogó eredmény, és nem kell mindig mindent tökéletesre, és nagyon büszkék vagyunk rá, és az ritka, hogy valaki mind a két tárgyból nagyon jó legyen, úgyhogy ő egy nagyon okos kisfiú.
Közben elmentünk január elején hallásvizsgálatra, amit már a sulikezdéskor akartam, de csak így jutottunk el, és egyrészt megállapították, hogy van egy kis túlhallása, a középhangokat jobban hallja az átlagnál, és ezért neki bonyolultabb kiszűrni a lényeget az ambiens zajok közül, ami egy hivatalos igazolás arra, hogy a füle botját se mozdítja, amikor messziről próbálok hozzá beszélni, másrészt a dobhártyájában nagy a nyomás, és azonnal kezdjük el porszívózni az orrát óránként (!).
Na, ezt nem csináltuk. Elővettem a rég elpakolt babacuccok közül az orrszívó-porszívót, de nem kínozzuk óránként, csak este meg reggel. Majd megyünk vissza kontrollra.
Ami a karácsonyt illeti, ez volt az első, hogy nem ült le velem, hogy együtt készítsünk Apának ajándékot, és nem ült le Apával nekem csinálni valamit, hanem egyik reggel közölte, hogy közös ajándékot csinált nekünk, és kész is van. És egyedül becsomagolta. Egy társasjáték volt betűkkel és számokkal, imádtam érte. Még bábukat is csinált papírból hozzá Apa és Anya felirattal.
Még mindig viccesen használja a nyelvet, és amióta olvasgatjuk a Zeusz és bandáját, és kérdezek valamit, hogy mondjuk:
- Elteszed a ruháidat?
Akkor mostanában az a válasz mindig, hogy:
- Perszefoné.
Az otthoni rajzolófüzetében pedig nyitott egy oldalt "Vicces szavak" felirattal, és eddig ezek vannak rajta:
1. Vakondtechnikus (ezt előszeretettel használja élőbeszédben is)
2. Palindrom (teljesen beleszeretett a palindrom szavakba és kifejezésekbe)
Közben azt is kitalálta, hogy szereti az ingeket, és vegyek neki ingeket, hogy azt hordhasson hétköznap is. Vettem is neki egy csomagot, úgyhogy most van elég akár minden napra (nem vesz minden nap persze). Vicces, ahogy érti, hogy ez menő és csinos dolog, és múltkor, mikor a tesója nyert egyszer Bolondos Labirintusban (ez elég bosszantó Kistücsöknek, mert szinte mindig ő nyer), közölte, hogy:
- Lehet, hogy te nyertél, de én vagyok a csinosabb.
Nem adjuk alá a lovat, hogy a piperkőcség jó dolog, de szerintem aranyos, ahogy elkezdett foglalkozni a ruháival.
Még egy utolsó dolog: a memóriája is még mindig elképesztő. Gyakorlatilag mindenre emlékszik, már párszor előfordult, hogy őt kérdeztem, ha én nem emlékeztem valamire. Csipet csapatot (Rescue Rangers) nem néztünk több mint fél éve, talán akár egy éve is megvan, és múltkor nem indult el a Netflix (amúgy a Dragons: Rescure Riders-t nézzük mostanában), úgyhogy felvetettem, nézzünk egy olyat. Erre azonnal közölte, hogy a második szezon 7. epizódot nézzük. Így. Mint kiderült, az volt a kedvence. De még Mása és a medvében is tudja a kedvenceit szezonra és epizódra, pedig az aztán tényleg elég rég volt.
Ja, és kiesett még egy foga, így már három elment, három mozog.

2020. január 19., vasárnap

Viszlát, Vogel

2010-ben találkoztam vele utoljára. Haraggal váltunk el, legalábbis részemről egyszerre voltam mérges, csalódott és megbántott, és megírtam két levelet neki (a mai napig ott van a draftjaim között mindkettő), amiket aztán egyiket sem küldtem el (most már nem is fogom), csak visszafogottan távoztam az életéből, mondván, hogy nem futok tovább olyan szekér után, amelyik nem vesz fel.
Azóta nem találkoztunk, neki ez nyilván megfelelt, én is kihevertem, de azért néha, mikor merengek, még mindig előfordul, hogy odagondolom magam az ő világára, az "ő kertjébe", ahogy mindig mondta, és persze megtisztelő, hogy legalább egy kis ideig sátorozhattam is ott.
1996-ban találkoztunk, amikor a gimnáziumi szerepjáték klubomnak szerveztem az első szerepjáték tábort Révfülöpre, és persze elhívtam az összes ismerősömet, akikkel még a '95-ös Rúna Táborban találkoztam. Utólag visszagondolva rém béna lehetett a tábor, de írtam a Valhallának, és ők valami furcsa okból kifolyólag eljöttek a mi házunkba ő és Csanád, ott beszélgettünk egy délutánt, aztán ettől a találkozástól úgy felbátorodtam, hogy bombázni kezdtem őket az irományaimmal. Akkoriban ez nem e-mail volt még, hanem klasszikus posta.
Egészen megdöbbentő módon válaszoltak, mindig kedvesen, mindig elutasítóan.
Aztán amikor 1999-ben felvettek az ELTE-re, ujjongva néztem a térképen, hogy a Pesti Barnabás utca és a Kígyó utca milyen közel van egymáshoz. Számos kedden és csütörtökön délután bementem a Valhallába lebzselni, hol magus kártyáztam Riccóval, hol csak hallgattam Zsolt agymenéseit a világról... hol beszélgettem Vele. A Marson játszódó regényemről (ultrabéna volt), az elfes világleírásomról (nem tudom, mennyire ihlette meg a némileg később megjelent Summarium elfes része), és persze a novelláimról. Azt hiszem, egyetlen egy volt, amire azt mondta, hogy egy kis átírással akár még meg is jelenhetne a Rúnában. Valószínűleg sosem jelent volna meg, csak kedveskedni akart egy kicsit. Átírtam vagy tízszer, de nem lett elég jó.
Két életem, egy halálom 1999-ben jött, imádtam minden mondatát (a mai napig is benne van a könyvben vagy tíz jelölőfecni a kedvenc részeimmel). Egyszer egy kávézóban azt találta mondani, hogy Nyeste figurája részben én vagyok. Nyilván elhittem, mert el akartam hinni, és nem tudom, mennyi igazság volt benne. Ez a könyv annyira tetszett, hogy bevittem az egyetemre is, bármennyire is tudtam, mennyire megvetik ott a scifit, talán szándékosan akartam polgárpukkasztani. Sőt, meghívtam, és eljött a kedvemért egy szemináriumra. A stilisztikán pedig az egyik scifi novelláját (időrendőrös, sajnos nem emlékszem a címére, talán Zúg a Volga?) vittem be feldolgozásra, és elismerően hümmögött a stilisztika tanárom, hogy ebben a novellában van valami.
Aztán jött a sok vihar a pocsolyában, az Inomi, az új barátságok és új haragok, de mi találkozgattunk néha, negyedévente, az írásról beszélgettünk, meg arról, hogy apakomplexusom van, és elvitt autókázni a budapesti éjszakába, és én akkor azt gondoltam, hogy ennél menőbb dolog nincs is.
A regényem sosem jelent volna meg, ha ő képes megakadályozni. Valószínűleg igaza is lett volna, irodalmi értelemben mindenképp. A fejlődésemnek mégis hatalmas önbizalmat adott az, hogy az ő akarata és véleménye ellenére elérhetek valamit. Egyszer kérdeztem meg, hogy olvasta-e, de a válasz meggyőzött róla, hogy nem.
Én azt akartam, hogy az ő világa ismét menő legyen és híres, ő pedig foggal-körömmel védte a saját kis kertjét még akkor is, amikor már nyilvánvaló volt, hogy nem tud mit hozzátenni. Valamiért megutált engem. Ellehetetlenített, a nevemet nem volt szabad beleírni semmibe, amivel akár fél évig is dolgoztam, és én még ebbe is belementem. Embereket motiváltam írásra, jártam találkozókra, szerveztem is (táborokat, mittomén), és közben mindig reménykedtem, hogy valami megtetszik neki abból, amit csinálok. A Bíborgyöngyös novelláimat valamiért kiengedte, nem tudom, miért.
Az összes írását olvastam, felnéztem rá, imádtam hallgatni a Ferenciek terén a kávézóban, ahogy a kaszkádról mesél, és ezt az emléket szeretném megőrizni róla. Amikor még meg tudtam nevettetni.
Kár, hogy már sosem mondhatom el neki, mennyire nagy hatással volt rám.

2020. január 14., kedd

Munka és szórakozás

Ééés ezennel elkészítettem életem első csillivilli UI helpjét az új UI technológiával (Fiori) működő appunkra, mindössze hét évet kellett várni, hogy normális UI helpet alkothassak. Yay!

Tarjasteak parmezános burgonyával és barnamártással
Ugyanitt az újévi fogadalmamnak megfelelően kezdem leadni, befejezni a vállalásaimat (és próbálok nem felvenni újakat), legutóbb múlt pénteken jött létre az általam megszervezett általános iskolás osztálytalálkozó (nem árulom el, hanyadik), ami remekül sikerült, éjfél után indultunk haza, és mintha ott folytattuk volna a beszélgetést, ahol öt éve abbahagytuk. A hely (Építész Pince) szerencsére csendes volt, a különterem hangulatos, a kaja kiváló, a nagy társaságokra kitalált rendszer pedig tökéletes, úgyhogy koncentrálhattunk is a lényegre: egymásra.

Ugyanitt azon tanakodom, hogyan találok magamnak olyan időablakot, amikor is papírkönyveket olvasok. Ez több soron is kritikussá vált: 1. Karácsonyra kaptam meg a szuper scifi-fantasy antológiákat, amiket már egy ideje be akartam szerezni, azokat is el kéne olvasni. 2. A magyar szerzők műveiből nincs hangoskönyv, pedig szeretnék magyar szerzőket is olvasni. 3. Megint megszaladt a bookline-os rendelésem, pedig még egy könyvről le is mondtam.
Egyelőre és ideiglenesen a gyerekek mesenézése közbeni húsz percet fordítom erre, de egy kicsit sok a környezeti hatás, ami elvonja a figyelmemet.

2020. január 8., szerda

Klubok és táborok

Tegnap kellett tartanom Toastmastersben előadás Understanding your leadership style témában. Ami ugye vicces, mert jelenleg egyáltalán nem vagyok vezető pozícióban. Sőt, igazából a munkámban soha nem is voltam. Ami ehhez a legközelebb volt, amikor lokalizációs koordinátorként én feleltem külsős fordítókért és proofreaderekért.
Cserébe majdnem mindenhol, ahol nem kapok pénzt a munkámért, vállaltam vezető szerepet valamilyen mértékben. Valamit rosszul csinálok.
Az előadás miatt át kellett gondolnom, mikor is kerültem ilyen szituációba, és ezek jutottak eszembe:

  • Toastmasters: jelenleg Vice President Membership vagyok
  • WoW: guild masterség számos kieggel és egy korszakkal ezelőtt (Hunicum)
  • Rendezvények: Rúna Táborok a kétezres években, UA Open Day tavaly (no meg az esküvőm, az is valami, hehe)
  • Újságok: a középiskolai újságunk, az Erioni Harsona, illetve most a céges csapat newsletterje
  • Klub: anno középsuliban csináltam szerepjátékos klubot, tök menő volt
Biztos volt még, de most így hirtelen ennyi. 
A kérdőív kitöltése óta tudom, hogy az én két preferred leadership style-om a Coaching és a Democratic. Ami némileg vicces, mert szerintem nem mindig volt így - dehát mindenkinek kell érnie.


2020. január 4., szombat

Érmék, ház

Az újévi első barkácsolásunk eredményeképpen most már méltó helyen lehet a lapítottpénz-gyűjteményünk.

Az első 2007-ből való, az utolsó ipolytarnóci, ahol tavaly ősszel jártunk.
Az óévi utolsó barkácsolásunkat se mutattam még:
Karácsonyra csináltunk a gyerekeknek egy kis L-alakú faházat, amelyben lakhatnak a Sylvanian figuráik (mindkettő kapott egy-egy családot). A bútorokra sajnos nem volt időnk, de egy kanapé és egy kis asztal belefért. A lakók köszönik szépen, birtokba vették.

2020. január 1., szerda

2019

Megfagyott patakocska
2019 nem volt olyan rossz év. Az alábbiak jutnak eszembe nem feltétlenül fontossági sorrendben:

  • beköltöztünk a házunkba, ami kész lett, most már kocsibeállóval együtt
  • beléptem egy írókörbe
  • átúsztam a Balatont
  • kaptam céges autót
  • viszonylag sokat olvastam, mondjuk úgy, hogy életemnek ebben a szakaszában elégedett vagyok a teljesítményemmel
  • elég sokat kirándultam, mondjuk igazi kihívás nem volt benne
  • túl vagyok életem eddigi legnehezebb szerkesztési munkáján, majd mesélek róla, 1,7 millió leütés
  • sokkal jobban beszélek angolul (Toastmasters klub, Speak Academy kurzus)
  • voltam három konferencián is (LEI, UA Day, TEDx LibertyBridge Women), ebből az egyik külföldön
On the other hand:
  • nem bírtam leküzdeni a refluxomat, ami márciusban már két éves lesz (vagy nem? /puppyeyes)
  • nem jelent meg tőlem semmi, pedig
  • nem mentem el a Foo Fighters koncertre, ami hülyeség volt, el kellett volna
  • úgy érzem, kevesebbet találkozom a barátokkal

Meg még nyilván rengeteg dolog, ami most nem jut eszembe. Mindenesetre a 2019 jó volt szerintem. A páros évek mindig rosszabbak szoktak lenni, de hátha most nem. Nagy reményeket fűzök ehhez a 2020-hoz, még úgy is, hogy nekem elég kerek, ami némileg szomorú, de evvan.

Az óévet különleges eseménnyel búcsúztattuk: egy esküvővel, ami az egyik legprofibb volt azok közül, amiken valaha is voltam. Ha pedig az új évben azt fogom csinálni, amit az első nap, akkor kb. egész évben majd:

  • rendet rakok
  • takarítok
  • játszom a kis családdal
  • kirándulok 
  • Hearthstone-ozom
  • olvasgatok
  • sorozatot nézek
Ami kb. stimmel is. Némi munkával vegyítve.