2023. január 4., szerda

1436

Az első és legtovább halogatott dolog, amin változtatok, ez a blog. Nevezetesen hogy nem írok ide többet.
Naplót elég régóta írok, fogalmam sincs, mikor kezdtem. Blogot 2004. augusztus 25-én kezdtem írni, még az indiramyles.hu-ra, egy kedves ismerős csinált hozzá blogmotort, menő volt. Annak már csak az exportja van meg természetesen. Oda mindent IS leírtam, ami történt velem, nyavalygást, élményeket, elég személyes dolgokat is, erről szerencsére később leszoktam. Ez 2008-ig ment.
Aztán 2008 és 2011 között a Freeblogra írtam, annak is megvan a blogexportja. Kicsit kevésbé terjedelmesen, kicsit kevésbé belemászva a környezetemben lévőkbe, de még mindig kábé mindenről.
2011. árprilis 9-én értem ide a Bloggerre. Ezt már lehet látni oldalt. Ezt kedveltem a legjobban, jó a kezelőfelülete (kivéve a telefonos), és könnyen lehet szerkeszteni. Aztán megszülettek a gyerekeim, és a havi gyerekbejegyzések, útibeszámolók illetve a filmek-sorozatok-játékok mellett sok magvas gondolatra nem volt idő/energia. 
Közben amúgy maga a blog mint műfaj is átalakult. A szakmai blogoknak látom értelmét, a személyeseknek nem annyira. Annyira sok a content, hogy az emberek inkább podcastot és/vagy videókat fogyasztanak, hosszan olvasni nem szokás. 
És persze az is van, hogy amikor igazán lett volna valami mély gondolatom, azt meg ilyen-olyan okok miatt nem írtam le ide. Mert megosztó, mert valakivel vagy valamivel kapcsolatos, mert a nézeteimet már nem feltétlenül akarom mindenkivel megosztani. Nem írtam covidról kifejezetten, nem írtam háborúról, választásokról, tanárokról és oktatásról, és egyáltalán nem írtam írásról se az utóbbi időben. Így, ebben a formában ennek nincs értelme. Ezt már párszor pedzegettem, de megérett. Isolde is megírta, hogy közben fordult a világ egyet.

A grafomániám nem vész el, csak átalakul:
  • havi gyerekbejegyzések -> külön fájlban folytatom
  • film/sorozat/játék/úti beszámoló/egyéb publikus dolog -> FB
  • általam szépnek gondolt fényképek -> Insta
  • olvasás nyilvántartása -> még gondolkodom, hogy Goodreads-e
  • egyéb szenzitívebb gondolatok/vélemények -> személyesen
  • gondolatok az írásról -> sehol?
  • szakmai gondolatok -> sehol?

Ez az 1436-ik post. 

2023. január 1., vasárnap

Évbúcsúztató, évkezdő

2022 elég lesújtó volt globális szinten, ami 2020 után elég nagy teljesítmény. Nyilván nem kell ecsetelni a háborút, amely mindent befolyásolt, és nagyon sok mindent megváltoztatott. Még nincs vége, meglátjuk, mit hoz majd ez az új év.

Mi a családban igyekeztünk a jó dolgokra koncentrálni, azokat kidomborítani, emlékezni rájuk, és azért történt egy pár mérföldkő idén. Jártunk Kaliforniában, iskolás lett a kisebbik gyerekünk is, felújítottuk a telek hátsó végében a kis helyiséget. Sokkal kevesebbet foglalkoztunk a kerttel. A munkámban nem változott semmi, bár megvolt az első nagy szállításunk, aminek mindenki nagyon örült, de egy kicsit elfáradtam a végére. 

Nem jutottam be ebben az évben sem a GABO pályázatra, és feladtam. Belekezdtem egy regénybe, de még messze a vége, és decemberben elég markáns volt a megtorpanás, nem tudom, fel lehet-e venni a fonalat. Sokkal kevesebbet mozogtam, és bár életem eddigi legnagyobb futó- és biciklis teljesítménye is idén történt, nem vagyok elégedett a fizikai erőnlétemmel - wellbeingemmel. Ki kell alakítani új szokásokat. 

Olvasás terén is nagyon gyatra volt ez az év, ez a tendencia sem tetszik, hogy egyre kevesebbet olvasok. Meg kellene találni az időt erre is, többet, mint eddig. Amikor volt egy közös quizjáték a melóhelyen a nagy csapattal, amelyben több ázsiai csapat is részt vett, volt egy olyan kérdés, hogy melyik kolléga olvas el évente 20+ könyvet. Többen engem írtak, és tökre elszégyelltem magam - ez régen így volt, az utóbbi pár évben már sajnos közel sem.

Szóval mindent összevetve ez az év izgalmas volt, jó lesz visszaemlékezni a jó részekre, de nyomasztó is volt sok szempontból, és kicsit robotnak éreztem magam sokszor, aki teszi a dolgát, de csak a kötelező dolgokra jut energia. Úgyhogy nagy reményeket fűzök 2023-hoz, és el is kezdem kitalálni, mit csinálok majd másképp.