Péntek

A tegnapi napon sikerült további tanulságokat levonni. Az első, hogy ha két programot szervezünk egy napra, akkor a kettő között kell ebédelni, és nem próbálni meg mindkettőt egymás utánra tenni, mert a gyerekeink majdnem éhen halnak és délután 1 után már csak nyavalyogni tudnak, hogy éhesek. Ez akkor is fennáll, ha hoztunk magunkkal tizórait, és rendesen reggeliztek. Ez némileg ront az egyébként elképesztően impressziv élményen, hogy az ember felmegy a város fölé, és lenéz tizmillió emberre.

A napot sajnos megint hajnali 5-kor kezdtük, mert károgtak a varjak, akik a közeli fákon pihentek meg vonulás közben, de azért valahogy csak elindultunk. Első állomásunk a La Brea Tar Pits volt, szurok bugyog fel a földből, és jégkorszaki állatok csontjait találták meg benne, amiből csináltak múzeumot is, de még a mai napig is folynak az ásatások. Óriási, egészben megőrződött mammutcsontváz, több mint négyszáz farkaskoponya, őslajhár, kardfogú tigris, satöbbi. Odakint a parkban szurokszag, egy komolyabb tó, amelynek a felszinén szurok terül el, és pár kisebb elkeritett rész, ahol látni lehet, ahogy jön fel a felszinre a fekete anyag. Eszméletlen érdekes volt, és elég interaktiv ahhoz, hogy a gyerekeknek is meséljen a jégkorszakról.

Utána pedig fölautóztunk a Griffith Observatory-hoz. Délben nyitott, mi fél 12-kor értünk oda, és elég sokan lézengtek, úgyhogy beálltunk egy formálódó sorba, szerencsére eléggé az elejére. Itt kérték a covid oltási igazolást, illetve maszkot kellett venni beltéren. Gyönyörű volt a kilátás a városra és a másik irányba a Hollywood sign-ra, odabent pedig közérthetően megmagyaráztak egy csomó égi jelenséget, interaktiv kiállitásokkal, képekkel, meg minden. A legjobb a méretarányos bolygók voltak az alaksorban, ahol minden bolygó alatt ott volt a tájékoztatója, meg egy mérleg, amelyre ráállhattál, és megmondta, hogy azon a bolygón hány font lennél.

A planetárium előadására nem mentünk be, részben mert rengetegen álltak sorba, és sokat kellett volna várni, részben pedig a már emlitett éhség miatt. Úgyhogy elindultunk vissza az autópályán, és út közben kajáltunk egy Arbysban. Amúgy nem volt rossz, de nekem elég sok volt, és gyorsétteremhez képest nem is olcsó, úgyhogy legközelebb majd mást kell választani. Plusz vészhelyzet volt. Ja, és vicces, hogy a gyerekmenühöz tejet adnak.

Ami a vezetést illeti, ott is érdekes tanulságokkal szolgált az autópálya (méretű főút): itt az emberek simán nyomkodják a telefonjukat 110 km/h közben, sőt, sminkelnek, és láttam egy fickót, aki elektomos borotvával borotválkozott (!) a volán mögött. Odafelé egy nyuszi is átfutott a négysávos úton. Mi lelassitottunk, de valószinűleg nem tartott sokáig a szerencséje.

Este megint mentünk vadnyuszi-leső sétára, most 15-öt láttunk, és az egyik egész közel engedett, mielőtt elfutott volna.

Eklektikus

Ma találkoztam először óceánnal. Lenyűgöző volt és hűvös, nehéz megfogalmazni a végtelenségét, ha úgy tetszik, az embertelenségét. Elsőre egyáltalán nem éreztem hívogatónak, de gondolom, meg kell ismerkedni, mint a rókával.

Körbesétáltuk a történelmi belvárost, láttunk egy csomó régi épületet, az eredeti 1782-ben épült első templomot, és láttunk szökőkutat is, ami elég meglepő volt.

Az mondjuk nagyon szimpatikus, hogy a belvárosban van egy ingyenes parkolóház, hogy meg tudj állni valahol, és ne kelljen szenvedni.

Az állandó szelet nehezen szokom, sose tudom, mit vegyek fel sétához. Délelőtt fáztam, délután melegem volt. Plusz leégett a homlokom, pedig nem éreztem sülést. 

A legjobban az tetszik, hogy nagyon változatos a flóra: egymás mellett él óriási, fás szárú jukka, eukaliptuszfa, platán és fenyő, narancsfa és kaktusz, és persze a pálmafák. Zseniálisan eklektikus.

Szerda

Szerintem az anyukákra nem vonatkozik a jetlag: mi már eleve addig vagyunk ébren, amíg muszáj, és akkor alszunk, amikor lehet...

A hosszú kedd után a szerdát 4:15-kor kezdtük egy kis halk rajzolással és bukfencezéssel. Apa picit megbetegedett a repülőn, hagytuk aludni. 

Első napra nem terveztünk nagy dolgokat: elsétáltunk a legközelebbi játszótérre. Közben láttunk óriási kaktuszokat, pálmafákat, agavékat, hosszú egyenes sínt, meg szép földszintes faházakat. Embert viszont egyet se.

Aztán elsétáltunk a közeli bolthoz, ahol voltak kajáldák meg mosoda meg dohánybolt. Ettünk burritót, tacót és amerikai hot dogot. A mosoda előtt egy fiatal srác megkérdezte, honnan jöttünk, és tudta, hol van Magyarország. A pultos lány extrém kedves volt, és mivel nem kértünk innivalót, hozott mind a négyünknek jeges vizet. 

Délután aludtunk egy kicsit, de nemtom mennyire volt jó ötlet, mert utána úgy kellett felrázni a gyerekeket mélyalvásból.

A játszótér annyira tetszett, hogy visszamentünk alvás után, ekkor már találkoztunk is másokkal. Vicces volt látni az egy szál kis szoknyában rohangáló kislányt, miközben én hosszúnadrágot és pulóvert adtam a gyerekekre a 20 fok szélben...

Este még elmentünk vadnyuszi-leső sétára, 14-et láttunk. Ja, meg két baglyot. Mindenki esti sétált, mindenki köszönt, nagyon barátságos a környék.

Megérkeztünk

Az út elég eseménytelenül telt. 3:30-kor keltünk, nem lehetett előre becsekkolni, úgyhogy picit idegesek voltunk előző este, de aztán kb egy percet álltunk sorba, és kész is voltunk. A magyar security csekken is kb 2 perc volt átmenni, és utána jött a hosszú várakozás. Szerencsére készültünk pár offline és telefonos játékkal, és amikor már be lehetett szállni a gépbe, vitt minket az izgalom. A frankfurti út gyorsan eltelt, vittünk két üres füzetet, és rajzolgattunk.

A frankfurti reptéren már kicsit komolyabb ellenőrzésen kellett átjutni, és engem ki is választottak random security checkre, úgyhogy külön el kellett menjek egy helyre, ahol egy kedves néni végignézte a cuccaimat, levetette a cipőmet, és megnézte a talpamat. Mindenki profi volt és nyugodt, és hamarosan visszamehettem a sorba, ahol a kis család eddig várt. Végül a váróban töltöttünk vagy egy órát, de legalább feltöltöttük a telefonokat. Sajnos a nagy gép egy órával később indult, így a nettó utazási időnk is c kitolódott. A gyerekek megnézték háromszor a Minions-t, játszottak Sliding Seas-t és Aquavias-t, rajzolgattak, nézték a flight infón, hol tartunk, csak aludni nem aludtak. Én megnéztem a Last Night in Soho-t (jó volt, és így utólag az is jó, hogy nem túl nagy képernyőn néztem), a House of Guccit (nagyon hosszú volt, jó színészekkel, de nem nézném meg még egyszer) és az Encantót (értettem a mondanivalót, de nem tetszett). Egyszer majdnem elaludtam, de aztán elmúlt. 

Mikor 10 óra után elkezdtünk ereszkedni, Pindúrtünder egyszer csak elaludt, úgyhogy félkómában lépdelt be a csillagos-sávos lobogós welcome tábla alá. Na, ettől kezdve jó negyven perc volt, mire kijutottunk, pedig az ellenőrzésnél még ki is vettek minket az óriási sorból egy külön gyerekes sorba. A határőr bácsi jó fej volt, sokat kérdezett, de nem húzta a kelleténél jobban. Stefaninak szólított, remélem, nem így kerülök a nagykönyvbe. Aztán már csak 10 perc séta, majd közel két óra autóút, de azon már aludtak a csemeték. Kistücsök több mint 20 órát volt fent egyhuzamban.

Este hétig bírtuk őket ébren tartani, aztán hajnali fél 2kor felébredtek, de vissza tudtam altatni őket, és negyed ötkor keltünk. Ez már végre szerda. 

Vakációóó!!!

Holnap fél 4-kor kelés. Nem tudom, mikor leszek legközelebb gép- illetve internetközelben, majd meglátjuk. Hűséges útitársam, Gomba viszont már nagyon izgul, és készen áll minden kellemetlenségtől megóvni.

A repülőutazás kicsit kevésbé vonzó most, hogy a 14 órán keresztül maszkban kell majd lenni, de valahogy eltelik majd az is.

Vakációóóó!!!

Utolsó simítások

A múlt hetemet jellemzi, hogy a hét napból négyen elaludtam délután 5-6 felé a kanapén... Pedig amúgy nem érzem, hogy annyival jobban ki lennék merülve, mint máskor, úgyhogy nemtom mi van.

Melóban nagy hajrá, közben plusz fordítás, meg átgondolás, hogy mit kell vinni, meg intézni az utolsó simításokat, mint utasbiztosítás megkötés, meg az első rész utolsó fejezetének megírása gyorsan, mielőtt indulunk, meg tó nemkinyitvalevés és emiatt hiába odamenés, meg munka mellett gyerekekkel foglalkozás, meg ilyesmik, azok voltak, igen.

A héten szülinap, névnap, végrekinyitottató, és már igyekszünk nem találkozni senkivel, mert suttyomban megint tombol a covid, és nem szeretnénk nem menni.

A bőröndök már vigyázzba állva várják, hogy megtöltsük őket, de addig még sokadolog.

Izgi

Ez csak egy kép arról, hogy
nem mindig tudjuk, mi vár az úton

A teendők most már két csoportba oszlottak nálam: azok, amelyeket még az utazás előtt kell megtenni, és amelyek az utazás utánra maradnak. Kicsit több mint két hét múlva életem legnagyobb utazása vár rám, és a gondolatoknak most ez szab irányt.

Még az utazás előtt meg kell csinálnom egy új fordítási munkát. Kell rendelnem gyerek füldugót. Ki kell takarítsam a halak akváriumát. Be kell fejezzek minden dokumentációt melóban, mert utána már közel lesz a határidő. Össze kell pakolnom a papírhulladékot, mert a szelektív gyűjtésnél már nem leszünk itt. Szeretném, hogy addig befejezzük a Super Mario Galaxy-t, már csak 6 csillag kell hozzá. Szeretnék eljutni a regényemben az első rész végéig, bár erre már nem sok esély.

Valószínűleg nem fogjuk tudni addig kiolvasni a második Rumini-könyvet, és nem is fogjuk elvinni (ha valamit, akkor inkább A négyszögletű kerek erdőt, ami a kötelező olvasmány, arra fog elmenni a súly). Lassan ki kell gondolni, mi marad a hűtőben, és a legközelebbi vásárláskor odafigyelni, minek mi a lejárata, hogy ne rohadó hűtőre érjünk haza. A szófogadás-matricagyűjtőről a cuccok már valószínűleg csak augusztusban találnak gazdára. Az iskolába készülődés, bármennyire szeretném már előbbre hozni, valószínűleg nem lesz meg indulás előtt. Szeretnék elbiciklizni a tóhoz, meg bebiciklizni munkába, de ezek is mind az utazás utánra maradnak.

Na, ilyenek.

Meleg

Július lett. Júniusban elveszett a mojóm, nem tudok írni, Hearthstone Battlegrounds-oztam helyette, de azt is minek. Remélem, júliusban visszajön. Kicsit nehéz úgy dolgozni, hogy közben otthon vannak a gyerekek, de felerészben nyilván azért, mert bűntudatom van, hogy nem foglalkozom velük, nem töltjük tartalmasabban a napokat. Néha próbálok visszaemlékezni, mi miket csináltunk a vakáció alatt, de ugye csaltunk, mert nyári táboroztunk egész nyáron, hiszen mi csináltuk, tök jó volt. 

Pénteken voltunk a Minipoliszban, van új állomás, a Budapest Airport, ami pont kapóra jött, mert így meg tudtam mutatni, mi lesz, amikor megyünk a reptérre három hét múlva. A többi állomás majdnem ugyanaz volt, mint mikor legutóbb ott jártunk, de azért élveztük, és szerencsére nem voltak sokan. Sőt, a belvárosi parkolás is tűrhetően ment, előre kinéztem parkolóházakat, de nem volt rá szükség. A légkondi azért nem tudta annyira befújni a helyet, meleg volt nagyon.

Szombaton csúszdáztunk a Rukkel-tónál, tök jó volt, van pár, amivel nem vagyok kompatibilis, de a többi szuper volt. A kanyargós csúszda mindig a révfülöpit juttatja eszembe, nosztalgia, nosztalgia. Van egy új csúszda is, 120 cm vállmagasság a minimum, Pindúrtündér nem jöhetett, picit csalódott volt, de elfogadta - aztán persze láttam két kisfiút, akik együtt le akartak menni, a felügyelősrác rájuk szólt, hogy túl kicsik, menjenek le, mire jöttek a szüleik, hogy csúsztak már máshol, és hogy mehetnek. Mondtam, hogy de 120 centi vállmagasság a minimum, mire mondták, hogy de ők vannak 120 centi magasak, már 130-ak is. Mire mondtam, hogy nem, a vállmagasságnak kell annyinak lennie, mire mondták, hogy jó, akkor 140 centisek. Értem én, hogy ők szeretnék leszarni a szabályokat és felelőtlenül hagyni, hogy a gyerekeik lecsússzanak, és nyilván a végén nem történt semmi baj, ami részben őket igazolná, csak mégsem. És nekik áll feljebb, hogy micsoda bunkó vagyok. Ilyenkor megy el a kedvem attól, hogy embereknek segítsek.