Kockás zokni

Amúgy a minap voltunk egy elég nagy ruházati boltban (Budapest fele ebben a boltban vásárol ruhát szerintem), mert Kistücsök szeretett volna pöttyös zoknit. Azt nyilván tudtam, hogy nem lesz pöttyös kisfiú zokni, de gondoltam, hátha lesz olyan, ami megtetszik neki.
Lett is: kockás!
Na, a következő tíz percben próbáltam keresni a méretében. Három-négy sort böngésztem át, a környező sorokat véletlen elbújt zoknikért, majd az ömlesztett zoknikban, hátha valaki épp oda dobta. De nem nyertem: kizárólag 28-30-as méretű kockás zoknik voltak, nekünk meg az nagy. De a 28-30-as méretből túlzás nélkül legalább 20 csomag.
Mondom az eladónak, hogy tuti ezen a polcon vannak a 25-27-es zoknik? Mert egyet se látok. Azt mondja, hogy igen, és hogy sajnos csak az van, ami ott van, látom ugye, hogy a Minionos (?!) zoknikból és a Storm Trooperesből (???!!!) van 25-27-es.
Mondom neki, hogy az nem jó, nekünk kockás kell, és hogy lehet, hogy a nagy méretből ilyen sok van, nem lehet szólni, hogy hozzanak a hiányzó méretből?
Mire azt mondja nekem, 2017-ben, hogy ők minden nap kapnak árut, de hogy nem tudják befolyásolni, hogy mit, hanem sokszor olyan méretből kapnak, amiből egyébként is sok van, és nem tudnak vele mit csinálni.
De most komolyan. Egy nagy nemzetközi cég nem tudja megoldani, hogy legyen egy online felület vagy belső rendelési lehetőség, ahol egy üzletvezető beírhatja, mire lenne szükség, mi az, ami az adott boltban jól fogy?
És akkor csodálkoznak, hogy inkább nem megyek be a drágán fenntartott boltjukba, hanem megrendelem online?

Kiszínezi

Pont ma jöttem rá, hogy a tizenhárom hónapos lányom miért keni az arcára a májkrémet, miközben vacsorázik. Mert úgy hívják, májKRÉM, és érti. De tényleg. Egyszerűen minden nap megdöbbenek valamin, hogy mennyit ért. Múltkor Anyummal beszélgettem a feje fölött, hogy talán rá kéne adni a cipőt, de messze van, mert a kanapé karfájára tettem, erre felállt, odament tévesztés nélkül a kanapé karfájához, és odavitte Anyunak mindkét cipőt. Ha mondom, hogy sétálunk, már irányul az előszobába (mondjuk ez utóbbit én is érteném másfél hónap szobafogság után).
És nemcsak a szavakat érti, ahogyan beszélünk hozzá, hanem érti, hogyan működik a világ. Segít teregetni, épp kivesz egy kimosott ruhazsepit, de folyik az orra, simán beletörli. Vagy máskor talál egy papírzsepit valahol (például kiszedi a zsebemből), és visszaviszi a tiszta zsepis dobozhoz, mert tudja, hogy ott a helye. A bátyja egyik kedvenc szórakozása mostanában, hogy "főz" nekem, azaz mindenféle játékot összedobál egy margarinos dobozba, és mondja, hogy főzött nekem levest. Pindúrtündér megtalál egy ilyen dobozt, felveszi, és elkezd csattogni, evést imitálva. Érti, hogy ez nem igazi kaja, hanem játék. Amikor beteg voltam, akkor többször előfordult, hogy rámhúzta a pokrócot, és amennyire a kis testétől telt, betakargatott!

Szóval észre és empátiára gyúr.
Beszédre nem annyira. Egyelőre még csak az A, Á, E, O, Ö, U magánhangzók vannak meg, igyekszem tanítgatni, de amikor mondja, hogy tátátá, én meg mondom, hogy "most mondd, hogy "tititi", akkor közli, hogy nem.
Ezt a szót (mármint hogy "nem") tökéletesen ejti és használja. De szerintem ő az első gyerek a földön, aki előbb tanult meg igent mondani, mint nemet. Már kb. két hónapja képes bólogatni, ha egyetért, a nem sokkal később jött. Vicces volt, hogy egy kis ideig elfelejtette a bólogatást, mikor megtanult ellenkezni, de azóta megvan mind a kettő, és kiválóan lehet vele eldöntendő kérdésekről diskurálni.
Amúgy van némi szókincs, de azért még szűkös.

• Papa -> általában Apa, de néha papagáj
• Pápá -> ez az, ami, elköszönés
• Nyam -> ez lehet cica (=nyaú) vagy étel
• Ganga -> harang (ez tipikusan versekben, mondókákban)
• Mamma -> mikor nem a Mamára mondja, akkor a parallelogramma neve
• Potpotpot -> pötty (egy dalmatán, bármilyen fából készült cuccon, ilyesmi

Többet halandzsázik, néha játszunk olyat, hogy utánzom, azt nagyon szereti, nagyokat kacag közben. De legtöbbször csak tototo (Tót Ottó, röhögök néha) meg bábábá jön még. Ja, meg az állathangok. Abból most már elég jól állunk, meglett a méhecske (kicsit dz még) és a kígyó (tsz) is, a korábbiak mesterfokra emelve. A maci még mindig nincs meg, valamiért nem akar brümmögni a szájával. Viszont a kutyák kiestek a pixisből, mostanában a cicák a kedvencek. Régen mindig a kutyusokat mutatta a könyvekben, most már a cicákat, és a séta közben és a kertben is a cicákat lesi, és rettentő sikkantgatással veszi észre őket.

Kedvenc elfoglaltsága mostanában, hogy mindent belepakol a bodyjába, ami mondjuk egy kicsi labdánál vagy lego vasvillánál csak vicces, de mondjuk egy ceruzánál nem annyira, úgyhogy éppen próbálom leszoktatni. Abba már beletörődtem, hogy a konyhában az egyik fiókot kisajátította. A műanyag dobozok vannak benne, és azt kipakolhatja. A probléma ott szokott lenni, ha belepakol, mert múltkor kerestem egy kevés ideig a tv távirányítóját...

Számomra teljesen érdekes, ahogy a babákhoz és a plüssökhöz viszonyul. A bátyjától soha nem láttam arra utaló jelet, hogy a plüssfigurák érdekelnék, babája meg ugye nem volt, Tündérpocok viszont ölelgeti a plüssöket, megeteti a babákat, és tegnap kaptam jó éjt puszit a szundimacijától! Ezt úgy, hogy odatette az arcomhoz, és fishface. Eszméletlen cuki volt! Igazán meghatódtam.

Érdekes még számomra a rajzoláshoz fűződő viszonya. Míg Kistücsöknek ha rajzoltam a füzetébe emberkét, katicát, csigát, macit, ilyesmit, akkor ő azt nagy lelkesedéssel nézte, esetleg melléfirkált valamit, de inkább lapozott egyet és oda, addig a kisasszony lelkesen összefirkálja kiszínezi az összes rajzomat.

Alszik, mint a kisangyal (kb. fél 9-től kb. 6-fél 7-ig), eszik, mint a kisangyal, egyetlen dologgal állunk hadilábon, a kenyérrel, számomra teljes rejtély, hogy a májkrémes kenyérből megeszik egy egész szeletet, de bármi mással kenjük meg, akkor épphogy egy felet lehet nagy nehezen beleimádkozni (próbáltunk vajat, margarint, sajtkrémet, zakuszkát, túrókrémet, juhtúrót, lekvárt, mézet, jöhetnek az ötletek, mivel kenjük még). De amúgy minden mást megeszik, továbbra is nagy gourmand, jöhet a pörkölt és a taco leves is. 

Imádnivaló kis huncutka, és tényleg napról napra egyre értelmesebb.

Hómérő

Kistücsök az alábbi mesét mesélte (szinte egyedül mesél magának, én néha belekérdezek, meg az elején elkezdem) tegnap (most nem mesélősen írom le, hanem zanzásítva, általában ki szoktuk cizellálni): Százkét kocka szeretett volna elmenni az állatkertbe, de nem fértek be az autóba, mert az autóba csak százan férnek be, úgyhogy nem tudtak elmenni együtt, ezért inkább otthon maradtak. Játszani kezdtek a fogaskerekes játékkal. (Anya közbeszól: de a fogaskerekes játék nincs otthon, mert a Mamáéknál van... De mondja ő, a százkét kocka anyukája vesz ugyanolyat otthonra is!) Megbeszéltük, mit hogyan építenek fel, ki melyik ringlispílbe ül bele, milyen színű kocka építi a fogaskerekeket, satöbbi. Aztán tizenkét óra lett. (Anya közbeszól: akkor ebédidő van.) A százkét kocka anyukája főzött ebédre paradicsomlevest és rakott krumplit, és a százkét kocka mind odaült az asztalhoz, és megették, aztán elmentek délutáni szundizni.
Szóval így mesél, igen. Ha sokat kérdezzük arról, mi történik az oviban, akkor hasonló eredményre jutunk: kapunk egy kalapnyi történetet, amiből nem tudjuk, mennyi igaz, de jó eséllyel a fele sem. Viszont ebben a hónapban volt végre fogadóóra, úgyhogy elbeszélgettem az óvónénikkel. Szerintük Kistücsök "furcsa kisgyerek" a szám-mánia miatt, de teljesen normális a viselkedése egy három és fél éves gyerekhez képest a szocializáció kezdeti szakaszában. Megvan a saját kis komfortzónája, azon belül elvan, mással nem kommunikál, és többnyire a szuper új pénztárgéppel játszik, mert azon tényleg megjelennek a számok egy kijelzőn, ezért le tudja írni rajta egytől százig a számokat. Aztán visszafelé.
Ezt amúgy otthon is csinálja, csak ott más számokkal: hűtőmágnesekkel, kinyomtatott kis papírszámokkal, vagy a gépemen a billentyűzettel. Ez amolyan önnyugtatás, stresszoldás lehet neki. Amióta kitalálta, kevesebbet is zenél.

Ha már billentyűzet, volt egy aranyos játékunk - akkor éppen betűket írtunk számok helyett. Mondtam, hogy írja le azt, hogy "hőmérő", de úgy írta le, hogy "hömérő". Kiejtettem neki, nevetett, aztán leírta, hogy "hümérő". Ezen még jobban nevetett, végül leírta, hogy "hómérő". Utána vagy tíz percet beszéltünk arról, hogy az mi lehet: biztosan megméri, milyen hideg a hó.
Nemrég felfedeztük a Kockásfülű nyúl meséit, azóta hanyagoljuk a Charlie and the Numbers-t, ami eddig teljesen kizárt minden más mesét. Most viszont van némi változatosság, a nyusziból több van, mint tíz, és aranyosak is. És a legnagyobb előny, hogy Pindúrtündér is imádja, és nyugton ül három rész erejéig.
Végre lett két gyerekasztalunk, úgyhogy most újra elkezdtünk rajzolni (eddig nem volt hajlandó leülni a saját asztalához, mert szerintem úgy érezte, hogy a húga "kitúrta"). Számokat, persze, de most ilyenekkel próbálkozom, hogy ha rajzolunk egy fekvő hármast, és egy V-t rajzolunk az aljára, az már egy szívecske. Gyönyörű napot rajzolt egy héttel ezelőtt például, szóval ügyesedik. Pici pöttyöt nem tud, azt most tanítgatom neki.
Amúgy mostanában elég kedvetlen, nem nagyon akar semmivel játszani, szerintem ő is unja a telet. Szívesebben sétál, otthon is ugrál, mászkál, nem bír egy helyben maradni. De azért elkezdtünk logikát fejleszteni a Quarto nevű játékkal (erről külön postban), egyre többet játszik a "kicsi legóval", azaz a nagyfiússal, és mostanában sokszor főz nekem uzsonnát vagy vacsorát a több darabkás játékokból ("kockaleves", "békás-építőkockás ragu", stb.), aztán megmondja, hogy vigyázzak, mert még egy kicsit meleg. És amikor beteg voltam, még azt is hozzátette, hogy azért készítette, hogy meggyógyuljak.

Szóval fejlődik az empátiája is. Azért még nem az igazi, a tesójával sokszor bánik durván, meglöki, kitépi a kezéből a játékokat, rávicsorog, rákiabál, satöbbi, de vannak igazán megható pillanatok is: együttjátszás a fürdőkádban, vigasztalás egy elesés után, kergetőzés a gyerekszobában, és egyszer volt már olyan is, hogy kézen fogta, és gyengéden átvitte a másik szobába, amikor tudta, hogy oda kell menni. A tesó-kapcsolatot Plukkido segítségével fejlesztjük (erről szintén külön postban).
Három nagyon jó beszólása volt ebben a hónapban:
1. Apa születésnapját megünnepeltük Mamáékkal, aztán másnap otthon a szűk kis családdal, és akkor kérdeztük viccesen, hogy hány éves Apa. Harmincöt, vágta rá magabiztosan. De mondom még csak harmincnégy. Mire ő:
- De nem, mert tegnap volt harmincnégy, de azóta volt még egy torta, úgyhogy most már harmincöt.
2. Azzal szórakoztunk, hogy nagyon nagy számokat mondtam neki (nyilván ezer alatt maradva), és el kellett döntenie, hogy páros vagy páratlan. Ötszázhuszonkettő meg ilyesmi. Aztán egyszer csak elrontotta, az ötvenötre azt mondta, hogy páros. Átvettük még egyszer, hogy a 2, 4, 6, 8, 0-ra végződő számok párosak, az 1,3,5,7,9-re végződőek páratlanok. Erre rám néz:
- Akkor a nulla is páros!
Ez azért érdekes amúgy, mert ezt speciel sose mondtuk neki, mindig 2-től indítottuk a magyarázást, és összetettük két ujját.
3. Van egy nagyon menő lábasalátétünk, háromszor három faléc csúszik egymáson, hogy összenyomható és széthúzható legyen. Kistücsök éppen nem volt éhes annyira, maga elé vette, elkezdett játszani vele, kinyitotta, becsukta, majd rámnéz:
- Négy kicsi rombuszból négy kicsi négyzet!

Gone Under

Januárban volt minden: szenvedés, tenni akarás, remény, csalódás, düh, katarzis, letargia, ijedelem, csendes tagadás, elfogadás, várakozás, lemondás, sírdogálás, depresszió, kitartás és acélos akarat.
Januárban nem volt semmi. Mert egész hónapban beteg voltam. És még most is.
Ne olvassa el senki, tiszta nyafogás, inkább magamnak írom, hogy nehogy véletlenül ne emlékezzek rá.
Január 4-én mentem el orvoshoz lázzal, csúnya köhögéssel. Hörgőgyulladással mentem haza, antibiotikumot kaptam. Bevettem mindet, jobban lettem, folytattam az életkémet, mire egyszer csak iszonyatosan elkezdett fájni a jobb oldalam. 11-én újra elmentem orvoshoz, röntgen, labor, minden, kiderült, hogy tüdőgyulladás, de már állítólag a vége, és gyógyulóban, és mivel nemrég hagytam abba az antibiotikumokat, menjek haza, és házi gyulladáscsökkentőkkel pihenjek sokat. Mondta ezt úgy, hogy pontosan tudta, hogy nem tudok otthon pihenni kicsi gyerekkel.
Szedtem mindent, és ettől kezdve nem mentem ki a lakásból tegnapig.
A gyógyszerek mellett már mindenki megszakértett sámánisztikus szerekkel, úgyhogy mindent szedtem homoktövistől c-vitaminig, diapulmonos inhalálástól kakukkfű és hársfavirág teáig. Nem használt. A háziorvos egy hét múlva megsajnált, felírt egy újabb antibiotikumos kúrát, ezúttal kétszer annyi ideig. Beszedtem simán. Gyomrom bírta (vasgyomrom van, legalább ez). De az oldalam makacsul fájt - úgy, mint akit satuba fognak, köhögéskor pedig úgy, mintha kést szúrnának belém.
Mélypont: miközben én éppen próbáltam magam kúrálni, előbb az egyik, aztán a másik gyerek is lázas beteg lett, úgyhogy betegen ápoltam őket otthon.
Reménykeltő gyógyulásra utaló jelek, láz elmúlt, kezdtem jobban érezni magam, de most már vigyáztam, nem mentem ki a lakásból, tudtam, hogy még várni kell, hogy teljesen jól legyek, úgyhogy tényleg fegyelmeztem magam. Hiába: három nap láztalanság után ismét láz, takony, köhögés. Elküldtek CT-re, amit aztán nem csináltak meg, mert mégsem valószínű, hogy gond lenne, viszont cserébe onnan beutaltak tüdőgondozásra, úgyhogy elkerültem pulmonológushoz.
Aki megállapította, hogy visszatért a tüdőgyulladásom, valószínűleg az előző (két) antibiotikumos kúra nem használt, a baktériumok nem pusztultak ki teljesen, és ennyi ideig tartott, míg visszaszaporodtak, addig voltam "jól".
Eddigre már elég sok programot lemondtam, és lassan közelgett az a hétvége, amelynek a programját semmi szín alatt nem akartam lemondani: a férjem születésnapja.

Szóval kaptam egy harmadik antibiotikumos kúrát, ezúttal KÉT antibiotikummal, fájdalomcsillapítóval, gyulladáscsökkentővel, gyomorkímélő gyógyszerrel, kiütött, mint egy kósza boxzsák. Újabb mélypont: három nap lázzal, köhögéssel, fájással, tehát ugyanaz, mint korábban, csak közben még egész nap penészízű a szám. És mosolygok a gyerekekre, mert ez a dolgom.
Gyerekek meggyógyultak, aztán én is jobban lettem kicsit, elmúlt az újabb láz, elmúlt a takony, csökkent a köhögés. Ami nem múlt el már majdnem egy hónapja, az az oldalam fájása. Az makacsul van még mindig.
Tegnap voltam dokinál kontrollon, azt mondta, hogy a tüdőgyulladás meggyógyult. Hall még egy kis zörejt, az valószínűleg kicsi mellhártya-gyulladás vagy interpleurális (?) folyadék, szedjem tovább a gyulladáscsökkentőt, de a fájdalom nagy része abból ered, hogy egy hónapig görnyedtem, hogy kompenzáljak a fájdalomért, és hogy most már merjek nagy levegőket venni, és átlélegezni a tüdőmet, és húzzam ki magam, és ha korábban volt hátfájásom, akkor azt most ez a betegség felerősítette, úgyhogy menjek el gerincröntgenre is.
Viszont tegnap már kimehettem picit (oviba és vissza), az is valami.
Pénteken megyek újabb kontrollra. Értékelném, ha addigra elmúlna az oldalfájásom, nem azért, mert nem bírom a fájdalmat, hanem mert már kicsit elég volt. Sosem voltam még ilyen hosszan beteg (bár gyerekként kétszer is volt tüdőgyulladásom, a leghosszabb három hétig tartott).
A legrosszabb amúgy az egészben nem az, hogy fáj, és nem is az, hogy a családra is rátelepedett ez a szenvedés (bár az elég rossz tudván, hogy "miattam" van), hanem a félelem. A jövőben nem fogok merni télen kicsit orrfolyósan kirándulni, vagy fedetlen termálvizes medencébe menni, minden kis láztól meg fogok rettenni... satöbbi.
Ha a sors ezt kényszerpihenésnek szánta, mert túl sokat pörögtem, akkor ezúton üzenem, hogy nem sikerült, mert ugyanazt csináltam, mint egyébként, csak betegen, fájdalommal, és ezért mindenki szívott körülöttem.

Expanse újra

Számomra teljesen érthetetlen, hogy sikerült meggyőzni mindenkit, hogy csináljanak második szezont, de megérkezett az Expanse season 2! A scifiket eleve le szokták lőni, és ebben még van nehezítésnek sok szál, összetett karakterek, undorító vírus, nehezen érthető beszéd, szóval minden, ami miatt kevés nézője kéne legyen - és mégis. Én csak örülök neki, mert szerintem jó sorozat. Spoiler.