Vakvarjú

Tegnap elmentünk sörözni az egyik teamemmel a Kopaszi-gátra, és a Vakvarjú Beach nevű objektumot szálltuk meg. Az Infopark közelsége nosztalgikus hangulatba hozott, még integettem is a régi ablakomnak... megcsodáltam az új ZP-t (remélem, a menzájuk ugyanolyan finom, mint régen), aztán megérkeztünk a két oldalt Dunával határolt parkba.

Jártam már itt korábban, de akkor még nem nyüzsögtek ennyien - jól "bejáratódott" a hely. A Vakvarjú kellemes szabadlevegős hely némi felhúzható tetővel; az árak nem olcsók, de együtt lehet élni velük. A helyi specialitások közül kipróbáltam a Passion limonádét (finom volt) és a névadó kenyérlángost. Ez utóbbi is nagyon finom volt, ugyanakkor nagyon laktató is, főleg vacsorára. Hasonlított egy amerikai pizzára (vastag tészta, bőséges feltét), és ilyen értelemben hűen követte a felemás helynevet (Vakvarjú, hogy tudassuk, magyar hagyományokat követünk, de azért Beach, hogy trendik legyünk).
Minthogy két csapatom van, és emellett van egy line teamem és egy nagy szervezeti teamem, az utóbbi egy hónapban négy team outingom volt/lesz... az egyikben szervezek is. Majd mesélek.

Apokaliptikus ősz közelg

Amikor kint már hűvös van, fúj a szél, összefüggő felhőréteg szürkíti az eget, de a tó vize még meleg, és lehet benne úszni úgy mint nyáron, az kicsit olyan, mint egy apokaliptikus scifiben lenni: körülötted már összeomlott a világ (nyár), de el akarod hitetni magaddal, hogy nem.
Per pillanat még jól is érzed magad, de tudod pontosan, hogy ezt nem lehet örökké, hogy ki kell jönni egyszer, és akkor sokkal hidegebbnek fogod érezni a környezetedet, mintha végig ottmaradtál volna. De persze mégis bementél, mert talán ez az utolsó alkalom, hogy a világot úgy élvezheted ki, ahogyan az apokalipszis előtt volt úszhatsz.

Őszi megújulás

Fura módon úgy alakult, hogy nekem nem a tavasz, hanem az ősz a megújulás ideje (két okból: egyrészt mert nyáron nem vagyok otthon, másrészt meg az ősz túl depi lenne, ha nem oda szervezném ezt). Ennek keretei közt lesz:

• őszi nagytakarítás
• tanulás projekt
• rendrakás az irataim között
• rendrakás a fájljaimban
• új sport kipróbálása

Szokásos Mandzsi fogadkozik kategória persze, azaz simán lehet, hogy pár hét után elhal, de azért az elhatározás megvan. Az is valami talán...

Hovatartozás

Tegnap beszélgettem egy kollégával a szerepjátékról (korábban nem is tudtam, hogy ő is játszott), és egyrészt tök jót nosztalgiáztam, másrészt pedig rájöttem, mi az, ami most más a környezetemben, mint régen.

Régen volt egy olyan tevékenység, amely csoportba (ha úgy tetszik, skatulyába) zárt, de ugyanakkor hozzám hasonlóak társaságába sodort: ez a csoport nem akart megítélni, nem akart lenyomni, nem akart belém kötni. Sőt, simán: érdekeltük egymást, pusztán azért, mert volt közös ismeretanyag (közös nevező). Nem kellett küzdenem, hogy elfogadjanak, mert mindenki elfogadott mindenkit.

Most vannak barátaim, akik tipikusan ebből a csoportból maradtak mellettem, és akik még mindig így éreznek, viszont a mindennapi életemben most már olyan csoportok vesznek körül, ahol nincs meg ez a közös kiindulópont. Próbálok beilleszkedni, többnyire sikerül is, de hiányzik az az origó, amely összekötött, kérdés nélkül, küzdés nélkül, könyöklés és helyezkedés nélkül.

Én társas lény vagyok, szükségem van a hovatartozásra. És most nincs olyan csoport, amely feltétel nélkül elfogad, ahol nem azért vannak velem, mert muszáj, hanem mert élvezik a társaságomat. Tudtam valamit régen, amit most nem tudok? Vagy csak felnőttünk?

Babnevelde

Van egy olyan dolog, hogy Jumping Bean. Ez egy olyan magszerű barna dolog, amelyikben egy lárva él, fogyasztja a mag puha belsejét, és ha melege van, akkor ugrál.
Na, én kaptam hat darab autentikus ilyet szülinapomra Ámerikából egy kis átlátszó dobozban, tökre örültem neki. Néha éjszakánként persze el kellett gondolkodnom, mi a fene kopog a szobában, de aztán rájöttem, és tulajdonképpen megnyugtató.
Node a lényeg: két napja kikelt három lárvám, és aranyos molylepkék porozták be a dobozomat. A bean-eken kis lyuk látszik, ott jöttek ki, és a dobozban ott van a bábhéjuk is.

Persze elengedtem őket, ne haljanak már meg a dobozban úgy, hogy sose látták a nagyvilágot... úgyhogy ha egy hónapon belül Magyarországot ellepik a mutáns vérmolylepkék, akkor igen, én voltam.

Okoskodás

Jelenleg nem látom, miért érné meg okosnak lenni.

Előnyök:
1. Lehet nyerni vetélkedőn pénzt (szélsőséges esetben).
2. Lehet röhögni idétlen képeken.

Hátrányok:
1. Túl sok gondolkodás (a Zélet, a világmindenség, meg minden).
2. Aki okos, az vetélytársnak tekint.
3. Aki nem okos, az simán utál.
4. Minél okosabb vagy, annál jobban tudod, hogy mit nem tudsz.
5. Minden sokkal bonyolultabb.
6. Semmi se elég jó.
7. Nem elégít ki a puszta létezés.
8. Lenézed az egyszerű embereket, holott rohadtul irigyled őket.
9. Minden mondatodban mögöttes értelmet keresnek.

Az okosnak levésnél már csak egy rosszabb dolog van: azt hinni, hogy okos vagy, közben meg nem.

Depleted

Az alábbi morgásaim vannak mostanában:

1. Az Abraham Lincoln: Vampire Hunter forgatókönyvíróját le kéne lőni. A vágót is.
2. Mindenki volt már Európán kívül, csak én nem.
3. Kezd vége lenni a nyárnak.
4. Lelőtték Montgomery-t a Castle harmadik szezon végén.
5. Nincs időm readert olvasni, és csak simán "mark as read"-olom a dolgokat.
6. Júliusban be akartam jelentkezni időpontra, megmondták, hogy hívjam vissza őket augusztus közepén, tegnap felhívtam őket, erre megmondták, hogy hívjam vissza őket szeptember közepén.
7. Nem lehet kapni értelmes szoknyát.
8. A dolgok nem csinálják meg magukat helyettem.
9. Nehéz felkelni reggel.

De a hétvégén feltöltődhetek: vár Szárszó!

Sokkoló

Viszont amikor egy 18 éves srác ül az autó hátsó ülésén, és azon veszem észre magam, hogy hülye felnőttes kérdéseket teszek fel neki (mi a kedvenc tantárgyad, miből csináltál előrehozott érettségit, hová fogsz felvételizni), és realizálom, hogy én mennyire utáltam ezeket a kérdéseket, az sokkoló.
Sic transit...

Pirates: Band of Misfits másképp

Pénteken team buildingen jártam Gárdonyban, a Sport Beach-en. Remek volt, még röpiztem is, amire már rég volt példa, másnap bizony fájt egy-két nem használt izmom. Ami pedig a kreatív feladatot illeti, a strandoló gyerekek nagy örömére délután három körül vízre bocsátottuk a pet-palackból és dobozból készült hajóinkat... Természetesen a miénk volt a legszebb:

Crew: Evil Mike, Sabre Sophie, Tom the Blade, Bat Pirate és BarbAGOssa

Homérosz köpönyege

Amúgy meg tök rossz, amikor az ember kitalálja a világ legszuperebb ötletét, és ennek lázában égve lelkesen nekilát a hévben eltörpülő feladatoknak, és zakatoló aggyal töpreng rajta órákat, és csillogó szemmel meséli másoknak... hogy aztán rájöjjön, hogy pont ugyanezt, pont ugyanígy (vagy jobban) már kitalálták, sőt, megvalósították mások.

Szakmai ártalom

Elromlottam... Régen szerettem a high fantasy-ket, most meg nem tudok elolvasni egy olyat, amelyik pedig a legtöbb fórumon 5/5 pontos, meg még sorozat is készült belőle... Néha azt gondolom, ténylegesen szakmai ártalom, tehát árt nekem az, hogy mögé nézek dolgoknak, azzal a szemmel is nézem a könyvet/filmet, hogy én hogyan csinálnám, illetve mit lehetne jobbá tenni rajta. Vajon egy zenész is így hallgat zenét, hogy mögé akar látni, és nem tudja felhőtlenül élvezni (legalábbis az elején)? Mert az tök rossz lehet.
Mindenesetre a Wizard's First Rule-t nem fogom végigolvasni, legalábbis nem most. Azt hiszem, az a legnagyobb gond, hogy a főszereplő borzasztó buta: az olvasó már rég mindent kitalált, és ő még mindig nem jön rá alapvető dolgokra. Vagy ez a régi nagy klasszikusokkal is így van, csak azokat a megfelelő időben olvastam? Kérem vissza a highfantasy-rajongásomat!

Mahjong

Ezeréves emlékek törnek elő, amikor a telefonomra letöltött, hagyományos kínai Mahjonggal (ami nem a hülye mahjong solitaire)játszom: egy házikó Bikalban, öt barát, egy szuper kalandozócsapat, palacsintasütés, ujjelvágás, pónik, sípoló cukorka, "személyi igazolványok", Vivicards...

A mahjongozás örökre ezzel az életérzéssel fog összekapcsolódni, ugyanakkor friss élmény is feleleveníteni a szabályokat. Tök érdekes egy játék amúgy, kicsit több múlik a szerencsén, mint ami az én ízlésemnek rendben van, de hát ugye ahogy a jó pókerjátékos sem hagyatkozik a szerencsére, úgy a jó mahjong-játékos sem. És mivel a póker a csapból is folyik, annyira divatos manapság, maradok ennél. Valahogy megérint az ősisége.
Plusz olvasmányemlék is kapcsolódik hozzá, a Gathering Plum Blossom from the Roof szerepel a Szintetikus álomban...

Most már csak a hivatalos versenyszabályzatot kell bebifláznom...

*Amúgy lehet screenshotot készíteni az ember telefonjáról?

Life begins @ lvl60

A nyárra fogom, hogy csak most, de jobb később, mint soha:

Elengedni a gyeplőt

Tegnap megjelent egy újabb kritika a könyvemhez (köszönöm!), és rájöttem, hogy már elengedtem. Mármint a könyvet. Most olyan távolinak tűnik, mintha nem is én írtam volna. Félreértés ne essék, nem le- vagy megtagadni akarom, csak elértem abba a lelkiállapotba, amikor már nem szeretném görcsösen, hogy mindenkinek tetsszen a világon.
Nem tudom, hogy ez jó-e, vagy rossz. Rossz azért, mert elvesztettem a lelkesedésemet, legalábbis azt a félét, amelyik a megjelenés környékén fogott el, jó azért viszont, mert ez így egészséges, különben egy író sosem tudna új alkotásba fogni.
Más kérdés, hogy én most nem fogtam bele semmibe (illetve abbahagytam). Okok vannak, tervek nincsenek. Azt hiszem, most már megvárom a nyár végét ezzel.

+designt kell váltanom a blogon, mert másnak is megtetszettek a madarak :)

Drukkolás nemdrukkolással

Néha csodálatosan egyszerűvé válik az élet: munka, strandolás, olimpianézés, sorozatnézés, evés, alvás, újra.  Ami az olimpiát illeti, kifejlesztettem a drukkolás nemdrukkolással módszerét. Megfigyeltem ugyanis, hogy ha drukkolok egy magyar sportolónak vagy csapatnak, akkor ők tuti vesztenek (mint pl. szegény Ungvári Miklós). Úgyhogy azt csinálom, hogy nézem a versenyt, és minden igyekezetemmel nem drukkolok senkinek (nyilván ugye az se lenne jó, ha az ellenfélnek drukkolnék, mert az még véletlenül bejönne). És ha tényleg szívből nem drukkolok senkinek, akkor Gyurta Dani érinti meg először a falat. Működik a módszer!
Azt viszont nem értem, hogy miért kell egy éppen világrekordot felállított, aranyérmet szerzett és rettenetesen kifulladt sportoló orra alá dugni egy mikrofont, és ostobaságokat kérdezni tőle, mikor még levegőt is alig kap. Miért nem lehet akkor megkérdezni tőle ezeket, mikor már lehetősége volt szusszanni valamint felfogni, mi történt vele?

Zöldalmás-áfonyás lekvár