Levendulamaci

 Így a nyár utolsó napjaira még gyorsan becsúsztattam egy kis kreatívkodást: sok volt a megérett levendulavirág, és ki kellett találni valamit, hogy mit is csináljak belőle, mire Pindúrtündér javasolta, hogy varrjak neki levendula-macit (olyan maci, aminek részben levendula a tölteléke, ezért finom illatú).

Ez lett.

Az eredetit még egy tihanyi esküvőn kaptuk 2015-ben, arról "másoltam". Az persze lila.

Nyaralás, nyuszik

Néha elfelejtjük, hogy Pindúrtündér még mindig csak négy és háromnegyed éves, mert már olyan sokszor olyan okos vagy ügyes vagy érti a világot vagy mindent együtt. Lazán elszámol százig, tíz alatt magabiztosan összead, Monopoly Juniort simán játssza úgy, hogy az 5-2-1 forintosokkal bármilyen számot előállít. 

Emellett felmászik a hinta rúdjára két méter magasba is, kutyaúszásban métereket képes megtenni, teljesen felismerhetően rajzol, és nem fél semmitől (csak éjszaka néha, a farkastól). Bemászik, felmászik, megfogja, megfigyeli, csakazértismegpróbálja. Én biztos nem voltam ilyen bátor kisgyerek, tőlem nem örökölte.

Zemplénben nagyon jól érezte magát, a végén nagyon hosszasan köszönt el Háromhutától. Amikor a Sólyom-bércre mentünk, akkor se azért panaszkodott, mert emelkedni kellett nagyon gyorsan száz métert, hanem arra rágott be, hogy átmentünk a dzsindzsán, és összecsípték a szúnyogok. A legjobban a bobozást élvezte szerintem (Apával, fék nélkül), de azért a várak is tetszettek neki. Sokszor említette, hogy ő akkor várkisasszony, és direkt ruhácskát vett fel aznap reggel, mikor tudta, hogy várat látogatunk majd.

Aztán voltunk barátoknál, akik tartanak sok háziállatot, na, ott volt Pindúrtündér igazán elemében. Etette a nyuszikat, adott almát a tehénkének, megnézte, hogy kell megfejni a kecskéket, szabadidejében meg sétáltatta a kutyust, és kergette a kismacskákat egy simogatással. Valószínűleg nem ússzuk meg, hogy legyen háziállata, amikor elég nagy lesz hozzá. 

Még mindig sokszor mond direkt ellent, csak azért, hogy ne nekem legyen igazam, de úgy érzem, az utóbbi időben ez elég jól csillapodott. Mostanában inkább a cuki énjét használja: segít a főzésben, mosogatásban, elpakolja az asztalát, és sokkal de sokkal kevesebbet hisztizik. Talán az egyetlen, amit fel tudok hozni mostanában, az evés: gondolom, befejezte a nyári nyúlást, és most annyit eszik, mint egy madár. Kivéve az édességet és gyümölcsöt. Abból ugye külön gyomra van, akármennyi belefér.

Középfölde és Vadnyugat

Tegnap befejeztünk egy elég hosszú ideje húzódó, viszont rendkívül élvezetes Journeys in Middle-Earth kampányt. Beravorral voltam, kifejezetten élveztem a karakter jellegét, nem egy nagy harcimarci, de jól lehetett vele felfedezni, illetve tartalékolni extra feladatokra. Nyilván összeszedünk minden tápot, minden cuccunk a lehető legjobban ki volt művelve, és még így is kihívásnak bizonyult az utolsó két jelenet. Aztán, ahogy az már lenni szokott, Legolas lelőtt mindenkit.

Társasjáték-élményeinket tovább növeli a tény, hogy pár napja meguntuk a Monopoly Juniort, és mondtam, hogy játsszunk inkább Az Ezüst-tó kincsével, mert az ugyanaz, csak élvezetesebb (ugyanúgy a szerencsén múlik minden, viszont lehet sokat lépkedni, sok dollárt számolni közben, és néha elrabolják az ember összes pénzét). Úgyhogy elővettük az én harminc éves társasomat, majdnem minden megvan benne, az egyik bábu lába hiányzik csak. Kicsit ütött-kopott, de teljesen vállalható. 

Rögtön úgy kezdtük, hogy az első játékban kiraboltak, és utána annyi pénzt kellett volna fizetnem, hogy még zálogba adással se volt meg, és esküszöm, én gyerekként ezt rongyosra játszottam, de tényleg, és soha az életben nem fordult elő, hogy ennyire legatyásodtam. Még szerencse, hogy ezt nem gyerekként kellett megélnem.

Azóta már játszottunk hármat, a négy és fél éves Pindúrtündérnek azért még hosszú (két kört megyünk most), de azért hősiesen lépked, és az egész százasokkal tud is fizetni. Nyilván motiválja, hogy a háromból kettőt végül megnyert. 

Háziszabályt eddig annyit hoztunk, hogy lefeleztük a kimaradásokat, mert brutálisan sok (pl. az indiánoknál négy kör?!), és pár szerencsekártyánál majd extra jelentőséget tulajdonítunk, például ha valaki vesz egy karabélyt, akkor egyszer tudja már elriasztani a rablókat. 

Ja, és eszméletlen büszke vagyok a fiamra: a legutóbb egész végig vezetett, szinte az utolsó dobással lépett bele a rablókba, és nem csapott patáliát, hanem simán csak odaadta a pénzét. Nyilván látszott rajta a csalódás, de semmi több. <3 Már én éreztem rosszul magam, hogy ilyen xar játékkal játszunk, ahol egy dobással elsőből utolsó lehet. Hát igen... azért eljárt már efölött a játékkoncepció fölött az idő (puszta szerencse minden, vég nélküli körbemenés, szerencsekártyák nagyon szórnak)... Alig várom, hogy megvehessük a Mice and Mystics-et. 

Úszik, rajzol, győz

Megállíthatatlanul zuhanunk bele az őszbe, de azért még így az utolsó hajrában sikerült a bravúr: Kistücsök úszik. Augusztus 17-én pool noodle-lal beúszott a tó közepére, és onnan kiúszott a nudli nélkül, karcsapásokkal, fejet kitartva, teljesen szuperül. Lába gyorsúszásban, keze mellúszásban. Amikor abba kellett hagynunk télen az úszásra járást, azt hittem, ez nem lesz meg idén se, de egyszer csak átbillent. Nagyon büszke vagyok rá. 128 karcsapást számolt, én pedig 3 perc 12 mp-t videóztam (két nappal később, mert az elsőt csak bámultam).

A másik nagy achievement ebben a hónapban, hogy kijárta a Kirby's Adventure-t, és ebben egyáltalán nem segítettünk egyszer sem. Ő győzte le Nightmare-t (körülbelül 25 próbálkozás után, a bolygó nehezebb volt amúgy), és újra kapott egy adagot abból az élményből, hogy kitartással és gyakorlással minden célt elérhet.

A zempléni kirándulást szerintem ő is élvezte, bár mindig azt mondja, hogy az utolsó napi aggteleki séta tetszett neki a legjobban. Boldogkővárán két "kóbor lovag" tartott egy kis kardvívás-bemutatót, és nagyon viccesek voltak, nevetett rajtuk. És pont előtte levő héten vettük meg a Catan Juniort, úgyhogy az egész zempléni nyaraláson azt játszottunk, neki az egyik új kedvence.

A szemfülesség nem a legnagyobb erénye, de ezt eddig is tudtuk. Általában nem veszi észre a dolgokat az orra előtt sem (a pizsamáját például rendszeresen nem találja), úgyhogy most erre megyek rá kicsit, figyelemjátékokat, észrevevésjátékokat próbálok játszani vele, van, ami bejön, van, ami nem (pl. a Brainbox egyáltalán nem találta el). A másik, amiben fejlődnie kell, az odafigyelés a saját cuccaira. Tavaly tényleg rengeteg mindent elhagyott a suliban, és idén már nem szeretném, úgyhogy mindig ő pakol be a táskájába, és megfigyeljük, hány cucca van, és mennyit kell visszahoznia. Mi ilyesmikre gyúrunk.

Közben elkezdtük kitölteni az általam nyár elején készített nyári naplót, ami már önmagában is egy szuper visszaemlékezési lehetőség. Beleragasztottunk belépőket, beírtuk a kedvenc fagyi ízét (citrom), a kedvenc könyvét (Misi Mókus kalandjai), meg még rengeteg minden mást. Ezzel persze kicsit gyakoroltuk az írást is, ami majd kelleni fog szeptemberben.

A két unaloműző elfoglaltsága közül az egyik régi: Mario-s pálya rajzolása a füzetébe, ezt már egészen mesteri szintre emelte, de most kitalált egy újat is, nevezetesen egy társasjátékot. Úgy zajlik, hogy korábban három, majd négy, legújabb verzióban öt korong van, mindegyik kétoldalú. Minden korongnak az egyik oldala továbbenged a másik korongra, míg a másik valamilyen hatást ér el (pont adás, elvonás, szerencsekártya (!), el kell számolni 10-ig, stb.). A végén az utolsó korong pedig a piros felével egy pontot ad Mariónak, míg a zöld felével egy pontot ad Luiginak. És a tábla arra szolgál, hogy regisztráljuk ezeket a pontokat, és a végén kiderüljön, ki nyert kettejük közül. Szerintem nagyon vicces játék, és imádom, hogy ilyen bonyolult dolgot kitalált.

A zongorázási kedv most alábbhagyott, mert túl nehezek lettek a leckék - úgyhogy most éppen arra vettem rá, hogy az eddigi leckéket csináljuk meg még egyszer ismétlésként, kicsit lassan haladunk, de azért nem veszett el a tudás.

Ja, meg beíratkoztunk a könyvtárba. Én nem próbáltam meg rátukmálni semmit (a könyvtáros néni egy ideig próbálkozott, nulla sikerrel), ő pedig odaállt a tudományos ismeretterjesztő könyvek polchoz, és kiemelt belőle egy növényeset és egy zenéről szólót. Végül ezeket kölcsönöztük elsőre:

• Bevezetés a zene világába
• Kis növényhatározó
• Igaz Dóra: Az elveszett távirányító

Jól telt az augusztus, sok izgalommal, játékkal. Ma még az Ezüst-tó kincsét is kipróbáltuk, de az külön post lesz. :)

Nyaralás

Nyaralok.

Nyolc-kilenc órákat alszom naponta. A karikák még nem tűntek el a szemem alól, de már nem akarok minden délután elájulni. Néha alszom délután is, azok a napok a legjobbak. Volt egy tökéletes nap, amikor minden olyan volt, amilyennek lennie kell, és kisimultak a ráncok.

Olvasok, amennyit csak tudok. A Peace Talks felénél tartok, de mióta visszajöttünk a Zemplénből, sajnos lelassultam. Közben olvasom a Stormlight Archive harmadik kötetet, de abból is van még vissza bőven, illetve a MASFITT pályázatán elvállaltam a zsűrizést, azokat a novellákat olvasom még. Amúgy meg lehetne írni belőlük egy szép tudományos tanulmányt azzal kapcsolatban, hogy mi a baj az irodalomoktatással.

Írtam valamennyit, nem annyit, amennyit szerettem volna, de azért valami. Meg közben nem nyertem a GABO pályázaton, immár harmadik évben, úgyhogy kénytelen leszek jövőre ismét megpróbálni, addig meg gyakorolni, gyakorolni. Pedig egészen meg voltam győződve róla, hogy amit idén írtam, az jól sikerült.

Megnéztünk egy szezon Elementary-t ajánlásra visszamenőleg, tényleg kiderült, hogy jó. Elkezdtük az Umbrella Academyt, eddig nekem tetszik, mondjuk szerethető karakter nincs benne, de legalább érdekes a sztori. Belekóstoltunk a Lower Decks-be, még emésztem. A Designated Survivorból hét részig jutottunk, aztán lett érdekesebb.

Kifestettem a kertben a fém dolgokat (hintaállvány, rózsafutó) Hammerite-tal. Még egy visszavan, de az már talán meglesz a hét végéig. A rózsafutó elég pepecselős volt a sok "létrafokkal", a hintaálványt meg a létrán egyensúlyozva kellett, úgyhogy achievementnek tekintem őket.

Megjavítottam egy elszakadt nyugágyat. Bevontam vászonnal egy 90x200-as szivacsot, hogy legyen min aludni az erkélyen. Rendeltem szúnyoghálót a tetőablakunkra, és feltettük, úgyhogy most már ott se jönnek be az állatok. Készítettem ajándékba egy csinos kis fa tálcát. Strandoltam, játszottam Catan Juniort, Uno Flipet és legóztam a gyerekekkel, készítettünk a Sylvanian maciknak széket. 

Egyszer felnéztem a céges leveleimre, egy hete kábé, félidőben, akkor 379 levelem volt, úgyhogy gyorsan becsuktam. Nem akarok visszamenni dolgozni.

Egy hét Zemplénben

Megérkeztünk a Zemplénből. Bocs, ha valakinek nem válaszoltam, amott sem internet, sem térerő nem volt a kis apartmanunk környékén. Középhután laktunk a Panoráma Apartmanok egyikében, Háromhuta középső kis részén, úgy választottuk, hogy kerestünk a Magyarország-térképen olyan települést, amely nagy zöld természetvédelmi terület közepén van. A Zemplén maga is eszméletlen gyönyörű, de ez a hely igazán varázslatos.

Az apartmanunk kétszobás, meglepően jól felszerelt és tágas volt, még olyanok is vártak bennünket, hogy olaj, normális fűszerek, tartalék konyharuha, olívaolaj, satöbbi, amit nem szoktunk meg más apartmanoknál. Állítólag wifi is lesz nemsokára, csak mi voltunk az első vendégek, és még nem készült minden el.

Az egy hét alatt igyekeztünk körbejárni a környék látványosságait, amennyire 7 és 4,5 éves gyerekkel körbe lehet. Várból hármat néztünk meg (Boldogkővára, Regéc, Füzér), mindhárom eltérő jellegű volt, mindhárom más miatt tetszett. A gyerekek a boldogkővárai kóbor lovagok előadását élvezték a legjobban, mi talán a füzéri várat, de Regéc is nagyon tetszett. Az pedig még jobban, hogy folyamatosan azt tapasztaltuk, nemcsak a váraknál, de ott a leginkább, hogy minden épül-szépül, felújítások sorát kerülgettük mindenhol: új utak, épületrészek, stb.

Jártunk Kőkapunál is a pálházi kisvasúttal, de a végállomásig mentünk, Rostallóig, és onnan a Páfrány tanösvényen mentünk vissza egy megállót, és nagyon nem bántuk meg. Egy csodaszép hegygerincen sétáltunk végig, az egyik legszebb élményem a nyaralásról.

A másik, jóval nagyobb sétánk nagyságrendileg 8 km lehetett, Középhutáról fel a Sólyom-bércre, és a Tolcsva-patak mentén vissza Újhutára. Az elején majdnem lepattantunk a szúnyogokról, pedig befújtuk magunkat duplán is, de szerencsére kiértünk egy kevésbé dzsumbujos részhez, ahol már elviselhető volt a helyzet. A Sólyom-bérc a másik kedvencem a nyaralásból, a környéket majdnem teljesen be lehetett látni, még Regéc várát is láttuk a távolban.

Egyedül a Zempléni Kalandpark okozott csalódást, ahova a gyerek-kalandtúra miatt mentünk, de az így főszezonban, július végén be volt zárva valamiért. Mondták, hogy augusztusra kinyitnak. Mondtuk, hogy az nem segít. Mondták, hogy de rajta van a honlapon, hogy zárva van, mi meg mondtuk, hogy nem volt internetünk. Na, de ha már ott voltunk, akkor boboztunk (a pálya nagyszerű, eszméletlen hosszú, nekem már egy kicsit túl izgalmas is volt... akkor kezdtem gyanakodni, amikor több mint négy percig tartott felmenni a tetejére). Illetve libegővel felmentünk a Magas-hegyi kilátóhoz, ami szintén elég jó élmény volt.

Viszont ahhoz képest, hogy igyekeztünk olyan helyet választani, amit tippünk szerint kevés ember választ nyári úticélnak, végül a bobozásra húsz perceket álltunk sorba egy körért, és a váraknál is voltak bőségesen, úgyhogy az nem annyira jött be, hogy majd nem fogunk találkozni az emberekkel itt a koronavírus idején. De azért igyekeztünk vigyázni, amennyire tőlünk tellett, például lemondtunk a sárospataki fürdőzésről is.

Az utolsó ott töltött napon a Megyer-hegyi tengerszemet néztük meg, ami gyönyörű, de így utólag kisgyerekkel nem ajánlanám. Egy régi malomkő-bányában megült a víz, és nem is bonyolult megközelíteni Sárospataktól, de nagyon meredekek a sziklák, és a korláton még én is átférek, ha akarok, úgyhogy néhány szívroham-közeli körbenézés után aztán nem jártuk körbe. Majd visszatérünk.

Hazafelé jövet ha már ott voltunk a közelben, még beugrottunk Aggtelekre, mert a gyerekek még nem látták a cseppkőbarlangot. Ott is sokan voltak, viszont bent maszkot kellett viselni, úgyhogy legalább csak a kezünkre kellett vigyázni közben. A cseppkövek ugyanolyan gyönyörűek, mint tizenpár éve, mikor utoljára láttam őket, a környék viszont jobban kiépített, több faház, szebb játszótér, satöbbi. 

Nagyon jól éreztük magunkat, jól elfáradtunk a sok kirándulásban, rengeteg látnivalóval lettünk gazdagabbak, és még azt mondom, viszonylag biztonságban voltunk közben. Szóval nyerés.