A páratlan évek a tutik

2016 nem fog bevonulni a kedvenc éveim közé, három okból.
Egy, nem írtam semmit. Ez még úgy is szánalom, hogy van rá mentségemkifogásom.
Kettő, gyakorlatilag folyamatosan volt valami nyavalya velem, betegségtől térdfájásig, fogfájástól egyebekig. Szerintem nettó tíz nap mondhattam, hogy épp teljesen jól vagyok. Ez még úgy is fárasztó lenne, ha laza év lenne. De nem az volt.
Három, nem voltam nyaralni.

Nagy várakozással tekintek az új év felé, fogadalmaim is vannak, a szokásos acélos elhatározással. Úgyis mindig a páratlan évek a tutik, úgyhogy remélem, most is így lesz.

Unalmas óráimban

Idén az alábbiakat kreatívkodtam:

24 db pici zokni adventi naptárnak. Nem látszik annyira, de zöld-piros, csupa piros, piros-zöld, csupa zöld a sorrend.

Ágynemű Tündérpocok első babájának ágyába (ágy made by férj): 

 Számemberke baba Kistücsöknek:

Lázadó párnák két kis lázadónak:

A szokásos mézeskalácsok:

 Meg még készítettem kézzel marcipánfigurát három színnel, de az nem sikerült olyan jól, mint szerettem volna.

Hamufarkaska

Lééégysziii

Pindúrtündér most már teljesen sétál, szívesebben közlekedik két lábon, mint mászva. Elég ügyes is benne, jól kompenzál (véletlen) lökés vagy botlás esetén is. Úgyhogy az egyik karácsonyi ajándéka egy DD Step csizma. Hamarosan megkezdjük végeérhetetlen köreinket a háztömb körül.
Aktuális kedvenc játéka egy margarinos doboz benne húsz gesztenyével, amiket még ősszel szedtünk a bátyussal. A gesztenyéket kiteszi, beteszi, rámnéz, megtapsolja magát, én meg mondom, hogy bizony, milyen ügyes. Sőt, átment Hamupipőkébe, mert a tesója néha beleönti a játékos nagy dobozba a gesztenyéket, Pöttömke meg szépen kiválogatja, mint ocsút a búzából.

Igazi kiscsaj amúgy: szívesen fésülködik, mindig mondja, hogy tegyünk csatot a hajába ("ta, ta" és mutogat a hajára), és a krémezést is szereti. Öltözködni mondjuk nem annyira, viszont volt már olyan, hogy a kanapén randalírozott szoknyában, aztán szépen lemászott róla hátrafelé, majd jólnevelt kislányként megigazította a felgyűrődött ruhát.
Az oviban már szemet is vetettek rá. Van egy kisfiú, aki mindig odajön hozzá, mikor megyek a tesóért, megsimogatja, és mondja, hogy milyen aranyos. A múltkor meg ezt mondta nekem négy és fél éve minden komolyságával:
- Nagyon szeretem. Feleségül akarom venni.
Ja, és persze megkezdte a cukisággal hódítást. Apát már levette a lábáról, de most már Nagyapához is odamegy egy ölelésre, és ha valamiről tudja, hogy nem szabad, bejátssza a "lééégysziiii" fejtartást, és mosolyog, hátha mégis lehet.

Farkasvonyítás

Hét foga van (nagyon gyorsan jött ki az utóbbi három, valószínűleg fájt is neki), és gyakorlatilag mindent szívesen eszik, kedvence a sonka, a kukoricapehely és a pogácsa. De evett a karácsonyi töltöttkáposztából éppúgy, mint a spenótfőzelékből, szóval most gyakorlatilag mindenevő, csak sok legyen. Gondolom, a sétálás miatt kell lábat növeszteni. Ami jó hír, hogy a bátyjával ellentétben ő inni is sokat iszik, most olyan 5-6 decit. Ő az a gyerek, aki a leveshez is vizet kér. Ennek örülök, mert a másik véglet elég kínszenvedés.
A múlt hónapban elfelejtettem beszámolni két dologról: az egyik az, hogy már akkor is átment a tükör-teszten: meglátta magát a tükörben, és a saját fejéről próbálta levenni a csatot (azóta már fényképen is ha látja magát, felismeri).
A másik pedig az állathangok: kb. két hónapja megvan a kutyus (vau-vau), múlt hónapban meglett a halacska (tátogás), és most hozzájött a farkas (cuki vonyítás), illetve a süni (orron befúj-kiszív -> ez utóbbi nagyon praktikus, mert azóta tud orrot fújni is), és tud válaszolni arra is, hogy mit csinál a kenguru (ugrálást imitál), és mije van a zsiráfnak (nyakára mutogat).
A nap közbeni alvása most épp nem tökéletes, mert a két alvás sok neki, az egy meg kevés, remélem, hamarosan beáll egy alvásra, és akkor elérkezünk a kánaánba.

A nyuszi elment Amerikába

Az advent és a karácsonyvárás hangulata sokkal jobban elkapja az embert, amikor egy hároméves gyerek egész nap karácsonyi dalokat dúdol (a Kis karácsonytól a Gryllus-dalokon keresztül a Száncsengőig). Nyomtattam egy kis "kottásfüzetet", amelyben kb. tíz karácsonyi dal van, naponta énekelgetjük, és így ő is ezeket énekli magától.
Kistücsök elkezdett saját dalokat szerezni. Az alábbi dal volt az első szerzeménye (kb. november végén): dó-ré-mi-fá-szó-fá-mi-ré-mi-dó. De egy hónap alatt odáig jutott, hogy egész kis szerzeményeket klimpíroz, és utána megmondja, hogy "ez a dal egy nyusziról szólt, aki elment Amerikába". Úgyhogy aktuális kedvenc játéka a játék-szintetizátora, amit másfél évesen kapott karácsonyra, és azóta sosem ment ki a divatból, csak egyre ügyesebb vele. Most már hat vagy hét dalt le tud játszani rajta.
Ebben a hónapban találkozott a Mikulással is. Kicsit meg volt szeppenve, de azt hiszem, tetszett neki a dolog. A céges partin ráadásul csillámtetkót is kapott, ő választotta a mintát (sárkány) és a színt (arany-kék-zöld). Viszont a parti kapcsán sokat gondolkodtunk rajta, hogyan is kéne ezt a társaság dolgot megszerettetni vele, mert ő nem az az első sorban csápolós, beöltözött animátorok hülye kérdéseire választ kiabálós gyerek, viszont ha "megkímélem" ezektől, akkor sose fog látni ilyet, és biztos, hogy kis mizantróp lesz. Ha meg erőltetem, akkor meg lehet, hogy nem érzi jól magát. Most az arany középutat választottuk: elvittük, de hagytuk, hogy hátul sertepertéljen, és nem nézte a műsort, csak távolról szemlélődött. Az ismerősök/rokonok társaságában amúgy jól érzi magát, sőt, csak az idegenekkel van baja.

Humora még mindig a régi. Angol anyanyelvű rokonunk látogatásakor sok új angol szót tanult és kérdezett, és már annyira benne volt a dologban, hogy mikor az egyik játék ringlispíljét kellett megnevezni, azt mondta: "englishpíl". De a hónap két legkedvesebb gyereknyelvi cukisága közül az első az volt, amikor az egyik Mikulástól kapott kindertojásban talált szuperpörgettyűvel és a régebbi, bénább pörgettyűkkel játszott, és mikor a szuperpörgettyű még mindig pörgött, a többi meg már kezdett lassulni, azt mondta:
- Légy szíves ne álljatok meg!
A másik meg, hogy egyik reggel kanyarodtam az ovi utcájába álmatagon, mire hátulról azt kérdezte:
- Miért nem villogsz?
Hiába, alapvetően szabálykövető gyerek, tudja, hogy indexelni kellett volna...

Na igen, szabálykövetés. Ebben a hónapban némileg meggyűlt a bajunk azzal, hogy elkezdett rosszalkodni (=direkt csinálni dolgokat, amiről pontosan tudja, hogy nem szabad, pl. játékok dobálása). Egyelőre még a jutalmazásos módszert alkalmazom, a büntetés még mindig a kakaó megvonás este, de azt hiszem, szükség lesz egyéb trükkök bevetésére - hacsak a karácsonyi szünet nem oldja meg a dolgot. Mert még az óvónéni is egyetért abban, hogy az ovi miatt lehet a dolog, egyfajta visszacsapás amiatt, hogy könnyen szokott be, illetve hogy most már "biztonságban" érzi magát az oviban, ezért elkezdte figyelni, mit csinálnak a nagyobb fiúk, és követ néhány rossz mintát.
Na, meglátjuk.
Ebben a hónapban az új mozgáskoordinációs fejlemény az, hogy képes egy lábon ugrálni (csak a jobbon egyelőre), finommotoros mozgásban pedig hihetetlen sokat fejlődött, rengeteget rajzol, tipikusan számokat, de egyre ügyesebben, és végre rajzolt mást is, egy szívecskét, ami kifejezetten szívecske-szerű volt.
Amióta a hajam le lett vágva picit fazonosabbra, és egy-egy tincset nem tudok a hajgumiba fogni, ezért a fülem mögött hordom, azóta mindig kiveszi és előre teszi ezeket a tincseket, kedvesen, finoman. Egyszer megkérdeztem, miért csinálja, és azt mondta:
- Hogy láthassam, hogy lány vagy.

Kotériák

Mostanában valahogy szóba került a Vampire: The Masquerade szerepjáték, és a különbség a Kamarilla meg a Szabbat között, illetve a kotéria fogalma. Aztán elkezdtem gondolkodni, hogy milyen sok társaságba tartoztam már, és hogy az otthon töltött évek alatt sokból kikoptam. Egy hazafelé vezetés során kicsit nosztalgiáztam azon, hogy milyen jó volt, és számba vettem pár embert, akivel szívesen találkoznék újra... És eltűnődtem, vajon van-e olyan "kotéria", amelyik hiányol engem.

És milyen jó, hogy van néhány társaság, akik kitartótan érdeklődnek felőlem annak ellenére, hogy kiphase-eltem a világból.

Furcsa ez. Régen sokkal több időm volt... hehe.

California dream

Az elmúlt héten az derült ki, hogy ha költözhetne velem az egész családom és az összes barátom, akkor Kaliforniában kellene élni.
Beautózható távolságban minden van tengertől hegyen át sivatagig, az időjárás sosem túl hideg és sosem túl meleg, mindig süt a nap, mindig lehet kint mozogni valamit. Én szeretem a havat, főleg Karácsony környékén, de el lehet utazni néha, ha az ember havat szeretne látni, amúgy meg nem ragaszkodom a hideghez.
Hátrányok: drága, tűz- és földrengésveszély, és hülyék az emberek. Bár az speciel mindenhol van.
De azért egyszer eljutok oda, és jól megnézek mindent. Már nem olyan sok év múlva.

Implant

Elmondom, mi lenne a leghasznosabb implant. Nem a huzalozott reflexek, nem a szembe épített kamera, de még csak nem is az adatjack.
Egy olyan lámpa kéne, amelyik felgyullad, ha az illetőt megbántották. A bónusz az lenne, ha más színnel világítana, amikor a megbántott a béke kedvéért tűr, és nem szól vissza.

Bubu

Amúgy az írhatnékomat mostanában abban élem ki, hogy esti meséket találok ki a kisfiamnak. Rowlingnak bejött, talán majd nekem is. :)
A főszereplő egy számemberke, Bubu:

Már elég sok mindenkivel találkozott: manókkal, robotokkal, beszélő autókkal, illetve van barátja (Bobo) és egy számkislány a játszótéren (Böbe), sőt, egyszer útbaigazított egy kicsi v betűt is, aki eltévedt a Betűországban, és átsétált Számországba...
Valószínűleg kevésbé érdekes más gyerekeknek, mint a Harry Potter, de attól még egyszer összeírom.

Hópelyhek

A verőfényes napsütésben mondjuk
picit nem odaillőnek tűnnek

Múlt vasárnap nem értettem, miért teszi ki mindenki már most a karácsonyi fényeket, mikor még csak november van, aztán este realizáltam, hogy már advent első vasárnapja volt... Úgyhogy a héten én is elkezdtem egy kis hangulatot cseppenteni a lakásba: kitettem az adventi ajtódíszt, amit tavaly csináltam, készítettem adventi koszorút, papírból kivágtam hópelyheket az ablakra, Kistücsök pedig felragasztotta, és most éppen az ajándékokon kezdtem el gondolkodni.
Ezt az időszakot korábban már sokkal jobban megírtam, most csak annyit tudok hozzátenni, hogy jó lenne, ha közben nem lenne beteg az egész család. Kifejezetten hatékonyabban tudnék készülgetni.

Hogy kell feldobni másnak a napját?

Próbálok hívni egy ügyfélszolgálatot, minden ügyintéző foglalt. Közben próbálok játszani a kislányommal tükröset, autósat, ami éppen sikerül. Megy a zene a fülemben, multitaskolok ezerrel, és abban a pillanatban, amikor felveszik a telefont végre, mondom:
- Brümm-brümm-brümm!
Csaj felnevet, majd:
- Ez volt az eddigi legjobb bejelentkezés!

A jó borra, pecsenyére

Fél év intermezzótól eltekintve 2012 óta nem ittam alkoholt. Nade most! Az első választás egy Vesztergombi Turul lett, éppen 2012-ből. Csak mert a Sors, a Világmindenség, meg minden.

Nem én ittam meg az egészet!

Gourmand huncutka

A kislányom mától nem baba: egy éves lett.
Igazi kis huncutka; tudja, mit nem szabad, és miközben mégis csinálja, mosolyog cukin, hogy ne lehessen rá haragudni. Teljesen jól érti a világot maga körül, integet, amikor kell, nem ellenkezik, ha megyünk az oviba a nagytesóért, és nem szeppen meg, ha új helyre kerül. Nagyon a határán van annak, hogy elindul: kapaszkodva akárhova elér, de a szoba közepén is feláll kapaszkodó nélkül, próbálgatja magát, ügyesen egyensúlyoz, és már riszálja is a popiját a zenére állva (ami nagyon cuki). Szóval szerintem legközelebb már arról írok, hogy elindult.
A mászás pedig kiválóan megy neki, gyorsan és ügyesen mászik, a kanapéról/ágyról is szépen lábbal-popival lecsúszik a szélén, lépcsőn, mászókán simán felmegy. A konyhából a spájzba kellett tennem a nagy sámlit, mert nemcsak a rendeltetésszerű lépcsőjén, de az oldalán is felmászik a konyhapultra. Sőt, ebben a hónapban egyszer volt olyan, hogy egy kicsit nem figyeltünk rá, és felmászott másfél emeletnyi lépcsőn...
Elkezdett napközben egyszer aludni, bár ez még kevés neki, estére nagyon elfárad. A kettő viszont sok, csak akkor tud kétszer aludni, ha autóban vagy babakocsiban altatom, amit meg nem szeretek, mert azt szeretném, hogy az ágyában tudjon és szeressen aludni.

Az elmúlt hónapban volt egy kis nyavalyája az alvással amúgy is (valószínűleg egy kis betegség is közrejátszott), sokszor ébredt hajnalban, néha többször is, sírva, amit korábban sosem csinált. Szerencsére pár napja abbahagyta, úgyhogy most ismét béke honol éjszaka nálunk, se népvándorlás, se folyosón üldögélés, se sírdogálás.
A babajátékok továbbra sem érdeklik igazán, mivel látja, hogy azzal nem játszik senki. Tipikusan azok a játékok tetszenek neki, amivel a tesója játszik, most már megengedtem neki a golyópályát is (addig játszhat, amíg a keze a golyóval nem indul a szája felé, akkor elveszem), illetve a rajzolást (amíg nem rágcsálja meg a ceruzát), mert állandóan arrafelé sertepertélt. Közös játék a duplo, nagyon szeretné összetenni őket, egyelőre csak véletlenül sikerül, ami általában frusztrálja, és akkor nem csinálja tovább. De a duplo kutyus nagy kedvenc, és persze a számos duplók, amivel szintén nem játszhat. Hintázni is szeret, de pl. a buborékfújás nem hozza lázba, inkább magát a folyadékot próbálja megkaparintani, a szállongó bubik leginkább bosszantják. Gondolom, ez változni fog, ha már tud járni, és időben odaér, hogy kipukkantsa.

A rajzolás kapcsán kiderült, hogy nagyon nagy eséllyel jobbkezes lesz, mert a bal kezével nem is fogja meg a ceruzát. Korábban volt némi kétség, mert a kaját mindig bal kézzel csippenti (nem mintha baj lenne a balkezesség, csak megfigyelés).
Mostanában sokat üldögélünk a konyhapulton hazavárva a családfőt, úgyhogy vele korábban kezdtük a szagizást. Annyira tetszik neki, hogy már napközben is sokszor mutogat a fűszerekre, de azért igyekszem nem belevadítani. Kedvence a szegfűszeg, a kakaó és a Dr. Oetker vaníliaaroma.
Ma voltunk a védőnéninél, 9216 gramm volt. Négy foga van, de mindent maga szeretne megenni - és végre eszik is, mert az elmúlt három hétben csak szenvedés volt (szintén valószínűleg a betegség és maradványai miatt). Ezen a héten viszont hirtelen mindent megeszik, tipikusan az én kajámból kunyerál, szóval fokhagymás-paradicsomos fussilit éppúgy evett már, mint spenótos quish-t. Dedikált babakajára rá se néz, vagy sikoltva menekül előle. Igazi gourmand lesz a kiccsaj... Csak növeszthetne hozzá még némi fogat.

Amúgy az all-time kedvenc még mindig a spenót, azt szívesen eszi akármilyen formában. A répát nem kedveli, viszont végre eszik némi levest is, illetve most már minden nap egy pohár joghurt is elfogy. Egy egész banánt simán betol uzsonnára, nem ám szeletkékre vágva, hanem kézzel, harapva, mint a nagyok. Imádja a pogácsát, a trappista sajtot és a felvágottakat, szívesen eszi a májkrémes vagy sajtkrémes kenyeret, és a legújabb vívmány, hogy most már végre rizst is tételben fogyaszt.
Banános-túrós tortát készítünk neki. Ajándékba könyvet és babát kap, Kistücsök kézzel díszített labdát készített ajándékba - csupa számot rajzolt rá.
Nem mondom, hogy ez volt életem legkönnyebb éve, de még mindig csodálatos végigkövetni, ahogy egy csöpp, magatehetetlen csomagból értelmes kismajommá serdül egy életke.

Ötvennégyszáznyolc

Kistücsök letette a cumiját. Teljesen egyedül. Ebben a hónapban mindenképp ez a legnagyobb vívmánya. Már fél éve tettem a polcra egy szép piros dobozt, és mondtam neki, hogy ha majd igazi nagyfiú akar lenni, és nem szeretne többet cumizni, akkor majd abba beletesszük, és nem vesszük elő többet. Aztán jött az ovi, nem erőltettem, és most így novemberre mikor már minden rendben, szóltam az óvónéniknek, hogy most már ki szoktam venni a szájából alvás közben, erre mondják, hogy ó, náluk már eldobja, nem használja. És akkor a füle hallatára megdicsértem az óvónéniknek, hogy milyen ügyes, és aznap este levette a polcról a dobozt, hogy tegyük bele a cumit, ő most már nem akar többet. El is aludt nélküle. Reggel megkérdeztem, hogy azért az oviba bevigyük-e, és azt mondta, hogy nem. Úgyhogy cumi-ügy lezárva. Nagyon örülök, hogy nem vettük el tőle erővel.
Közben új kedvenc játéka a Szókereső Apa telefonján, a két- és hárombetűs szavakat gyakran megtalálja, és azóta rengeteget halandzsázik, és nevet rajta. De komolyan is játssza, volt ilyen, hogy kérdeztük, hogy "Milyen idő van télen?", és nem válaszolt, hanem simán behúzta az ujjával a 3x3-as mátrixban a "hideg" szót.
Nyelvi humorán sem esett csorba, ebben a hónapban kettőt írtam fel: petilámpa (=a petróleumlámpa beceneve), és járműsor (=járművekről szóló műsor).
Kihalásztam az egy éve a hűtő alá dugdosott szám-mágneseit is, azóta amíg mosogatok, ő összeadásokat pakol a hűtőre, és megfejtjük őket (kezdetben ilyeneket, hogy 5+2=, mostanában inkább ilyeneket, hogy 35+6=). Átléptük a bűvös százas korlátot is, most már néha a 105-ös szám (a három darab mágnes) ad nekem feladatot, illetve ő szeretné megszagolni a fűszereket... De volt egy aranyos tévesztése, mert azért száz fölött még elég bizonytalan (az abakusz is százig van), múltkor játszottunk kiolvasósat a 4, 5 és 8 számokkal, keverem-kavarom, kiteszem, mire ő:
- Ötvennégyszáznyolc!

Ebben a hónapban betegség is volt: fülgyulladás. Két aranyos dolog történt, az egyik, hogy kedvesen viselte a dokinéni vizsgálódását, pedig kétszer belekukkolt a fülébe, és meggyőződésem, hogy mindez azért, mert előre megbeszéltük, mi fog történni. A másik meg az, hogy mikor már antibiotikumot kapott, és tudta, hogy reggel-este evés előtt kell, és én már kikészítettem neki a vacsorát, és simán elfelejtettem, akkor egyszer csak szólt:
- Nem vettük be a fülgyógyszert...

Persze nehéz is vele. Az ovi miatt kevesebbet van otthon, akkor nem tudok csak vele foglalkozni, mert a kistesó már akkor nem alszik, így nincs kettesben időnk, és nem tudok 100% figyelmet fordítani rá, mint régen. Úgyhogy most épp azt játssza, hogy feszegeti a határokat. Csakazértis felkapcsolja a padláslámpát, elgurítja a játékot, belerúg a fakockákba, satöbbi, pedig pontosan tudja, hogy nem szeretem. Most épp kíváncsi rá, hogy meddig mehet el, mikortól jönnek a szankciók. Próbálok egészséges középutat találni aközött, hogy állandóan rá kelljen szólni és aközött, hogy garázdálkodhat kedvére, nem mindig egyszerű, főleg, mert a jutalmazásos módszer híve vagyok, nem a büntetésesé, úgyhogy általában a megfelelő magaviseletet jutalmazom, nem pedig a helytelent büntetem. De azért néha van, hogy nem kap kakaót vacsorára, vagy nem választhat esti mesét...

Tesójával amúgy tűrhetően megvan, bizonyos játékok még mindig tabunak számítanak, de most már sokszor beszél direktben hozzá, és néha magyaráz is neki (még ritkán), hogy mit hogyan kell. Például múltkor az asztalánál sertepertélt Tündérke, megszerzett egy ceruzát, és kopácsolni kezdett vele, mire ő:
- Nem csapkodni kell, hanem rajzolni!

Most, hogy bejöttek a hidegek, kicsit kevesebbet tud mozogni, ezt általában az ágyon ugrálással vezeti le, de azért igyekszünk sokat sétálni, néha kirándulni. Csináltam neki egy nagy táblát a hónapokról, amibe belerajzoltam a családtagok szülinapját és a fontosabb eseményeket, azóta várjuk a decembert. Jó lesz, ez lesz az első karácsony, amikor már érti a lényeget.

Bétazoid

Tölting...

És izguling! :)

Életem olyan, mint egy lepkéé

Életem olyan, mint egy lepkéé, csak én nem virágról virágra repülök, hanem beteg gyerekről beteg gyerekre. Két hete a picike volt vírusos, múlt héten Kistücsök fülgyulladása emelte a hangulatot, és közben ilyen remek döntéseket hozhatok, hogy zsuppoljam-e be a két gyereket lázzal, mindennel, és várjak a fülészeten a váróban egy órát velük, vagy a háziorvos tippje alapján adjak-e be antibiotikumot...
Pedig amúgy jó a helyzet; egyre többet gondolkodom azon, mit csináljak jövőre, amikor Tündérpocok már nagyobb, viszont én még nem dolgozom. Ötlet rengeteg, írás is, továbbképzés is, nyelvtanulás is (hova kéne repülni, melyik virágot válasszam?), de közben meg nevetséges, hogy arra sincs időm, hogy kiolvassam végre a The Prefectet, néha arra sincs, hogy reggel rendesen felöltözzek, pedig van ám, amikor nagyon akarok csinálni időt, mert készülök Pindúrtündér szülinapjára, meg elkezdtem gondolkodni a karácsonyon is (távlatokban egyelőre), meg tényleg akarok írni valamit, és sétálás közben egész jól is lehet gondolkodni.

Egyáltalán beszélgetni

Sétálni este a belvárosban*, hangos zenés helyen próbálni beszélgetni, felköszönteni egy barátot, találkozni egy teljesen más vonalon ismert régi ismerőssel (=az első regényem borítófestője), ismeretlennel beszélgetni a KM-kedés örömeiről, hatszáz forintos Sió narancslevet szürcsölgetni, tíz percben kifejteni az előttem lévő perspektívákat, közben elevezni a kreativitás vs ipar témakörre, egyáltalán beszélgetni emberekkel olyan témákról, amikről nem beszélgetek minden nap... priceless.

*És milyen vicces, hogy Pesten öt fokkal melegebb van, mint nálunk otthon.

Glória és szárnyacskák

Szóval Legion, avagy miért játszom még mindig (már megint) egy több mint tíz éves játékkal.*
Anno a vanilla érában játszott velünk egy háromgyerekes anyuka, és akkor sem nem értettem, sem elképzelni nem tudtam, hogyan és miért játszik ő. Hogy van ideje, miért ezt csinálja és nem mást, satöbbi. Na, most már megvilágosodtam.
A WoW jó ideje az életem része, és csináltam durván is, azt nem akarom vissza, de egy kis kedves szüttyögésre minden kiegészítő magával ránt - és nem is bánom. Valljuk be, jelenlegi életkém nem túl eseménydús, viszont eléggé helyhez kötött. Mindkettőn segít egy jó videojáték. Nade akkor miért WoW még mindig?

1. Mert ismerem. Nem kell új dolgokat megtanulni, bonyolult képzettségfákat olvasgatni a neten, amire úgysincs időm. Az ujjam tudja, mit kell csinálni, és már mehetek is.
2. Mert a játék telis-tele van ismerős dolgokkal, kellemes emlékekkel, és emellé kínálja az új tartalmakat. A jelenlegi kiegről azt gondoltam, hogy Outland rókabőr lesz, de nagyon nem, és mindjárt kifejtem.
3. Mert nincs vége. Félreértés ne essék, általában szeretem a dolgok végét, azt a kellemes feloldást, ami a feszültség és a katarzis után megjutalmaz, de ha mindig más játékot kellene keresnem, amikor az egyiket befejeztem, és abba beleszokni stb. akkor ugye az első két pont sérülne.
4. Mert van társaság. Ez a legnagyobb vonzerő, hogy nem egyedül bámulom a képernyőt, hanem a férjemmel. És gyakran barátokkal.
5. Mert a kihívás mértéke általában pont jó. Se túl könnyű, se túl nehéz.

És hogy miért írtam meg éppen ma ezt a postot? Mert tegnap ismét volt egy jó élményem, amiről eszembe jutott, hogy kéne. Ötfős mythic, mindenféle kihívással (bugos boss, afk-s partytag miatt négyen trashelés) fűszerezve, szerény személyem zöld csíkok bámulásával (=heal), és bár több wipe is volt, végül megcsináltuk, és úgy éreztem, pont jó volt, hogy pofán csaptak minket, mikor nagy arccal odamentünk, de mikor szépen megtanultuk a harcot, meg lehetett csinálni.

Ami meg a Legiont illeti, szerintem a legjobb kieg eddig. Rengeteg olyan technikai dolog van benne, amiről az ember nem is érti, miért nem úgy volt eddig (appearance-ek, hogy csak egyet mondjak), de a sztori is jó (vikingek ftw), a helyszínek is nagyon szépek, a gyűlöletes daily questek helyett world questek vannak, ami kb. ugyanaz, de azért változatosabb, és amitől féltem, hogy mindenki ugyanazzal a fegyverrel fog rohangálni emiatt az artifactos hülyeség miatt, az sem nincs (transmogoltam), sem nem zavaró. Az order hall rendszer meg coolabb, mint a garrisonos, pedig azt is szerettem. Szóval heti átlag 8 órát megint Azerothon töltök. És nem bánom egyáltalán.

*Ezt a postot pár hónapja már tervezem megírni...

Nemesfém ékszerek minden stílusban

Gyönyörű ékszereket lehet látni a Bálnában. Anyukám tanítványai, akik közül a régiekkel még én is találkoztam sokat. Minden stílus felvonul a zománcozott levélmintás fülbevalótól a modern négyzetes formákig, jól látható, hogy ha valaki jó alapot kap az élethez, akkor akármilyen irányba elindulhat.
Vettem egy zsákbamacskát is, mint régen, amikor ásványbörzékre jártunk a szüleimmel, egészen nosztalgikus volt.
A meghívó itt:

Nagy pomponnal

Ma este kimentünk sétálni, és lefagyott a kezem. A fejem csak azért nem, mert épp ma vettem magamnak új sapkát (nagy pomponnal természetesen). Az a durva, hogy mintha csak két hete mondtam volna Kistücsöknek, hogy már mindjárt itt az ősz, és úgy eltelt ez a két hónap, mintha itt se lett volna. Ez most már mindig így lesz?

Kihagyós

Rendkívüli gyerekes post két hűtőfürdetés között: mire nem jó egy Egyszerű Kinder-tojásos játék, két kockával kiegészítve?

Egy hároméves gyerek például kiválóan tud játszani "kihagyósat". Elfordul, beleteszünk tetszés szerinti dolgot a dobozba, bezárjuk, és neki meg kell mondania, mi van benne annak alapján, hogy mi maradt ki.
Már legalább nettó egy órát játszottak Apával. Szorgalmi feladatként már azt is megmondja, összesen hány dolog van a dobozban.

Konfettiruha

Az a koncepció, hogy ha valakinek születésnapja van, akkor csinálunk neki valamit Kistücsökkel. Most egy két éves kislánynak volt szülinapja, kérdezem, mit csináljunk, azt mondta, hogy ragasszunk. Jó. De mit? Babát!
Na, kiválasztottuk együtt az interneten a képet, kinyomtattam, ő csinált konfettiket kis segítséggel színes papírból a lyukasztóval, aztán én beragasztóztam a kép vonatkozó részeit, ő meg szépen rápakolta a konfettiket. A végén kiszínezte a baba haját és szemét.

Szerintem tök menő lett.

Buta gyártók

Hát bocs, de vettem egy lilás rózsaszínes téli bakancsot, mert már előre elegem van a hosszú szürkés-feketés szüttyögésből.

Felnőtt cipőből még egy barna volt talán elfogadható, viszont a buta gyártók gyártanak az én méretemben gyerekcipőket.

Hol a manó

Na, utolsó hónapba léptünk Pindúrtündér szülinapja előtt. Eseménydús volt neki, az biztos: járt plázában (várta, hogy végezzek a fogdokinál), legalább minden nap egyszer óvodában (egyszer kicsit nem figyeltem oda, és már be is mászott a csoportszobába), eljött kórházi látogatásra (ő nyilván kint maradt az udvaron), kirándultunk is (ő hátizsákban). Sajnos szinte folyamatosan folyik az orra, az utóbbi egy hétben hurutosan köhög is, de láz nincs, gondolom, ez is elmúlik egyszer.
Ebben a hónapban a fognövesztése megtáltosodott, és így megduplázta fogai számát (most már 4). Ez még sajnos az evésben nem segít sokat, mert éppen látszanak az ínyében, úgyhogy továbbra is napi két anyatej, papik, némi darabos banán/borsó/répa satöbbi, viszont új kedvenc a pogácsa, akármikor akármennyit. Illetve régi kedvenc a sajt, abból is kis kockákban gyakorlatilag akármennyit. A zöldségekkel nincs nagy barátságban, de lehet, hogy csak azért, mert azt is darabosan szeretné enni. Várom már, hogy tudjon rágni, szerintem ő is.
Elképesztően sokat ért: mondom, hogy Apa hazajött, már mászik az ajtó felé, vagy mondom, hogy elmegy valaki, akkor már integet is (ez amúgy nagyon cuki, és a plázában is integetett, mikor kiszálltunk a liftből); érti, hogy hami, kocc-kocc, mászi, babáé vagy anyáé, inni, beletenni, rátenni, szóval mindent, ami az ő kis világához kell. Beszél is: a nagy kedvenc még mindig a bábábá, de minden van pf-től to (=ott) és rengeteg hang. A L-t olyan szépen ejti, hogy tanítani lehetne, például a lámpa az "lá", de a valami leesett is "lá".

Kutyust, cicát felismer: múltkor mentünk a DM-be, bambulok, egyszer csak mondja, hogy vauvau (nála ez valahogy úgy hangzik, hogy "uau"), és tényleg, az állateledeleknél jártunk. Van "tta" is, az a cica. Azt nem annyira szereti, a kutyusokat annál inkább. Tényleg, találkozott testközelből igazi kutyussal, egy gyönyörű és nagyon okos szamojéddel is, nem félt tőle, alig lehetett visszatartani, hogy megfogja a szőrét (azért visszatartottuk).
Továbbra is azok a játékok érdeklik, amelyekkel a bátyja játszik, tehát az életkorának megfelelő Montessori-toronyra és a formabedobóra rá se néz, viszont képes összetenni két Duplót vagy két golyópálya-elemet, szívesen nyomkodja a szintetizátornak a demo zenéit (és táncol is rá -> dülöngél ülve, kezével oldalt hadonászva), és igyekszik mindent megszerezni, amit nem szabad (zsírkrétától üveggolyóig). Azért szerencsére le lehet kötni két bébiételes tetővel is.
Rengeteget olvasunk mondókákat, azt nagyon szereti, illetve kinyomtattam egy kis dalosfüzetet is a Gyerekdalok és mondókák dalaiból, azt lapozgatjuk, és elénekelem neki, amelyiket választja. Ha éppen nem vagyok a környéken, amikor énekeltetni szeretne, akkor elmegy a füzetért, kinyitja, majd elkezd dülöngélni. A dülöngélés jelenti azt, hogy énekeljek neki.
Emellett nagyon szívesen mászkál az ágyunkon, sőt, belekapaszkodik a támlába, majd hanyattdől és nevet. Ez utóbbit a kanapén is csinálja, ott nem olyan vicces, eléggé figyelni kell. Főleg mert hiába tanítom, még mindig fejjel előre szeretne lemászni az ágyról/kanapéról, lassan hagynom kell egyszer leesni, hogy megértse...

