A hétvégén Pindúrtündér kicsit rosszul volt, aztán meg elkaptam, és én is betegeskedtem. Már rég volt ilyen, szerencsére nem viselt meg nagyon, meg volt itthon minden gyógyszer, ami kellett (kivéve a gyerek lázcsillapító, mert abból még mindig a 6 hónapos kortól adható volt :D). De azért elment egy nap a lábadozással.
Egyetlen előnye az volt, hogy belehúztam kicsit a papíralapú könyvolvasásba (erre amúgy nem sok time window van), és végre sikerült kiolvasnom jó nagy késéssel az Irha és bőr-t. Mondjuk már hétfőn, ezt a postot azóta írom (ez amúgy jellemző mostanában a napjaimra sajnos, megint összejöttek a dolgok, majd mesélek).
Szóval az Irha és bőr nagyon tetszett. Pár véleményt hallottam olvasás előtt, aminek alapján majdnem nem akartam elolvasni (mert hogy nyomasztó, nehéz, és persze jó is, de kívülről úgy tűnt, mintha ez már-már horror lenne), de aztán nagyon örülök, hogy mégsem tántorítottak el. Annyira nem olyan volt, mint a beszámolók alapján vártam, hogy már maga a meglepetés is vitt a lapokon. Nagyon rég volt olyan papírkönyv-olvasó élményem, hogy falom a sorokat (hangoskönyvben persze többször is volt, hogy minden apró pillanatban tovább akartam hallgatni/olvasni). SPOILER.
A setting nagyon érdekes, egyedi, és mivel in medias res kezdődik, a gettó közepén, azonnal behúz. Kirill és a suták nagyon jó választás a helyzet bemutatására, megtudunk pár dolgot, és már meg is ismerjük Pilart, aki szerintem zseniális karakter: gyerek, de ragadozó, de cuki, mert borz, de az őzeknek ijesztő, és mindig benne van a levegőben a feszültség, de közben meg Kirill és Pilar kapcsolata annyira emberi, annyira hiteles, hogy tanítani kellene az íróiskolában. Azt hittem, végig ez a vonulat lesz a téma, hogy mi a morálisan helyes, hogy Pilar gazdája mennyire elítélhető, de gyorsan bukunk sokkal mélyebbre a kérdésekben, ahogy bejön a harmadik szereplő, Dahl a népszavazással.
Számomra ő a legérdekesebb és egyben a legtragikusabb figura, hiszen rajta látszik legkevésbé, hogy fajzat, és így sehová nem tud tartozni, magánya pedig a regény végére teljessé válik, hiszen ő az utolsó megmaradt az elsőszülöttek közül, és Veronika, az egyetlen, aki közel került hozzá, szintén elhagyja. Az ő kapcsolatuk szála az, amit a legtöbb várakozással, szorongással olvastam, mert működhetett volna, HA August nem az a magányos, sehová nem tartozó, megfelelő érzelmi intelligenciát felvenni esélytelen árvafiú lenne, aki.
Ahogy megy előre a történet, és kibontakozik, hogyan is keletkeztek a fajzatok, és mi zajlik a háttérben, milyen tétekkel, már lehet tudni, hogy nem is a népszavazás lesz a katarzis. Még egy lépéssel mélyebbre megyünk a kisebbségek kezelésénél és a gyűlölet romboló hatásainál, és megérkezünk egészen fundamentális témákhoz, mint a teremtés felelőssége, vagy a gyermeki háládatlanság tragédiája. Pilar utolsó gondolata, a "Még nem", ilyen tekintetben a könyv pozitív lezárása, egyfajta felnövés-történet, ha már a másik két szereplő ugye negatív véget kapott, és így nagyon jó érzéssel tettem le a könyvet. Kirill halála a könyv közepétől elkerülhetetlen volt, de Pilar sorsa a legvégéig bármi lehetett.
Még egy dolgot mindenképp szeretnék megemlíteni, a közbevetett meséket: ezek szintén remekül a megfelelő helyre szerkesztett adalékok, történetek, ugye sztori a sztoriban, hiszen Kirill bejegyzései és a történetet előrevivő apró részletek is egyben, néhány hangulatfestő elemmel, amely elmélyíti a könyvön végigvonuló tükörképet, amit az olvasó mint sapiens kap. Számomra a legszomorúbb a Mese a farkasról és a gyerekekről (282. old), mert az húsbavágó valóság az előítéletekről, fajzatok és fantasy-körítés nélkül.
All in all, köszönöm szépen Moskát Anitának az élményt, és minden elismerésem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése