Sokszor vettük elő a Guess who?-t, gyakorlatilag tévedhetetlenül játszik vele, és már jól is kérdez, jól is válaszol az arc-karakterisztikákra. És nemcsak hajszín, szemszín, hanem mindenféle jellemzőt felismer (bajusz, szakáll, kopasz, kis orra van, stb.) Ebből a legérdekesebb az volt, mikor megunta a játékot magát, és csak nézegette az embereket (kedvence Max és Alfred), aztán kiválogatta a fekete hajúakat, elvitte őket a kanapéra, és közölte:
- Ide csak a fekete hajúak jöhetnek.
Aztán újra elővettük a Bunny Boo-t (írtam már róla, kicsit több mint egy éve kaptuk), és most már a legnagyobb nehézségű feladatokat is meg tudja oldani. Elvileg az eggyel kisebb a neki való, úgyhogy én speciel meglepődtem, főleg, hogy elég rég játszottunk ezzel utoljára. Rengeteget szókeresőztünk, de saját füzetbe rajzolósat, most már elég advanced módon nyomja, talál szavakat, amiket én nem. És újra tudtam vele a gépen "játszani", úgy, hogy a tesója közben nem sertepertél mellettünk, és elkezdtük megbeszélni a központozást (pont van a mondat végén, vagy kérdőjel, stb.). Sajnos olyan régen foglalkoztunk ezzel, hogy most már a gépemen is leginkább számokat irkál, de talán még alkalom a betűkre.
Nem olyan rég amúgy közölte, hogy az egymillió a legnagyobb szám. Tudja, hogy van tízmillió is, de az már valahogy nem tetszik neki, most egyelőre megragadt a hat nullánál. Ez amúgy ugyanaznap volt, mikor közölte, hogy:- Én mindent tudok.
Én picit mosolyogtam, és már éppen kezdtem mondani, hogy senki se tud mindent, mikor hozzátette:
- De te egy kicsit többet tudsz.
Ja, és továbbra is rengeteget gyurmázunk, továbbra is főleg számokat - bár minap csináltam neki egy kék rózsát, az nagyon tetszett neki, megcsináltatta rózsaszínben is. De nagyon kedves volt, csinált gyógykettest, és elküldte a beteg családtagoknak.
Kaptunk vagy húsz tapadókorongos űrlényt/szörnyet (nálunk simán: lényecskék) a lidl-ös akcióból, abból a szomorú fejű barna Cragy a kedvence, ezzel a szomorúsághoz való vonzódással nem tudok mit kezdeni.
Persze a tesóval is sokat játszott itthon, mert persze a tesó is beteg volt, úgyhogy hiába a szép idő, mi bizony bent kuksoltunk majdnem egész héten... Ha olyanja van, segít neki kirakni a kirakóst, ha meg olyanja, akkor kiveszi a kezéből a babatakarót, és jól eldugja. De a legaranyosabb, amikor magyaráz neki: azt nem úgy kell, hanem úgy.
Amíg nem voltunk betegek, addig kirándultunk rengeteget (itthonról is messzebbre, meg Kétbükkfanyereg, meg a kistóhoz), szedtünk gesztenyét, makkot, őszi leveleket, kreatívkodtunk, amennyit lehet. Azóta sokat játszunk a kis figurákkal, bár a szerepjáték még nem nagyon megy, inkább a narrátor szerepét veszi fel. De már általában nem kell rászólni, hogy az nem játék, ha a gesztenyebaba elmegy messzire, hogy nehogy beszélnie kelljen a gesztenyekutyussal.
Volt egy reggel, amikor valamivel hét után arra ébredtem, hogy Pindúrtündér azt ismételgeti: "Felébredtem", és közben hallottam a Duplo-csörgést, és nem értetem, hogy jött ki a rácsos kiságyból. Aztán kiderült, hogy Kistücsök azon az egy bűvös napon nem jött át hozzánk azonnal, mint ahogy általában szokott, hanem leült, és csendben eljátszott. Hohó, ez már majdnem kánaán!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése