Video games for beginners

Még mielőtt kiraktam volna a cuccokat

Egész héten tréningen voltam, és majd erről is szeretnék írni, de még előbb a múlt péntek.
Szóval némi szervezési hozzájárulással a cégemnél létrejött egy elsősorban női dolgozóknak szánt nap, amelyen többek között volt színtanácsadás, ékszerkiállítás és workshop, fürdőbomba-készítés, Kiss Balázs Kunó előadása, satöbbi. Ami az én részem volt benne, az két dolog.
Egyrészt arra gondoltunk, hogy legyen olyan téma is, amely sztereotipikusan férfiaknak érdekes/ismert, de talán jó lenne egy ilyen bevezetés / női szemmel ránézés. Mivel senki másnak nem akadt használható ötlete, bedobtam, hogy én szívesen tartok egy előadást a videojátékokról. Miközben nagyban készültem az eseményre (=egyre riadtabban jöttem rá, hogy még mindig nem csináltam semmit, és közeleg a határidő), kiderült, hogy van egy könyv ebben a témában (Nincs kapcsolat - Hová lettek a férfiak?), és mindenki azt kérdezte, hogy majd ezt a könyvet veszem-e alapul, én meg pont az ellenkezőjéről akartam beszélni... hogy mi nők hogyan közelítsünk ehhez a világhoz, és mit tehetünk, hogy értsük vagy akár meg is szeressük a videojátékokat.

Ez meg amikor már kipakoltam

Úgyhogy huszáros vágással úgy döntöttem, demózok. Kértem négy pool gépet az IT-ről (telepítettem rájuk Heroes of Might and Magic 3-at, Rayman: Originst, Hearthstone-t, valamint Darkartát), meg vittem a sajátomat egy Ori and the Blind Forest-tel, és kineveztem az asztalomat "Videojátékok kezdőknek" bemutató asztalnak. Sőt, mi több, csináltam egy kezdőknek szóló cheat sheatet (angolul persze), amit kinyomtattam, hogy el lehessen vinni. Meg vittem pár artbookot, ami megvolt otthon, és pár szoftverdobozt, hogy jól nézzen ki az asztal.
Nem mondhatnám, hogy lerohantak az érdeklődők, de volt két kellemes élményem, egy teljesen kezdővel, és egy lánnyal, akik végigjátszotta a Witcher-játékokat.

A másik, hogy készítettem egy kétszintű gasztro-quizt, cook és chef nehézséggel. Nekem több élvezetet okozott kitalálni az egyes kérdéseket, mint amennyi energiába került valószínűleg kitölteni, de ha valaki szeretné próbára tenni a tudását, akkor szóljon, és küldöm... :)

Nyuszi Gyuszi és Csubakka

Még két hónap van a harmadik születésnapjáig, de amióta miniovis, azóta nem mulaszt el lehetőséget, hogy hangsúlyozza: ő már nagylány. És igazából tényleg az is. Gyönyörűen beszél (egy-két hang persze hiányzik), egész mondatokban, egészen komoly gondolatokkal és szókinccsel. A fantáziája határtalan: folyamatosan mesél, akár az autóban ülünk, akár épp aszfaltkrétával rajzol, akár a lego-emberkékkel játszunk. Múltkor csináltunk az emberkéknek asztalt és székeket, mire kiválasztotta az egyik emberkét, épített neki egy kis főzőlapot három kockából, és közölte:
- Ő a főnök, úgyhogy ő főzi az ebédet.
Máskor meg krikszkrakszot rajzolt az aszfaltra, mire mondtam, hogy szerintem az egy halacska. Ő meg rámnézett, bólintott, és hozzátette:
- A halacskának van fagyija.
Ezt még tetéztük is kicsit azzal, hogy kérdeztem, hogy az uszonyával hogyan fogja meg a fagyit, mire neki a szeme se rebbent, közölte, hogy két uszonnyal összefogja.
Rajzolni amúgy kevésbé szeret, mert látja, hogy nem hasonlít a rajza az enyémre, ugyanakkor ha végre sikerül rávenni, akkor eszméletlen, miket belelát a saját vonalaiba. Egyszer arra próbáltam rávenni, hogy rajzoljon egy napot, mire csinált valamit, és közölte,

hogy az inkább Csubakka.

Humora is fejlődik, biztos a tesójától tanulja, mert a szóviccek neki is tetszenek. Mikor a trambulinon ugrált legutóbb, hívott engem is, hogy menjek ugrálni, így, kedveskedve:
"Ugrácskálj velecském!"

De a hónap slágere a Nyuszi Gyuszi dal, amelynek eredeti szövegét némileg átírva tesójával együtt éneklik (eddig mindig mondtam nekik, hogy ne külön dalt énekeljenek, és próbálják egymást túlharsogni, de eddig az eseményig süket fülekre találtam):
"Ide néz, odanéz, szétrobban."
És nevetnek.

Amúgy nyilván hisztizik, meg felháborodik, ha valami nem úgy történik, ahogy gondolja, meg még egy mese kell akkor is, amikor már megmondtam, hogy ez volt az utolsó, meg megsértődik, ha leszidom, meg elpityeredik, ha a tesója rászól, de ennek a fele színészet, a másik fele manipuláció. És amikor nem vagyok nagyon fáradt egy hosszú nap után, akkor annyira cuki, hogy alig bírom mosolygás nélkül a szigorúan nézést.

Kiszámolja

Szóval öt éves, három hónapos. Elkezdődött az utolsó év ovi. Nem telt el három hét, és kaptam egy mms-t az egyik óvónénitől, amelyen Kistücsök egy épp négy éves ovistársnak puszit ad, és ez hozzá a szöveg: "Óriási fejlődés! Kötődés, stb.!" És rengeteg szmájli. Akkor most már úgy tűnik, minden feltétel adott a jövő évi iskolakezdéshez. Persze mindenki le akar beszélni róla (az óvónéniken és a szűk családon kívül). De szerintem halálra unná magát még egy évig oviban.
A sakkozás továbbra is sláger, bár most volt egy-kétszer, hogy megsértődött, ha nem ő nyert, azért az esetek többségében jól viseli - és közben meg egyre jobban játszik. Ha félig nem figyelek oda, mert máson jár az eszem, akkor simán megver tényleg. Közben poén, hogy pont most értünk el a Mása és a medve mesében a sakkos részig (S3E2), ahol is Mása veri meg folyton a medvét és a tigrist, és ez új kedvenc epizód.

Néha nagyon vehemens tud lenni, és sokszor direkt majomkodik, vagy dobálja a játékokat, amikor tudja, hogy azt nem szeretem, de azért kritikus helyzetben mindig tudja, hol a határ. Amikor az építkezésen megmondtuk neki, hogy középre nem mehet, mert ott veszélyes, és véletlenül beejtette a papucsát, ott állt a beton szélén, és azon tanakodott vagy húsz percig, hogy a szabályok betartásával hogyan szerezhetné meg mégis a papucsát. A kivitelező megkérdezte, hogy "Mindig ilyen nyugodt ez a gyerek?".
Mostanában szerintem elkezdte foglalkoztatni ez a lány-fiú kérdés (nyilván csak ovis szinten). Amikor eddig olvastuk a Kippkopp gyerekei c. mesét, akkor a kipikopik eléggé nemtelenek voltak, de legutóbb rákérdezett, hogy melyik kipikopi lány és melyik fiú. Mondtam neki, hogy mondja meg ő. Kiderült, hogy Bogyó, Virág és Mogyoró lány, Levél és Csigabiga fiú.

Ja, meg elkezdtünk pedálos biciklizni, mert váratlanul kiderült, hogy van. Vettünk sisakot, hogy vonzó legyen a történet, és már egyszer el is mentünk a legkisebb körre a környéken. Elég óvatos, mondhatni, de szerintem lesz ez még jó is. Csak csinálni kell, és a környékünkön eléggé göcsörtös az út.
Az utóbbi hónap kedvenc elfoglaltsága amúgy a szorzótábla-készítés. A 10x10-es már snassz, és az A4-esre nem is igazán fér jól ki, úgyhogy változatos módokon 6x10-es, 8x12-es és ilyesmi készül. Sőt, legutóbb kaptam egy A4-est egy 6x9-essel, aminek a hátuljára ráírta, hogy a tesójának és nekem készítette, a tanuláshoz. Igen, ő tölti ki a számokat. A nagy részét fejből, a többit kiszámolja.

Dö Big Nyúz

Ma vált valósággá - és ezáltal publikussá - az év legnagyobb híre: Leányfalura fogunk költözni.
A folyamat már korábban elkezdődött, ugyanis egy némileg elhanyagolt házat kell hozzá jelentősen felújítani, ami miatt el kellett adnunk a jelenlegi ingatlanunkat, viszont most már minden úgy tűnik, mintha sínen lenne, és egyelőre sehol egy alagút.
A régi helyről december 15-ig kell kiköltöznünk. Az új hely most így áll:

Úgyhogy lehet drukkolni vagy kuncogni, vérmérséklettől függően. Mindenesetre most az "unalmas óráim" csempenézéssel, kályhatervezéssel és ablakméricskéléssel telnek. A közeljövőben lehet, hogy lesz még ez ügyben post.

Lvl120

Az most már teljes bizonysággal kiderült, hogy ha túl sok mindent szervezkedek egyszerre, annak a blog issza meg a levét...
Mert most kéne írni:

• Kisbérről és a Cseszneki várról
• Az Egy Tál Dödölléről
• Arról, hogy állítólag megneveltem a kollégákat
• A csütörtöki kincsvadászatról
• A péntek-szombati team outingról
• Az iskolakezdéssel kapcsolatos gondolataimról
• És arról, hogy life begins @ lvl 120

Ebből ma este az utolsóra van erőm:

Múlt hét

Így szerdán akkor talán megírom, mit csináltam a múlt héten.
A cégnél vendégül láttunk több mint ötven embert olyan neves cégektől, akiknek a termékei biztosan minden háztartásban ott vannak, és akik használják / kiegészítik a mi szoftverünket. Ezt azért tettük, mert
1. évente van ilyen
2. meg akartuk nekik mutatni, hol tartunk
3. kérdéseket akartunk nekik feltenni arról, hogy amit a jövőre képzelünk, tetszik-e nekik

Ebben én kétféle szerepet vállaltam. Egyrészt tartottam egy előadást kolléganőmmel csütörtökön a saját témámban. Az volt a címe, hogy New Possibilities in User Assistance, és igyekeztünk nekik felvonultatni, milyen új lehetőségeink vannak dokumentáció terén, valamint készítettünk egy kérdőívet, amelyen elmondhatták, hogy melyiket tartják fogyaszthatónak, és melyiket nem.
Az előadás jól sikerült, bár a fejemben viccesebbnek gondoltam a mondandómat, még el se mosolyodott senki, de ezt betudtam az időpontnak (az utolsó teljes napon az utolsó előadás - ehhez képest viszont egész értelmesen figyeltek, még kérdeztek is). Csináltunk egy kis játékot is, túró rudi volt a nyeremény, és kb. a tizedik jelentkező tudta megcsinálni - ez nem minket minősít, hanem beigazolja, amit gyanítottunk, hogy a hagyományos szövegalapú dokumentáció érájának leáldozott. Még akkor is, ha fejlesztettek a súgó keresőmotorján.

Másrészt igyekeztem minden képességemet kölcsönadni az esemény idejére, és segíteni a szervezésben, ahol tudtam. Ez többnyire excel-fájlokat, e-mailezést, emberek terelgetését és mosolygást jelentett, némi moderálással (főleg az előadások túlhúzásának megelőzésével) és rengeteg jegyzet készítésével kiegészítve.

Kedden volt egy vacsorameghívás minden vendég részére a Novotel Budapest Danube-ban, ahol is a teremből konkrétan az Országházra láttunk át, úgyhogy elég laza volt, igyekeztem is az alkalomhoz illően viselkedni, úgyhogy csak keveset beszéltem sorozatokról, videojátékokról és a gyerekeimről, cserébe minden ételt végigkóstoltam.

Két történet jut eszembe a múlt hétről (ennél nyilván több, csak azok ipari titkok, hehe). Az egyik, mikor egy francia vendég hölgy megjegyezte, hogy tetszik neki a harisnyám. Önbizalmam szárnyra kapott, hogy ha másom nincs, stílusom ezek szerint van, ha már egy francia nőnek tetszik.

A másik pedig, amikor egyszer elfogyott a kávé, és szomorú szemmel néztek rám. Miközben mentem intézkedni, elkapott az egyik vendég, és közölte, hogy ő tudja, hogy a harmadik emeleten van egy kávégép, amelyikből nagyon finom kávé jön, mert tavaly azt itta, és hogy kísérjem fel. Köpni-nyelni nem tudtam, mire ő már rég a liftet hívta, úgyhogy a legtöbb, amit tehettem, hogy tényleg felkísértem, és csak közben, a liftben jutott alkalmam közölni vele, hogy már rég át van rendezve minden, és sem a kávégép nincs ott, sem nem lehet felmenni a harmadikra. De azért szereztem neki kávét, nehogy elvonási tünetei legyenek.

Jól sikerült.
Elfáradtam.
Szerencse, hogy hétvégén ki tudtam pihenni (erről később).

Hülyeségek

Bekészített szendvicsek a vendégeknek
(és én se felejtek el enni legalább)

Elég jól jellemzi a hetemet, hogy én, aki általában büszke vagyok rá, hogy nem felejtek el semmit (vagy majdnem semmit), legalábbis ami a tennivalókat illeti, tegnap két dolgot felejtettem el az ovikba vinni / megcsinálni, ma szintén elfelejtettem bevinni egy papírt, aztán elindultam a nagy esőben kis balerinacipőben, ami persze tök vizes lett, aztán bevittem a csemetémet az oviba, és rájöttem, hogy az autóban hagytam a szundipajtásait, aztán bent cégnél meg felmentem valamiért az asztalomhoz, és mire felértem, már nem tudtam, miért mentem, és vissza kellett menjek a földszintre, hogy rájöjjek (és utána visszamenni).
Egész héten egy igen komoly rendezvényen vagyok a cégnél, és igyekszem kivenni belőle a részem, amennyire lehet. De ha legközelebb is ovikezdésre szervezzük, akkor legközelebb kihagyom. Az nekem nem vállalható, ha túl sok a dolog, és ezért egyik se megy rendesen.