Alter-egó

Tegnap azt a kérdést kaptam, hogy az összes könyv, képregény vagy film szereplője közül melyik karakter az, aki a legközelebb áll hozzám, a leginkább hasonlít rám (nyilván nem kinézetre). Akivel a legjobban azonosulni tudok.
Hát én ezen egy egész estét gondolkodtam. Jutottam is eredményre, de nem árulom el ám csak úgy... :)
Kedves olvasóim, azt hiszem, ez az első alkalom 2004 óta, hogy direktben megszólítalak benneteket. Commentekben kérnék véleményt, hogy szerintetek melyik könyv-, képregény- vagy filmszereplő az, akire a leginkább illenek a fentiek?
Ha elég comment jön, akkor megírom, hogy én mire gondoltam, hehe.

Update: oké, szégyellősebbeknek levélben is lehet. :)

Szabad CPU kapacitás és a zélet nagy kérdései

Most, hogy nyomdába ment a projekt, amelyen több mint fél éve dolgozom, agy-processzorom leterheltsége minimum 30%-kal csökkent, így jelenleg az alábbi kérdések foglalkoztatnak:
- Mikor lesz tesztelve az IP & Socket Programmer's Guide doksim?
- Milyen idő lesz június 11-én?
- Mikor jön legközelebb Mo-ra az Apocalyptica?
- Be fogok tudni nézni valaha az új ZG-be?
- Miért nem képesek néhányan használni a wc-kefét?
- Miért nem veszik fel a telefont két napja egy kórházi telefonszámon, ahova be kéne jelentkeznem?
- Mikor fogják feltalálni a teleportálást?
- Feltegyem ingyenesen a Társulatnak nem kellő István, a király angol műfordításomat?
- Tényleg megvegyem a Stock Exchange-et Train Stationben?
- Mi lesz a Blizz következő játéka, és mikor jön ki a Diablo 3?

Asszem találnom kell magamnak új elfoglaltságot. :)

Cseresznyefa

Vica a kormányhoz csapta a tenyerét, keményen, és csalódottan felnyögött.
- Kurva életbe, hogy nem megy! Nem tudom megcsinálni!
Az autó motorja kárörvendőn duruzsolt alatta, a visszapillantóban ott látszott az eltrafált oldalsó bója. Anna nem válaszolt. Keresztbe tett lábbal ült az anyósülésen, kifelé nézett az ablakon, mintha teljesen máshol járna gondolatban.
- Mi a fenéért akarok pont abban jó lenni, amiben nem vagyok az? - dühöngött Vica keserű hanghordozással.
- Mert mindenben jó akarsz lenni.
Anna mosolygott, ahogy visszafordult. Furcsamód nem bosszantóan, hanem kedvesen. Mint aki tökéletesen érti.
- Nem akarok mindenben jó lenni...
- Csak mindig abban, amit éppen csinálsz.
- Csak ezt a fémkasztnit szeretném jól vezetni! Igazán nem nagy kérés, milliónyi embernek van jogsija. De ez a sok dolog, amire egyszerre figyelni kell, kormány, tükrök, pedálok, sebváltó...
Anna türelmesen végighallgatta. Tekintete végig Vica arcán maradt, nem fordult el, nem unta az előadást, csak figyelt. Anna mindig ilyen figyelmesen és megértően tudott beszélgetni.
- Neked kell eldöntened, mivel akarsz foglalkozni. Az időd adott. Ezt annyifelé osztod, amennyifelé akarod, de minél többfelé osztod, annál kevesebb időd van egyes dolgokra.
- Tudom - morogta Vica duzzogva.
- Gyakorolni kell, és akkor menni fog a hátrafelé parkolás.
- De én gyakorlok!
- Azok, akik jobban csinálják nálad, többet gyakorolnak.
- Ez nem igaz! Egy csomó embernek a kisujjában van az autóvezetés, én meg itt bénázok!
Anna bólintott. Vica várta, hogy megszólaljon, mondjon még valamit, de nem tette. Inkább megint kinézett az ablakon, a közelben álló cseresznyefát vizslatva. Vica önkéntelenül odanézett.
Köcsög cseresznyefa. Neki nincs más dolga, csak állni és felszívni a vizet.
És mi van, ha nem csak állni és vizet szívni akar? Mi van, ha fel szeretne menni arra a domboldalra? És próbálja? És nem sikerül neki?
- Anna...
- Hm?
- Szerinted ha valaki elég ideig próbál valamit, akkor biztosan sikerül neki?
- Hisz benne az a valaki, hogy sikerül?
- Azt nem tudom... de senki más nem hisz benne.
- Az nem számít.
- És ha mindenki más hisz benne, csak ő nem?
Anna visszafordult, lebiggyesztette az ajkát.
- Akkor elég kishitű ez a te valakid.
Vica megint kinézett a fára. Sóhajtott. Aztán egyesbe tette az autót, és kigurult a bóják közül egy újabb próbálkozáshoz.

Tojások, macskák, galambok

A hétvégén eszméletlenül sokat pihentem, egy-két délutáni szunyókálással is tarkítva. De azért nem lazsáltam teljes mértékben. Egyrészt befejeztem az általam szerkesztett könyv első átnézését, másrészt megalkottam (pontosabban alkottuk, J anyukájával) ezeket:

2011 húsvéti tojglik



 Vasárnap délután pedig Szentendrén sétáltunk egyet. Azt eddig is tudtam, hogy ez a város nagyon szép, de azt nem, hogy a belsőváros ennyire meditterrán. Volt minden: burukkoló galambok egy galambdúcon, cicák mindenhol, göcsörtös, ezeréves fák és ellenkezőleg, gyönyörű, virágba borult fák, sikátorok, templomok, teraszok, szőlő és kis kőlépcsők, korláttal és kilátással. Teljesen beleszeretős.

Dunai látkép

Macskusz

Udvarlás

Idétlen fa, amelynek a virágai a törzséből nőnek

Teraszok

Kis kőlépcső

Fejemben a sztorik

Wintermute kollégával arról beszélgettünk, hogy túl sok az ötlet, kevés a fókaaz idő. Azaz hogy miután jól kitaláltuk a történetet, le is kéne írni, és ha lehet, pont olyan minőségben, amilyenben kitaláltuk. Csakhogy az írásra szánható idő kevés, az ötletek viszont egyre csak jönnek.
Mármint neki.
Nekem kevés ötlet van a fejemben, és örülök, ha az benne marad, amit épp aktuálisan meg akarok írni. Ez annak köszönhető, hogy meglehetősen sok dolgot kell fejben tartanom napi szinten (és itt most nem említek munkahelyi, háztartáshoz kapcsolódó és esküvői teendőket, megjegyzendőket), úgyhogy gyorsan össze is számoltam. Az eredmény engem is meglepett.
Jelenleg az alábbi történetek követelik a RAM-omat:
- a könyv, amit épp olvasok
- a könyv, amit épp szerkesztek
- a könyv, amit egy írótársnak nézek át (elvileg kritikus szemmel, gyakorlatilag magával ragadón)
- a könyv, amit épp írok
- a The Witcher 2 c. játék kb. teljes végigjátszása, küldetéssorozata és nagyjából teljes szöveganyaga
- George R.R. Martin világa (a sorozat és az ötödik részhez felkészülendő újraolvasás miatt)
Asszem ennyi. Ez nyilván nem a teljes lista, de a többi dologgal nem kell napi szinten foglalkoznom, így be lehet tenni a raktárba, és elővenni, amikor kell. Ezeket viszont folyamatosan fejben kell tartanom. Munka, hobbi, beszélgetés, miegyéb miatt.
Na nem mintha panaszkodnék... Egyrészt megy a dolog, másrészt ezek jó történetek nagyon, harmadrészt pedig hiába jönne új ötlet a fejembe, úgysem tudnám megírni. Úgyhogy várjon szépen a sorára!

Munkahely-szín

Ma a munkahelyeimről fogok írni, kifejezetten helyszín szempontjából.
Jóféle szinuszmozgást követ a színvonal, bár igazán sosem voltam mínuszban, úgyhogy nevezzük mondjuk a pályafutásom munkahelyszíneit sin(x)+1-nek.
Nem számítom most a bedolgozós munkákat, amikor otthon dolgoztam. :)
Tehát.
Első igazzy munkahelyem rögtön a Várban volt. Imádtam oda járni. Az ember időutazik, szinte nem is látja a buszokat, villanypóznákat, el tudja képzelni a XX. század elejének macskaköves-lovaskocsis-angolkalapos feelingjét. Rengeteget sétáltam csak úgy, gyakran leszállva a Bécsi kapunál vagy a Mátyás templomnál gyönyörködni. Mondjuk venni inkább nem vettem semmit a környéken - így a kajálás nem volt megoldott.
Másodjára, zuhanórepülésben, összesen három napig, egy belvárosi nyelviskolában tanítottam (ekkor jöttem rá, hogy futószalagon nem megy), a Blaha és a Keleti között. Magával a helyszínnel nincsen bajom egyáltalán, a Cantina Klub is ott van nem messze, de lakni és dolgozni nem az én világom. Viszont kajalehetőség, bevásárlás, gyógyszertár, posta, minden mi szem-szájnak ingere, úgyhogy az ügyintézés picit könnyebb.
Ezután ellátogattam Újpestre. A Városkapu megállótól mintegy öt percnyi gyaloglásra meg lehet érkezni egy első pillantásra meglehetősen ijesztőnek tűnő komplexumba, amelyről azonban kiderült, hogy belül csinos és jól felszerelt. A kaját ugyan rendelni kellett, mert a környéken sehol semmi, de a felejthetetlen élmények az ételhordókkal... Szóval ott dolgozni kifejezetten kellemes volt, de odáig eljutni... és főleg télen, este onnan elmenni...
Aztán jött megint a felfelé ív, a Budakeszi út. A Magyar Filmlabor épületében dolgoztam, bár nem a filmlabornak. Kert, mókusok, madárcsicsergés, Buda! Zseniális volt. Akkor épp elég sokat kellett utaznom érte, de mindenképp megérte. Sőt, a MF-nek még volt egy kis üzemi konyhája is, kicsit zsíros, kicsit hajszálas-szőrös néha, de amúgy finom és olcsó.
Onnan a cégem Óbudára költözött, ahol maga a miliő szuper volt, az utca meg átlagos. A környéken azért néha lófráltak gyanús elemek, de alapvetően az is zöld, barátságos hely. És a sarkon volt egy CBA, én pedig az ügyeletes csokifelelőssé avanzsáltam, mert mindig mentem bevásárolni a csapatnak. Kajalehetőség százával.
És akkor van a most.

Nyolc hónap után most mentem fel először a tetőre, mert amikor érkeztem, már rossz idő volt, most meg még az volt sokáig, ma viszont annyira dől a napból a sugár, hogy muszáj volt. És hát zseniális. Rá lehet látni balfelé a Nemzeti Színházra és a Művészetek Palotájára is (ez utóbbiakra az ablakomból is), hátrafelé meg a Citadellára és a budai hegyekre.
Az Infopark dolgozásra kifejezetten alkalmas helyszín, sok kajáldával, postával, trafikkal, sok-sok zölddel, szökőkúttal.
Remélem, a munkahelyszíneim új fejezetébe léptem ezzel, és mostantól az ixnégyzet függvényt követem pozitív tartományban, de legalább az x+1-et...

Shajaran reloaded

Én az a fajta ember vagyok, akinek szüksége van visszajelzésekre. A kritikákra is, bár azokat néha rosszul viselem, amikor nagyon eltalálnak (de azért tipikusan sikerül megemészteni őket), viszont a pozitív visszajelzésekre annál inkább.
Amióta kitettem a Shajaran című, immár hét éve írt regényemet a honlapomra ingyenesen letölthető formában, kaptam pár kedves szót, de Coldwar tegnap jelezte, hogy elkezdte, és ma reggel azzal fogadott, hogy befejezte az elolvasását. Hű...
Hát ez azért valami, már csak azért is, mert hét év távlatából azért már erősen érzek javítanivalót a szövegen. Eredetileg úgy terveztem, hogy a Shajaran 2 megírása után (amellyel az előző évemet töltöttem, és ~150 ezer karakter van meg belőle - nem, nem teszem közzé, legalábbis jelenlegi formájában semmiképp, annál nyersebb a szöveg) kipolírozom az első részt is.
Ehhez kapcsolódik az is, hogy teljesen váratlanul egy kedves író kollégától, akinek anno elküldtem a Shajaran 2 első két fejezetét, épp a múlt héten kaptam vissza a részletekbe menő kritikát. Alapvetően tetszett neki, a megjegyzései pedig kifejezetten inspirálóak voltak, és beleolvasgattam a fél-háromnegyed éve írott szövegembe. Hát volt nagy áll-leesés, mosolygás. Ilyen távlatból egész más az ember hozzáállása, sokkal kritikusabban, élesebb szemmel tud a szöveghez nyúlni. Mindig úgy kéne írni, hogy miközben az ember dolgozik egy íráson, az előző szövegét javítgatja. Aztán ugrás, dolgozni egy következő íráson, és az előzőleg aktuálisat javítgatni.
No, egy szó, mint száz, ennek a két impulzusnak köszönhetően frissítettem az Ezeket írtam eddig bejegyzést oldalt, egy nagy kérdőjellel (hihi). Ugyanis most is dolgozom valamin, egész jól is állok vele. Egyelőre ennyit tudok mondani, majd lesz infó, csak itt, csak nektek.

Majdnem tökéletes, pici morgások

Game of Thrones s1 e1: 9/10
Simán kenterbe ver számos fantasy filmet. Akkor vett meg teljesen kilóra, mikor megláttam nagytotálban Királyvárt (bocsi, csakazértis magyar terminológia). Sztori nyilvánvalóan jó, karakterek kiválasztása 98%, zseniálisan szép helyszínek, aprólékos kidolgozás mindenhol, még az ezüstcsatokban is, le a kalappal. Deres először furcsa volt, de végül is teljesen a helyén van az istenerdővel és a varsafával együtt. A párbeszédek szerencsére túlnyomórészt egy az egyben át lettek véve. Tyrion pedig, ahogy a könyvben is, zseniális.
Egészen kevés morgásom van. Az első és legfontosabb a főcím. Azóta megnéztem és meghallgattam többször, de úgy ahogy van, nem tetszik. Ez a gépezetes-csigás tematika sehol nem jelenik meg a könyvekben, nincs alapja, nem illik, túl modern. Értem én, hogy be kellett mutatni, mi hol játszódik, meg utalni akartak arra, hogy "game", de szerintem szerencsétlen választás. A térképet be lehet mutatni máskor is, a főcím pedig sokkal de sokkal erősebb is lehetett volna. Annyi szimbólum, jó képnek való anyag és impresszív téma van a könyvekben, én biztos nem számítógépes animációt nyomtam volna ide. Emellett a zene is elég lagymatag, nem lenyűgöző. Ott van például a Camelot, amely amúgy nem egy nagy szám sorozat, bár nekem tetszik. A főcíme pedig úgy jó, ahogy van. Fülbemászó zene, agybamászó képek. Ilyen kellett volna a GoT-nak is.
A többi morgásom még ennél is kisebb: Arya nem Lóarcú, Robbot alig lehet megkülönböztetni Jontól (mármint a színészeket, kicsit jobban disztingváltam volna, plusz Robbnak vörösesbarna haj), a Targaryeneknek meg lila (violet) szeme van!
Hát úgy kb ennyi. A többi mind áradozás, úristen mennyire vártam, és mennyire jó volt nézni, és mennyire király a kivitelezés, és ilyenek. Itt pedig egy helyesírási hibákkal és typókkal teli, ámde kiváló interjú Sean Beannel. Bírom a fickót nagyon.

You win or you die

Win or die - ezt a mondatot én szoktam megkapni egy-egy (számomra) rosszul sikerült társasozás után, amikor felbosszantom magam, hogy megint a hülye kockán múlott, satöbbi. Úgyhogy kijelenthetem, hogy már magát a tagline-t is jól át tudom érezni. De ennél sokkal közelebbi az én kapcsolatom George R. R. Martin A jég és tűz dala c. sorozatával.
Először, ha jól emlékszem, még a Cohors Scriptorium berkein belül hallottam hírt az akkor még három kötetről. A többiek már mind olvasták, és ámuldozva meséltek arról, mennyire zseniálisan bánik Martin a nézőpontokkal, mennyire kifejezően fog meg egyes karaktereket, és hogy milyen eszméletlen írástudás kell hozzá, hogy egy tízéves gyermek története is hosszútávon érdekes tudjon maradni. Akkor még nem volt ennyire széles körben ismert a sorozat, legalábbis Magyarországon. Egyetemi ösztöndíjamból összekuporgattam a keményfedeles verzióra, és azon nyomban ki is olvastam. Gyorsan és könnyen ment. Már az első kötetnél meggyőzött.
Mikor a negyedik kötet megjelent magyarul, már up-to-date voltam, olyannyira, hogy még egyszer elolvastam az első hármat, nehogy véletlenül valamit ne értsek az összefüggésekből.
Most pedig az ötödik kötetet várom nagyon, kb. azzal a gyermeki lelkesedéssel, mint anno a Bobót vagy a Góliátot hetente, csak itt többet kell várni, és jobb lesz a jutalom.
De míg az ötödik kötet megjelenik (azt még nem döntöttem el, hogy maradok-e a hagyománynál, hogy magyarul olvasom, vagy nem bírom ki, és megveszem angolul), az HBO kedveskedett nekem (meg annak a pár rajongónak) egy sorozattal.
Ma nagyon fogok futni haza.
(beszámoló holnap)
(Stark ftw!)

I got my hands on it

The Witcher 2 press pack

Éééés megérkezett Lengyelországból az ajándékcsomagom! Azt nemtom, hogy én miért kaptam, nem vagyok én újságíró, csak egy lelkes munkatárs, de köszönöm szépen!
Tartalom:
- póló (a fejlesztőké mindig menőbb, mint amit a népnek adnak, de ez is elég jó)
- extrákat tartalmazó dvd
- igényes képek a legfontosabb NPC-kről
- egy olyan naptár, amelyiknek a lapjait meg kell őrizni, mert a végén összeragasztva ki lehet belőle rakni egy nagy posztert

Jippiii!

Az utolsó kívánság

A könyvfesztiválra való tekintettel ma jelenik meg Andrzej Sapkowski: Az utolsó kívánság c. könyve magyarul. Történetesen az ex-cégem kiadásában, történetesen a világból készített játék második részének megjelenése előtt egy hónappal.
És történetesen az elejétől kezdve én bábáskodtam mindkét projekt felett.
Ami a könyvet illeti, írtam róla egy rövid ismertetőt per kedvcsinálót a Libri újságjába, most inkább a munkálatokról és a kapcsolódó gondolataimról írok.
Én is, mint ahogyan így lesznek ezzel elég sokan Magyarországon, előbb a The Witcher c. játékkal találkoztam, 2007-ben, ezért nagy lelkesedéssel vállaltam el a könyvhöz kapcsolódó munkákat. A fordító kilétével nem kellett bíbelődni, mert a szerző ügynöksége jelölte ki, így csak egy lektort kerestem. A korrektúrára viszonylag egyszerűen találtam embert (moi).
A fordítás nagyjából akkor kezdődött, mint a The Witcher 2: Assassins of Kings munkálatai, tavaly szeptemberben. Volt nekünk egy csudiszép, mindenre kiterjedő glosszánk excel-táblában, amely tartalmazta a játékban többször előforduló szereplőket, helyszíneket, megnevezéseket, növényeket, szörnyeket stb. Az első sokk akkor ért, amikor ezeket elküldtem a fordítónak. Feladatom nagy része ugyanis az volt, hogy a könyv és a játék legyen következetes terminológiában.
A fordító viszont gyakorlatilag a teljes anyagot visszadobta, hogy ő majd használja a saját elképzeléseit.
Az világos, hogy mi angolból fordítottunk, ő pedig a lengyel eredetiből. Csakhogy itt egy brand, egy három éve bevezetett világ, a rajongók által már jól ismert megnevezésekkel, mondtam én. Meg próbáltam hivatkozni ilyesmire, hogy megrendelő érdekei és ilyenek. Erre azt kaptam, hogy a játék fordítása az csak egy játék, a könyv az meg művészet.
Ööö...
Lehet, hogy az első játék fordítása nem sikerült olyan jól (nem én voltam a lokalizációs koordinátor, de elég sok közöm volt a dologhoz, és persze a CDP RED is gyerekcipőben járt akkor, így kb semmi nem ment simán), a most készülő második, ami nyilván követi az első játék terminológiáját, viszont igen. Az első játék kb. 1,3 millió karaktert, a második több mint másfél millió karaktert tartalmazott (ez a könyv kb 400k). A legjobb fordítóim dolgoztak a szövegen, akik közül nem egy maga is műfordító, és számos fantasy és egyéb könyv van a hazai piacon, amely viseli a kezük nyomát. És véleményem szerint amit letettek az asztalra, az igenis műfordítás. Kemény, ráadásul közösségi munka, a többiekkel folyamatosan egyeztetve, stílusban maradva, betartva az összes, a világhoz addigra már jócskán kapcsolódó elvárást, szabályt, stílust és nyelvezetet.
Ha először a könyv jött volna ki magyarul, és később a játék, természetesen a játék alkalmazkodott volna a könyvhöz. Csak nem így történt.
Szaladtam a kiadóhoz, hogy vaják, meg Kökörcsin, meg kikimora, de le lettem szavazva. Legyen egy kiadó két, ugyanazon a világon játszódó terméke külön terminológiával. Ezt legalább annyira nem értem, mint az ügynökséget, akik megtiltották, hogy a könyvben hirdetés legyen a játékról...
A második sokk akkor ért, mikor az első korrektúraforduló után visszaküldtem a fordítónak a javítást. Az rendben van, hogy javaslatokat nem fogad el, nyilván, két ember, két stílus, és én végül is nem vagyok műfordító, "csak" korrektor meg mellesleg valami íróféle. Node a magyar helyesírás szabályainak megfelelő javítások visszaírása a helytelenre, az sok volt. Accept all, goto nyomda, én végeztem.

Amúgy Az utolsó kívánság fordítása ettől eltekintve igényes munka, a könyv végül is jó lett. A külcsín minőségi, a belbecsről nem szólhatok, mert közöm volt hozzá. Az én harcom volt, Rambó, az olvasóközönség meg majd megmondja.

Végül álljon itt némi érdekesség, SPOILER!
Az egyik novella a Hófehérke-történet átírása. Amikor megláttam, azonnal megnéztem, hogy Gaiman mikor írta a Snow, Glass, Apples-t. 1994-ben. Sapkowski A kisebbik rosszat 1990-ben. Nagyon valószínűtlen, hogy egy angol szerző olvasta volna egy lengyel fantasy-magazin novelláját, és attól jött meg a kedve egy (amúgy stílusában, témájában és mindenhogy teljesen más, de mégis) Hófehérke-adaptáció megírásához, de ki tudja?

Link-ség

A blogomat ugyan átköltöztettem az írói honlapomról, de azért a statisztikák érdekeltek, már csak az összehasonlítás miatt is. Ezért tegnap vettem a fáradságot, és átböngésztem Google Analyticsben a látogatásaimat, illetve hogy honnan érkeztek meg az indiramyles.hu-ra a gyanútlan áldozatok.
Hát ez valami eszméletlen jó élmény volt! Pár állandó linket persze pontosan tud az ember (ezeket majd meg is kérem, hogy módosítsanak), de az igazi élményt az jelentette, mikor rábukkantam egy-egy olyan oldalra, ahol csak egyszer említettek meg, jó eséllyel ismeretlen emberek. Példának álljon itt egy tavaly augusztusban utoljára frissített oldalról egy 2008-as bejegyzés:
"Nemrég kezdődött (újrakezdődött) blogolós életem napfénnyel szövi át Indira Myles. Csak most találtam rá, és a versek iránti tiszteletem arra kötelez, hogy ezt az élményt megosszam mindenkivel."
Vow. Az embernek tisztára feldobja a napját.
Lehet, hogy a verseimet is átköltöztetem ide...

Nézőpont kérdése

Kb. fél éve kötöttem egy életbiztosítást. Járt hozzá egy olyan lehetőség, hogy betehetek külön is pénzt, és ezeket szintén befektethetem kis, közepes és nagy kockázatú portfóliókba, és persze azonnal jött a kimutatás és grafikonok, hogy ez mennyire jó, és mennyire nagyot lehet szakítani (10% felett, meg ilyenek). Úgyhogy gondoltam egyet december környékén, és egy kisebb összeget betettem, megnézendő a százalékokat, illetve hogy végre megtudjam, tényleg rossz-e nekem, ha csak simán lekötöm a pénzemet a bankban mondjuk 5%-os kamatra. Maga a betevés persze, mint kiderült, 2%-ot azonnal levesz, de hát ha egyszer utána 10%-ot hoz, akkor még mindig 8-ban vagyok, szóval hadd menjen.
A lehető legrosszabbkor találtam én ezt ki.
Rögtön jöttek a közelkeleti harcok és égbeszökő olajárak, aztán japán földrengés, satöbbi, satöbbi.
Szerencsére nem buktam rajta sokat, mivel az összeg eleve nem volt sok, és persze egy ilyen próbálkozás egy a pénz világához nagyjából teljesen laikus embertől abszolút nem reprezentatív, ámde mégis a következő tapasztalatokra jutottam:
- az elején naponta néztem, hogyan változnak az árfolyamok, mire felvilágosítottak, hogy azt ne tegyem, mert csak stresszelni fogok
- később csak kéthetente néztem, de akkor még jobban stresszeltem
- ahhoz, hogy ennek bármi értelme legyen, annyi időt és energiát kell belefektetni (pl. különböző elemzések figyelésébe, stb.), ami már nekem nem éri meg, mert ahelyett inkább dolgozom, és keresek _még_ pénzt
De ami a legmegdöbbentőbb tapasztalat, az a világ teljesen másképp látása. Én ugye egyrészt kicsiben csináltam az egészet, meg "rászántam", tehát nem problémáztam azon, hogy négy hónap alatt nemhogy nőtt volna az összeg, de még csökkent is. De el tudom képzelni a pénzvilág képviselőit, akik most (meg egy hónapja, meg akármikor máskor) csak annyit láttak a katasztrófá(k)ból, hogy basszus, mennek felfelé az árak és csökkennek a részvények, szemét japánok, miért kellett épp most földrengeni.
Na, ez az, amit nem akarok többször megtapasztalni (még kicsiben sem). Viszlát, pénzvilág, maradok a jó kis banki lekötésnél - amíg nem lesz akkora vagyonom, hogy tarthatok egy külön brókert, hehe.

Szöveg-elés

Ha az ember kevesebb, mint három hónap alatt több mint másfélmillió karakternyi angol szöveg magyar fordításával dolgozik, a szöveg szétesik mondatokra, a mondatok szavakra és nyelvtani funkciókra. És meg kell mondanom, ez nagyon jót tesz az íráskészségnek. Amúgy sem bántam, és azóta sem, hogy belefolyhattam a The Witcher 2: Assassins of Kings c. számítógépes játék lokalizációjába, de így meg kifejezetten sok haszna volt/van. Az elmúlt fél évemet Geraltnak szenteltem, és ha megjelenik a játék, biztosan írok még róla sokat.
Mindenesetre belegondolni is szörnyű, mennyi karaktert írtam eddig életem során összesen, abból mennyi irodalmi jellegű szöveg. De másfélmillió karakter akkor is tekintély. Emellett a könyvek szerkesztése és a játékok honosítása, most már bizton állíthatom, jótékony hatással van a szövegalkotásra. Hirtelen világossá válnak a korábban is értett, de így gyakorlatban százszor és százszor átismételt nyelvi funkciók, szabályok, szókincs, kohézió, minden.
Bár lokalizáció terén bőven túl vagyok a száz játékon, és kerültek ki a bábáskodásom alól olyan gyöngyszemek is, mint a F.E.A.R. 2: Project Origin vagy a Mass Effect 1 (erről is fogok még írni), azt hiszem, egyik játékba sem éltem bele magam annyira, mint ebbe. Az első részben MÉG külsős munkatárs voltam, ebben meg MÁR, de a kettő között eltelt idő és tapasztalat, a világ iránti elkötelezettségem miatt azt kell mondanom, ez a második rész lesz az eddigi legjobb lokalizáció, amit a nevem fémjelez.
Az meg már csak hab a tortán, hogy mindemellett más feladataim is voltak, mint például a könyv feletti bábáskodás (lehet, hogy erről is írok a megjelenéskor), vagy éppen a saját regényem írása. A beosztható időm persze limitált, de olyan szinergiák futkároztak az elmúlt hónapban, hogy csak na.

Nevek

Vannak olyan emberek, akiket életük során mindenki ugyanazon az egy néven hív. Én nem tartozom közéjük. Sokan sokféle néven neveztek már engem, szerencsére mindegyik tetszett.
Húgom: Zsozsó
Barátnőim: Zsó, Zsí, Zsofka, Sophie
Néhány írótárs: Indy
És még hosszan sorolhatnám. De ezt a Mandzsit, ezt egyre jobban úgy érzem, maradni fog. Én találtam ki, de mégis átvették sokan a környezetemben.

2004 óta írok blogot: először freeblogon, majd a saját honlapomon laktam. Viszont már jó ideje (kb tavaly szeptember óta) érett a változás, így most ide költöztem.

Üdv mindenkinek!