Ami még szerintem menő, hogy a Kerekítő mondókáskönyvben, ahol minden oldalon van egy manó, a "Hol a manó?" kérdésre simán megmutatja (ha van kedve), illetve a "Hol a nózi?" kérdésre is válaszol. Ja, és öltözni is segít, tök ügyes. Na nem azt mondom, hogy szeret öltözni, de ha muszáj, akkor dugja a kezét, emeli a lábát, sőt, leveszi magától a zoknit pelenkázáskor.
A születésétől fogva vele alvó szürke macihoz (Kati maci) annyira sikerült hozzászoktatni, hogy anélkül maximum az autóban tud elaludni, sokszor nap közben is kéri, mint más gyerek a cumit. Az arcához dörgöli, és mosolyog, majd megnyugszik. A macit akárhol kiszúrja a szobában, ha az étkezőasztal tetején van, akkor is, és nyúl érte, vagy nyüszít, hogy kéri.
Hihetetlenül okos szerintem. És ügyes. És szép. És kedves.

Pályáztam

Október 23-ához idén úgy járultam hozzá, hogy én is pályáztam a Petőfi Rádió Írj indulót 56 emlékére pályázatára (az Avanti Ragazzi-nak kellett új szöveget írni). Azért nem teszem itt közzé a szöveget, mert még nem volt eredményhirdetés, bár valószínűleg nem nyertem, mert utólag jöttem rá, hogy kicsit líraira sikerült a szöveg, nem épp indulós... Viszont megírni maga is egy élmény volt, mert kíváncsi voltam, tudok-e már kreatívkodni.

Túró rudi, alma, barna liszt

Kistücsök legnagyobb achievementje ebben a hónapban, hogy jár oviba (és nem betegszik meg, de ezt lekopogom, kopp-kopp). Reggel nyolcra megy, és délután fél négyre megyek érte, uzsonna után. Szerintem végeredményben kedveli is, eddig még nem nyafogott vagy sírt, mikor indulni kellett, de az óvónéni mondta, hogy azért figyeljük, mert a könnyen beszokó gyerekeknél lehet egy visszacsapás.
Az oviban eddig három dolgot tanult meg: orrot fújni (még nem tökéletes, de a korábbi szipogáshoz képest kánaán), színezni (eddig csak húzott pár vonalat a fehérbe, és ki is ment, most meg tök szépen kiszínezett egy karikát, alig maradt benne fehér), valamint direktben beszélni a tesójához. Eddig az volt, hogy nekem beszélt ("Ne szerezze meg a baba!", "Menjen el innen a baba!"), most viszont pár napja elkezdett hozzá beszélni ("Kapcsold fel a lámpát", "Az az én játékom, add ide"). Én ezt már félsikernek könyvelem el. Együttjátszásról még szó sincs persze, sőt, de a közvetlen kommunikáció is előrelépés.
Amit hárman jól tudunk együtt játszani, az a szülői ágyon ugrálás/csikizés/bukfencezés, a duplózás, illetve a mondókák olvasása. A többi játék mind olyan, hogy a baba megpróbálja megszerezni a kicsi darabból álló játékot, amit nem szabad neki, úgyhogy igyekszem az egyik oldalon tartani, amíg játszom a másik oldalon Picúrral. Kezdem érteni amúgy, hogy miért jó a játszóterezés, ezt egy gyerekes anyukaként sosem értettem. Kiváló, hogy pont most fél évig nem lehet menni.

A sláger még mindig az autós-lámpás, most már négy "lámpa" van (müzlis dobozból kivágott egyik oldalán piros, másik oldalán zöld korong), az autókkal én vagyok (vagy akivel éppen játszik), és mennem kell az úton, ahol ő irányítja a lámpákat. Fordítva nem szereti, az autótologatás továbbra sem érdekli. Viszont most már nemcsak mennek az autók az úton, hanem van bolt, benzinkút, hotel, satöbbi, és a legaranyosabb az volt, mikor kérdeztük tőle, hogy mit kell venni a boltban, az alábbi sorrendben mondta a termékeket: túró rudit, almát, barna lisztet (!).
Szegény ezek szerint "meg van fertőzve" az otthoni kajával. Olyan sokat csináltunk már vele kenyeret, hogy szerintem tudna egyedül is. Plusz múltkor kapott szívpörköltet, és simán megette, úgyhogy most már be van avatva a családi gasztronómiába végleg.
Az oviból hazafelé sétálva általában a házszámokat szoktuk megfigyelni (kedvence egy olyan hosszú utca, ahol megfigyelheti 1-43-ig, mindig erre kell menni, hiába nem hazafelé van), de a minap kitaláltam, hogy játsszunk szóláncot. Kíváncsi voltam, azóta hány szót képes megjegyezni egymás után. Kilencig jutottunk: autó, kocka, kabát, bicikli, ház, nyolc, virág, piros, kutya. Lehet tippelni, melyikeket mondta ő. Szerintem elég menő, hogy kilencig tudta. Tizenegyet is próbáltuk, de akkor mindig kihagyott valamit.

Mivel már teljesen szobatiszta, éjszaka sem hord pelust (egy kis ideig visszakérte az ovikezdés után, de most már nem kéri), felajánlottam neki, hogy fürödhet kétnaponta, mint a tesója. Egyrészt a bőrének sem árt, hogy nem áztatjuk és szárítjuk minden nap, másrészt így bevezettük a fürcsinapot (ekkor egy esti mese van), és a két esti mese napot (amikor két mese van). Nagyon tetszik neki, sőt, elővettem a Minden napra egy mesét is, és már abból is olvastam neki egy olyan mesét, ami tetszett (Az alma és a kerti manó). Úgyhogy azt hiszem, kezd megérni a szöveges mesékre. Csak jól kell kiválasztani, mert ha valami nem érdekli, akkor otthagyja.
Két nagyon aranyos dolog történt, ami mutatja az érzelmi fejlődését.
Amikor mondtam (némi tanító vonalat csempészve a dologba), hogy nem mostam rendesen fogat, és ezért most fáj, és el kell mennem doki nénihez, hogy megjavítsa, akkor közel jött hozzám, és megsimogatta az arcomat, hogy ne fájjon.
Amikor pedig elkezdtünk beszélgetni arról, hogy ha valakinek születésnapja van, akkor annak csinálunk ajándékot, karácsonykor pedig mindenkinek csinálunk ajándékot, akkor picit gondolkodott, majd így szólt:
- Akkor Jézusnak is adunk ajándékot!

Vadnyugati androidok

Na, végre én is up-to-date vagyok Westworld-ből. Sorozatokról véleményt amúgy is három epizód után érdemes, mert a Mr. Robot is jól kiszúrt velem... És itt is érzem az eltolódást az elejéhez képest... De meglátjuk. SPOILER.

Fogcsikorgatva

Tegnap a fogorvosnál egy órában megvitattuk a világ sorát (a diskurzust némileg hátráltatta, hogy az én számban többnyire nyálszívó és fogkőleszedő fordult elő). Az egész onnan indult, hogy kiderült: álmomban szorítom a fogam, és ez minden baj eredője. Eddig is tudtam, hogy csikorgatom a fogam éjszaka, de azt nem gondoltam, hogy ennek bármi következménye lenne azon kívül, hogy hangos.
Szóval szorítom, mert a kisgyerekes szülők (férfiak is) nem túl kipihentek éjszaka, emiatt kialvatlanabbak, sok a stressz, és éjszaka összeszorított foggal alszanak, ami miatt lepattoghat a zománc.
És amikor idáig értünk, és a fogorvosom elmesélte, miket szenvedett a kislányával, és hogy az ő orvosa azt tanácsolta, hogy ne görcsöljön annyira a gyereknevelésen, és hogy ő is csak ezt tudja tanácsolni nekem, közben meg éppen a fogorvos felé a metrón olvastam el Isolde postját a kétgyerekesség első hat hónapjának nyűgjéről, amiről azt hittem eddig, hogy én csinálom bénán, és kibukott belőlem a dokinak, hogy én tulajdonképpen csak azért vagyok feszült, mert zavar, hogy nem tudom ugyanazt nyújtani a második gyerekemnek, mint az elsőnek, mert nem tudok rá eléggé odafigyelni, és ésszel tudom, hogy ő is zseniális ember lesz majd, és hogy a második gyerekek a talpraesettebbek, és a harmadikat meg már a kutya neveli, satöbbi satöbbi, de lelkileg ezt nem fogadtam el, és a második gyerekemet is én szeretném nevelni, a lehető legjobban, és ezen stresszelek, amit nem kéne, és ezt is tudom ésszel, csak valahogy nem sikerül túljutni rajta, nem sikerül lazábban venni a dolgot.
Szóval a fogorvosnál mindig megvilágosodik az ember.*

*Mint a wc-n.

Kakukkemberkék

Ötlet by Kistücsök

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy város, ahol mindig tizenkét óra volt, csak naponta egyszer volt tizenegy. A város főterén állt egy szép óratorony, amelynek tetején gyönyörű kakukkos óra mutatta az időt. Ennek az órának csak egy mutatója volt, és az járt körbe-körbe minden nap.

A város lakói, a kakukkemberkék pedig minden órában odagyűltek az óratorony köré, és áhítattal hallgatták, ahogy az óra alatt kikukucskáló madár tizenkettőt kakukkol. 

Aztán minden nap elérkezett az az óra, amikor csak tizenegyet kakukkolt a madár, akkor kórusban mindannyian odakakukkolták a tizenkettediket is, és közben nagy boldogságban gondoltak arra, milyen jó is közösen kakukkolni. 

A kakukkemberkék élete egyszerű volt, mert nem volt más dolguk, csak minden órában odasétálni az óratoronyhoz, és találkozni a többiekkel, ahol megvitatták a Zélet nagy kérdéseit. Sőt, volt olyan kakukkemberke, aki nem is ment el a főtérről, hanem a mutatót figyelte, ahogy az lassan vánszorgott a következő tizenkettes felé.

Egyszer aztán az egyik kakukkemberke kíváncsi lett: mi történik akkor, ha egyszer egy órában nem megy el a főtérre. Otthon maradt, és olvasott egy mesét. Eljött a tizenkét óra, és bár nagyon erős késztetést érzett, hogy rohanjon a főtérre, nem indult el. Aztán olvasott még, és eljött megint a tizenkét óra. Ez a kakukkemberke elkezdte számolni, hány tizenkét órát hagyott ki. Egy, kettő, majd három, négy és így tovább. Hanem aztán eljött a tizenegy óra ideje, és a kakukkemberke nem bírta tovább. Azt már nem tudta kihagyni, hiába volt nagyon érdekes a mese, amit olvasott. Úgyhogy odasietett a többiekhez, és boldogan kakukkolta ő is a tizenkettediket.

Ettől kezdve otthon maradt a tizenkét óráknál, és csak a tizenegy óránál jelent meg a főtéren. És számolta a kihagyott tizenkettőket: egy, kettő, három, négy... És amikor már a tizenkettedik órát is kihagyta volna, akkor jött a tizenegyes, és ő tudta, azt nem szabad elmulasztani, hogy a többiekkel együtt kakukkoljon.

Így keletkezett az az óra, amit ma ismerünk.

Dzsungeles-romantikus

Szóval megnéztük ezt az új Tarzant. Skarsgårddal amúgy akárhány filmet megnézek, de ebben pont az nem tetszett, amire rá akartak menni. SPOILER.

Hajrá, én

Közben ősz lett annak időjárás-értelmében is - de talán így, hogy egy hónap késő nyarat kaptunk még, a maradék két hónap szöttyögős esős befordulás kibírható lesz.
Kistücsök pedig tegnap óta az oviban alszik délutáni alvást (első nap ment neki, majd kiderül, hogy ez hosszútávon is elfogadható-e neki - én igyekeztem mindent megtenni ez ügyben), ami azt jelenti, hogy hirtelen lett némi szabadidőm, úgyhogy (remélem) gyakrabban fogok itt előfordulni. Amúgy egészen fura egy gyerekkel itthon lenni, annyira nyugalmas, hogy nem is értem. Lehet rá figyelni 100%-osan, nem kell igazodni máshoz, hanem lehet odafigyelni az ő egyéni ritmusára, és ha szeretnék valamit megcsinálni, akkor csak leültetem egy játékhoz, és megcsinálom.
Plusz megint eljött az a szűk idő, amikor a mosogatógépet nem tudom teletenni, mert pár tányértól eltekintve egyedül eszem otthon, így most inkább kézzel mosogatok; illetve megint eljött az az idő, amikor nem társalgok egész nap (beszélni beszélek én, csak ugye a reakció egyelőre limitált), emlékszem erre is, majd igyekszem most sem becsavarodni közben.
A becsavarodás ellen a következőket fogom használni (a házimunkák elvégzése után): fordítás (munkaszerűség), pakolás (otthonunk sok nem helyén levő dolgának szépen rendbe rakása), olvasás (még mindig Reynolds), játék (Hearthstone, WoW, esetleg Shadowrun), kreatív dolgok (varrás, talán írás). Kb. ebben a sorrendben fogok tudni ezeknek nekifogni - és nagyon várom a pillanatot, amikor elkezdem leütni egy novella első mondatát. Hajrá, én.

Limitált kitekintés

Szóval adott egy senior, akinek t-s az e-mail címe, és számítógépen nézi, Outlookkal. Először fog a kezébe okostelefont, mert tönkrement az előző, és rávettük, hogy milyen jó lesz neki ez (szerencsére kezelni tudja). Elmagyarázom neki a három legfontosabb funkciót, és beállítom neki a gmailben, hogy letöltse a t-s leveleket is.
Egy hét múlva megyek, finoman panaszkodik, hogy jó ez a telefon, és jó ott olvasni a leveleket, de azóta a gépen nem jönnek meg a levelek, és szeretné ott is.
Mondom mi a fene, tuti direkt figyeltem rá, hogy ne legyen ez a gond, benn hagytam a pipát, hogy maradjon a szerveren a levél.
Megnézem, tényleg. Nézem a súgót, benne van, hogy néhány szolgáltató akkor is letörli a leveleket letöltés után, ha az van beállítva, hogy ne tegye.
Szuper, akkor kerülőút: állítsuk be a gmail letöltését az outlookba (ezzel kicsit möbius-hurokba fogva a leveleket, de mindegy). Beütöm gugliba, hogy kell, elkezdem csinálni, nem megy. Kiderül, hogy egy 2003-as helpet nézegetek, most már tök máshogy kell. Jó, kezdjük elölről.
Ekkor kellene elkezdenem elindulni. Nem baj, megcsinálom, nem hagyom ott neki.
Megnézek egy immár dátumhelyes útmutatót, megcsinálom, nem megy. Szerencsére van tovább szöveg, mit csinálj, ha nem megy címmel. Azt is megcsinálom, még mindig nem megy. Most már nagyon indulni kéne.
Huszáros mozdulattal eldöntöm, hogy visszaállítom az eredeti állapotot, és majd máskor szívok vele: törlöm a gmailből a pop letöltést, küldök egy próbalevelet a t-s címre, és várom, hogy majd letölti az outlook.
Nem tölti. Nézem a folyamatrészletezőt, felkiáltójel van a t-s letöltésnél. Mi a fene lehet az, nem is piszkáltam!
Megnézem, azt mondja, betelt az üzenetkvóta az outlookban, nem tud több levelet fogadni. Megnézem, 16 ezer levél van a pst-ben. Mit csináljak, ami a leggyorsabb megoldás? Rendezem méret szerint, letörlöm az első ötven 10 megánál nagyobb levelet. Tekercsel. Kiteszi a fejlécre, hogy (Nem válaszol). Az anyukád térde kalácsa!
Bezárom feladatkezelőben az egészet, megnyitom újra. Azt mondja, nem megfelelően lett bezárva a személyes mappafájl, úgyhogy most ellenőrzi, nem hibás-e. 30 mp van vissza.
Eltelik fél perc, kiírja, hogy most már 40 mp van vissza. Aztán már 50, aztán egy perc, aztán két percnél megáll, és negyed óráig nézem a zöld csíkot. Egyszer nyomok mégsemet, akkor mondja, hogy ő ugyan meg nem nyitja a fájlt, amíg nem végzett. A pipibe.
Befonom az ujjaimat, mire végez, már azt hiszem, megint kifagyott, de nem, végül csak megnyílik. És elkezdi letölteni a leveleket abból az időből is, amikor már be volt állítva a gmail.
Azaz: nem törölte le a t a leveleket, tényleg ott voltak a szerveren. Csak simán betelt az outlook, ez volt az eredeti gond. Teljesen feleslegesen szívtam nettó egy órát.

Azt valaki mondja már meg, hogy ha betelik egy pst, az Outlook mi a rákért nem nyit teljesen magától egy másikat, hogy a szerencsétlen felhasználónak ezzel ne kelljen foglalkoznia?!

Popeyina

Tíz hónapos lett Pindúrtündér. Amúgy egész érdekes visszaolvasni Kistücsök történetét, egész hasonlóan fejlődnek. Bababa is áll mindenbe kapaszkodva, és gyakorlatilag mindenhová elmászik, annyi a különbség, hogy ő magabiztosabb és/vagy bátrabb. Például simán felmegy a lépcsőn négy lépcsőfokot, aztán nem tud lejönni, illetve akkor is megkapaszkodik az asztal szélében, ha lábujjhegyre kell állnia. Mászni olyan gyorsan tud, hogy ha egy picit nem figyel az ember, már teljesen máshol van, és ez csak azért nem annyira jó, mert még mindig mindent megeszik a földről (ma éppen egy pici papírdarabot és két apró deszkadarabot szedtem ki a szájából).
Finommotorikája is sokat fejlődött, tud csippenteni (pl. kenyérdarabkát), két tárgyat tud egy kezében fogni, és sokat játszunk beletevőset kisebb-nagyobb dobozokba, és az esetek 90%-ában bele tudja tenni az egészen kicsi pohárba is a dolgokat. Sőt, megtanult rendesen lapozni, és azóta ez az egyik kedvenc elfoglaltsága: mondókás könyvtől a Hegymániáig bármit. A mondókáskönyvben megtalálja és megismeri a kutyust (nem a prototípust, hanem egy bizonyosat).

Beszédben rengeteget fejlődött, szinte minden hangot képes képezni, teljesen random sorrendben, sok ismételgetéssel, de van, hogy csak így egymás után dobálja őket, pl. "ptyaó". Legtöbbet mostanában azt ismételgeti, hogy "ta-ta", szerintem ez az "ott".
A játszóteret nagyon szereti, éppen most lehetne kicsit többet ott lenni, és most kezd el hideg lenni sajnos, úgyhogy majd jövő tavasszal. Eddig már libikókáztunk, hintáztunk, csúszdáztunk, és azzal is elvan tíz percig, hogy áll az egyik mászókába kapaszkodva, vagy nézegeti a deszkákon a görcsöket. Amikor még volt olyan meleg, hogy mezítláb lehetett kint, akkor egyszer némi segítséggel simán felmászott a csúszdán kapaszkodva. Amin enyhén meglepődtem.
Evés terén most nem állunk olyan nagyon jól, többször is hányt ebben a hónapban, mindig mást találtunk ki, hogy miért lehetett, sosem fog kiderülni. Most már eszi tételben a joghurtot, gyümölcs továbbra is jöhet, de a zöldségeket nem annyira szereti, legalábbis papi formában. Ha papit akarok adni neki, akkor állandóan bele akar nyúlni, úgyhogy adtam a kezébe egy másik kanalat, egy ideig csak játszogatott vele, de most kitalálta, hogy majd akkor ő kanalaz (és sikeresen bele is tudja tenni a kajába, csak utána elkezd örömében ütögetni). Úgyhogy elkezdtük a darabos kajákat, hihetetlen ügyes ebben, simán eszi őket, csak nem tudja még tételben fogyasztani. Az viszont biztos, hogy a spenót a kedvence, mert akármi mást adok neki, arra nem nyitogatja a száját úgy, mint a spenótfőzelékre.
A szundimaci annyira bevált nála, hogy mindig megörül, ha látja, néha ki is veszi az ágyból, ha a gyerekszobában játszunk, hogy magához ölelgesse, és bárhol meglátja, elindul megszerezni. Ez utóbbi lelkesedést még egy tárgy képes kiváltani belőle: bármely papucs. Úgyhogy a papucsokat rendszeresen megszerzi annak ellenére, hogy igyekszem vigyázni, de tény, hogy most már valamivel kevesebbet veszi őket a szájába.
Kezdi teljesen érteni a világot maga körül, és ebben a hónapban már volt is olyan élményem, hogy a két gyerek az nem egy meg egy, hanem annál több, mert egyszer elvettem tőle a könyvet, mert elszakította az egyik lapot, és Kistücsök odament, és megvigasztalta teljesen egyedül. De fordítva is, Tündérpocok meg most már simán érti, ha közös játék van, és részt akar venni benne a maga módján.
Még mindig jól alszik (este 8-tól reggel fél 6-ig, délután kétszer egy órát), még mindig két foga van, még mindig csupa mosoly, és most már majdnem mindig értem, mit szeretne, annyira kifejező.