Tehát hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiatal király, akinek született egy kisfia. Örült ám az egész ország, táncra is perdültek, volt, aki három álló napig járta. A királyfi pedig szépen cseperedett, mígnem hét hónapos lett. Ekkor látogatóba érkezett a királyi várba egy naptollú, öreg tekintetű sárgarigó, rászállt a járóka szélére, és azt kérdezte:
- Mondd csak, királyfi, hány fogad van?
- Hát mászni tudsz-e már?
A királyfi erre megmutatta tudományát: fekvőtámaszt nyomott, és csúszott egy keveset hátrafelé.
- És ülni? - faggatta tovább a sárgarigó.
A királyfi erre elszontyolodott, és csapkodni kezdett a kezével. Arrafelé csapkodott, amerre az új etetőszéke állott, hiszen ő még csak egy ilyen dönthető támlájú székben tudott ülni.
Erre aztán elmosolyodott a sárgarigó.
- Sose szomorkodj, királyfi, és sose azt nézd, amit még nem tudsz. Hanem azt, amit már igen! Hiszen megfigyeltelek én az ablakból többször is, amikor játszottál, és tudom, hogy már tudsz két ujjal csípni-nyúlni valami után, és azt is tudom, hogy már ettél almát, krumplit, barackot, répát, céklát és tököt is. Az aztán nem semmi!
A királyfinak ismét felderült az arca, és oda akart mászni a sárgarigóhoz. Nem sikerült neki persze, mire panaszosan annyit mondott:
- Dádánáná!
A sárgarigó pedig leugrott a járóka széléről, és odaröppent a királyfihoz. A királyfi kinyúlt érte, és megsimogatta a madár tollát, csak egészen picit markolva meg a tollait, azt is önkéntelenül.
- Jól van, királyfi. Én most elmegyek, mert másokat is meg kell néznem, de mire elalszol, visszajövök, és ígérem, őrzöm az álmodat egészen este tíztől hajnali ötig.
Ezzel útra kelt, hogy más kisfiúkhoz is ellátogasson. A királyfi pedig boldogan játszott tovább a plüssmackója címkéjével.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése