Heti exkluzív #6

Ott hagytam abba, hogy választottam nevet a főszereplőmnek. De ez még így nem elég, hiszen az életben sem a teljes nevünkön szólítjuk egymást. Minimum becenévre szükség van, de sokszor akár nickre is. Arról nem is beszélve, hogy a család általában másképp hív, mint a barátok / kollégák.
Sőt! Már az önmagában is karakteralkotó hatású, hogy egy szereplőt a teljes nevén hívnak a többiek, vagy becenéven / gúnynéven stb. A becézés közelebbi kapcsolatot, a ráragasztott, többnyire iskolai "nick" akár még bizalmas viszonyt is jelölhet. De ha például valakit még a családja is a teljes nevén hív, az hűvösebb kapcsolatra vagy pedig igen komoly, szigorú emberre utalhat.

Az én szereplőm nem ilyen komoly és szigorú, így biztos voltam benne, hogy lesz beceneve. Már csak azért is, mert az engem megelőző két könyvben is használtak becenevet a szerző kollégák.
Az Ólompegazusban rögtön nem is becenevet, hanem nicket:
Utas András -> Kóborhold
A Balor szemében pedig egyszerű, közérthető és közismert rövidítést:
Gyárfás Zoltán -> Zoli
Persze itt is meg van bolondítva azzal, hogy az amerikaiak hogy hívják szegényt, de ez más kérdés.

Én szerettem volna mindkettőt a karakteremnek, becenevet és nicket is. Becenevet azért, mert fiatal lányról van szó, nicket pedig azért, hogy érzékeltessek egy bensőséges kapcsolatot. Persze szegény olvasót sem tanácsos összezavarni; általában az a bevált megoldás, ha eleve a becenéven vezetjük fel a szereplőt, és esetleg a későbbiekben hozzuk be a teljes nevét vagy egyéb megszólításokat. Én is így tettem.

Becenéven már nem kellett annyit gondolkodni, egyszerűen Maddy lett a lány. Ami a nicket illeti, nos, azért sajnos el kell olvasni a könyvet, de legalább az első tíz-húsz oldalt. :)

Jane-in-the-Box (of all trades)

Tegnap a Ramada Hotel Aquaworldben voltam konferencián. Sosem jártam még itt, de ezek után mindenképp meglátogatom majd a vizes részt, mert indián a tematika, az meg +10 pont nálam...

Etettek-itattak minket, a végére már gurultunk, de nem ez a lényeg. Az én szakmámban keveset tudtam hasznosítani az elhangzottakból, mégis úgy érzem, megérte elmennem. Az egyik előadás különösen megfogott. A tíz legfontosabb pontról szólt, amelyek meghatározzák a fejlesztéseink irányvonalát a jövőben, és ezek között kiemelkedő fontosságot kapott a felhasználói élmény.

Szerintem ezt eddig is mindenki tudta, hogy amióta okostelefonok vannak, az emberek nem akarnak a dolgok mögé látni, elég nekik, ha működik, és lehetőleg egyszerűen és gyorsan. Viszont volt egy mondat ezzel kapcsolatban, ami elgondolkodtatott: hogy ezzel párhuzamosan, talán az internet hatására megjelent az a jelenség (az okostelefonoknál már sokkal korábban, de mindenképp aktuális korjelenségként), hogy az emberek egyre magabiztosabbá válnak, és egyre több mindenben vallják magukat hozzáértőnek (példaként a fotózás és a került elő). Ez azt eredményezte, hogy egyre kevésbé fordulunk szakértőhöz, mondván, hogy mi is meg tudjuk csinálni, és a szakértők (=szakmájuk kiváló képviselői, azok, akik tényleg értenek a dologhoz) megbecsülése, tisztelete egyre kevésbé jellemző.

"Nem kell fotós az esküvőre, a Pista sokkal jobb képeket csinál."
"Minek az orvoshoz menni, megnézem az interneten, mi ez, és hogy kell kezelni."
"A tanár csak ne akarja nevelni a kölyköt, majd nevelem én."
"Író szeretnék lenni, mondjuk olvasni nem szeretek, de van egy szuper ötletem, és hát Word-je mindenkinek van..."
"Semmi szükség építészre, én is meg tudom tervezni/építeni a házat."

A pénz egy dolog, és nem is erre a vonalra akarok kilyukadni, persze jó és kell spórolni, ahol lehet. Az nem helyes, ha a szakmabeli lenézése, vagy fordítva, a személynek önmaga hibás megítélése (mindent tud a témáról, beképzeltség, tévedés kizárása) társul a dologhoz.

Ezen persze nincs mit változtatni, ez napjaink ténye: mindenki mindenhez ért, mindennek a szakértője. Nekem ez azért volt elgondolkodtató és tanulságos, mert magam is beleesem ebbe a hibába, nem is ritkán (abba a verzióba, hogy azt hiszem, értek valamihez, mikor nem).

Ezzel a témával kapcsolatos furcsaság, hogy Amerikában, ha jól tudom, nincs szó a "szakbarbárra", azaz olyan emberre, aki csak egy dologhoz ért, de ahhoz nagyon. A görög bölcsőben nevelkedett európai hagyományok a polihisztort idealizálják, odaát viszont nagy tisztelete van az egy dologban való elmélyedésnek. Nos, én (sajnos, vagy szerencsére) az előbbi típus vagyok: igazi Jack-of-all-trades (in-the-box :) ), sok mindenhez konyítok egy kicsit, de semmihez sem igazán.

Evil is back (on my computer)

Biztos ezren írtak már a Diablo 3 bétáról, mivel kicsit későn landolt a postaládámban a bétakód, de mivel jelentős mértékben meghatározta a tegnapomat, úgyse bírnám ki.

Elöljáróban: screenshotokat elfelejtettem készíteni, mert beszippantott a játék...

Premissza a véleményemhez:
#1 - Aki csúcsgrafikát vár a Blizzardtól, az el van tájolva
#2 - Aki valami különlegességet vár, az csalódni fog

Miért mondom ezt? A Blizz játékokra sosem azért érte meg várni, mert hasraestünk a grafikától - főleg, mert általában a grafika már legalább három éve készen van, mire megjelenik a játék. Az ő erősségük a hibamentesség, a feltétlen és minden körülmények között példamutató felhasználóbarátság, a játékélmény megkönnyítése (telepítés, regisztrálás, online játék másokkal satöbbi) és a sztori.

Ez mind teljesülni látszik a D3-ban. Hogy miért mondom mégis azt, hogy aki valami különlegeset vár, az csalódni fog? Mert, mint a neve is mutatja, ez egy játéksorozat harmadik része. Szebb, mint az előző, jobb is bőven (rengeteg zseniális, okos újítás van benne, majd mindjárt sorolom), de mégis alapvetően Diablo. Sem a nézeten, sem az irányításon, sem az alapsettingen nem változtattak, úgyhogy az vegye meg, aki szerette az előző részeket.

Én szerettem. Online játszottam és harcdore módban (ha meghalsz, meghaltál), a két legtovább jutott karakterem egy 94-es szintű javelines amazon (Sophie) és egy 91-es szintű hammerdin (Eligor, hehe). Néha még én is meglepődöm, mennyi minden hever agyam mély bugyraiban elraktározva erről a játékról, mikor kapásból megmondom egy-egy NPC nevét vagy üdvözlő mondatát...

Meglátni a launchert a régi ismerős karakterkészlettel, aztán a bejelentkezőképernyőt, hát az olyan volt, mint amikor az ember újra meglátogathat egy ismerős, de messzi külföldi helyet.

És akkor innentől spoiler, úgyhogy (remélem) leszeleteltem.

Nyílnak a kertben a völgyi virágok

Várni, csak várni

A következő két hónap szuper lesz, alig várom!

Ápr 1 -> A Game of Thrones 2. évad (ez után az ízelítő után végképp alig lehet kibírni még egy hetet)
Ápr 2 -> szerződésem véglegesedése
Ápr 15 körül -> regényem megjelenése
Ápr 27-Máj 1 -> ötnapos londoni előnyaralás
Máj 15 -> Diablo 3

Izgalmak a köbön...

Heti exkluzív #5

Kezdek kifogyni azokból a témákból, amelyeket még a regény megjelenése előtt elárulhatok, de mára egészen kiváló ötletem támadt. A névválasztásról fogok írni.

Borzasztó fontos kérdés, nemcsak regényírásban, de bárhol, ahol nevet kell adni annak, amit csinálsz. Internetes nicktől MMO-beli néven keresztül írói álnévig mindenféle területen előjön ez a kérdés (hogy a gyermekünknek adandó névről ne is beszéljek), és ezek mindegyikéről tudnék hosszasan beszélni, de most a regény kapcsán a főszereplő nevének megválasztására fogom kihegyezni a témát.

Jó nevet szerintem elég nehéz választani. Kell, hogy tetsszen a szerzőnek, de figyelembe kell venni azt is, hogy az olvasó hogyan fog viszonyulni hozzá, hiszen neki költöztetjük bele az életébe. Legalábbis én figyelembe szoktam venni azt is, hogy egy olyan ember, aki épp akkor ismeri meg a szereplőmet, milyen asszociációk felé indulhat - nyilván akad olyan szerző, aki csak rádob egy nevet a karakterére, és kész.

Nyilván van pár dolog, ami meghatározza a nevet: származás (magyar, külföldi, fantasy?), nem, de akár társadalmi réteg, vallás, satöbbi. Emellett szerintem nagyon fontos a hangzás, főleg külföldi neveknél (magas hangrendű általában pozitívabb, míg mély hangrendű negatívabb konnotációhoz vezet - tehát pl. Lilien és Ursula közül szerintem tíz ember közül tíz Ursulát fogja gonosznak mondani), illetve a hossz. Általában szerintem nem szerencsés túl hosszú nevet választani, a rövideknél pedig a kéretlen asszociáció lehet probléma (a rövid neveket már rég "lefoglalták" a nagy klasszikusok).

Erre tevődik rá a szerző személyes preferenciája. Azaz hogy használhat neveket valós személyektől kölcsönözve, ha mondjuk hasonló karaktert akar megformálni, és segít neki az írásban; vagy akár bizonyos betűket kedvel, másokat meg nem, így amelyeket kedvel, azokat a pozitív (vagy fő-)szereplőinek adja, a nem kedvelteket pedig az antagonistáknak.

A Se vas, se tűz főszereplőjének neve igen kalandos úton keletkezett. A gyökereket 2005-ben kell keresni, amikor is megszületett a nickem az első WoW karakteremmel. Az elkövetkező években igyekeztem névalkotási szokásaimban hű maradni magamhoz, méghozzá úgy, hogy minden karakterem neve *MA betűkkel kezdődött. Viszont nem mindig volt időm fejből kitalálni fantázianeveket, így csentem: először A Vörös Halál karneváljából [Madeleine] (kedvenc karakterem a Giovanni vámpírcsaj), majd a Braveheart-ból [Maronne] (amúgy helytelenül, mert mint kiderült, a "máronn" kiejtést Murron-nak írják), közben persze néha poénból születtek ilyenek, hogy [Maáb, Mandulka, Margó, Manyi, illetve szintén poénból egy indiai autómárkáról Mahindra].
Mikor a regényt kezdtem írni, egy svéd, egyszerre komoly és játékos lánynak kellett nevet adnom, akit lehet akár becézni is. Szerencsére akkor épp svéd illetőségű cégnél dolgoztam, így elég egyszerű volt a napjainkban használatos nevek közül választani, csak ki kellett nyitnom az address book-ot.
Eleve kizártam azokat a neveket, amelyek először eszébe jutnak egy magyar embernek a svédekről [Ingrid, Hanna, Helga, Birgitta és társai], viszont nem akartam túl egzotikusat sem. Böngészés közben megakadt a szemem azon, hogy mennyi Maria van (a legnépszerűbb név odafent), és közvetlenül ez előtt pedig ott volt A NÉV.
Nem volt új számomra, sőt, kifejezetten kedves emlékek kötődtek hozzá (személyes vonatkozás), vegyes hangrendű, úgyhogy egyszerre komoly és vidám, viszonylag rövid, mert kiejtve két szótag, az address bookban volt vagy 4-5 ilyen nevű kolléga, tehát tényleg adnak ilyen nevet a svédek a lányuknak...

Úgyhogy jelentem, főszereplőm neve Madeleine.

Annyira belejöttem ebbe a nevezősdibe, hogy a jövő héten a jó becenevek fontosságával folytatom. Stay tuned.

Növénykék

Nem updateltem a növényültetős postomat, de igazából nem is baj, mert akkor még csak a föld látszott volna. Viszont közben kibújtak az első kis hajtások, nagyon cukik.

Bazsalikomok

Paradicsomok és paprikák

A zélet szép

Lehet találgatni, melyik volt az enyém :)

Ez aztán derék

Amúgy sosem gondoltam volna, hogy a derékmelegítő ekkora találmány. Persze láttam már másokon, tetszett, hogy színes, de nem tudtam elképzelni, hogy farmerra is fel lehessen venni, bénán néz ki, ha kitüremkedik a zseb vagy az övtartó, úgyhogy hagytam.
Aztán volt egy elég kedvező akció a Hippsynél, rendeltem pár garbót/felsőt/pulcsit, és ha már ott jártam, gondoltam, beszerzek egy derékmelegítőt is, hogy legyen.

A Mátrában kifejezetten jól jött, mikor a verőfényes napsütéstől megvadulva kint játszottunk a teraszon a tizenöt-hat fokban, és ülés közben kilátszott volna a derekam, de nem látszott ki, mert szuperül megvédte ez a kis egyszerű, csőszerű ruhadarab. Kifejezetten örülök, hogy most ez a divat a kilógó derék helyett, és bár nem kaptam juttatást a reklámozásért, mindenképpen ajánlom minden nőnek.

How time flies when you're having fun

Hamar eltelt a hétvége a változatos programokkal, rengeteg napsütéssel, tiszta levegővel és a tavasz ígéretével. Igazából azt kell mondjam, hogy a Mátra minden évszakban szép. Akkor is, amikor a téli hótól összepréselődött avar alól kibukkannak a hóvirágok, akkor is, amikor a csupasz fák között csak a fenyőerdő széle látszik, akkor is, amikor az állatok még épp csak térnek magukhoz, és félénken üdvözlik a tavaszt.

Játszottunk Elder Signst, Robo Rallyt, 7 Wonderst, pókert, saját készítésű quizeket, egy perc és nyersz-et, illetve egy murder mystery játékot is (ez utóbbi a Murder on the Disorientated Express címet kapta, és innen tölthető le), amely humorosabb, de egyúttal rövidebb és kevésbé kidolgozott volt, mint a Sour Grapes of Death, amit korábban játszottunk. Ez amúgy furcsa, mert épp azt feltételezném, hogy a Red Herring Games-es játékok a kidolgozottabbak, hiszen ők konkrétan ezzel foglalkoznak.
Tökre kíváncsi lennék amúgy, hogy Magyarországon mekkora kereslet lenne az ilyen típusú játékokra... Valahogy fel kéne mérni.

Azt se gondoltam volna, hogy valaha meg fogok próbálni egy perc alatt egy pilótakekszet a homlokomról a számba juttatni az arcizmaimmal (nem sikerült), vagy egy jégeres üveg tetejéről lefújni egy pakli kártyát úgy, hogy csak az utolsó lap maradjon fenn az üveg száján (sikerült), illetve hat teljesen amorf alakú almát fel lehet rakni egymásra egy toronyként. Mikkel nem lehet szórakozni egyszerű hozzávalók segítségével!
A kép csak illusztráció, a mi almáink sokkal amorfabbak voltak...

Kipihenve és feltöltődve most már semmi dolgom, csak kibírni május 15-ig... Már csak 57-et kell aludni!

Heti exkluzív #4

No, múlt héten írtam, hogy a regényem munkacíme Vril volt. Az ok pedig annyi, hogy központi szerepet kap benne egy fiktív zenekar, akiknek először ezt a nevet adtam.

A szó hangzása tetszett ugyan, de nem voltam megelégedve, nem lehetett tökéletesen ráhúzni a regényre, mint szimbólumot, és akad némi ijesztő konnotációja is. Rengeteget agyaltam, számos ötletnek örültem meg, hogy ez aztán a király zenekar-név, de rákerestem gugliban, és mindegyik létezett már... Hiába, nincs új a nap alatt.

Végül úgy döntöttem, csalok, és hagyom a mítoszokat és legendákat, hagyom az angolul jól hangzó szóösszetételeket és hagyom a hagyományos megközelítést, és nyelvet váltok. Fogtam a legfontosabb képet, ami bennem élt a zenekarról, a könyvről, a mondanivalómról, meg a világmindenség meg minden, talán még saját magamról is, és ráeresztettem a google translatort, és az eredmény egy szerintem hihető, érdekes, megjegyezhető, de ugyanakkor nem kommersz név lett.

Hogy mi, azt nem árulhatom el, nyilván.

Az eget kerestem, miközben lenéztem

Mikre nem jó a cardioedzés! Magamtól valószínűleg soha nem hallgattam volna meg ezt a számot, így viszont pár sor megzavarta a gondolatfolyamomat:

"Ha nem akarsz változni, akkor nem is fogsz
Üldöz a boldogság, de mindig eliszkolsz."

"Bukdácsolunk a tükörsima úton."

"Az eget kerestem, miközben lenéztem."

"Ketyeg az óra, nincs mire várni
Elfogy az idő, fel kéne állni
Feküdtél eleget, ne sajnáld magad
Nézd meg, attól csak az egó dagad"

Ettől még valószínűleg nem leszek rajongója az úrnak, mivel a rap műfaja nem áll hozzám közel, de egyrészt melepődtem, hogy milyen régre nyúlik vissza a munkássága, másrészt ezek a sorok kifejezetten tetszettek ideológiától, zenei irányzattól, egyébtől függetlenül.

Hétvégére elvonulok a Mátrába, de azért nem kell aggódni, meglesz pénteken a heti exkluzív. :)

A Régi Köztársaság bukása

Kaptam egy hétnapos trial meghívót a Star Wars: The Old Republic nevű MMO-ra, és hétvégén ki is próbáltam.

Összbenyomás: hangulatos, SW fanoknak gyakorlatilag kötelező, szép grafikájú, WoWon nevelkedett Bioware játék

A fentiek részletezve:
1. Hangulatos. Tényleg az, kezdve a karakteralkotás befejezése után a megszokott űrben lebegő sárga betűktől, amelyek elmesélik a TE történetedet, odáig, hogy a kaja itt nem egy darab sonka vagy kenyér, hanem "ration packs".
2. SW rajongóknak kötelező. A történelmi utalások és események miatt alapból, de a SW hangulat miatt is (bár azt gyanítom, ez csak az alacsony szinteken van jelen, és később a hangulat helyét átveszi a mókuskerék - de ez így természetes).
3. Szép grafika. High beállítással játszottam (amíg nem crashelt - erről mindjárt), kifejezetten csinos volt a grafika MMO fronton, atomerőműveken ez nyilván még egy fokkal jobb.
4. WoW neveltetés. Ennek két összetevője van: egy régi wow játékos kb. azonnal tudja használni a játékot, nagyjából minden ismerős, illetve nagyon sok minden át van véve onnan (nyilván a jól működő dolgok), a Blizz nagyon magasra tette a lécet, és sok esetben egyszerűbb ugyanazt a megoldást választani, mint újítani és esetleg belebukni.
5. Bioware. Ez mondjuk a grafikán is látszik, de például a számos cutscene-en, a minden szöveghez járó audión, illetve a választótárcsán is, amelyet például Mass Effectből nagyon jól ismerhetünk.

És akkor a játékkal való ismerkedésem rövid története, avagy a negatívumok:
Először is készítettem egy accountot, hogy felhasználhassam a trialt. Itt jól meglepődtem, mert például meg kellett adnom a személyes adataimon felül még legalább három biztonsági kérdést és arra a választ, hogy megfelelően azonosítani tudjon a játék. A kérdések többségére magam sem tudtam a választ (pl. hol találkoztak a szüleim), úgyhogy némi töprengés után ilyesmit adtam meg, hogy pl. kedvenc szerzőm vezetékneve.
Aztán rányomtam a download gombra. Elismerem, nincs száguldó internetünk, de másfél nappal később sikerült a play gombra nyomnom. A játék 25 giga, szerintem ez azért brutálisan sok még mai szemmel is. Értem én, hogy mindenhez van audio, de biztos kellett?
A patchelés szerencsére simán ment - a Conan MMO például itt (is) vérzett el, amikor a patch gomb a honlapra vitt el, és nem lehetett elnavigálni a tényleges letöltéshez.
Az is kedves volt tőlük, hogy a hétnapos trial nem az accom megkreálásától számított, hanem külön rányomhattam egy gombra, hogy na letöltöttem a cuccost, mostantól kérem a visszaszámolást. Rányomtam, és tényleg elindult a játék. Smooth.

Összesen három videót kellett végignéznem, mire megláttam a karakteremet (intro, faction, felmenő szöveg), utána még legalább 10 perc ingame videó, beszélgetés, tárcsa, satöbbi, úgyhogy a játék indításától mintegy fél óra volt, hogy megnyomjam először a wasd-ot. Szerintem ez azért kicsit sok. Jelentem, nem foglalkoztam sokat a karakteralkotással, fogtam egy human female troopert, és tíz randomnyomásból kiválasztottam a legértelmesebbet, aztán már nyomultam is tovább.
Ezek után végre elindultam kalandos utamra, amikor a játék 5 perc mászkálás után egyszerűen lecrashelte a gépemet - az pedig teljesen leállt. Először arra gyanakodtam, hogy túlmelegedett, mert elég meleg lett, de mondom az azért durva lenne, ha legyilkolná egy high beállítás, mikor simán viszem az ajánlott rendszerkövetelményeket. De okés, lehúztam mediumra. Gép bootol, bejelentkez, játékot indít, nem jegyezte meg a karakteremet, gyorsan kreál másikat, az csúnyább lett, nem baj, beszélgetés végigpörgetése, mászkálás, CRASH!
Picit megmorcultam. Most akkor mi van? Rossz a gépem?
Vártam kicsit, lehűlt a gép, újraindítottam, szerencsére nem történt semmi baj. És akkor nekiül, gugli, fórumolvasgatás. Hoppá, hogy ez nem csak az én problémám, hanem általános? És atomerőmű-jellegű high-end gépeken is előjön? És olyanok sírnak, akik megvették a játékot akár 6 hónap előfizetéssel, tehát effektíve pénzt tettek bele? Még szerencse, hogy én nem.

Olvasgattam, hogy mi lehet a megoldás, itt stílusosan yellow post a Blizzardos blue post, és írtak hivatalos emberkék is, hogy elismerik a problémát, de nem tudják a megoldást. Talánesetleghátha a repair gomb megjavítja, illetve tegyek fel legfrissebb videokártya-drivert.
Mindent úgy tettem, amint mondták, és próba-cseresznye elindítottam megint a játékot. Megjegyezte a karakterem, jee, indít, ölöm a mocskos szeparatistákat, végre felvehettem egy küldetést is, CRASH.

Hát bocsi, kedves EA-Bioware, köszönöm, hogy kipróbálhattam, de ez így uninstall.

/me prays for a Bizz game

Magyar ízek

Szombaton ellátogattunk a Kézműves Magyar Ízek Vásárára. Annyi finom illatot és guszta látványú enni- és innivalót rég láttam egy helyen egyszerre. A kiállítók tájegység szerint csoportosultak, volt mangalicakolbásztól kecskesajtig, gyömbérsörtől pálinkáig minden, mi szem-szájnak ingere. Kóstolót majd' mindegyik pultnál adtak, úgyhogy pálpusztait is kóstoltam végre, de nagyon finom lekvárt, eperbort, sajtokat próbálhattunk ki. Végül egy sűrűre főzött meggylekvárt, egy fokhagymás fehérsajtot, egy érlelt tehénsajtot és egy ötliteres doboz alma-meggylét vettünk, de ugyanennyi erővel otthagyhattunk volna kétszer ennyi pénzt is.
Számomra nagyon kellemes élmény volt, nemcsak a sok kóstoló és illat miatt, hanem mert az eladók szépen felöltöztek népviseletbe, és egyszerűen jól esett ez az egész.
Amúgy nyílt egy bolt is ebben a témában, a Szőlőkert utcában, talán érdemes ellátogatni.

Vasárnap pedig szorgos kis hangyák voltunk: takarítottunk, főztünk, mostunk... és ami fő: elültettük az idei növénynevelde alanyait. Beaf tomato, lila vadparadicsom, jalapeno-paprika, bazsalikom, futóeper a hasznos növények közül, és elültettünk még négy darab talált tölgyfamakkot is, poénból.
Persze képet elfelejtettem csinálni, úgyhogy majd este update.

Heti exkluzív #3

Ma rövid leszek, mert kicsit le vagyok maradva magamhoz képest.

A regényem munkacíme egészen sokáig, a nyers szöveg 3/4-ének elkészültéig az volt: Vril. Hogy pontosan miért, arra bezony a jövő hétig kell várni. :)

That's the way A-HA A-HA I write it...

Kicsiny information developer közösségünk egy ideje teljesen izgalomba jött attól, hogy hamarosan váltunk szövegszerkesztőt, és áttérünk a DITÁra. Az amúgy szerintem elég idétlen nevű (Darwin Information Typing Architecture), efféle körökben újdonságnak számító, de elterjedni kezdő xml szerkesztő valóban elég izgalmasnak tűnik. Grafomán emberként mindig is szerettem a szövegszerkesztő programokat, úgyhogy arra gondoltam, röviden átveszem, miket használtam eddig. Előzetesen jelzem, hogy 1995-ben ismerkedtem meg a számítógépek rejtelmes és csodálatos világával, úgyhogy nem lesz szoftvermúzeum a post...
Word
Az örök kedvenc. 6.0 óta használom, kb. ezen tanultam meg gépelni (egy pályázatra küldtem be egy 84 oldalas dokumentumot, már önmagában leírni is szörnyű hosszú volt anno 1995-ben). Mindig is szerettem, nyomon követtem a fejlődését, és a sok siránkozónak, akik szidták az újabb verziókat, mindig megmondtam, hogy nekem könnyebbé vált a munkám a változtatások által, csak egyszer kell rászánni 20 percet, hogy az ember megtaláljon minden funkciót. A 2010-es verzió kifejezetten jól sikerült szerintem, nagyon szeretem használni.
Merem azt mondani, hogy régi és bensőséges kapcsolatunknak megfelelően expertnek számítok, bár biztosan lenne olyan feladat, amit nem tudnék kapásból megoldani (a fejezetek szerinti élőfejeknél mindig elidőztem).
Minthogy az összes művemet gépelve írom, Word-függő lettem.

Open Office Writer
Szegénynek nem sok esélye volt. Anno egyszer kipróbáltam, és jó eséllyel azóta sokkal jobb lett, de akkor nagyon morcos lettem rá, és azóta sem nyúltam hozzá. Kezelhetőségbeli és konverziós problémáim akadtak, és hiába van ingyen, nem kérem, köszönöm szépen.

Notepad ++
Szuper és funkciójának tökéletesen megfelelő kis program, ráadásul ingyenes. Ezzel nem lehet kiadványt szerkeszteni, nem arra való. Tipikus felhasználása html illetve xml fájlok szerkesztése. Minden metaadat látszik benne, ráadásul a program szépen megszínezi ezeket, így például kiválóan lehet látni, ha egy nyitó zárójelnek nincs záró párja.
Lokalizációk során számos alkalommal használtam, de "civilben" is, pl. honlapszerkesztésre.

Epic Editor
Ez a jelenleg széles körben elterjedt szerkesztő a szakmámban, azaz tipikusan hivatalos dokumentációhoz használják. Na, arra ideális is. Az egyes cégek szépen testre szabják / implementálják maguknak, és onnantól csak be kell írni a szöveget. Azért szuper dolog, mert a formázással nem kell annyit molyolni, hiszen a formátumok (betűtípus, -méret, színek stb.) előre meg vannak határozva.
Úgynevezett tageket használ, amelyek előre definiált jelölések a szöveg strukturálásához (pl. chapter, paragraph, bullet list, numbered list stb.)
Persze vannak limitációk is, például a változáskövetés itt a Worddel ellentétben egyetlen véleményezőt enged, minden változás egyforma színnel van jelölve, de azért kifejezetten könnyű, értelmes szoftver, kedvelem. 2010-ben ismerkedtünk meg, és azóta is remek kapcsolatban vagyunk.

DITA
Ő a jövő zenéje, még nem próbáltam, de ha a hírek nem csalnak, akkor hamarosan fogom. Érdeklődve várom, nyitott vagyok az újításokra - és amit eddig olvastam, az ígéretes.

Lefőtt a kávé

Van egy kifejezés itt a cégnél, amit nem értek. A "lefőtt a kávé"-t olyan értelemben használják a kollégáim, hogy annak már mindegy, annak már vége. Például:
- Láttad azt a csajt?
- Á, férjnél van. Az a kávé már lefőtt.

Vagy:
- Nem kaptam meg a meeting requestet.
- Hát akkor ez a kávé már lefőtt. (ti. vége van a meetingnek)

Nem azért furcsa nekem, mert nem szeretem a kávét, hanem mert mások igen. Azaz a kávé lefőlése egy jó dolog - ellentétben azzal, ha valaminek már mindegy. Nem?

UPDATE: hoppá, ez általános szleng. Találtam linkeket:
Hogymondom
Férfi kézilabda EB

Aritmetika mindenkinek

Már egy ideje meg akarom osztani ezt a nyolc részből álló videót. Szerintem kötelezővé kellene tenni mindenkinek középiskola első osztálytól kezdve.

A témája a "fenntartható fejlődés" fenntarthatatlansága és az egyszerű aritmetika kapcsolata, különös tekintettel a népességnövekedésre és a korlátozott erőforrások (pl. kőolaj) használatára. Ez a videó annyira fontos és érdekes szerintem, hogy akartam hozzá készíteni angol és magyar feliratot, de ez időhiányban elmarad (egyelőre).

A címe elég lényegretörő, viszont meglepő módon igaz. Az előadó Dr. Albert Bartlett, a Colorado-Boulder Egyetem fizika professzor-emeritusa. Nincs egy óra, szánjátok rá az időt. A képminőség néhol hagy kívánnivalókat maga után, de szerencsére nem számít - a mondanivaló a lényeg.

A videó a bácsi honlapján található, tíz perces darabokra vágva. Amúgy a honlap többi része is megér egy megnézést.

Generációk

Milyen furcsa: időről időre szembesülök azzal, mennyire meghatározza az embert az előző 1-2-3 generáció. Most, hogy az Úrilányok Erdélyben-t olvasom (kritika majd ha végeztem), és én magam is újraélem, élénkítem erdélyi származásomat, igen élesen előjön ez. A nagyszüleink tettei (döntései, hibái, viselkedése, kapcsolatai) határoznak meg bennünket, többnyire észrevétlenül. Persze a szülők is, csak ők már nem észrevétlenül. Ott sokkal könnyebb szembemenni az árral, ha úgy tetszik, javítani azon, ami nem működött - na persze sokszor ez sem sikerül, és a hétvégén erre több soron láttam példát.

Borzasztóan érdekel a téma. A közeljövőben lehet, hogy írok is valamit ez ügyben.

Heti exkluzív #2

A múlt heti exkluzívban leírtam az általánosan tudható dolgokat a megjelenés előtt álló regényemmel kapcsolatban. Ma mesélek egy kicsit a keletkezéstörténetéről.

Az első regényem megírásakor, 2003-2004-ben még végzős egyetemistaként rengeteg időm volt, de miután elkezdtem dolgozni, sem időm, sem energiám nem volt hosszabb írásra: maradtam a novelláskötetekben való szereplésnél. Ötleteket persze gyűjtöttem bőven, de valahogy sosem tudtam nekikezdeni egy ilyen hosszú lélegzetvételű műnek.

Időből azóta sincs sok, kedv viszont lett, a már említett 2009-es skandináv körtúra után, illetve annak hatására (igen, ez azt jelenti, hogy a regényemben erősen jelen lesz a skandináv kultúra). Akkortájt kezdődtek a Dreamworld világának első ötletelései az "Alkoss világokat" vagy valami ilyesmi című pályázat után. Wintermute barátom, aki a Kontakthiba c. novellájával (amely később regénnyé bővítve, Szintetikus álom címen jelent meg, és rögtön Zsoldos-díjat is kapott) a második helyezést érte el, kapott egy felkérést, hogy írjon a Dreamworld világára. Ő azonban nem rajong annyira a fantasyért, így megkeresett engem, és közösen kitaláltunk egy történetet, amelyben a fantasy részeket én írtam volna, a Földön játszódókat ő.

A projekt részünkről meghiúsult (tudtommal azóta két könyv jelent meg, mindkettőt Anthony Sheenard jegyzi), a fantasy rész ötletmagva azonban nem hagyott nyugodni. Elhatároztam, hogy írok egy áltörténelmi fantasyt a viking kor előttről, és felhasználom benne a jól kitalált kis karaktereimet. El is kezdtem, kb. 50 ezer leütésig jutottam, amikor is a távoli világokból múltból felbukkant Massár Mátyás, akit én '99 óta ismerek, és akivel 2000 környékén igen sokat dolgoztam együtt a Távoli Világok projekten, sőt, még egy regényt is írtam Tűzszív címmel - hogy miért nem jelent meg, arról egy külön postot is lehetne nyitni. Mátyás elhintette, hogy lenne egy induló projekt, modern fantasy, és nincs-e kedvem regényt írni.

Mondtam: kedvem van, de épp benne vagyok egy regényben. Találkoztunk, egyeztettünk, átgondoltuk, csűrtük-csavartuk, és csak sikerült kitalálni, hogyan illeszkedjen az alapötletem a Zenitbe. A végleges szövegnek nagyjából semmi köze az eredeti Dreamworldös koncepcióhoz, összesen két karakter maradt meg. Na de miből lesz a cserebogár!

Külföldre

Tegnap a konyhában az egyik kollégám azt találta mondani, hogy "Én már eleget utaztam külföldre." Nem tudom, hogy én valaha fogok-e ilyet mondani (remélem, nem). Annyi helyet szeretnék még megnézni, hogy szerintem nem is fér bele ebbe az egyetlen életbe. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy ha megfizethető lesz az űrturizmus, akkor nekem az must have...

A top 10 körtúra-vágyam a földkerekségen (nem fontossági sorrendben):
1. Izland
2. Skócia
3. Spanyolország (végig a keleti parton, le Gibraltár, majd fel Toledo és Madrid)
4. Finnország
5. Maja romok
6. Kanada
7. USA nyugati part (LA, Vegas, Death Valley, Yellowstone, Grand Canyon stb.)
8. Új-Zéland
9. Kína/Tibet
10. Svájc

A top 10 városlátogatásom pedig (szintén nem sorrendben):
1. Barcelona
2. Párizs
3. Prága
4. Isztambul
5. Jeruzsálem
6. Hong-Kong
7. Rio de Janeiro
8. New York
9. Los Angeles
10. Tokió

Azzal számolva, hogy átlagosan évente egyszer megyek külföldre, ez már önmagában elég sok, és nem az összes... A falunkon van egy világtérkép, szurkáljuk a gombostűket a helyekre, ahol már jártunk. Na, azon aztán lehet látni, mennyi mindenhol nem jártunk még. De ahol igen, az elég menő volt, pl. a Skandináv körtúránk.