Kellett nekem elmenni

Tegnap annyira széttrancsírozták a szememet, mint még soha - pedig már egyszer volt lézeres szemműtétem is. Ami azt illeti, éppen ezért mentem el szemészhez, azaz hogy megmondja, szülhetek-e természetesen a műtét ellenére.

Gondoltam, majd kicsit belefúj a szemembe, megállapítja, hogy jó a szemnyomásom, aztán békén hagyjuk egymást, de nem, ő komolyan vette a kérdést. Először csak simán felmérte a helyzetet azzal az álltámasztós nézegetővel, ekkor még mosolyogtam és beszélgettünk. Aztán kaptam egy elefántnak is elegendő pupillatágítót (még fél 12-kor is úgy néztem ki, mint egy narkós), vártunk 10 percet, mosolyogtam és beszélgettünk.
Aztán újra megnézett a nézegetővel, de ezúttal már egy nagyítólencsét fogva a kezében. A fény annyira erős volt, hogy patakokban folyt a könnyem, amit ő ugye nem látott, mert a kis lencséjébe nézett.
Talált egy picike helyet, amelynél a lézeres műtétem nem tökéletesen hegedt be, azaz gyenge láncszem. De nem látta rendesen, úgyhogy rácuppantott egy tükrös tölcsért a szememre, és úgy is jól megnézte a szerkezettel, forgatva ide-oda a tölcsért. Azt hiszem, a szemem akkor adta fel a küzdelmet, amikor már másodszor toltam le önkéntelenül a szemhéjammal ezt a tölcsért, de harmadszor is visszakaptam. Szerintem azt mondta a szemem, hogy Jó, akkor most mindegy, legyen a sorsra bízva, én nem küzdök tovább.

Folyomány: jövő héten megyek egy miniműtétre, amelyen behegesztik ezt a gyenge láncszemet, és onnantól úgy szülök, ahogy akarok.