Rene-szeánsz

Szóval a hétvégét Dégen és Bikalban töltöttem. Előbbi hosszú idő óta kedves település nekem - ehhez nagyban hozzájárul, hogy Mita szülőfaluja, de azért a Festetics-kastély, a tó és a szép környezet is segít -, utóbbiban eddig nem fordultam elő sokszor, azóta pedig egyáltalán nem, hogy megépült a Reneszánsz Élménybirtok.
Szombat reggel nem tántorított el a hűvös időjárás és a szél, elindultunk Bikalba. A park nekem már szinte késznek, befejezettnek tűnt, beszámolókból tudom, hogy a főpróbán még akadtak hiányosságok, félkész épületek, stb. Én ennek nyomát sem láttam.


Bejárat

 A bejárat maga is hangulatos, kívülről befelé az olvasható rajta, hogy "Lépj be a középkor világába", bentről kifelé viszont az, hogy "Vigyázz, XXI. század!". A hangulatot továbbá megalapozza az ún. "bikali fabatka", a benti fizetőeszköz is, amelynél pedig az a szöveg, hogy "Fektesse pénzét értékálló fizetőeszközbe!".

Odabent három részből áll a terület. Az egész egy wellness szálloda köré épült, de oda mi nem mentünk, csak a parkot tekintettük meg. A három rész pedig a falu, a város és maga a vár.

A faluban egyszerű kézművesek (kosárfonó, fazekas) vártak bennünket autentikus, nádfedeles házikóikban, korabeli zenészek játszottak az utca közepén, patak csordogált, a falusi kocsmából finom illatok terjengtek... a disznóólból pedig bűz. Egy egész komoly állatbemutatót vonultat fel ugyanis a helyszín. Volt ott minden kecskétől szamárig, nyúltól tyúkig.

Ahol a kurta farkú malac túr

A legérdekesebb aktuálisan a csüngő hasú disznó volt, amelynek kicsinyei születtek. Hogy hová lett a többi, azt nem tudom, mi csak kettőt láttunk szaladgálni.
A kocsmába később néztünk be, de a szöveg koherenciája miatt ide írom: lehetett kapni bodzás sört (nyamm), bodzás palacsintát (nyamm-nyamm), meg mindenféle egyebet, de az nem izgatott, mert épp szétdurrantam a sok korábbi finomságtól.

Itt kell megjegyeznem, hogy nagyon sok okos dolgot láttam a park területén és megoldásaiban. Az egyik, ami nagyon tetszett, a szemetes per hamutál volt. Mezei hordókat tettek ki, az oldalára ráfestették a "szemét" jelet, de így nem tért el a környezet hangulatától. A hordó tetejének egyik felét lehetett kinyitni, a másik felében pedig homokot helyeztek el, hogy itt nyomja el a csikket az embör. Így a szemetelést sikerül a minimumra szorítaniuk, ez nagy piros pont.

A bejáratnál még egy játékkal is megleptek minket: kaptunk egy feladatlapot, az egész területen minden háznál elrejtettek egy tarot-kártyát valahol (kiszögezve egy oszlopra, egy asztal lábára, elrejtve az eresz alatt, meg ilyenek), és ezeket kellett megtalálni. Rögtön a kosárfonónál elakadtunk elsőre, de azért a végén sikerült mindegyiket megtalálnunk - kis belsős segítséggel.

Az első tér a déli kapu után

A második helyszín a város. Felhúztak egy csomó nagyon menőn kinéző középkori házikót. Mondanom sem kell, ez nekem mennyire tetszett. Itt már inkább iparosok kaptak helyet: pék, kovács, faműves, szabó stb. Mindegyikhez be lehetett (és a tarot-kártyák miatt be is kellett) menni, a pék valami isteni finom meggylekváros papucsot árult, azt is megkóstoltuk jól.

Itt helyet kapott még egy fogadó is, ahol enni lehetett volna, de mi ebédre házi kosztot kaptunk vendéglátóinktól, nem mellesleg igen ízleteset, úgyhogy ezt kihagytuk.

Reneszánsz ruci & me

A szabónál lehetett autentikus reneszánsz ruhát kölcsönözni, nem borzasztó áron, úgyhogy én sóvárogtam is. Szerencsére ez látszott a tekintetemen, és mivel az egész utazást pótlólag még szülinapi ajándéknak kaptam, a költségvetésbe belefért egy ruhakölcsönzés is. Aaaaaaaaaannyira jóóóóó volt!
Néhány turista kisgyerek ezek után azt hitte, hogy én is a személyzet része vagyok, és legalább két telefonnal elkövetett szándékos képlopás áldozata lettem. :)

A harmadik helyszín pedig a vár és környéke. A várba nem mehettünk be, mert épp egy esküvőhöz kibérelték az épületet, de az előtte levő teret megcsodáltuk. A kiképzőtáborban ki lehet próbálni a fegyverdobást, íjászkodást, birkózást, páncélviselést meg ilyeneket, a lovagi tornához pedig kifejezetten igényes, homokkal és fűrészporral felszórt, tribünnel ellátott helyszínt alakítottak ki. Erről mindjárt írok még, csak időben előbb egy másik bemutatónak voltunk tanúi.

Menni vagy nem menni?

Délben a falu "közepén" felállított madaras színpadon láttunk egy ragadozómadár-bemutatót kis Mátyás királyos mesekörítéssel. Háromféle madár repkedett szinte a hajunkba belesuhintva szárnyával: sólyom, bagoly és héja. A bagoly egészen konkrétan fél méterre tőlem szállt le. Nagyon sok jó kép lett, ezeket majd később, az oldalt lévő csak egy kis ízelítő.

A többi madár is elég közel repült hozzánk, és persze elképesztő volt, ahogy a prédára repültek, de azt hiszem, ehhez hasonlót láttam már korábban. Viszont az előadás után felmerült bennünk a kérdés, hogy az első embernek, aki ragadozómadarakkal kezdett el foglalkozni, mi játszódott le pontosan a fejében? "Én ragadozómadarat fogok idomítani, mert tutira okosak és odafigyelnek rám, csak idő kérdése"?

Csikós

A második előadás fél 5-kor kezdődött a lovagi torna helyszínén. Kerge nevű, addigra jól megismert bolondunk, aki a gyerekeket már korábban is szórakoztatta, mesélte el történetét, és annak stációiban jelentek meg a lovas mutatványok. Szerintem jól felépített előadás volt, nyilván láttam már hasonlót pl. Diósgyőrön, de szép kerek egész volt, a csikós meg menő, és nem nélkülözték a humort sem (nem spoilerezek), úgyhogy tetszett. Közben eleredt az eső is, de Kerge kérésére elfújtuk a felhőket, és hamarosan el is állt.

Dicső lovag

Természetesen a legnagyobb attrakció, amelyet a végére tartogattak, maga a lovagi torna volt. Én ugyan a Torontál vármegyei lovagnak drukkoltam, de valami érthetetlen okból kifolyólag a Baranya megyei lovag nyert... Kicsit bundaszagú ugyan, de megbocsátható.
Az egyik ló - az eső, az egész napos gyűrődés vagy csak simán a szombati nap miatt - elég makrancos volt, az egyik lovag nem is bírt vele rendesen, úgyhogy neki plusz pontokat kellett volna felszámolni simán azért is, mert a nyeregben maradt... De hát nem engem választottak Beatrice királynénak (egy nagyon cuki kislány lett), így nem hallgattak rám. Na nem mintha egyáltalán mondtam volna...

Szóval az egész élménybirtok tényleg egy élmény, mindenkinek szeretettel ajánlom. Olyannyira, hogy felterjesztettem a cégemnek is lehetséges team building helyszínként, hátha.

Még egy utolsó apróság: vendéglátóink kedvességét egyetlen dolog tetézte, a nemrég született kismacskák. Négyen voltak, Cirmos (a felfedező), Foltos (az érdeklődő), Bagira (az emberbarát) és a sarokban személyes kedvencem: Szókratész (a filozófus). A neveket én adtam, nem vállalok felelősséget érte...

Ciccvarekek

Hülye álom

A hétvége überszuper volt, élménybeszámoló majd a képekkel együtt.
Most a vasárnap reggeli álmomat fogom leírni.
Egy könyvesboltban voltam, nézegettem a kitett könyveket, ebbe-abba belelapozgattam, járkáltam. Aztán odamentem a pulthoz, a kezembe akartam venni egy érdekes könyvet, mire a pultos rámszólt, hogy ne merjem megfogni, mert én mocskos áruló vagyok, hiszen lopom a könyveket elektronikus formában.
Én meg váltig bizonygattam, hogy nem. Pedig belül pontosan tudtam, hogy igaza van, csak nagyon rosszul esett, hogy megvádolt.
Ez az egész aztán odáig fajult, hogy odamentünk a biztonsági őrhöz, és a fickó őt is meggyőzte. Ettől kezdve ketten kórusban mondták el, hogy én milyen utolsó szemét vagyok, amiért könyveket töltök le, és én közben hevesen tiltakoztam és ártatlannak vallottam magam.
Szörnyű volt. Nem a vád maga, nem az egész hülye álom, hanem az érzés, amely bennem maradt ébredés után. Hogy akármennyire tagadom, jogosan vádoltak.

Újraolvasás

Tegnap ismét rájöttem, amit már valószínűleg korábban is tudtam tudat alatt, hogy miért nem szeretek könyveket újraolvasni.
Én elég rossz vagyok hosszútávú memóriában, ha nem számokról vagy szájakról van szó. A könyvek/filmek története 5-10 év távlatából már elég homályos, sokszor nem sokkal több benyomásoknál és villanásnyi képeknél. Viszont arra általában elég jól emlékszem, hogy mennyire tetszett az adott könyv vagy film, és jó eséllyel még arra is, miért. Na, ez a miért nem állja meg a helyét már sokszor, ha az ember újraolvas, és csak elrontja a korábbi jó élményt is.

A héten elkezdtem újraolvasni a Két holdat. Hiba volt. Amellett, hogy még mindig tetszik, mert felidéződnek a régi élmények és hangulatok, azért már mostani fejjel (kicsit több szerkesztői háttér, kicsit több írói tapasztalat, "kicsit" kevesebb Ynev-fanatikusság) sokkal kevesebb pontot fogok adni rá. Bővebb vélemény majd ha kiolvastam.

Dics

Ha akartam volna, ma átmehettem volna egy új projektre a cégemnél. Közös megbeszélés tárgyát képezte a dolog, a csapattársakkal és az elmenő kollégával, akinek a feladatait át kell venni. Én magam egyébként nyitott vagyok új feladatokra (bár mostanában azért elég az izgalom enélkül is), viszont nagyon jól érzem magam a jelenlegi csapatban, és kilenc hónap után épp kb most jutottam oda, hogy sikerült betanulnom, elsajátítanom egy tudásanyagot, standardizálni a munkámat, tehát most jönne az az édes rész, hogy learatom a gyümölcsöt.
De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a csapattársak is megszólaltak, és gyakorlatilag ragaszkodtak hozzám, azt szerették volna, hogy ne menjek el, és hogy legyen minden úgy, ahogy most van, mert az jó.
Ez azért elégedettséggel töltött el.

Még amúgy van dolog, de...

8:44 AM -> Maanji leüti azt a betűkapcsolatot, hogy vé+é+gé+e

Angyalföldi éjszaka

Éva az erkélyen állt, és a szomszéd ház lemállott vakolatának rajzolatát bámulta. Órák óta tanult már, zsongott a feje. Igazából rágyújtott volna, de megígérte Annának, hogy leszokik. Csak hallgatta az autók monoton, szürke zaját.
Nővére olyan csendesen lépett mellé, akár egy macska.
- Ezt most végigcsinálom, Anna - ígérte oda sem pillantva. - Becsszó.
- Tudom - mosolygott a másik.
- Ez nem olyan, mint a jog volt. Az... nem ment.
- Tudom.
- Nincs is annyi UV-m.
- Nekem nem kell bizonygatnod, Vica - simogatta meg a lány festett szőke haját a nővér. - Végig fogod csinálni, és szuper lesz.
Éva nem válaszolt, csak bámulta tovább a tűzfalat, a lekopott orrú erkélytartó szobrokat.
- Nem hiszel nekem.
- Az egyáltalán nem fontos, hogy én mit hiszek.
- De nekem fontos!
Anna tiszta, őszinte arccal nézett vissza rá. Tekintetében a mindig ott bujkáló, mindenttudó derű.
- Hiszek benned.
- De akkor is ezt mondtad, amikor jogra jártam!
- Mert akkor is hittem benned.
- De hát hogy hiheted el nekem, ha most azt mondom, a töri szak a mindenem, mikor régen meg azt mondtam, a jog az életem, és ügyvéd akarok lenni?!
- A nővéred vagyok - vont vállat Anna. - A lelkiismereteddel neked kell elszámolnod. Én tiszteletben tartom a döntéseidet.
- És mi van, ha rosszul döntöttem? - ütött rá az erkély korlátjára Éva. Legszívesebben belerúgott volna, de mindig félt egy kicsit attól, hogy egyszer leesik a régi kovácsolt vas.
- Jól döntöttél.
- De hát honnan a fenéből tudhatod te?! - kiáltotta a lány az angyalföldi éjszakába.
- Már mondtam - mosolygott Anna megint. - Hiszek benned.

Fátyol és fakanál

Igyekszem minimumra szorítani a közelgő esküvőnkkel kapcsolatos mesélést, de ezt most nem hagyhatom ki.
Szombaton volt a leánybúcsúm. Nekem nagyon tetszett, több okból is: egyrészt mert állati jól éreztem magam, másrészt mert minden pillanatban éreztem, hogy rengeteg energiát tettek bele a lányok. Csináltak mindenkinek névtáblát "bride bodyguard" felirattal, meg nekem "bride"-osat. Készítettek nekem egy vicces feliratú pántos pólót és egy fátylat, amelyet végig viselnem kellett. Az elején kicsit zavart, de nyilván mert meg voltam illetődve, a végére viszont nagyon kedveltem, és még az AC/DC: Thundernél is igyekeztem a fejemen tartani.
De menjünk sorban!
Először is a múzeumok majálisának keretein belül elmentünk hugimmal a Nemzetihez. Érdekes dolgokat láttunk, meg készült egy vicces kép is, azt majd felteszem valahova, csak el kell kérnem. Utána kaptam fodrász általi hajbeszárítást és sminket, ahonnan a helyszínre érkeztem kicsit megkésve: egy kedves albérleti lakásba. Ott várt a tíz lányzó rengeteg lufival (köztük pár héliumossal, amelynek később szerepük lesz a történetben), mojitóval, ribizlipálinkával, saját készítésű kókuszgolyóval és sajtos pogácsaszerűséggel, meg felsorolhatatlan mennyiségű egyéb fincsi dologgal. Megkaptam a fátylamat és a pólót, aztán kezdődtek a feladataim.
A feladatokat nagyon menő, laminált kártyákon kaptam meg, amelyeknek a hátuljára logopédus barátnőm nebulói rajzoltak cuki rajzokat.
Első feladatom egyszerű volt: bemutatni mindenkit, és mondani róluk pár szót. A második feladat volt a nagy ara-teszt, azaz válaszolnom kellett kérdésekre, amelyeket J-nek tettek fel korábban. Kaptam egy egész tálca felest, a rossz válaszok után innom kellett, és oroszrulett-jelleggel a felesek között volt egy csomó ribizlipálinka, és elvétve néhány ribizliszörp (ugyanolyan színű és illatú). Elég sok kérdést tudtam, párat meg simán tudhattam volna, csak nem. Sikerült rávennem a többieket, hogy ha tudom a választ, akkor ők igyanak, hehe.

A harmadik feladatom volt a legnehezebb. 5 perc rendelkezésre álló idő alatt az alábbi dolgokat kellett elvégeznem:

• villásreggelit sütni (tojás, só, serpenyő, olaj állt rendelkezésre)
• kivasalni egy inget
• megstoppolni egy zoknit
• felmondani egy ebéd receptjét

Majdnem sikerült amúgy, a vasalás végén jártam...
Ezért a feladatért cserébe kaptam egy nagyon szép fakanalat ajándékba. Főzni nem fogok vele, de nagyon tetszik. :)

A következő feladatom volt a legérdekesebb. Mind a tízen mondtak egy-egy szót, és ezeket felhasználva két (2) perc alatt szerelmes verset kellett írnom, amelyet aztán J-nek telefonba fel kellett olvasnom.
A szavak az alábbiak voltak: kukoricaföld, pacsirta, ezredes, üveghegy, finommotorika, fitymaszűkület (köszi T :) ), oscubis (a szeméremcsont latinul, én sem tudtam amúgy), domestos, infrastruktúra, antioxidáns.
Végül 4 perc lett (bevállaltam a büntetőfelest), és az alábbi szabadverset alkottam:

Három pacsirta száll.
Oscubisuk nincs ugyan,
de rájuk ezredes kiabál.
Azt mondja, komolyan:

"Drága barátom, az üveghegyen
túl kukoricaföld van.
S ott jó az infrastruktúra."
Erre én azt mondom: "Uram!

Kuss legyen, mert domestost
öntök a garatodba, és lesz
neked durva fitymaszűkület."
Inkább azt mondom neked:

Nem szakterületem a finommotorika,
csak ha van benne egy kis erotika.
Nélküled, szerelmem, az élet méreg.
De te vagy az antioxidáns.
Tényleg.

Na, szóval ez. Ráadásul elsőre kihagytam az egyik szót, utólag írtam bele, ejnye-bejnye.

A következő feladatom volt a legviccesebb: legyaktunk egy héliumos lufit, és a hivatalos eskümet kellett felolvasnom, miközben abból szívtam a "levegőt". Nagyon sokat nevettünk.
Az utolsó feladatot elpasszoltam, mert egy ismeretlen fiút kellett volna telefonon zaklatnom. Úgyhogy a helyszínen több próba elé nem állítottak, viszont kaptam rengeteg ajándékot, amin teljesen meg is illetődtem, mert egyáltalán nem számítottam rá (vagy legalábbis a fakanál bőven elég lett volna).

Először is kaptam egy oklevelet, szépen bekeretezve, mindenki által aláírva. Aztán megkaptam a klasszikus combkötőt, de kézileg varrva (!). Kaptam csinos harisnyát is, egy tollbojtos tollat (tudom, elképzelhetetlen, de erről elfelejtettem képet csinálni), egy kis kulcsos füzetkét, amelybe úti feladatként legalább 15 jókívánságot kellett gyűjtenem, és egy hihetetlen gonddal és energiabefektetéssel elkészített emlékkönyvet, tele fényképekkel, vicces aláírásokkal, újságkivágásokkal és matricákkal. Akkor helyben csak felületesen lapoztam végig, mert órákig is nézegethettem volna, de akkor ott maradunk. Zseniális cucc.
Plusz kaptam egy tortát is, az alkalom ellenére nem perverz formájút, hanem két összeolvadt szivecskét, szintén házi készítésűt. Nagyon finom volt!

Fél 12 körül indultunk garázdálkodni a városba. Gyalog mentünk a Móriczra, aztán 6-ossal a Holdudvarba. Közben leszólítottam pár szerencsétlen járókelőt, hogy írjanak a könyvecskémbe. Ízelítő a (néha szinte teljesen olvashatatlan) jókívánságokból:
"Főzzél és vasalj sokat!"
"Errare humanum est"
"Egy Levis vásárlási utalványt kívánok!"
"Érzéki férjet!"
"Be sexy, be smart, be cool, and don't obey the rules!"
De persze volt rengeteg "Sok boldogságot" is.

Már az úton elég sok másik fátylas lánnyal találkoztunk, de biztos vagyok benne, hogy a mi csapatunk volt a legmenőbb. A lányok csináltak neonnarancsárga matricákat is az én arcommal, remélem, mindenki megbocsátott nekünk, aki kapott egyet a hátára... Többen megkívánták a lufijaimat is, de gonosz voltam, és nem adtam még annak a szegény srácnak sem, aki a legénybúcsújára érkezett a Holdudvarba, és nagyon nem volt már szomjas.

Fél öt körül értem haza, de még sokáig nem tudtam elaludni, csak a sok élményen gondolkodtam. Köszönöm szépen, csajok!