Kiolvastam Az alkimistát, hogy értsem a Coelho-jelenséget, és rendesen arcba volt tolva a mondanivaló, a stílust meg közepesnek találtam, de értem, hogy néha szükséges konkrétan kimondani írásban, mire gondolunk, mert ha csak sejtetünk, akkor félreérthető lesz. A mondanivaló persze tetszett, de Coelho-ból ennyi most elég volt.
Mostanában amúgy sokat gondolkodtam rajta, mi kell ahhoz, hogy valakit 67 nyelvre lefordítsanak és ennyien ismerjék a szövegét. Szerencse, nyilván. Kitartás, mindenképp. Tehetség, persze. Ezenkívül még valami? Az embereknek mindig szükségük van történetekre, persze kérdés, hogy milyen formában. De egymásnak is folyton történeteket mesélünk, magunkba építjük mások történeteit, megérint minket, kicsit mások leszünk tőle. Aztán ugyanazokat a történeteket meséljük más formában, más szereplőkkel, megváltoztatjuk a végét, az elejét, a helyszínt, satöbbi. Sokszor egy jó könyv egyszerű vagy ismert alapsztoriból táplálkozik. Nagyon sok közös van Az alkimistában és A vörös oroszlánban. Nekem jobban tetszett az utóbbi, azt is lefordították angolra, még színdarab is van belőle, nem lett annyira népszerű. Az az egymillió dolláros kérdés, miért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése