Naplót elég régóta írok, fogalmam sincs, mikor kezdtem. Blogot 2004. augusztus 25-én kezdtem írni, még az indiramyles.hu-ra, egy kedves ismerős csinált hozzá blogmotort, menő volt. Annak már csak az exportja van meg természetesen. Oda mindent IS leírtam, ami történt velem, nyavalygást, élményeket, elég személyes dolgokat is, erről szerencsére később leszoktam. Ez 2008-ig ment.
Aztán 2008 és 2011 között a Freeblogra írtam, annak is megvan a blogexportja. Kicsit kevésbé terjedelmesen, kicsit kevésbé belemászva a környezetemben lévőkbe, de még mindig kábé mindenről.
2011. árprilis 9-én értem ide a Bloggerre. Ezt már lehet látni oldalt. Ezt kedveltem a legjobban, jó a kezelőfelülete (kivéve a telefonos), és könnyen lehet szerkeszteni. Aztán megszülettek a gyerekeim, és a havi gyerekbejegyzések, útibeszámolók illetve a filmek-sorozatok-játékok mellett sok magvas gondolatra nem volt idő/energia.
Közben amúgy maga a blog mint műfaj is átalakult. A szakmai blogoknak látom értelmét, a személyeseknek nem annyira. Annyira sok a content, hogy az emberek inkább podcastot és/vagy videókat fogyasztanak, hosszan olvasni nem szokás.
És persze az is van, hogy amikor igazán lett volna valami mély gondolatom, azt meg ilyen-olyan okok miatt nem írtam le ide. Mert megosztó, mert valakivel vagy valamivel kapcsolatos, mert a nézeteimet már nem feltétlenül akarom mindenkivel megosztani. Nem írtam covidról kifejezetten, nem írtam háborúról, választásokról, tanárokról és oktatásról, és egyáltalán nem írtam írásról se az utóbbi időben. Így, ebben a formában ennek nincs értelme. Ezt már párszor pedzegettem, de megérett. Isolde is megírta, hogy közben fordult a világ egyet.
A grafomániám nem vész el, csak átalakul:
- havi gyerekbejegyzések -> külön fájlban folytatom
- film/sorozat/játék/úti beszámoló/egyéb publikus dolog -> FB
- általam szépnek gondolt fényképek -> Insta
- olvasás nyilvántartása -> még gondolkodom, hogy Goodreads-e
- egyéb szenzitívebb gondolatok/vélemények -> személyesen
- gondolatok az írásról -> sehol?
- szakmai gondolatok -> sehol?
Ez az 1436-ik post.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése