Atréyu medálja

Most, hogy a kisfiam első igazi farsangi jelmezét varrogatom (tavaly is voltunk farsangon, de akkor még csak pár díszt aggattam a rendes ruhájára, amúgy a Szívkirálynő (én) hűséges szív kettes katonája volt), egy csomó saját jelmezem eszembe jutott. Mindegyiket anyu varrta saját kézzel, sosem volt kölcsönzött jelmezem (szerintem ez anno nem is volt divat).
Óvodában még apu befolyásolta a jelmezválasztásomat, és kimerítettem a távoli kultúrák viseletét: alsóban arab hercegnő, középsőben gésa, nagycsoportban indiai hercegnő voltam. Aztán suliban már volt saját beleszólásom is a dologba, és nyomon lehet követni, mik érdekeltek az adott években (nem sorrendben írom, hanem ahogy eszembe jut): voltam sellőlány (amikor a Kis hableány volt a kedvencem), spanyol férfitáncos, egyedül-nem-megy bohóc egy osztálytársammal egy gatyában,
De a valaha legmenőbb jelmezem mind közül az Atréyu-jelmez volt a Végtelen történetből (ekkor épp az a film volt a kedvencem). Anyu varrt nekem menő rojtos felöltőt, és megcsinálta nekem a kígyós medált igaziból! Nem pont úgy nézett ki, mint a filmben, de ugyanúgy két kígyó (az én esetemben egy vörösréz és egy sárgaréz) harapott egymásba, és annyira menőnek éreztem magam a jelmezben, mint kevésszer.
A medál amúgy még mindig megvan:

Furcsa módon sosem akartam tündérke, sima hercegnő, angyalka meg ilyesmi lenni. Később, már felnőttként a felnőtt farsangokon aztán már magamnak készítettem a jelmezeket (ott is volt persze érdekes), aztán meg voltak az élő szerepjátékok, némelyikre egész jól sikerült felöltöznöm, főleg inkább a Vampire témában, de pl. van Arel-szimbólumom is nyakláncként, mivel rengeteget játszottunk élő magust is... de azt mindig is tudtam, hogy ha lesz gyerekem, akkor magam fogom varrni neki a jelmezét, bármit is szeretne felvenni majd.