Dolgok

Tegnap voltam ugrálni a CyberJump-ban. Ma fáj a nyakam. Tetszik a Wednesday sorozat. Írtam veryofficial blogpostot a kiszállított termékünkről. Vettem menő SW pólót. Szerveztem szülinapi zsúrt, szerintem tök jól sikerült, voltak zsúrjátékok meg minden, csak a torta volt csoffadt (de mentségemre legyen mondva, csináltam finom tortát is, az osztálynak, pénteken). Idén is jelentkeztem az adventi ablakdíszítésre, úgyhogy lesz kifogás szépen feldíszíteni a házat addigra. Már kitettük az adventi zoknikat, úgyhogy holnap megkezdődik a visszaszámolás. Jelentkeztem Secret Santa-nak is, úgyhogy készítek cipősdobozt egy kislánynak. A VB tippelés pont úgy megy, mint négy éve, de most több meccset láttam (és talán fogok is még). Átálltam Spotify-ról YouTube Musicra. Meg ezek.

Hercegnő és bajnok

Hét éves ez a kicsi nagylány, aki egyszerre hercegnő (szeret csinos lenni, rajzolni, kézműveskedni, verset mondani és énekelni, szereti a finom ételeket - főleg az édességet -, és néha engem is meglep, milyen választékosan beszél) és egy kis bajnok (biciklizik, úszik, végigmegy a majomlétrán, felmászik mindenhova, erős és ügyes, kíméletlenül kitartó, és néha megdöbbentően bátor).

Nyilván ehhez az is hozzátartozik, hogy szeret nyerni, és néha eléggé lelombozódik, amikor nem nyer, vagy nem ő a legjobb valamiben - de elég belsőségesen ismerem az ilyesmit, és talán tudok is neki segíteni benne.

Bármikor kapható egy kis kreatívkodásra, mostanában varrogatunk, rajzolni szokott sokat, esetleg gyöngyözni. Várom, mikor tudunk karácsonyra készülni majd. A festegetés most picit háttérbe szorult. 

Eddig is rengetegszer kérdezett jókat és/vagy koránál érettebbet, de mostanában sokat beszélgetünk komoly témákról: születés, halál, mi lesz, ha nagy lesz, miért válnak el az emberek, hogy fogja hívni a kislányát, ilyenek.

Arra, hogy mi lesz, ha nagy lesz, mindig mást mond (szerencsére), de legutóbb azon vacillált, hogy szakács vagy állatorvos, esetleg boltvezető legyen. Aztán látszott, hogy elgondolkozik, keményen dolgoznak a fogaskerekek, majd fél perccel később rámnézett, és azt mondta: 

- De lehet, hogy tanár leszek, hogy legyen még akkor tanár.

Well.

Múltkor Sopronban szénsavas limonádét kapott az étteremben, és ez annyira megtetszett neki, hogy jó két héttel később egyszer csak mondja, hogy nagyon szeretne újra Sopronba menni. Mondom, miért? "Mert ott lehet étterembe menni, és ott adnak bubis innivalót." Így hát elárultam neki, hogy otthon is tudunk bubisat csinálni, és néha kaphat is... 

A suliban szerintem megtalálta a helyét, még nem túl nagy kihívás az anyag, de maga a folyamatos figyelés azért lefárasztja, pénteken délutánra nem szabad programot szervezni. A heti két tánc ehhez persze hozzájárul, de ahogy kívülről látom, tetszik neki, élvezi. Látványosan fejlődik a mozgása, pedig eddig se volt rossz. 

Az egy dolog, hogy én mostanában nosztalgiázom, hogy milyen volt kicsinek, de most már van annyi éves, hogy ő is kezd így mondatokat: "Amikor én még kicsi voltam..."

Bíró voltam

Szóval voltam a hétvégén Toastmasters division contesten, ami kb. azt jelenti, hogy az ország összes klubjának legjobb beszélői (már azok közül, akik vállalkoztak ilyen megmérettetésre) szerepeltek rajta. 

Ez volt az első eset, hogy kiléptem a klubom langymeleg keretei közül, és kitekintettem arra, hogyan működik ez máshol, mások mennyire veszik ezt komolyan, illetve miért szeretik csinálni. Az egész apropója az volt, hogy léptem tavaly három szintet, és mint kiderült, ezért jár egy csinos kitűző (Toastmasters is all about pins). A kitűző személyes átvételéhez kellett eredetileg elmenjek az eseményre, de ha már ott voltam, elfogadtam a felkérést, hogy bíró legyek. Egy a hét bíró közül, akik a beszédeket értékelik.

Négy kategóriában 5-5 beszédet hallhattam (magyar rögtönzött beszéd, magyar humoros beszéd, angol rögtönzött beszéd, angol humoros beszéd), és meg kell mondjam, nagyon színvonalas volt a rendezvény. Nem voltak egyforma minőségűek a beszédek, de összességében kiválóan szórakoztam, és azt gondolom, a bírói feladatomat is felelősséggel és odafigyeléssel láttam el, a végső eredményt egyetlen esetben nem "találtam el" a pontszámaimmal. 

Számomra egyébként sarkalatos és kincset érő példamutatás volt az a dokumentum, amelyet bíróként alá kellett írnom arról, hogy amennyire csak tudok, objektíven fogok értékelni. Mert azt már gyakorlatilag alapnak tekintették benne, hogy nemre, bőrszínre, kinézetre, látható vallási hovatartozásra, stb. nem vagyok tekintettel az értékelésnél, de ilyen apróságokra is felhívták a figyelmem, hogy az első és az utolsó beszédre jobban szoktak emlékezni az emberek, és próbáljak meg ezen felülemelkedni, illetve hogy ha már korábban hallottam beszédet az illetőtől, az se befolyásoljon, nekem a konkrét produkciót kell értékelnem.

Szóval remek volt. A szervezés, a beszédek, a bírónak levés élménye, az, hogy más Toastmasterekkel találkoztam, és rájöttem, milyen messze vagyok én még ettől, és hol is kéne fejlődni. 

Aztán végül megkaptam a kitűzőmet is persze. 

Tíz a századikon

Kistücsök múltkor elújságolta, mikor hazaért, hogy kapott pirospontot nyelvtanból. Amúgy jó nyelvtanból, de a pirospont mégis ritka, úgyhogy megkérdeztem, mire kapta. Kiderült, hogy emlékezett a személyragra, és megmondta. Dagadt a mellemben a büszkeség rettentően. Az egy dolog, hogy jó matekból, de az se baj, ha most minél több jegye ötös lesz félévkor, mert beleszámít majd a pontszámba. Gyúrjuk az agyát rendesen.

Most van több dolog is. Lesz Zrínyi matekverseny holnap, aztán iskolai versmondó verseny pénteken, aztán lesz bolhapiac, amire készülünk. Közben szülinapi ajándékot is kell csinálni, úgyhogy eltelnek hamar a délutánok.

Sopronban a dédunokatesójával nagyon egymásra találtak és egy húron pendültek. Kirándulás közben elkezdtek számolni, hogy 1-2-3-4...10, aztán 20-30-40...100, 200-300-400...1000, satöbbi, és eljutottak googolig. De tényleg. És ezt nekem végig kellett hallgatni.

Amúgy semmi extra, telnek a napok. Játékokat talál ki, folded art surprise-okat rajzol, vasalós gyöngyözünk, tegnap még fociztunk is a kertben. Kanasztázunk sokat, meg elővettük újra az Aranyásókat. Kreatívkodunk, az új kedvenc a wcpapírguriga-állatok.

Thursday

Orrfújás, torokfájás, betegeskedés. Munkahelyre nem bemenés, ezért folyamatosan otthon levés, bezártnak érzés. Hangoskönyv nem olvasás, mert otthon nem időnek levés. Szenvedés, hogy minden nap ugyanolyannak levés. Legalább az Andor és a Primal sorozat jónak levés, legalább most van mit nézés. Wowra újra előfizetés, mert drakhtyr fajt kipróbálni akarás, de a kezdőnapon örökre letöltésbe ragadás és játszani nem tudás, csalódás.

Szülinapra készülés, videóvágás, zsúrjátékok olvasása, ajándékvevés. Versmondó versenyre mindkét gyereket felkészítés. Matekversenyre csak egy gyereket felkészítés. Bolhapiacra apró tárgyak készítés. 

Hétvégére izgalmas programra meghívás, kíváncsinak levés, izgulás. Majd mesélés.

Hízás.

Ömlesztve

Hétvégén Sopronban jártunk. Erről nyilván már hétfőn akartam írni, de ez a hét munka szempontból még rosszabb volt, mint a szabim előtt (ja, mert a múlt héten meg szabin voltam, nagyon kellett már, nem csináltam semmit, az egyetlen dolog, amit fel tudok mutatni, az az, hogy végre rend van az asztalomon). Csutkáig voltam meetingekkel, alig haladok a dolgaimmal. Eddig mindig, ha letettem aznapra a lantot, akkor elégedett voltam, hogy mennyi mindent elvégeztem, de mostanában csak a rossz érzés kerülget, listázom, mi minden nincs még kész, mit kell nem elfelejtenem.

Persze elfelejtek mindig valamit. Hétfőn a gyerekek teáját, kedden már nemtom, szerdán hogy fogkefét és fogkrémet kellett bevinni, ma meg elmosni a shakeremet reggel, és még este is ott bűzölgött, tök gáz. 

Sopron amúgy szép volt, mint mindig, és most a gyerekeknek is meg tudtuk mutatni - valamennyire. Sajnos némileg lelombozva értesültünk róla, hogy az összes múzeumot bezárták a fűtésszezonra, egyedül a Tűztornyot tudtuk megnézni, de kirándultunk egy jó nagyot a Károly-kilátóhoz, és az némileg kompenzált. Előre megnéztem, hogy milyen jó: pont oda vezet az ún. Boszorkány-meseösvény, amelyről mindenki ódákat zeng, és valószínűleg mikor építették, tényleg szuper lehetett, de most nem volt kitöltendő papír az elején, és a pecsétek majdnem mind le voltak törve, a feladatok már csak részben megcsinálhatóak. Mindegy, Pindúrtündér még így is élvezte, az is valami. 

De amúgy én ezt nem értem. Ki az, aki letör egy gyerek-meseösvényen pecsétet? Ki? És miért? Van erre magyarázat, vagy ez csak az élet egyik nagy talánya? Lesújtó, kábé annyira, mint az erdőben eldobott szemét. Csak azt még el tudom képzelni, hogy valaki kiejti a zsebéből. De nem lehet véletlenül letörni egy pecsétet.

Megnéztük a fertődi Esterházy-kastélyt is, az gyönyörű volt. Hihetetlen szépen újítják fel, igényes még a park is. Persze mindig döbbenetes az ilyen mértékű fényűzést látni, de jól meg is szenvedte az épület a huszadik századot. 

Ez a hét meg úgy eltelt, mintha még el se kezdődött volna. Legalább a Cyperpunk-sorozatot sikerült befejezni, nagyon feelinges volt, de azért jövőre nem fogok emlékezni rá. Kicsit nyomaszt ez a novemberi időjárás, úgyhogy állandóan karácsonyi ajándékokat akarok vásárolni, hogy siettessem az időt. Pedig addig még rengeteg dolog lesz (pl. szülinapozás), plusz teendők. De legalább jön a Dragonflight, nagyon szeretném, hogy jó legyen, és ne olyan, mint az előző kieg, mert az xar volt.