2016. február 24., szerda

Eő, gí, k

Tündérpocok is újabb hónapon van túl, ezzel az előző hónaphoz képest megmásfélszerezve eddigi életkorát.
Az örömteli eseményt, azazhogy negyedéves lett, azzal ünnepeltük meg, hogy kapott fülbevalót. Neki nem tetszett annyira a művelet, de igazi kiccsaj lett.
Lássuk a száraz tényeket: 6250 gramm volt a tegnapi védőnői mérésen, kaja előtt, illetve 62 centi. Rengeteg ruhát kinőtt már, és mikor elővettem a kisfiam következő méretű ruháit, szomorúan konstatáltam, hogy mind nagyon fiús, elég kevés olyan van, ami nem királykék vagy babakék vagy égkék vagy kisnadrág vagy nagyon vékony nyári cucc. Szerencsére meg vagyok mentve, mert egyrészt kaptam kölcsön, másrészt a szomszédasszony is eladja a kislánya ruháit, így egy lépést se kell tennem, ha pótolni akarok valamit.
Törpehercegnő amúgy most már gyakorlatilag folyamatosan mosolyog, és azóta még könnyebb elolvadni tőle, mint eddig. Fejét simán kitartja 90 fokban (Kistücsök még fel se tudta emelni a fejét ekkor), apa hasán képes átfordulni hátra, amikor úgy van kedve. Cukin gügyög, az alábbi mondandói vannak:

  • eő -> jól érzem magam / itt vagyok
  • gí -> el vagyok anyátlanodva, gyertek ide
  • k -> mi ez az izé?
Legnagyobb tudománya a kézben szöszgyűjtés. Egy nap alatt annyi szöszt képes összegyűjteni a tenyerében, hogy egy hónap alatt megtölthetnék vele egy párnát. Azért nem próbálom ki.
Kezével megfogja az ujjamat, csörgőt nem annyira, a hüvelykujját általában a többi ujj mellé teszi, nem mindig fog majmosan. Viszont hihetetlen ügyesen figyel, és sokáig tud egy dologra koncentrálni. Járókában elvan negyed órát is egyedül. Kedvenc játéka a telefontartóról lógó fülhallgató volt eddig, de most, hogy már tud fogni, nem annyira érdekli.
Ami az evést illeti, most jól vagyunk, amióta ismét ehetek tejtermékeket (egyik napról a másikra oldódott meg a dolog), és most már csak hatszor eszik naponta. Többet van ébren, kiszámíthatóbban alszik.
Az éjszaka pedig úgy van, hogy 9 körül alszik el, 11-kor nindzsaetetem álmában, és 6-ig durmol. Ez nem mindig volt így, de rávezettük, hogy így helyes... Az esti elalvás még nem megy nagyon fényesen, nem tudom, mi a bánata olyankor, mert pont ugyanúgy teszem le, mint délelőtt vagy délután, és akkor meg elalszik csendesen, mint egy kisangyal.
Furcsa belegondolni, hogy amikor Kistücsök ennyi idős volt, akkor már javában dolgoztam távmunkában otthonról, most persze ez elképzelhetetlen. Egyelőre legalábbis. Azt a minimális szabadidőmet, ami van, igyekszem pihenéssel és edzéssel tölteni.
Amikor még terhes voltam, azt mondták nekem, hogy attól, hogy két gyerekem lesz, nem lesz feleannyi szeretetem, és 100%-on fogom szeretni mindkettőt, ne aggódjak. És ez így is van, viszont van egy pár dolog, amit mégis meg kell osztanom közöttük. A legnehezebb a figyelem - hogy mikor melyikükre figyelek oda, és melyikükkel foglalkozom. Általában szegény Pöttömtündér esik ki a pixisből, neki csak billegetem a plüsscicát, aztán megyek vissza játszani a nagytesóhoz. Jó lenne egy klón néha.

2016. február 22., hétfő

Tavaszváró apró

Az alábbi élmények értek mostanában:

  • Láttam hóvirágot és rügyező fákat -> van remény, hogy lesz tavasz! Ami azért jó, mert már nagyon elegem van ebből a télből.
  • A Manner nápolyis csomagomban az egyik nápolyi gyárilag feldöntve volt benne, és ilyet még soha nem láttam ezelőtt -> ami régen tökéletes volt, az most nem az; sic transit...
  • Amikor tegnap beállítottam az ébresztőt (igen, minden nap beállítom, mert mindig máskor kell kelni), és kiírta, hogy 5 óra 56 perc a jelzésig, majdnem elsírtam magam -> ilyen sok órát nem mondott az ébresztőm tavaly november vége óta
  • Kaptam tejproteines pakolást a hajamra -> otthoni wellness, ha máshol még nem lehet (és finom az illata, ellentétben pl a korábbi hajszesszel)
  • Meg tudtam nézni egymás után két negyven perces sorozatepizódot (mondjuk a másodiknál már voltak kihagyások, amikor lecsukódott a szemem) -> hamarosan képes leszek újra filmet nézni!

2016. február 20., szombat

Ubá

Azt gondolná az ember, hogy egy két és fél éves gyereknél egy hónap alatt már nincs olyan nagy fejlődés. Pedig  van. Csak nem olyan egyértelműen látható, mint mondjuk egy babánál, hanem oda kell figyelni.
Eltelt megint egy hónap, és Kistücsöknek rengeteg új tudománya van. Kezdve azzal, hogy már korábban be tudott mászni a szék alá, hogy kivegyen valamit, most viszont már egyrészt ki tudja halászni a lábával, ami sokkal nagyobb koordinációt igényel, másrészt rájött, hogy ha eltolja a széket, nem kell kúszni. :) Egyensúlyér
Farsangi kandúrcica
zéke is fejlődött, most már képes megülni az anyapacin úgy, hogy felegyenesedik.
A zenei "képzéssel" ott tartunk, hogy le tudja játszani a kis zenegépén a Kis karácsony, nagy karácsonyt - nyilván sok tévesztéssel és melléütéssel, de kifejezetten felismerhető. Amúgy énekel is, nagyjából állandóan, csak mint múltkor írtam, viccesen ("De dadádé dádodádő" = Hej Vargáné káposztát főz). Aktuális kedvencei a Hej Vargáné és a Sárga csikó (futottak még: Elvesztettem zsebkendőmet, Télapó itt van).
A fűszerekkel való szagizós játékban is történt előrelépés, egyrészt most már mást is szagizunk, ami a konyhaszekrényben van (hangzott el például ilyen mondat, hogy "Kérsz mazsolát, ráadásul kettőt!"), másrészt mivel annyira kívülről tudja a fűszereket, elkezdtünk fűszerkeverékekkel is ismerkedni. Minap hétvégén fejből megmondta a nagyszülőknek, hogy miből van a "salátafűszer": (egy görögsalátás keverék) oregano, bazsalikom, kakukkfű és menta. És mivel nem volt otthon külön kakukkfű, csak a többi, vettünk neki, hogy megszagizhassa azt is. Aki pedig nem tudná, a "kakukkfű azt mondja, hogy kakukk"!
Amúgy is szívesen segít a konyhában, múltkor mikor édesanyám itt volt nálunk, játszott Picúrral, én meg mosogattam, akkor egyszer csak odaszaladt a konyhába, hogy "Segítesz édesanyának!". Én anyum nem értette, mit akar segíteni a mosogatásban... Mindig odatolja mellém a sámlit, feláll, és kiveszi a tiszta vízből a dolgokat. Na, még nem teszi a szárítóra, csak néha, inkább játszik velük (a habverő a kedvence), de engem nem zavar, és szerintem tök jó, hogy ezt segítségnek érzi, hogy ott van mellettem addig is. Persze nyakig vizes lesz a végére, úgyhogy utána jön az átöltözés.
Viszont már volt olyan, hogy elfelejtettem hagymát hozni az ebédhez, és épp mást csináltam, úgyhogy próbaképp megkértem, menjen be a spájzba, és hozzon egy hagymát - és hozott. Úgyhogy nagyon ügyes kis kukta.
A zuppolással ott tartunk, hogy most már nemcsak random pakolgatjuk a gömböket a tojásdobozban, hanem van összesen nyolc gömb (két-két piros, sárga, kék, zöld), és mindig adok neki feladványt, azaz én az egyik tojásdobozba elhelyezek valamilyen formában négy gömböt, ő pedig nemcsak a gömböket teszi ugyanarra a helyre a másik dobozban, hanem még a színek is stimmelnek. Elkezdtük értelmezni a "tükrösen ugyanott van" fogalmát.
Viszont van egy új kedvenc játékunk: a K betűs. Van egy keresztrejtvény-újság, amit még a születésekor kaptam valamelyik promó csomagban, és már korábban is játszottunk vele (olyan könyvszerűség, amit nem sajnálok, ha elszakad, ideális ilyesmire), először csak megkerestük a fekete négyzeteket, aztán már konkrét oldalakat kerestünk, később betűket... Most ott tartunk, hogy az előre beírt betűkkel szerepjátszunk: A K betű éhes, adjunk neki sajtot (a sajt a kinyitott mondókáskönyvben a képen van) - ilyenkor a K betűvel elballag az ujjával a sajt képéig, és nyammogást imitál. A M betű tud repülni, rárepül Apa orrára. A T betű elmegy meglátogatni a rénszarvast (a párnán). Meg ilyenek. Fél óráig is tudjuk játszani, ami kifejezetten jól jön például, amikor etetem a babucit.
Ami az etetést illeti, gyakran bekapcsolom a gépet, hadd írjon addig betűket. Már korábban is játszottunk a billentyűzettel; azt tanultuk meg elsőként, hogy nincs csapkodás, hanem szépen lenyomjuk egyesével a billentyűket, és akkor nyomkodta is őket, és élvezte, hogy jön sok M meg G.
Később rájött arra, hogy nem az az igazi élvezet, mikor sok betűt ír, hanem ha mindenből egyet. Aztán megtaláltuk a különleges billentyűket (csillag, duplavonal, satöbbi), aztán értelmeztük a "nagy gombot" (space), és így tovább. Olyan billentyűkombinációkat talált legutóbb, amikről én se tudtam (középre rendezés Ctrl+E például). Ebben a hónapban pedig végleg írástudó lett a fiam. Éppen ubbáztunk a nagy ágyon (=középen áll, és egyszer csak lehuppan), amikor felragyogott az arca, átfutott a gépemhez, amelyik még be volt kapcsolva az etetés miatt, és teljesen egyedül leírta azt, hogy "UBÁ".
Még egy fontos dologról nem írtam, ez pedig Kistücsök villamosmérnöki képzése. Úgy kezdődött karácsony környékén, hogy kapott egy sima led lámpát kapcsolóval, elemekkel, amit kapcsolgathatott. Ebből mostanára több különböző lámpa lett, mindegyik elemmel működik, van "elalvós", "színes" és "fénycsóva" is. Sőt, a színes ledes lámpát annyira kedveli, hogy már teljesen megvan az RGB is, mert már bármilyen piros, zöld és kék tárggyal el tudjuk azt játszani, hogy felmutatok valamennyit, és megmondja, hogy a lámpa milyen színnel világítana.

Nagytesóként is egyre ügyesebb. A sok betegeskedés közben például mikor a baba orrát szívtuk, odament, hogy "fogod a kezét". Persze vannak nyűgösebb napok, és sok passzív ellenállással is meg kell harcolni, de összességében véve egyelőre jól vesszük a "dackorszakot". Leginkább a terelés technikája válik be: olyan sok minden érdekli, hogy elfelejti, miért küzdött az előbb, ha valami érdekeset mutatok helyette.

2016. február 17., szerda

Index

Azért nem írok, mert nem akarok nyafogni. Betegeskedünk (még a piciri is), nekem meg szétesik a testem, annyi nyavalyám van.
Viszont tegnap megtankoltam az autómat, és mikor felírtam az adatokat a füzetembe (igen, vezetem, hogy mikor mennyit vettem, hol és mennyiért), akkor láttam, hogy legutóbb 2015. október 28-án tankoltam. Meglepett, de közben tökéletesen ábrázolja a jelenlegi helyzetemet. Remete üzemmódban vagyok, és a fos nyirkos esős idő miatt még sétálni se nagyon tudok kimenni (az időjárásról is csak nyafognék, nagyon elegem van belőle).

De ha már autózás, akkor egy apróság. Emberek, használjátok már az indexet légyszi! Nem azért van, hogy még egy dologra oda kelljen figyelni, hanem fontos és forgalomsegítő, és remélem, ha lesznek automata autók, azokban ez komolyan lesz véve.
Van Pomázon egy körforgalom, amelyik mindig be van állva. Ha mindenki használna indexet, hogy hol fog kimenni, ez a dugó legalább a felére csökkenne.
És akkor még nem is beszéltem arról, hogy indexet nem kitenni sok esetben még balesetveszélyes is.
Úgyhogy légyszi, mire megint elkezdek rendesen vezetni, és nemcsak heti kétszer a bölcsibe meg vissza, addigra mindenki tanulja meg használni... Köszi!

2016. február 7., vasárnap

További kreatívkodás

Amúgy szerdán végre sikerült átadnom az utolsó karácsonyi ajándékokat is, úgyhogy kiegészítés a novemberi kreatívkodáshoz:
Poháralátétek japánimádó barátnőnek

Poháralátétek cukiságimádó barátnőnek

Pompom hóemberkék

Poháralátét sógornőéknek

Díszpárnák wisconsini-magyar párnak

2016. február 2., kedd

Atréyu medálja

Most, hogy a kisfiam első igazi farsangi jelmezét varrogatom (tavaly is voltunk farsangon, de akkor még csak pár díszt aggattam a rendes ruhájára, amúgy a Szívkirálynő (én) hűséges szív kettes katonája volt), egy csomó saját jelmezem eszembe jutott. Mindegyiket anyu varrta saját kézzel, sosem volt kölcsönzött jelmezem (szerintem ez anno nem is volt divat).
Óvodában még apu befolyásolta a jelmezválasztásomat, és kimerítettem a távoli kultúrák viseletét: alsóban arab hercegnő, középsőben gésa, nagycsoportban indiai hercegnő voltam. Aztán suliban már volt saját beleszólásom is a dologba, és nyomon lehet követni, mik érdekeltek az adott években (nem sorrendben írom, hanem ahogy eszembe jut): voltam sellőlány (amikor a Kis hableány volt a kedvencem), spanyol férfitáncos, egyedül-nem-megy bohóc egy osztálytársammal egy gatyában,
De a valaha legmenőbb jelmezem mind közül az Atréyu-jelmez volt a Végtelen történetből (ekkor épp az a film volt a kedvencem). Anyu varrt nekem menő rojtos felöltőt, és megcsinálta nekem a kígyós medált igaziból! Nem pont úgy nézett ki, mint a filmben, de ugyanúgy két kígyó (az én esetemben egy vörösréz és egy sárgaréz) harapott egymásba, és annyira menőnek éreztem magam a jelmezben, mint kevésszer.
A medál amúgy még mindig megvan:
Furcsa módon sosem akartam tündérke, sima hercegnő, angyalka meg ilyesmi lenni. Később, már felnőttként a felnőtt farsangokon aztán már magamnak készítettem a jelmezeket (ott is volt persze érdekes), aztán meg voltak az élő szerepjátékok, némelyikre egész jól sikerült felöltöznöm, főleg inkább a Vampire témában, de pl. van Arel-szimbólumom is nyakláncként, mivel rengeteget játszottunk élő magust is... de azt mindig is tudtam, hogy ha lesz gyerekem, akkor magam fogom varrni neki a jelmezét, bármit is szeretne felvenni majd.