Hasadékváros

Közben amúgy a múlt héten kiolvastam a Chasm City-t (a Revelation Space-t már 2013-ban). Nagy lemaradás a sorozat, úgyhogy most a következővel folytatom. Reynolds bácsi tud írni. Ez már az első kötetben is kiderült, de most még inkább. Jó hard scifihez méltón az első pár oldal szokás szerint wtf-élmény, de utána ahogy beszippant, már nem lehet letenni, és mindenkivel erről szeretnél beszélni. SPOILER.

A három idősík már önmagában zseniális, és a könyv szerkesztése is kiválóan harmonizál ezzel, jól tudja így adagolni az infókat. A jelenben futó szál szereplőjén keresztül ismerünk meg háromszáz évvel és tizenöt évvel ezelőtti eseményeket is. Persze az álmodás mint szerkesztési megoldás egy kicsit elcsépelt, az amnézia és lassú visszaemlékezés nem kevésbé, de így, ahogy a főszereplő egyszerű katonáról szépen lassan kiderül, hogy nemcsak ő volt Cahuella de még Sky Haussmann is (nekem ez amúgy korábban lett egyértelmű, mint a másik), az úgy már mindjárt más. Ráadásul egyszer sem rontja el, és rengeteg utalást tesz bele. Egyszer volt egy furcsa mellékmondat, amikor már gyanakodtam, hogy "ekkor döntöttem úgy, hogy elárulom a főnökömet", mondja Tanner egy emlékre, amikor Gitta szemébe nézett. Itt az olvasó még azt képzeli, hogy Tannernek viszonya lesz Gittával, de erre egyáltalán nem kerül sor, és később persze értelmet nyer a mondat, de kicsit kétértelmű, nekem megakadt rajta utóbb a gondolatom, hogy ez most helyesen volt-e.
A szép adagolások, hogy retteg az alkóvtól, és fél regénnyel később van effektíve leírva, miért, azok is zseniálisak.

A leggyengébb szál egyébként maga a jelen. Méghozzá azért, mert a főszereplő elég passzív, csak sodorják az események, teng-leng. Persze később kiderül, miért, hiszen szerencsétlennek hárman laknak a fejében, meg háromszáz év emlékeit még amnézia nélkül is nehéz elrendezni, de akkor is egy kicsit az Acél és oroszlán jutott eszembe, és Kornya Zsolt, aki ezt hozta fel szegény Geor ellen legfőbb hibaként.
Maga a város viszont elég képien és egyedien van megírva, jópofa, ahogy az elején egyáltalán nem értjük, hogy milyen városrész a Mulch meg Canopy, pedig a szavak megvannak.
A Flottilla-szál végig feszült, izgalmas, és egy olyan szereplőt mutat be, aki tényleg megkérdőjelezhető morálisan, és egy pillanatra sem gondolunk rá, hogy pozitív lenne, viszont mindenki tudja, hogy szükség van ilyenekre is. Nem egyszerű figura, viszont minden lépése logikus. Az elején, amikor jól meg lehet nézni a keresztre feszített testét, akkor azért már beleülteti az olvasóba a bogarat, de azért bevallom, ott még nem gondoltam rá, hogy ő maga az.
A Cahuela-szál lassan indul, és elmarad a nagy titkos romantika, ami szomorú, de azért ez is érdekes világot teremt. Itt hangzik el a kulcsmondat, amelyre fel is figyeltem, amikor Gitta megmondja Tannernek, hogy Cahuela most már sokkal jobb ember, mint volt, és hogy régen szörnyűségeket követett el.
Az idegen fajjal való találkozás nekem kicsit túl hatásvadász volt. A könyv nem egy thriller, ott mégis, ahogy bemennek a hús-űrhajóba, nekem már kellemetlenül sok volt a húzás és a naturalisztikus leírás, hogy tuti érezzem, mennyire idegen ez a faj. Aztán később, amikor lemennek Chasm City alá, és ott is találkoznak egy kukaccal, már rendben van, csak amikor Sky megy oda először, az nekem túlzás.
Ami nem annyira tetszett, az a jelenbeli szálban ahogy összejön a "csipet-csapat". Szerintem a szereplők felének legalábbis kérdéses a motivációja, hogy mi a fenéért tart Tannerrel, és üti egymást a két csaj, mindkettőnek ugyanaz a mellékszereplői funkciója. Azon kívül, hogy az egyiknek vannak csíkjai, és zebrának hívják, lehetett volna egy kicsit jobban disztingválni őket.
Ez persze nem von le egyáltalán a könyv értékéből. A csúcsjelenet, amikor Reivich összeengedi a "két Tannert", jól felvezetett és remekül levezetett történet, talán egy kicsit deus ex (még akkor is, ha utalgatott rá egy-kétszer) a méregmirigy. De a csipet-csapat azonnali kiiktatása tetszett (ezért nem értem, minek kellettek egyáltalán), a párbeszédek is ütöttek, és azt csak reméltem, hogy Amelia az, akinek az elején megismerjük, és nem derül ki róla is valami turpisság a végén. Reivich meg azt kapta, amit megérdemelt. Minek játszik nála nagyobbakkal?
Állítólag a következő rész még jobb, úgyhogy nagy várakozással vagyok felé. Ez így bőven 7/10 volt.