Úgy gondoltam, egy próbát megér, hogy Picúr képes és hajlandó-e heti két nap közösségbe menni. Neki is jó, mert megért és megtanul dolgokat, amiket itthon nem tudna, illetve hozzászokik a gondolathoz, hogy nem csak velem lehet játszani, meg nekem is jó, mert most az utolsó két hónapban el tudok menni jógázni meg orvoshoz, meg neadjisten pihenek, utána meg lesz két napom a lánygombóccal foglalkozni.
Viszont mindenképp szerettem volna, hogy jóelőre megszokjuk ezt, hogy ne az legyen, hogy "megérkezett a jövevény, te mehetsz". Ezért augusztus közepén néztünk körbe a környéki bölcsikben, hogy kiknél van heti két napos lehetőség (többet semmiképp nem szeretnék egyelőre, esetleg jövő tavasszal, de igazából ráér, mikor ovis lesz), milyen a miliő, satöbbi.
A beszoktatás 7 napig tartott az ott vagyunk másfél órát aztán elmegyünktől az ott is alszik és uzsonnázik, és utána megyek érte-ig, mondjuk ezt elhúztuk két és fél hétig, de szerintem így volt jó. A gondozónénik aranyosak, Pöttömke most már tudja és várja, hogy kedden és szerdán bölcsibe megyünk, tudja minden csoporttársának a jelét (az ő jele természetesen a falevél), és van egy kedvenc kislány barátja. Reggelente, mikor megyünk, kézbe fogja a fétisként mindenhová magával cipelt nagy zöld dobókockát ("Dobka"), és "utazik a hat pötty a bölcsibe", majd "hazajön a hat pötty". Eddig még nem volt olyan, hogy sírásig fajult volna az indulás, ha nem is volt kedve jönni, mindig lehetett neki mondani valami vonzó részletet, ami miatt el tudtunk indulni. De többnyire csak simán van kedve és kész.
Pozitív változás, amit egyértelműen a bölcsinek köszönhetünk, hogy míg korábban az ismeretlen ételt egyáltalán nem volt hajlandó megenni, most majdnem akármi jöhet, sőt, tényleg mindent meg is kóstol. A pohárból ivással még mindig kicsit le vagyunk maradva, de gyúrunk. Negatív változásról egyelőre nem tudok beszámolni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése