A hercegnő és a tengerimalacok

Pindúrtündér nagyon gondoskodó kis gazdája a tengerimalacainak. Minden reggel és este ő eteti őket, ő vette észre a sebet az egyikük oldalán, és ebben a hónapban új házat is csináltak nekik Apával, mert az előzőt kinőtték. Nagyon menő lett, igazi kis tengerimalac-palota. És ez volt az első pár éjszaka is, amikor nem ő gondoskodott róluk, mivel a Mátrában töltöttünk pár napot. De a minap azzal hozakodott elő, hogy ha ők meghalnak, akkor vegyünk legközelebb egy fiút és egy lányt.

Egyre szembeszökőbb a kézügyessége, nemcsak olyanokban, hogy döbbenetesen részletgazdagok a rajzai, vagy hogy effektíve tud segíteni a fonálemberke megcsinálásában, de pl. abban is, hogy ragaszkodik hozzá, hogy a kiflit ő vágja ketté keresztben, és mikor látjuk, hogy ez megy, akkor hosszában is kettévágja. De varrtunk is kézzel ebben a hónapban, meg rajzoltunk amorf mintákat is kétféle színnel kiszínezve.

Farsangkor Daisy-nek öltözött a Super Mario-ból. Csaltam, mert a ruha alapját vásároltam, de felturbóztam becsülettel a narancssárga anyaggal, virággal, csináltam koronát, fülbevalót, fehér kesztyűt hozzá, úgyhogy elégedett vagyok. Ő is nagyon élvezte, látszott rajta, hogy büszkén és szívesen hordja, és azóta is felveszi néha itthon. Az ovistársainak nyilván fogalmuk nem volt róla, ki ő, csak hogy hercegnő, de ez szerencsére nem zavarta.

A Mátrában neki is a Siroki vár tetszett a legjobban, de szívesen fedezte fel a tájakat, élményeket, és rajzoltunk együtt Magyarország-térképet, ismerkedtünk a vidékekkel, jó volt látni, hogy érti és érdekli, amiről beszélek. Voltunk a Magyar Zene Házában is, de arról majd külön írok egy postot - nagyon élvezte azt is.

Kerülgetem a kását, mert ebben a hónapban volt még egy dolog. Az egyik közeli magániskolába "felvételiztünk", ami viszont sajnos nem sikerült. Most épp várólistán vagyunk, de azért nem adok sok esélyt a dolognak. Hogy mi ment félre vagy mit csináltam rosszul, nem tudom. Elbizakodtam a dolgot: eszembe nem jutott volna, hogy pont őt ne vennék fel. Most már csak az a kérdés, hogy a sors üzenni akar vagy büntetni. Majd kiderül. 

Matekverseny, társasjáték

Elég sűrű volt ez a hónap. Kistücsök megkapta a félévi bizonyítványt - először azt mondta, mindenből ötös lesz, de aztán kiderült, hogy csak az egyik tanár tantárgyai közül, és aztán kiderült, hogy abból sem. Négy tárgyból kapott négyest, nem nagyon estünk össze emiatt, de azért szerintem őt frusztrálja kicsit. Volt ebben a hónapban olyan is, hogy nem volt nála a munkafüzete, mert itthon hagyta, kapott egy feketepontot, ezzel öt lett volna, így kapott volna egy egyest, de a tanárnő levonta az öt pirospontját, és így nem kapott egyest. Ami persze jó így, ésszel tudjuk, de ez is eléggé frusztrálta szegénykémet. Beírta a leckefüzetébe ahhoz a hétfőhöz, hogy "ÍRÁS: :("

A matek viszont szerencsére azóta is megy neki, és szereti is. Ahogy elkezdtünk utánanézni, mi kell ahhoz, hogy esetleg felvegyék egy nyolcosztályos gimnáziumba, láttuk, hogy központi a matekfelvételi. Poénból kinyomtattunk egy felvételi feladatsort, és megcsináltattuk vele (harmadikos ugye). Megcsinálta, csak több mint negyvenöt perc alatt. De megcsinálta az összes feladatot helyesen. Én csak pislogtam.

Matekverseny is volt ebben a hónapban, a MatekÁSZ, sajnos online volt, így ugye senki nem garantálhatja, hogy nem csalnak a gyerekek. Én ott ültem végig Kistücsök mellett, és csak technikai segítséget nyújtottam, hogy hova kattintson, ha kész meg ilyenek. Viszont megcsinálta mind a tizenkét feladatot kb. 38 perc alatt a 60-ból. Kíváncsi vagyok, hány hibátlan lesz összesen (100%?).

Ja, meg amúgy ebben a hónapban fejeztük be a Super Mario Odyssey-t is, Kistücsök leboxolta Bowsert megint, nem elsőre, de kb. ötödikre, nagyon menő volt. Azóta pont akciós volt a MarioKart 8, úgyhogy most azzal nyomulunk. Kevésbé mély időbefektetés, cserébe kompetitív, amitől néha egyikük vagy másikuk elkedvetlenedik.

Volt még egy olyan ebben a hónapban, hogy Kistücsök játszott felnőttekkel Robbanó Cicákat, és állítólag tök felnőttesen viselkedett, azaz nem háborodott fel és nem lett rosszkedvű, ha felrobbant, hanem játszott tovább, és csinálta a trükköket is, a végén pedig még nyert is egyet. Elég jó a társasokban, és jól esett hallanom, hogy megérte sokat beszéljünk a vereség és újrapróbálás témakörében.

A mátrai utazást szerintem élvezte, nagyon érdeklődő volt, azt hittem, az üvegfúvás fog legjobban megmaradni neki, de aztán a Siroki várat mondta, hogy az volt a legjobb. Az utazás alatt rengeteg 70-es, 80-as évekbeli rockzenét hallgattunk, ezek annyira megtetszettek neki, hogy azóta csináltam egy lejátszási listát Spotify-on, hogy mindig meglegyenek. Még mindig a Final Countdown a kedvenc, de már feljöttek a második helyre mások is.

Az utóbbi hónapban egyébként valamiért elengedte magát: kevésbé hallja meg, amit mondok, és akkor se csinálja. Újabban megint kézzel eszik, amit nem igazán értek, és lepattannak róla az intelmeim is. Ha kérdőre vonom, megsértődik. Gyanítom, hogy valami bántja belülről, egyszer át is jött, hogy rosszat álmodott, aztán meg nem volt hajlandó azt sem elmesélni... Na mindegy, remélem, kibukik előbb-utóbb.

Meg még egyvalamit nem tudok, hogy csináljam: mozognia kéne valamit rendszeresen. Az év elején úsztunk, és az tök jó volt, de aztán feljebb mentek megint a számok, abbahagytuk, és az az igazság, hogy minden pénteken már teljesen összeomlik, annyira fáradt, nem is nagyon tudom, hová tehetnénk még be, pedig nem is megy kiemelkedően sok helyre: angolozik heti egyszer és sakkozik heti egyszer. Valószínűleg segítene, ha megtalálnánk, melyik sport tetszene neki, mert a focit mindig ajánlgatom, de nem akar (pedig itthon nagyon szereti, csak gondolom a csapatba nem akar menni), más meg nem nagyon van a környéken úszáson kívül. A kidobó a kedvence a suliban, úgyhogy lehetne valami kosárlabda, de ahhoz még kicsi. Mindegy, még kiderül.

Kudarc

Milyen szerencse, hogy tanítom a growth mindsetet, és tanítom, hogyan kell felülemelkedni a kudarcainkon és tanulni belőle. Milyen szerencse, hogy tudom, mennyire fontos a kitartás, és hogy ne hátráljunk meg, amikor akadályba ütközünk. Így most pontosan tudhatom, mennyire ignorálom ezeket a tanításokat, és legközelebb kézzelfogható élményt mesélhetek az órán, és megérthetem, mikor mások azt mondják, túl nehéz.

Mátrai hétvége

Hétvégén a Mátrába mentünk, mert már régóta ígérgettük a gyerekeknek, hogy megmutatjuk, meg már ránkfért egy kis kimozdulás, egy kis fejszellőzés, meg mert van Kajla útlevelünk, és az jó.

Parádóhután szálltunk meg, nagyon kellemes picike zsákfalu, igazából Parád része, csak bent az erdő közepibe' a Kékestető felé félúton. Tél lévén sajnos pénteken már nem tudtunk nagyon kimozdulni, mert munka után indultunk, de még így is volt két igen tartalmas napunk.

Szombaton Galyatetővel kezdtünk, mert annyira gyönyörűen sütött a nap, hogy eszméletlen messzire el lehetett látni, még akár a saját pilisi csúcsunkat is ki lehetett venni. Utána átrobogtunk a Siroki várhoz, ami azért tetszett nagyon, mert legutóbb tíz éve látogattunk el arra, és akkor még a felsővárat éppen lapátolták kifelé, és nem lehetett megtekinteni, most viszont végigosontunk a barlangokon, és fenn is körbenéztünk kicsit. 

Meg akartuk nézni az Ilona-völgyi vízesést is, de addigra már majdnem beesteledett, és nem vágtunk neki. Majd egyszer tavasszal vagy nyáron. Bár állítólag most meg volt fagyva, és az biztosan egyedi látvány, de nem fért bele a gyerekekkel.

Vasárnap ellátogattunk a parádsasvári Üveghutába, amely remek élmény volt: egészen közelről láthattunk üvegfúvást, élvezetes előadással és humoros anekdotákkal körítve, nagyon tetszett. Utána meglátogattuk a Kékestetőt, mert azért mégiscsak. Bazi hideg volt, mindenünk lefagyott a nulla fokos szélben. De még így is szép volt, és havat is láttunk közelről, yay!

Már meg is beszéltük a hazafelé úton, hogy kell majd egy külön hétvége Egernek és környékének, meg egy másik Szilvásváradnak... csak legyen elég hétvége ebben az évben is.

Már február van?

Jól belevágtunk már a februárba is, és én fejben még mindig január közepén tartok, hogy farsangijelmeztkellvarrni meg télközepevan meg legyenvégrefebruár, aztán tessék. Valahogy mindig jön újabb csinálnivaló, és mostanában azt se várja meg, hogy az előzőt befejezzem, csőstül jönnek ezek. Legutóbb végre vettünk új ágyat, ami szuper, viszont ennek kapcsán három szobát kellene egy picit átrendezni, és ez ugye nem úgy néz ki, hogy egyszer mondjuk van négy óránk egyhuzamban, és megcsinálunk mindent, hanem úgy, hogy mindegyik szoba úszik a cuccban, bútorok középen, fele cucc itt, fele ott, kerülgetni kell és sajnálkozni, hogy még mindig nincs kész.

Aztán meg az asztalomon halmozódnak a gyerekrajzok, amiket már egy ideje nem volt időm kiválogatni, pedig szebbnél szebbek, ki akarom rakni őket a falra, de csak arra van energiám, hogy egy helyre gyűjtöm őket, és megdicsérem, milyen szép. Végül is csak annyit kéne tenni, hogy átválogatom, és a legszebbeket felragasztom a szekrényre. 

A munka azóta se lett kevesebb, sőt ez a negyedév valószínűleg az eddigi legnehezebb lesz, mert azon kívül, hogy van a szokásos sokadolog, még jött egy másik csapat, akikre mi fogunk figyelni, ami izgi is, viszont meló meg felelősség is. Felelősség mondjuk nem kellett több, így is néha eddigeddigeddigvagyok, mert korábban mindent észben tudtam tartani, most meg előfordul, hogy kipottyan valami a listáról. Shame.

De a legjobban amúgy az bosszant, hogy néha eszünkbe jut valami a gyerekekkel, hogy hú, ezt kéne csinálni, de jó lenne, de már fél hét, kezdeni kell az esti ájtatosságokat, úgyhogy majd holnap - aztán persze másnap egyáltalán nem jut rá idő, és most már olyan sok ilyen kis apróság maradt el, hogy már fáj. Nekik talán nem annyira, mert mindig igyekszünk tartalmasan tölteni az időt, csak néha jönnek ilyenek, hogy "De mikor fogunk szappant készíteni, amit megbeszéltünk?" vagy "Arról volt szó, hogy gyöngyözünk", de nekem fáj, mert ezeket persze nem felejtem el, felírom arra a képzeletbeli listára jól, hogy aztán legyen miről szemezgetni, ha majd egyszer már nagyon unatkozunk, haha.