Lvl1 human male

Naszóval nem kívánok bababloggá válni, de azért egy rövid beszámoló... 20-án megszületett a kisfiam. Örülök, hogy így döntött, és nem várt a kiírt júli 5-ig, mert így is 3600 gramm volt (és 54 centi). Pedig nem is ittam málnalevél-teát, meg nem lépcsőztem sokat, és egyéb trükköket sem alkalmaztam. Ami vicces, hogy korábban lamentáltam rajta, hogy ikrek legyen-e vagy rák, így hát a szentem ikrek lett, rák aszcendenssel...
Ő a legszebb baba a világon (természetesen).

Itt még csak három napos

Vasárnapig voltunk kórházban, és a rooming-in miatt végig velem volt, amit nagyon élveztünk mindketten. Aztán megvolt a Nagy Utazás haza, és azóta itthon vagyunk hármasban, minden egy nagy, fluffy rózsaszín felhő.
A szülésről lehet könyveket olvasni, de szinte felesleges: annyira egyedi élmény, hogy leírhatatlan. Aki nem próbálta, annak fogalma sem lehet.
A kórházi élményeimről lehet, hogy írok egy külön postot majd, de csak azért, mert életemben először voltam kórházban fekvőbetegként.
Mindenesetre itthon vagyunk, jól vagyunk, babó már 5 egész napos, és olyan cuki, hogy az kész. Teljesen el vagyunk tőle bódulva. Egész biztos vagyok benne, hogy ez normális, mint ahogy az is, hogy szerintem az ő sírása a legszebb, minden más baba csak nyekegett meg mekegett a kórházban.
És akkor lássuk a 20-a utáni mérleget:
+1 kistücsök-angyalcukorbogyó
+1 kosárméret
-6  kiló
-1 értelmetlenül nagy has
-2 bedagadt láb
-10 nőies köröm
-1 terhességi cukorbetegség