Konfettiruha

Az a koncepció, hogy ha valakinek születésnapja van, akkor csinálunk neki valamit Kistücsökkel. Most egy két éves kislánynak volt szülinapja, kérdezem, mit csináljunk, azt mondta, hogy ragasszunk. Jó. De mit? Babát!
Na, kiválasztottuk együtt az interneten a képet, kinyomtattam, ő csinált konfettiket kis segítséggel színes papírból a lyukasztóval, aztán én beragasztóztam a kép vonatkozó részeit, ő meg szépen rápakolta a konfettiket. A végén kiszínezte a baba haját és szemét.

Szerintem tök menő lett.

Buta gyártók

Hát bocs, de vettem egy lilás rózsaszínes téli bakancsot, mert már előre elegem van a hosszú szürkés-feketés szüttyögésből.

Felnőtt cipőből még egy barna volt talán elfogadható, viszont a buta gyártók gyártanak az én méretemben gyerekcipőket.

Hol a manó

Na, utolsó hónapba léptünk Pindúrtündér szülinapja előtt. Eseménydús volt neki, az biztos: járt plázában (várta, hogy végezzek a fogdokinál), legalább minden nap egyszer óvodában (egyszer kicsit nem figyeltem oda, és már be is mászott a csoportszobába), eljött kórházi látogatásra (ő nyilván kint maradt az udvaron), kirándultunk is (ő hátizsákban). Sajnos szinte folyamatosan folyik az orra, az utóbbi egy hétben hurutosan köhög is, de láz nincs, gondolom, ez is elmúlik egyszer.
Ebben a hónapban a fognövesztése megtáltosodott, és így megduplázta fogai számát (most már 4). Ez még sajnos az evésben nem segít sokat, mert éppen látszanak az ínyében, úgyhogy továbbra is napi két anyatej, papik, némi darabos banán/borsó/répa satöbbi, viszont új kedvenc a pogácsa, akármikor akármennyit. Illetve régi kedvenc a sajt, abból is kis kockákban gyakorlatilag akármennyit. A zöldségekkel nincs nagy barátságban, de lehet, hogy csak azért, mert azt is darabosan szeretné enni. Várom már, hogy tudjon rágni, szerintem ő is.
Elképesztően sokat ért: mondom, hogy Apa hazajött, már mászik az ajtó felé, vagy mondom, hogy elmegy valaki, akkor már integet is (ez amúgy nagyon cuki, és a plázában is integetett, mikor kiszálltunk a liftből); érti, hogy hami, kocc-kocc, mászi, babáé vagy anyáé, inni, beletenni, rátenni, szóval mindent, ami az ő kis világához kell. Beszél is: a nagy kedvenc még mindig a bábábá, de minden van pf-től to (=ott) és rengeteg hang. A L-t olyan szépen ejti, hogy tanítani lehetne, például a lámpa az "lá", de a valami leesett is "lá".

Kutyust, cicát felismer: múltkor mentünk a DM-be, bambulok, egyszer csak mondja, hogy vauvau (nála ez valahogy úgy hangzik, hogy "uau"), és tényleg, az állateledeleknél jártunk. Van "tta" is, az a cica. Azt nem annyira szereti, a kutyusokat annál inkább. Tényleg, találkozott testközelből igazi kutyussal, egy gyönyörű és nagyon okos szamojéddel is, nem félt tőle, alig lehetett visszatartani, hogy megfogja a szőrét (azért visszatartottuk).
Továbbra is azok a játékok érdeklik, amelyekkel a bátyja játszik, tehát az életkorának megfelelő Montessori-toronyra és a formabedobóra rá se néz, viszont képes összetenni két Duplót vagy két golyópálya-elemet, szívesen nyomkodja a szintetizátornak a demo zenéit (és táncol is rá -> dülöngél ülve, kezével oldalt hadonászva), és igyekszik mindent megszerezni, amit nem szabad (zsírkrétától üveggolyóig). Azért szerencsére le lehet kötni két bébiételes tetővel is.
Rengeteget olvasunk mondókákat, azt nagyon szereti, illetve kinyomtattam egy kis dalosfüzetet is a Gyerekdalok és mondókák dalaiból, azt lapozgatjuk, és elénekelem neki, amelyiket választja. Ha éppen nem vagyok a környéken, amikor énekeltetni szeretne, akkor elmegy a füzetért, kinyitja, majd elkezd dülöngélni. A dülöngélés jelenti azt, hogy énekeljek neki.
Emellett nagyon szívesen mászkál az ágyunkon, sőt, belekapaszkodik a támlába, majd hanyattdől és nevet. Ez utóbbit a kanapén is csinálja, ott nem olyan vicces, eléggé figyelni kell. Főleg mert hiába tanítom, még mindig fejjel előre szeretne lemászni az ágyról/kanapéról, lassan hagynom kell egyszer leesni, hogy megértse...

Ami még szerintem menő, hogy a Kerekítő mondókáskönyvben, ahol minden oldalon van egy manó, a "Hol a manó?" kérdésre simán megmutatja (ha van kedve), illetve a "Hol a nózi?" kérdésre is válaszol. Ja, és öltözni is segít, tök ügyes. Na nem azt mondom, hogy szeret öltözni, de ha muszáj, akkor dugja a kezét, emeli a lábát, sőt, leveszi magától a zoknit pelenkázáskor.
A születésétől fogva vele alvó szürke macihoz (Kati maci) annyira sikerült hozzászoktatni, hogy anélkül maximum az autóban tud elaludni, sokszor nap közben is kéri, mint más gyerek a cumit. Az arcához dörgöli, és mosolyog, majd megnyugszik. A macit akárhol kiszúrja a szobában, ha az étkezőasztal tetején van, akkor is, és nyúl érte, vagy nyüszít, hogy kéri.
Hihetetlenül okos szerintem. És ügyes. És szép. És kedves.

Pályáztam

Október 23-ához idén úgy járultam hozzá, hogy én is pályáztam a Petőfi Rádió Írj indulót 56 emlékére pályázatára (az Avanti Ragazzi-nak kellett új szöveget írni). Azért nem teszem itt közzé a szöveget, mert még nem volt eredményhirdetés, bár valószínűleg nem nyertem, mert utólag jöttem rá, hogy kicsit líraira sikerült a szöveg, nem épp indulós... Viszont megírni maga is egy élmény volt, mert kíváncsi voltam, tudok-e már kreatívkodni.

Túró rudi, alma, barna liszt

Kistücsök legnagyobb achievementje ebben a hónapban, hogy jár oviba (és nem betegszik meg, de ezt lekopogom, kopp-kopp). Reggel nyolcra megy, és délután fél négyre megyek érte, uzsonna után. Szerintem végeredményben kedveli is, eddig még nem nyafogott vagy sírt, mikor indulni kellett, de az óvónéni mondta, hogy azért figyeljük, mert a könnyen beszokó gyerekeknél lehet egy visszacsapás.
Az oviban eddig három dolgot tanult meg: orrot fújni (még nem tökéletes, de a korábbi szipogáshoz képest kánaán), színezni (eddig csak húzott pár vonalat a fehérbe, és ki is ment, most meg tök szépen kiszínezett egy karikát, alig maradt benne fehér), valamint direktben beszélni a tesójához. Eddig az volt, hogy nekem beszélt ("Ne szerezze meg a baba!", "Menjen el innen a baba!"), most viszont pár napja elkezdett hozzá beszélni ("Kapcsold fel a lámpát", "Az az én játékom, add ide"). Én ezt már félsikernek könyvelem el. Együttjátszásról még szó sincs persze, sőt, de a közvetlen kommunikáció is előrelépés.
Amit hárman jól tudunk együtt játszani, az a szülői ágyon ugrálás/csikizés/bukfencezés, a duplózás, illetve a mondókák olvasása. A többi játék mind olyan, hogy a baba megpróbálja megszerezni a kicsi darabból álló játékot, amit nem szabad neki, úgyhogy igyekszem az egyik oldalon tartani, amíg játszom a másik oldalon Picúrral. Kezdem érteni amúgy, hogy miért jó a játszóterezés, ezt egy gyerekes anyukaként sosem értettem. Kiváló, hogy pont most fél évig nem lehet menni.

A sláger még mindig az autós-lámpás, most már négy "lámpa" van (müzlis dobozból kivágott egyik oldalán piros, másik oldalán zöld korong), az autókkal én vagyok (vagy akivel éppen játszik), és mennem kell az úton, ahol ő irányítja a lámpákat. Fordítva nem szereti, az autótologatás továbbra sem érdekli. Viszont most már nemcsak mennek az autók az úton, hanem van bolt, benzinkút, hotel, satöbbi, és a legaranyosabb az volt, mikor kérdeztük tőle, hogy mit kell venni a boltban, az alábbi sorrendben mondta a termékeket: túró rudit, almát, barna lisztet (!).
Szegény ezek szerint "meg van fertőzve" az otthoni kajával. Olyan sokat csináltunk már vele kenyeret, hogy szerintem tudna egyedül is. Plusz múltkor kapott szívpörköltet, és simán megette, úgyhogy most már be van avatva a családi gasztronómiába végleg.
Az oviból hazafelé sétálva általában a házszámokat szoktuk megfigyelni (kedvence egy olyan hosszú utca, ahol megfigyelheti 1-43-ig, mindig erre kell menni, hiába nem hazafelé van), de a minap kitaláltam, hogy játsszunk szóláncot. Kíváncsi voltam, azóta hány szót képes megjegyezni egymás után. Kilencig jutottunk: autó, kocka, kabát, bicikli, ház, nyolc, virág, piros, kutya. Lehet tippelni, melyikeket mondta ő. Szerintem elég menő, hogy kilencig tudta. Tizenegyet is próbáltuk, de akkor mindig kihagyott valamit.

Mivel már teljesen szobatiszta, éjszaka sem hord pelust (egy kis ideig visszakérte az ovikezdés után, de most már nem kéri), felajánlottam neki, hogy fürödhet kétnaponta, mint a tesója. Egyrészt a bőrének sem árt, hogy nem áztatjuk és szárítjuk minden nap, másrészt így bevezettük a fürcsinapot (ekkor egy esti mese van), és a két esti mese napot (amikor két mese van). Nagyon tetszik neki, sőt, elővettem a Minden napra egy mesét is, és már abból is olvastam neki egy olyan mesét, ami tetszett (Az alma és a kerti manó). Úgyhogy azt hiszem, kezd megérni a szöveges mesékre. Csak jól kell kiválasztani, mert ha valami nem érdekli, akkor otthagyja.
Két nagyon aranyos dolog történt, ami mutatja az érzelmi fejlődését.
Amikor mondtam (némi tanító vonalat csempészve a dologba), hogy nem mostam rendesen fogat, és ezért most fáj, és el kell mennem doki nénihez, hogy megjavítsa, akkor közel jött hozzám, és megsimogatta az arcomat, hogy ne fájjon.
Amikor pedig elkezdtünk beszélgetni arról, hogy ha valakinek születésnapja van, akkor annak csinálunk ajándékot, karácsonykor pedig mindenkinek csinálunk ajándékot, akkor picit gondolkodott, majd így szólt:
- Akkor Jézusnak is adunk ajándékot!

Vadnyugati androidok

Na, végre én is up-to-date vagyok Westworld-ből. Sorozatokról véleményt amúgy is három epizód után érdemes, mert a Mr. Robot is jól kiszúrt velem... És itt is érzem az eltolódást az elejéhez képest... De meglátjuk. SPOILER.

Fogcsikorgatva

Tegnap a fogorvosnál egy órában megvitattuk a világ sorát (a diskurzust némileg hátráltatta, hogy az én számban többnyire nyálszívó és fogkőleszedő fordult elő). Az egész onnan indult, hogy kiderült: álmomban szorítom a fogam, és ez minden baj eredője. Eddig is tudtam, hogy csikorgatom a fogam éjszaka, de azt nem gondoltam, hogy ennek bármi következménye lenne azon kívül, hogy hangos.
Szóval szorítom, mert a kisgyerekes szülők (férfiak is) nem túl kipihentek éjszaka, emiatt kialvatlanabbak, sok a stressz, és éjszaka összeszorított foggal alszanak, ami miatt lepattoghat a zománc.
És amikor idáig értünk, és a fogorvosom elmesélte, miket szenvedett a kislányával, és hogy az ő orvosa azt tanácsolta, hogy ne görcsöljön annyira a gyereknevelésen, és hogy ő is csak ezt tudja tanácsolni nekem, közben meg éppen a fogorvos felé a metrón olvastam el Isolde postját a kétgyerekesség első hat hónapjának nyűgjéről, amiről azt hittem eddig, hogy én csinálom bénán, és kibukott belőlem a dokinak, hogy én tulajdonképpen csak azért vagyok feszült, mert zavar, hogy nem tudom ugyanazt nyújtani a második gyerekemnek, mint az elsőnek, mert nem tudok rá eléggé odafigyelni, és ésszel tudom, hogy ő is zseniális ember lesz majd, és hogy a második gyerekek a talpraesettebbek, és a harmadikat meg már a kutya neveli, satöbbi satöbbi, de lelkileg ezt nem fogadtam el, és a második gyerekemet is én szeretném nevelni, a lehető legjobban, és ezen stresszelek, amit nem kéne, és ezt is tudom ésszel, csak valahogy nem sikerül túljutni rajta, nem sikerül lazábban venni a dolgot.
Szóval a fogorvosnál mindig megvilágosodik az ember.*

*Mint a wc-n.

Kakukkemberkék

Ötlet by Kistücsök

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy város, ahol mindig tizenkét óra volt, csak naponta egyszer volt tizenegy. A város főterén állt egy szép óratorony, amelynek tetején gyönyörű kakukkos óra mutatta az időt. Ennek az órának csak egy mutatója volt, és az járt körbe-körbe minden nap.

A város lakói, a kakukkemberkék pedig minden órában odagyűltek az óratorony köré, és áhítattal hallgatták, ahogy az óra alatt kikukucskáló madár tizenkettőt kakukkol. 

Aztán minden nap elérkezett az az óra, amikor csak tizenegyet kakukkolt a madár, akkor kórusban mindannyian odakakukkolták a tizenkettediket is, és közben nagy boldogságban gondoltak arra, milyen jó is közösen kakukkolni. 

A kakukkemberkék élete egyszerű volt, mert nem volt más dolguk, csak minden órában odasétálni az óratoronyhoz, és találkozni a többiekkel, ahol megvitatták a Zélet nagy kérdéseit. Sőt, volt olyan kakukkemberke, aki nem is ment el a főtérről, hanem a mutatót figyelte, ahogy az lassan vánszorgott a következő tizenkettes felé.

Egyszer aztán az egyik kakukkemberke kíváncsi lett: mi történik akkor, ha egyszer egy órában nem megy el a főtérre. Otthon maradt, és olvasott egy mesét. Eljött a tizenkét óra, és bár nagyon erős késztetést érzett, hogy rohanjon a főtérre, nem indult el. Aztán olvasott még, és eljött megint a tizenkét óra. Ez a kakukkemberke elkezdte számolni, hány tizenkét órát hagyott ki. Egy, kettő, majd három, négy és így tovább. Hanem aztán eljött a tizenegy óra ideje, és a kakukkemberke nem bírta tovább. Azt már nem tudta kihagyni, hiába volt nagyon érdekes a mese, amit olvasott. Úgyhogy odasietett a többiekhez, és boldogan kakukkolta ő is a tizenkettediket.

Ettől kezdve otthon maradt a tizenkét óráknál, és csak a tizenegy óránál jelent meg a főtéren. És számolta a kihagyott tizenkettőket: egy, kettő, három, négy... És amikor már a tizenkettedik órát is kihagyta volna, akkor jött a tizenegyes, és ő tudta, azt nem szabad elmulasztani, hogy a többiekkel együtt kakukkoljon.

Így keletkezett az az óra, amit ma ismerünk.

Dzsungeles-romantikus

Szóval megnéztük ezt az új Tarzant. Skarsgårddal amúgy akárhány filmet megnézek, de ebben pont az nem tetszett, amire rá akartak menni. SPOILER.

Hajrá, én

Közben ősz lett annak időjárás-értelmében is - de talán így, hogy egy hónap késő nyarat kaptunk még, a maradék két hónap szöttyögős esős befordulás kibírható lesz.
Kistücsök pedig tegnap óta az oviban alszik délutáni alvást (első nap ment neki, majd kiderül, hogy ez hosszútávon is elfogadható-e neki - én igyekeztem mindent megtenni ez ügyben), ami azt jelenti, hogy hirtelen lett némi szabadidőm, úgyhogy (remélem) gyakrabban fogok itt előfordulni. Amúgy egészen fura egy gyerekkel itthon lenni, annyira nyugalmas, hogy nem is értem. Lehet rá figyelni 100%-osan, nem kell igazodni máshoz, hanem lehet odafigyelni az ő egyéni ritmusára, és ha szeretnék valamit megcsinálni, akkor csak leültetem egy játékhoz, és megcsinálom.
Plusz megint eljött az a szűk idő, amikor a mosogatógépet nem tudom teletenni, mert pár tányértól eltekintve egyedül eszem otthon, így most inkább kézzel mosogatok; illetve megint eljött az az idő, amikor nem társalgok egész nap (beszélni beszélek én, csak ugye a reakció egyelőre limitált), emlékszem erre is, majd igyekszem most sem becsavarodni közben.
A becsavarodás ellen a következőket fogom használni (a házimunkák elvégzése után): fordítás (munkaszerűség), pakolás (otthonunk sok nem helyén levő dolgának szépen rendbe rakása), olvasás (még mindig Reynolds), játék (Hearthstone, WoW, esetleg Shadowrun), kreatív dolgok (varrás, talán írás). Kb. ebben a sorrendben fogok tudni ezeknek nekifogni - és nagyon várom a pillanatot, amikor elkezdem leütni egy novella első mondatát. Hajrá, én.