Hétvégén megnéztem a Tesla musicalt. Tök jó volt, bár az elején egy kicsit megijedtem, hogy rossz lesz. SPOILER.
Nehéz egy ember egész életútját színpadra vinni, de ez itt sikerült, és nem is akárhogy. A rengeteg helyszínt hangulatosan keltették életre ledes kijelzők és pár jellemző tárgy segítségével, és a kinyíló lépcsőt is jól használták. A különböző városok digitális megjelenítése nagyon tetszett, hangulatos volt, mindig hozzáadott a jelenethez. A jelmezek pedig szintén ráerősítettek erre, színvonalas, jól használható, cserélhető ruhadarabok voltak, illettek a megidézett századfordulóhoz, mégis mozgékonyak tudtak maradni a szereplők. Tesla ruhája és kesztyűje jól aládolgozott a karakternek, és nagyon jól csinálták meg az öregedést is az őszülő hajjal, bajusszal.
Az egész legelején megijedtem a teljesen felesleges ágyban babás jelenetnél, hogy jaj, remélem, nem csak ilyen üres, messzenéző pátoszos rettenet lesz, és nekem a narráció sem hiányzott az elejéről, nyugodtan lehetett volna az apa halálának jelenetével kezdeni, de onnantól meredeken felfelé ívelt a történetmesélés, a csúcspont pedig az volt, amikor az öreg Tesla még egyszer Adélról gondolkodik, mintegy megidézi, és nem érnek egymáshoz, hiszen a nő ott sincs, de nagyon megható, ahogy az időskori megbánást ábrázolták.
Pesák Ádám kiválóan hozta a főszerepet, a bal kéz folyamatos hátraszorításával, a kesztyűs ujjak dörzsölgetésével, furcsa fejtartással hitelessé tett egy különc figurát, és Kovács Áron is jól hozta Tony szerepét, az a néhány poén, amellyel oldották az amúgy elég komoly darabot, jókor és jó helyen volt, ügyesen lett megírva.
Érdekesen oldották meg Tesla spirituális gondolatait, nem akarták elerülni, szépen beletették furcsaságait, különcségét, érthetetlenségét, ugyanakkor nem éreztem soknak, épp annyira adagolták, amennyire még nem "untatta" a nézőt. Jó volt a váltóáramos harc ábrázolása is, közérthetően mesélt el egy egyébként elég nehezen érthető jelenséget. Nekem tetszett az orosz-amerikai "tánc" is, a koreográfia itt érte el egyik csúcspontját. Kedvenc jelenetem persze a budapesti fürdő, nagyon vicces és jópofa betét.
A zenét meg kellett hallgatnom még egyszer Spotin, hogy felfogjam, egyrészt mert ahol ültünk, ott pont a háttérzene volt hangosabb, és az éneket néha alig lehetett érteni, másrészt mert nem voltak annyira fülbemászóak a dalok. Ezen gondolkodtam, hogy miért, és persze nem értek hozzá, de azt mindenképp leszögezhetem, hogy nem voltak könnyűek a dalok: széles sávon kellett énekelni, többször félhangokkal. A Volt egy másodperc azért megmaradt, fogom még hallgatni párszor.
Az egész darab vége remek lezárás volt, nyilván kicsit pátoszos, kicsit meghagyta Tesla titokzatosságát, de adott egy olyan mélységet a történetnek, amely kellett az élményhez. Az évszámok visszaszámlálásakor meg az ember elég arcbacsapóan szembesült azzal, hogy mindez nem is volt annyira régen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése