Soulpress Magazin

Eddig is eléggé hittem a dolgok sorsszerűségében (=bizonyos általunk nem látható ok-okozati összefüggések, amelyek befolyásolják az életünket, és esetleg később kiderül, mi miért történt, de nem biztos), de most kaptam egy IPM-et, amely mintegy véletlenül a születésem évének és hónapjának kiadványa.
Amúgy azt sem tudtam, hogy a folyóirat még létezik, sőt. De arra nagyon is jól emlékszem, hogy amikor kicsi voltam, akkor ez az újság volt a menőség csúcsa (komolyan, akkor 32 forint volt, kinek volt rá pénze?), és a szüleim is bőszen olvasták. Szóval a múltba utaztam, és egy olyan kiadványba, amely én vagyok. De tényleg.
Van benne cikk a science fictionről (nem kevesebb mint maga Kuczka Péter tollából):

Meg a D&D-ről (tömlöcök és sárkányok, haha):

Meg a gyereknevelésről, méghozzá hogy vége van, vége kell legyen a szülői engedékenységnek, és most már talán meg kell mondani a gyereknek, ha valami olyat csinál, ami másokat zavar:

Aztán van benne cikk a Balatonról, a csillagászat akkori egyik csúcsgépéről, a svéd oktatási rendszer csődjéről, polipokról (ez mondjuk nem tudom, mennyire érint engem), szóval nagyon furcsa olyan havilapot olvasni, amely a születésemkor jelent meg, és engem érdeklő témákkal van tele... Kétlem, hogy Kuczka minden IPM-be írt volna, vagy minden lap foglalkozott volna a scifivel...

Egy kis érdekesség a végére, két reklám:

Táskarádió, átszámítva valami iszonyú pénz

Ez meg még több

Majority rule

Kicsit későn írom ezt a postot, de a csütörtöki The Orville epizód óta mégis örülök, hogy nézem a sorozatot. Eddig nem bírtam eldönteni, hogy ők el bírták-e dönteni, humorosnak vagy komolynak szánják-e a sorozatot, de a 7. epizódnál rájöttem, hogy ez ilyen hagyma-sorozat: vannak különböző rétegek, ki mit akar belőle hazavinni. A magam részéről az első három rész után nem gondoltam volna, hogy valaha lesz olyan rész, amelyiken akár egy percig is gondolkodni fogok (bár a reality tv-s második epizód már gyanút keltett), de most aztán többször eszembe jutott a hétvégén - és még valószínűleg fog is.
Vicces lehetne amúgy ez a "majority rule" dolog, a nevetséges igazságszolgáltatási rendszerrel meg a csaj hülye válaszaival, de nem az. Mert nagyon csúnya görbe tükör.
Ahogy Isaac summázza: "I believe you are confusing opinion with knowledge."

Egy hónap

Mához egy hónap múlva megyek először újra dolgozni. Egy hónapom van a világmegváltásra... és még a lányom szülinapi ajándékainak elkészítésére, ruhák rendezésére, karácsonyi ajándékok előkészítésére/kigondolására, mindenféle orvoshoz menésre (fog, stb.), esetleg netántán egy novella megírására... Szóval megint sok a terv, kevés a fóka.

Igazi csajszi

23 hónap telt el már azóta is, hogy négy fős lett a család... és mennyire egyértelmű most ez, mintha sose lett volna másképp. Pindúrtündér mindjárt két éves, és elég határozott elképzelése van arról, hogy a világnak hogyan kéne működnie. Ha valami nem úgy történik, akkor ribilliót csap. De ha igen, akkor ő a legkedvesebb és a legcukibb a földön.

Beszédben most már teljesen érthető kívülállóknak is. Annyi van még, hogy nem használ névelőket ("Leveszem nadrágomat"), és nem intonál kérdést ("Látod?" helyett "Látod!"), de amúgy teljes egész mondatokban beszél (pl. "Vigyázz! Futok előre!"), és ráadásul választékosan. Múltkor pl. ez volt a párbeszéd közöttünk:

- Mit csinál a tigris?

- Mindenfélét mond!

Énekel is, megismerhetően. A gyurmacsigának énekli, hogy "csigabiga, gyeje ki", lefekvéskor a János bácsit, de a tesója nyomán megy az "incivinci szpájder" és a "seventy-seventy" is. Személyes kedvencem, amióta az Egy kismalac-ot elénekeltem neki, hogy abból csak egyetlen sort emleget: "Most már megélnek". Amúgy táncolni is szeret, a kezeit emelgeti, mint egy kis balett-táncos, miközben láboszlopait döngeti hozzá, nagyon cuki.

Ami a kedvességet illeti, a bölcsiben egész nap főz a többieknek, általában teát és sütit és/vagy pudingot, itthon ehhez tevődött hozzá, amikor közli, hogy "vásárolok", fog egy szatyrot, és belepakolja a plüss zöldségeket. De az is nagyon cuki, mikor az esti mese közben olvasom, hogy "Jancsinak nincs pénze, úgyhogy el kell adni a tehenet", feláll, és mondja, hogy "hozok pénzt". Meg ha olvasom, hogy a nyuszi fázik, akkor hoz egy ruhazsepit, és betakargatja a könyvet.

Agykapacitása is fejlődött most. Mivel nem mindig érek rá kirakni vele a 30 darabos Micimackós kirakóst, elkezdte egyedül kirakni a 9 darabosakat, eddig legtovább egy repülőssel jutott, azt literally 45 próbálkozás után egyszer tényleg kirakta egyedül.

A színek már nagyjából mind mennek, a rajzolás most kicsit háttérbe szorult, viszont a matricaragasztás az új kedvenc. A motorját felhoztuk, hogy a szobában is motorozhasson, mert egyre kevésbé megyünk ki csak úgy motorozni a hideg őszi estébe... De neki ez így teljesen megfelel. 

Még egy számunkra teljesen meglepő történt a hónapban. Egyik reggel csak úgy megszólalt a szobánkban, hogy "elment". Mondom mi? "Lufi." De milyen lufi? "Thomasos." Ez három hónapja volt, a tesója szülinapja után, amikor a szobánkból elengedtük a Thomasos lufit, mikor már kezdett leereszteni a hélium. Azóta szót sem ejtettünk róla, és egyszer csak emlékezett rá. Teljesen lehidaltunk.

Imád enni (főleg édességet, de minden mást is), jól alszik, érdeklik az állatok, és szeret vásárolni. Igazi csajszi.

Lényecskék és gyógykettes

Szegény Kistücsöknek hétfő óta kötőhártya-gyulladása van. A szemcseppentést nem kifejezetten kedveli, gyakorlatilag ökölbe szorítja a szemét közben. Mellé köhög is, csúnyán. Úgyhogy a héten otthon volt, így ismét alkalmunk nyílt sok kettesben-játékra. Ami mindkettőnknek jól esett.
Sokszor vettük elő a Guess who?-t, gyakorlatilag tévedhetetlenül játszik vele, és már jól is kérdez, jól is válaszol az arc-karakterisztikákra. És nemcsak hajszín, szemszín, hanem mindenféle jellemzőt felismer (bajusz, szakáll, kopasz, kis orra van, stb.) Ebből a legérdekesebb az volt, mikor megunta a játékot magát, és csak nézegette az embereket (kedvence Max és Alfred), aztán kiválogatta a fekete hajúakat, elvitte őket a kanapéra, és közölte:
- Ide csak a fekete hajúak jöhetnek.
Aztán újra elővettük a Bunny Boo-t (írtam már róla, kicsit több mint egy éve kaptuk), és most már a legnagyobb nehézségű feladatokat is meg tudja oldani. Elvileg az eggyel kisebb a neki való, úgyhogy én speciel meglepődtem, főleg, hogy elég rég játszottunk ezzel utoljára. Rengeteget szókeresőztünk, de saját füzetbe rajzolósat, most már elég advanced módon nyomja, talál szavakat, amiket én nem. És újra tudtam vele a gépen "játszani", úgy, hogy a tesója közben nem sertepertél mellettünk, és elkezdtük megbeszélni a központozást (pont van a mondat végén, vagy kérdőjel, stb.). Sajnos olyan régen foglalkoztunk ezzel, hogy most már a gépemen is leginkább számokat irkál, de talán még alkalom a betűkre.
Nem olyan rég amúgy közölte, hogy az egymillió a legnagyobb szám. Tudja, hogy van tízmillió is, de az már valahogy nem tetszik neki, most egyelőre megragadt a hat nullánál. Ez amúgy ugyanaznap volt, mikor közölte, hogy:
- Én mindent tudok.
Én picit mosolyogtam, és már éppen kezdtem mondani, hogy senki se tud mindent, mikor hozzátette:
- De te egy kicsit többet tudsz.

Ja, és továbbra is rengeteget gyurmázunk, továbbra is főleg számokat - bár minap csináltam neki egy kék rózsát, az nagyon tetszett neki, megcsináltatta rózsaszínben is. De nagyon kedves volt, csinált gyógykettest, és elküldte a beteg családtagoknak.

Kaptunk vagy húsz tapadókorongos űrlényt/szörnyet (nálunk simán: lényecskék) a lidl-ös akcióból, abból a szomorú fejű barna Cragy a kedvence, ezzel a szomorúsághoz való vonzódással nem tudok mit kezdeni.

Persze a tesóval is sokat játszott itthon, mert persze a tesó is beteg volt, úgyhogy hiába a szép idő, mi bizony bent kuksoltunk majdnem egész héten... Ha olyanja van, segít neki kirakni a kirakóst, ha meg olyanja, akkor kiveszi a kezéből a babatakarót, és jól eldugja. De a legaranyosabb, amikor magyaráz neki: azt nem úgy kell, hanem úgy.

Amíg nem voltunk betegek, addig kirándultunk rengeteget (itthonról is messzebbre, meg Kétbükkfanyereg, meg a kistóhoz), szedtünk gesztenyét, makkot, őszi leveleket, kreatívkodtunk, amennyit lehet. Azóta sokat játszunk a kis figurákkal, bár a szerepjáték még nem nagyon megy, inkább a narrátor szerepét veszi fel. De már általában nem kell rászólni, hogy az nem játék, ha a gesztenyebaba elmegy messzire, hogy nehogy beszélnie kelljen a gesztenyekutyussal.

Volt egy reggel, amikor valamivel hét után arra ébredtem, hogy Pindúrtündér azt ismételgeti: "Felébredtem", és közben hallottam a Duplo-csörgést, és nem értetem, hogy jött ki a rácsos kiságyból. Aztán kiderült, hogy Kistücsök azon az egy bűvös napon nem jött át hozzánk azonnal, mint ahogy általában szokott, hanem leült, és csendben eljátszott. Hohó, ez már majdnem kánaán!

Ősz

Miután három határidős munkából kettőt megcsináltam (közben jött még egy, de hát piha), ma úgy döntöttem, szerzek egy csomó szép őszi levelet díszítésként. Egy órán át sétáltam a környéken, és azt kell mondanom, a lakhelyünktől literally 6 méterre van a legszebb őszi avar.

Ezzel nem azt mondom, hogy nem kell kirándulni, sőt. De azért menő.

7. kötet

Amúgy azért nagy a csönd, mert dolgozom ezerrel. Még azt is elárulom, min: a 7. Sapkowski-köteten, amely A tó úrnője címet fogja viselni. Beszámoló természetesen majd megjelenés után.