Ismersz? Ismerlek?

A csomagtartóm a csapatépítéshez

Volt csapatépítés még a múlt héten, ami szerintem tök jó volt, és aztán másnap rögtön meg akartam írni, hogy végig azon gondolkodtam hazafelé, vajon ki mennyire mondhatja, hogy ismeri a másikat (aztán persze kicsit sok volt a dolog szokás szerint, úgyhogy leszorult a teendőlistáról). Mármint, hogy egy kolléga ismerheti-e a másik kollégát tényleg. Ha amúgy is barátok, akkor talán, de munkaviszonyban? És egy olyan ismerős, akivel nem találkozunk mondjuk minden héten, az ismer-e valójában minket?

A párunk és a gyerekünk mondjuk tegyük fel, hogy igen. De az unokánk ismerni fog? Nyilván tudni fogja, hogy én vagyok az a néni, aki az apukájának vagy az anyukájának az anyukája, és valószínűleg azt is le fogja vágni, hogy szeretem a struktúrát, és mondjuk jó vagyok magyar nyelvből, vállalható angolból... De tudni fogja, milyen zenéket hallgattam szívesen? Tudni fogja, milyen terveim voltak, amik nem valósultak meg? Hogy melyik sorozatot szerettem a legjobban? Hogy mit csináltam napi szinten a munkámban, miken bosszankodtam, mire voltam büszke? Hogy mit szerettem csinálni a szabadidőmben? Hogy mi volt a véleményem kényes vagy megosztó témákban?

És persze egyáltalán érdekes-e ez. Jó lett volna jobban ismerni a nagymamámat (mindkettőt), de ha lett volna már akkor Facebook, akkor vajon végignéztem volna-e a bejegyzéseket, illetve az valós képet mutatott volna-e. Tök jó lenne olvasni a naplójukat. Én magam egyre ritkábban és egyre megszűrtebb témákról írok ide, tanártüntetésről, ukrán háborúról, fabeszerzésről, a munkám bizalmas részleteiről meg nem. Van ennek a blognak értéke? Létjogosultsága? Nem lenne jobb papíralapon mindent kiírni? 

Nem traktálás folyton azt hinni, hogy érdekes mindez, hogy én érdekes vagyok (még), és próbálni beszélgetni minél több témáról kollégákkal, hogy megismerjenek? 

Állítólag minden embernek kell legyen egy "trusted ten" csoportja azokból az emberekből, akikhez a leginkább kötődik, és akik a leginkább ismerik őt mélységében. Az jó, ha ez minél szélesebb? Vagy éppenséggel pont nem?

Még pár hete amikor soft skill tréninget tartottam, és az volt a téma, hogy kinek milyen példaképe van, illetve ki az, akitől sokat tanult / valamilyen okból felnéz rá vagy követendő példának tekinti, és (szerintem most először életemben) egy távolabbi kolléga, akivel nem is dolgozom együtt napi szinten, engem mondott. Nyilván iszonyúan jól esett, és irultam-pirultam, de az is eszembe jutott, hogy ő például mennyire ismer engem. 

És akkor ebbe a gondolatmenetbe puffant egy hatalmasat a hír, hogy a faluban, ahol lakom, egy anyuka meghalt negyven évesen. Nem ismertem, viszont fiatalabb volt nálam. Feltették egy messengeres csoportba a hírt egy csomó olyan embernek, akik szintén nem ismerték. Annyira furcsa volt, annyira out of place, szinte éteri, megfoghatatlan, hogy azóta sem engedtem el a gondolatot.