Bátor, de ragaszkodó

Kistücsök most már nagyon jól megvan az iskolában. A tanárok és tanítók végre elnyerték a bizalmát, olyannyira, hogy most már ki meri mutatni, mennyire ragaszkodó típus. Mindenkit ölelget, legalábbis a felnőtteket. A gyerekektől persze tanulja a sok hülyeséget, ezzel nem lehet mit csinálni. Még egy "bazd meg" is volt, de erről gyorsan lebeszéltem, és szerencsére nem fordult elő többet.
Az egyik tanára, mikor először találkoztam vele, azt mondta, hogy azonnal felismerte, kinek az anyukája vagyok, mert a szemünk annyira hasonlít.
Mesélni mondjuk mostanában nem sokat mesél, úgy kell kihúzni belőle, mi volt. Ráadásul állandóan elhagyja a cuccait, nem figyel oda, mije hol van. Legutóbb egy fél napig kerestük a sapkáját, előtte egy ideig aggódtunk, hogy eltűnt a karórája, most meg azzal jött így szünet előtt, hogy ő tulajdonképpen azt se tudja, hol van a benti pohara, meg hogy is nézett ki, úgyhogy nem iszik bent. Hát mondom, jó, hogy végre kiderül.
Továbbra is nagyon nehéz kivinni sétálni, viszont ha már kint vagyunk, nagyon élvezi. Kéne valami olyan elfoglaltság kintre, amit lehet a kertben csinálni télen, amikor nincs hó. Még nem bírtam kitalálni semmit, úgyhogy marad a sétálás. Most épp a karácsonyi fényekkel lehet kicsábítani, hogy majd azokat jól megnézzük. Ez persze jobban bejött, mikor kétéves volt, most már nem annyira motiváló.

Az utóbbi időben minden eddiginél jobban eljátszanak a tesójával. Minimális az, amikor rá kell szólni, hogy ne bosszantsák egymást, amúgy meg van, hogy egy óráig is elvannak magukban. A legújabb játék a Holdlány-Holdbaba, amit a Pizsihősökből vettek, hogy Pindúrtündér a Holdlány, és neki született egy Holdbabája, akit Kistücsök alakít. És bebújnak a kuckóba a csillagos fényű leddel, és ott sutyorognak. Teszem hozzá, hogy mostanában valamiért becsípődött nekik a halál téma, és a történetükben valaki mindig meghal. Többször kell beszélgetnem velük este elalvás előtt is, hogy a meghalás az nagyon messze van, meg ilyenek. Nem tudom, honnan vették, tudtommal nem halt meg senki a környezetükben.

Most, hogy járunk megint úszni, Kistücsök egyre bátrabb. Amit tavaly nem igazán hittünk, hogy ő a szükségesnél egy másodperccel is tovább legyen a víz alatt, az most megdől: kedvenc időtöltése a búvárkodás, ha épp nincs feladat, és már egész ügyesen átússza a tanmedencét víz alatt tartott fejjel, gyorsúszás-lábtempóval, deszkával. Jövő nyáron már ebből lesz tényleges úszás szerintem.
A korcsolyázáshoz is bátrabb, mint tavaly, persze még csak most kezdtük az idényt, de már nem az életéért küzd a jégen, hanem megpróbál megállni, haladni. Az iskolában nem tudom, mivel gyakorolják a bátorságot, de az biztos, hogy a többiek jó hatással vannak rá, legalábbis ebben a tekintetben. És persze a labdázás mindig: most éppen a minél magasabbra rúgni a labdát, hogy az iskola előtetejére felmenjen, és aztán visszaguruljon. Ebből persze előfordul, hogy fenn marad, plusz nekem kevésbé tetszik, mint a rendes focizás, de majdnem mindegy, ha élvezi. Már mondtam neki, hogy másodiktól akár választhat is egy különórát. Hát kíváncsi leszek.