Pumpkin és csülök

Idén sikerült kicsit ijesztőbb lámpást készítenem. Meet Bob:

Fear of the Dark

Előző pumpkinunk, Jeff már nincs fenn a világhálón, úgyhogy visszahozom 15 perc hírnévre:

Jeff (2009-2009)

Szerdán pedig J újfent megcsillogtatta gasztronómiai tudását, íme:

Cipóban sült csülök

Nagggyon fincsi volt, a képen már csak kb. a harmada látszik, de az is elfogyott. Utána egy kis pumpkin pound cake-et fogyasztottunk, ehhez Bob adta hátának egy darabját önként, bár kissé kényszeredett mosollyal...

És ha már képekkel jövök, egy kis phun... Jelszavunk a Diversity és a Tolerance:

Négynapos csibe

Na, itt vagyok amúgy, csak új seprű jól seper alapon nem nagyon merek még ugrálni munkaidő közben, otthon pedig sok dolog volt (ezekről később).

Szóval negyedik napja új munkahelyre járok be. Néha még alig hiszem el ezt a változást, de eddig minden oké. Nagyon odafigyelnek rám, időt szánnak arra, hogy elmagyarázzák a dolgokat, nem nekem kell kitalálnom, hogyan szerezzek jogosultságokat, mit olvassak és milyen sorrendben, kihez kell fordulni a kérdéseimmel vagy az igényeimmel, stb. Gépem és belépőkártyám is volt rögtön az első nap reggelén, ami bódottá.

A mindennapok szintjén az alábbi változások történtek:
- nem bal kézzel fogom meg a poharat, hanem jobb (mert most a jobb oldalamon van az asztal nagyobb része)
- egy monitorom van kettő helyett, az viszont egy batár 1920x1200-as felbontású HP
- van vonalas telefonom (bár még nem használtam)
- ülnek a hátam mögött, ezért jobban kell menedzselni az ablakokat (és nem kéne blogot írni...)
- ha egy kicsit felegyenesedek az asztalomtól, akkor kb. negyven emberre rálátok, azaz az ambient hangokat még meg kell szokni
- a női wc-ben van kézbalzsam, ami szuperfinom a bőrömnek

Emellett amit eddig sikerült megtudnom munkaspecifikus különbségként, az az, hogy sokkal nagyobb lesz a felelősségem, többek között azért, mert bármi, amit írok, utána bekerül egy fordítási gépezetbe; összefüggő szövegen kívül felelős leszek a GUI-ért is; sokkal több meetingre kell majd járnom.

Ami menő: a második nap megértettem, miről szól az a programszelet, amihez beosztottak. Ez szerintem egészen különleges, nem részemről, hanem azok részéről, akik rámszánták az időt. Ami részemről menőnek tekinthető (én legalábbis eléggé büszke vagyok rá), hogy az elmúlt egy évben igyekeztem sztenderdeket felállítani kérdéses nyelvi esetekben, és ezek szinte mind az általam elhatározott rend szerint szerepelnek abban a "bibliában", amelyhez ezután kell igazodnom.

Ebéd utáni séta közben pedig ezeket készítettem:

Miss Maa(rple)nji

Ez az első eset, hogy a főszereplőnél sokkal előbb, és az átlagos nézőhöz viszonyítva is talán korábban rájöttem, hogy ki a gyilkos.
Én sose jövök rá ilyesmire, mert mikor filmet (vagy sorozatot) nézek, az annyira magával ránt, hogy nem gondolkodom közben, csak élvezem a világot, amit bemutatnak. Aztán mire észbe kapok, addigra már ki is derült. Így volt ez az összes nyomozós dologgal kapcsolatban, és néha bosszantott is, hogy mások már kitalálták, amire én nem is gondoltam egyáltalán.

Most viszont már majdnem a szezon felétől tudtam, ki a gyilkos. Ez egyrészt furcsa, hogy éppen a Dexternél történt, másrészt tulajdonképpen egyértelmű. Amikor elkezdték adni ezt a sorozatot, és megláttam a főcímet, minden porcikám tiltakozott ellene. Úgy gondoltam, hogy ez egyáltalán nem nekem való, és jobb kimaradnom belőle annak ellenére is, hogy legalább négy forrásból hallottam, mennyire jó.
Azóta a hatodik szezonnál tart a cucc, én erősebb és idősebb vagyok, úgyhogy próbát tettem az első pár résszel. Egyet kellett értenem: ez tényleg egy nagyon jól összerakott sorozat, karakterek, párbeszédek, sztori, környezet, képek, minden rendben van. Az már más kérdés, hogy a tudatalattimat néha kirázza a hideg tőle - de gondolom ez feature, ezért ilyen népszerű.

Mindenesetre itt nyilván nem ragad annyira magával a világ, mert belül sokszor tiltakozom, viszont így van alkalmam gondolkodni rajta. Úgyhogy rájövök, ki a gyilkos. Lehet, hogy így kéne a többivel is, de azért az is jó, amikor az ember bele tud feledkezni valamibe...

Újra itthon

Megvolt az utolsó tanulásnap is tegnap, aztán egy óra kisbusszal Frankfurtba, ott a reptéren minden lehetséges módon megpróbáltak megakadályozni minket abban, hogy időben felszállhassunk a repülőgépre, de végül mégis megérkeztem haza. Azóta pihentem is, aztán elővettem a téli ruháimat, és elraktam a nyáriakat, és rájöttem, hogy augusztus vége óta ez az első szombat, hogy nem kell mennünk sehova. Kivéve a cirkusz esti előadását.

A német út mindent összevetve hasznos és kellemes is volt, hétfőn pedig új izgalmak várnak.

Walldorf-saláta*

Ma kaptam egy kis ízelítőt a rossz előadásból is. Mai oktatóim ketten voltak: a férfi halkan és érdektelenül beszél, folyton a papírját nézi, és elbizonytalanodik, ezt nagyon szofisztikált angolsággal palástolja. Mintha először tartaná ezt a kurzust, pedig állítólag nem. A nő határozott, mosolygós, vidám, hangosan beszél, viszont úgy kapkod, mint egy óvodás: belevág egy témába, eszébe jut róla valami, gyorsan elmondja, de csak félig, mert meg akar mutatni valamit, eddigre elfelejtette az első témát, satöbbi. Ráadásul amit tanulnom kell, azt a gyakorlatban gyorsabban és biztosabban megtanulnám, úgyhogy jó lenne sokkal több feladat. Például azt sem értem pontosan, hogy ha fél ötkor jutunk el oda, hogy megcsináljunk négy rövid feladatot (simán beleférnek fél órába), akkor miért kell azt mondani, hogy persze aki nem akarja megcsinálni a feladatokat, az mehet nyugodtan, az órának egyébként vége. Helló, ő az oktató, neki kell érdekessé tennie a témáját, neki kell azt mondani, hogy végre kipróbálhatjátok, amiről eddig csak beszéltünk, akkor most csináljátok meg ezeket a feladatokat, és megnézzük a végén (ja, amúgy semmiféle ellenőrzés nincs, Mr. Bunkó legnagyobb örömére és szerencséjére). Szóval a pedagógia teljes hiánya mutatkozik meg (ez mondjuk az összes tanfolyamra igaz). Hasznos lenne a tanfolyam-oktatók számára egy pedagógiai kurzus, legalább annyi, amennyit én tanultam az egyetemen... Nem mintha én lennék az évszázad előadója, de javaslataim mindenképp lennének, ráadásul növelnék a hatékonyságot, és így a termelékenységet is, ami meg ugye érdek.
Azt sem értem pontosan, hogy az oktatók miért ott helyben ismerkednek meg bizonyos feature-ökkel, illetve miért ott helyben próbálják kitalálni a példát, amit mutatni akarnak? Mert ez nem működik. Kábé nettó időben két óra ment el azzal, hogy arra vártunk, hogy találjanak egy olyan példát, ami megfelel az aktuális mutatnivalónak. Szerintem erre jobban fel lehetne készülni. Oké, azt értem, hogy nem ez az elsődleges munkájuk, és bizonyára a munkájukban alapos, kiváló emberek, de az oktatás nagyon fontos része egy cég életének.
És szeretném leszögezni, hogy az Életerő messze a legjobb cég betanulás szempontjából, ahol valaha dolgoztam. Csak bosszant, hogy olyan könnyen lehetne fejleszteni méég.

Amúgy Miss Strébert szerintem le fogom ütni holnap. Ma nettó egy óra ment el a hülye kérdéseivel, amelyeknek az volt a lényege, hogy "Itt vagyooook, vegyetek észre, építem a karrieremet, bele akarok szólni mindenbeeeeeee". Konkrétan megkérdőjelezte olyan feature-ök létjogosultságát, amelyekről most hallott először, és csak simán "nem tetszenek neki". Meg azon lamentált mintegy tíz percig (nem túlzok), hogy a "Ready for Language Editing" az túl clumsy megfogalmazás, és lehetne szebben. Grrrrrrr...
Mr. Bunkó ma csak a szokásos formáját hozta, viszont megtudtam róla, hogy orosz. De róla nem ejtek több szót, mert miután lelkesen ecseteltem DG-nek, mennyire nem tartom etikusnak, hogy valaki egy tanfolyam alatt a saját laptopján mással foglalkozik, DG ma három órát facebookozott. Értem én, hogy unatkozott Miss Stréber szenvedései közepette, én is. De kérem, ar-í-esz-pí-í-szí-tí...

Úgyhogy tanfolyam után kicsit kiszellőztettem a fejemet, ennek keretein belül körbesétáltam a falut. Átkapcsoltam turista üzemmódba, úgyhogy most megosztom, mire jutottam.
Walldorf valójában város, kérem szépen. A wiki oldal szerint Németország egyik legjobban virágzó városa. Na, ez látszik rajta. Amellett, hogy totál csöndes, nyugis, az összes német kolléga panaszkodott, hogy a franc se akar itt lakni, valahogy mégis 14 ezer lakosa van, akik mind rendmániásak. Az utcák mindenhol tiszták, rendezettek, és minden kert, amely mellett eljöttem, megépített minicsoda. Minden fűszál úgy áll, ahogy kell. Akár egy négyzetméter kertből is látványosságot csinálnak. Mutatom:

Ha van fű

Ha fű helyett fenyőreszelék

Pálmafa (!)

Emellett képesek voltak, és építettek egy aquaparkot is, de a kerítés mellett csak a csúszdát láttam rendesen. Egy csomó ház tetején láttam napelemet, ami szerintem menő. Próbáltam naplementét fényképezni, de sajnos pont nyugat felé határolja a várost egy komolyabb autóút, és hiába mentem ki a falu szélére, a horizont valahogy nem volt ideális.
A piszkoknak még erdejük is van a falu határában, ha esetleg természetre vágynak, le is fotóztam, de nem lett szép a kép, úgyhogy azt most kihagyom.
A mintegy egy órányi sétálás alatt 1, azaz egy darab olyan kertet találtam, amelyikben dzsungel uralkodott:

De ez is rendezett dzsungel

Viszont találtam egy igazán gazdagember-villát:

Ami semmilyen szempontból nem meglepő, de ennek kapcsán megemlítem azt is, hogy amúgy itt született John Jacob Astor, aki a maga idejében Amerika leggazdagabb embere volt.
Az egyetlen dolog, amit nem tudtam beleilleszteni az egyébként kialakult képbe, az a minden harmadik utcasarkon található cigaretta-automata volt - sokszor simán a kert végében, általában szerencsére használaton kívül. A legegyszerűbb, ha azt képzelem, hogy szentimentális okokból tartják meg őket, és nem rontom el az imidzset azzal, hogy ennyien dohányoznának itt.

Ja, és még valami, amit szintén a wiki oldalról tudtam meg, és vicces, hogy éppen most volt aktuális az életkémben (és nem is meséltem róla, most nézem, amit nem is értek!, csak annyit, hogy hazajöttem), nevezetesen, hogy Walldorf mellett találtak a hallstatti kultúrához tartozó halomsírokat. És mennyire menő, hogy én pont most voltam Hallstattban, és pontosan tudom, miről beszélek... És hogy pont itt is találtak pont ilyen leleteket, az meg regénybe illő.

* Bocsánat, ezt a címet már nagyon el akartam sütni... :) És igen, tudom, hogy egy l-lel van eredetileg.

Kék kisautó

Háhááá, Miss Stréber kérdezett egy butát! Csak ki kellett várni, és visszakapta a pofont a sorstól. Mégis van igazság. Nem értette, hogy miért ugyanaz az error message, ha egy táblázat cellája nincs kitöltve, vagy ha egy bekezdés üres. Nyehehe.

Mr. Bunkó viszont ma még bunkóbb volt, mint tegnap: nem elég, hogy folyton gépelt, és csak fél füllel követte az előadást, utána képes volt kérdezni is, mintha fenn akarná tartani annak látszatát, hogy jelen van az órán. De sikerült olyat kérdeznie, amit az oktató 5 perccel azelőtt mondott el részletesen. Aw. Ráadásul délután 2 és 3 között jót szundikált az első sorban. Egy picit eljátszottam a gondolattal, hogy felrúgom, de végül csak "véletlenül" hozzákoccantottam az órámat az asztalhoz. Nem mintha nagyon zavarta volna, de legalább felébredt egy kicsit.

Amúgy jobban vagyok, de a zsepik fogynak. Sajnos megérkezett a beígért rossz idő, úgyhogy ma már visszafelé a campusból a hotelba nem sétáltunk (~fél óra), mint eddig, hanem igénybe vettük a hotel és a campus közt reggel és délután kérésre közlekedő shuttle-t. Reggel egy fickó vezette, délután viszont egy aranyos lány, aki kb. 16 évesnek néz ki, és sose néztem volna ki belőle, hogy egy kisbuszt fog kormányozni. Mondjuk az is vicces volt, hogy megálláskor nem húzta be eléggé a kéziféket, és az első kiszálló még mozgó talajra ugrott...

Mindenesetre megérkeztem a hotelbe. Éppen átalakítják a bárt, úgyhogy fúrtak-faragtak már reggel (szerencsére már ébren voltam), estére viszont teljesen szétszedték az egész helyiséget, és a lobbi egy részét is. Kompenzálásként felajánlottak egy ingyen italt és ingyen salátabárt mindenkinek. Az all-you-can-eat salátabár egyébként 6 ajró, és elég menő, úgyhogy nem hezitáltam, ma is ezt iktattam be vacsoraként (a választékot ld. balra). 

Amúgy ma befejeztem a második training course-omat (ez ugye két napos volt), kaptam szép bizonyítványt, mint hétfőn (amit elfelejtettem megemlíteni). A két oktató úgy gondolta, hogy az anyag átismétlésére a legjobb módszer, ha társasozunk, ezért csináltak három szép laminált pályát, három csapatra osztották a diákokat, mindenki kapott egy műanyag kisautót, aztán dobni kellett kockával, és amelyik mezőre léptél, azon meg kellett válaszolni egy kérdést. 

Az egész nagyon cukin volt megcsinálva, látszott rajta az igyekezet, amit maximálisan tisztelek is, de azért az is látszik, hogy sose csináltak még ilyet. :) 

A győztes kapott egy minicsokit, ami ugyan nem volt túl nagy nyeremény tekintve, hogy a két nap alatt folyamatosan teletömtek minket minicsokival (Mars, Snickers, Twix és tsai), viszont az eszmei győzelem ugye...

Én a kék autóval voltam.

Igen, egy db. mezőt haladtam előre. Nem kell beszólni. Nem azért, mert nem tudtam az anyagot, hanem mert csak egyszer került rám a sor, mire valaki más nagy mákkal (joker dobásokkal) megnyerte, becsszó.

DG egyébként itthagyott, elment egy barátjával Heidelbergbe ketten, úgyhogy neki is toll a fülébe. 

De-mentorok és társaik

Persze megfáztam. Pontosabban azt hiszem, még otthonról hoztam, csak most jött ki, úgyhogy most az ágyat nyomom ahelyett, hogy mennék felfedezni a környéket... Pedig terveztem Heidelberg-túrát is, de így lehet, hogy ki kell maradnia. :(
Mindenesetre bementem a helyi boltba (eddig ezt az egyet találtuk, mást nem), ami egy Aldi, zsepit venni, mert elhasználtam az összeset, ami nálam volt. Az Aldiban a legkisebb zsepi-kiszerelés a következő:

Nos, legalább tuti elég lesz...

Viszont tegnap nem meséltem magáról a tréningről, az oktatómról meg egyéb emberekről. A tegnapi okítás "Terminology and Glossary" címet viselt, a mai pedig egy speckó Életerős toolról szólt, amelyben tároljuk a dokumentumokat. A tegnapi előadást egy eredetileg amerikai, de húsz éve Németországban élő fickó tartotta, aki nagyon sokat vicceskedett, többnyire fárasztó poénokkal. De néha azért elsütött egy pár gyöngyszemet, ami tényleg szellemes volt, például mikor a szerinte legnehezebb részhez ért az anyagban, azt mondta:
"From now on I am not your mentor, I am your dementor."
És mikor mindenki hallgatott, hozzátette csak úgy saját magának:
"Expecto patronum!"

Rengeteg utalást tett kulturális dolgokra, nem tudom, hogy csak én értettem-e, vagy csak nekem tetszett, de a többiek nem adták ennek jelét. Például van egy olyan rövidítés, hogy PIL (product information lifecycle, remélem ezért nem harapja le a fejemet senki), és itt elsütötte, hogy:
"But it doesn't matter if you take the red PIL or the blue one..."

Aztán a személyes kedvenc, mikor arról beszéltünk, hogy a trademark neveket és ilyesmit nem kéne lefordítani, példaként azt említette, hogy:
"Apfel would sound weird..."

Szóval elvoltunk.
A tantársak közül mindenképp kiemelném Miss Strébert, aki amúgy nálam idősebb szőke brit csaj, és aki mindenbe beleszól, mindent jól - és jobban - tud, és persze tapasztalata is van az arcához. Első pillanattól unszimpatikus volt, de akkor lopta be magát igazán az avoid listámra, amikor "bug in the box"-ot játszottunk. Ennek lényege, hogy mindenki elképzel egy bogarat egy dobozban, és aztán leírja. A tanár pont engem kérdezett meg, milyen bogárra gondoltam, mondom: ladybug.
Erre Miss Stréber közli, hogy nálunk "ladybird"-nek hívják. Én meg süllyedtem el, hogy milyen béna vagyok, egyszerűbb lett volna azt mondani, hogy nem gondoltam semmire, mit teperek, most meg égek mint az olajkút. Erre kiderült, hogy tulajdonképpen helyesen mondtam, mert a ladybird inkább már UK. Mi viszont amerikai angolt használunk, úgyhogy toll a fülébe.

A másik "kedvencem" egy mai tantárs... Fél óra késéssel esett be. Már nem volt szabad gép, úgyhogy csak valaki mellé tudott leülni. Természetesen mellém ült. Mondom szuper, én leszek az egyetlen, akinek meg kell osztania az oktatáshoz használt gépet. De nem: a srác kicsapta a laptopját, bedugta, bejelentkezett, és onnantól csak csökkentett üzemmódban figyelt az órára: facebookozott, gmailezett, néha láttam kékebb toolokat is, és mikor véletlenül valami feladatot kellett csinálni, megoldotta a saját laptopján - úgy-ahogy. Aminek tulajdonképpen örülnöm kellett volna, csakhogy az egész oktatás közben ott klimpírozott mellettem, ami borzasztóan bosszantott.

De vannak aranyos társak is. Pl. találkoztam egy szerb sráccal, aki tudott pár szót magyarul. Tudománya hamar kimerült persze, de legalább jót beszélgettünk ennek apropóján. Plusz vannak kínaiak is, ők is tök arik. Szegények meg sem próbálták az igazi nevüket mondani bemutatkozáskor, hanem rögtön úgy mondták, hogy "My international name is Jack"...

A mai óra (ööö, szóval nyolc óra, mert hogy egész nap egy course van) még lassabb volt, mint a tegnapi, ráadásul egy részét már tudtam is, mert mint kiderült, az elmúlt egy évben nagyjából ugyanazt a toolt használtam xml alapú szövegek szerkesztésére... Ami phun, mert így egy kicsit vakíthattam is a feladatok megoldásakor.
Tegnap bátortalanabb voltam még, mikor megmondta az oktató, hogy hozzunk létre egy term-öt, és definiáljuk: a "real-time strategy game"-et választottam.
Ma már jobban elengedtem a fantáziámat, és a doksi létrehozásakor a "Role-Playing Games" témát választottam, és erről csináltam szép bulletlisteket, táblázatokat, képbeszúrást, processeket meg ilyesmit. Szerintem elég vicces lett, remélem, megnézik majd.

Ja, és a végére egy-két beígért fotó a campusról (az egész nem fért bele, úgyhogy csak egy kis látványpélda):

Összesen 27 épület van

Schulungszentrum oldalról

Megfáradt diákok kávézója

Most pedig asszem alszom egyet, addig sem kell fújnom az orromat...

Első nap az iskolában

Amikor az ember külföldre utazik, akkor mindig rengeteg élmény éri, amelyekről oldalakat képes írni... aztán otthon meg mindenféle sorozatokkal meg filmekkel meg játékokkal kell untatnia szerencsétlen olvasóit...
Szerencsére most az élménydús rész van, úgyhogy egyáltalán nem kell gondolkodnom azon, miről írjak.

Walldorf nagyon rendezett, nagyon szép kis település. Fene se tudja, hogy város-e vagy falu, mert méretileg talán elég lenne egy kisvárosnak, de ugye a neve falut jelent, úgyhogy inkább annál maradok. Ma sajnos este 6-kor ért véget az oktatásom, úgyhogy gyakorlatilag besötétedett, mire elindultunk DG-vel a központba felfedezni, de holnap igyekszem majd jobb képeket készíteni.
Valószínűleg annak köszönhető, hogy október van, de a falu eléggé kihalt, este senki nem kószál az utcán, és az objektumokban is kevés embert láttunk. Viszont találtunk egy templomot, amelyről azt gyanítjuk, hogy konkrétan most építhették, annyira újnak néz ki. Vagy nagyon ügyesen újították fel. Bent még nem jártam, talán holnap.

A zentrumban találtunk mindenféle kajáldát is, de német pénztárcákhoz szabták, úgyhogy egyelőre maradtunk a saját hotelünknél. Viszont láttunk néhány annyira szép és rendezett házat, hogy az már túlzás volt: a kert minden négyzetcentimétere rendben volt tartva, sövény és fű frissen vágva, virágok, satöbbi... Az egyik épület jobban tetszett, az a reneszánsz skanzenre emlékeztetett egy kicsit (jobbra). Ami nyilván sokkal későbbi, csak talán a rendezettség meg a gerendák...

A reggel kicsit korán volt, de ezt gyorsan feledtette a reggeli. Szokásos német terülj-terülj-asztalkám, ami ugye szuper, ami említésre méltó, az a környezet. Simán beillene étteremnek is a hotel kajáldája, falifestmény (balra), vastag szalvéta, terítő, minden, ami dukál. Jó, azt én értem, hogy a vendégek 90%-a az Életerőhöz megy, azt meg konkrétan tudom, hogy meglehetősen durva ára van itt egy szobának, de attól még tetszhet, nem?
Két fickó például, akikkel összehaverkodtunk, Vancouverből és Montrealból jött át kb. másfél nap alatt, meetingekre és trainingekre. Voltak olyan kedvesek, és bevittek minket a campusba autóval, mert ugyan a hoteltől megy különjárat minden reggel oda, de nekünk az most túl későn lett volna.

És akkor az Életerő.
Sosem dolgoztam még multinál, úgyhogy egyelőre még le vagyok nyűgözve. Tudom-tudom, ez meg fog változni, nem baj. Most azért élvezem a professzionalizmust, amellyel körülvesznek. Nem olyasmire gondolok,  hogy nem tudtam belépőkártyát kapni, mert senki nem mondta meg, hogy kell hozzá valakinek az aláírása, mert ez szerintem belefér, főleg mikor ennyi ember jön ide. De az a hatalmas mappa, amit kaptam benne a teljes oktatási anyaggal (nem tudom, hogy fogom hazavinni a repülőn), az egész előadás, maguk a termek, az egész Schulungszentrum, a Braille-írás a wc kilincse fölött, a tisztaság és rendezettség, az menő. Szegény megfáradt diákok ingyen vehetnek vizet, kávét és teát minden emeleten az automatából, és még a cukorzacsi is céglogós. Ebédre tormaszószos marhaszeletet ettem, szintén tök ingyen, kaptam ebédjegyet. Sokba kerül a fejembe ültetni a tudást, de igyekszem megfelelni az elvárásoknak - a mai előadás szerencsére nem volt túl nehéz.
Amúgy tisztára úgy érzem magam, mint húszévesen az egyetemen, csak ott nem magyaráztak ennyire szájbarágósan és érhetően, és nem kaptam ingyen ebédet.

Asszem mára ennyi. Holnap majd próbálok készíteni pár fényképet a campusról, mert fun. Főleg kicsit messzebbről, amit visszafelé sétálás közben jól megfigyeltünk. Csak ne essen az eső.

Dojcslánd

Megérkeztem Walldorfba.
Sötétben jöttem és sötétben megyek majd el, mint a tolvajok. Mintha ellopnám a tudást, pedig adják. Amúgy sokkal jobban izgulok, mint amennyire mutatom...

Ötkor indultunk otthonról a reptérre, negyed tizenkettőkor foglaltam el a hotelszobámat (ami amúgy elég menő, van plazmatévém és dvd lejátszóm, ez utóbbihoz a filmeket a recepción kölcsönözhetem minden mennyiségben). A gugli szerint autóval 8 óra 48 perc lett volna az út. Hát, repülővel se volt sokkal kevesebb, bár tény, hogy a levegőben csak másfél órát töltöttem. De a terminálban várakozást nem szeretem, mint ahogy a csomagomra várást sem megérkezéskor...
Mindenesetre most minden flottul ment. Sosem utaztam még Lufthansával, úgyhogy ezen is túl vagyok. Mellettem a tippre valami skandináv fickó (nagyonszőke haj, vörösesfehér bőr, vastag láncok, tetoválások) igen gyakorlottnak tűnt. Feltette a kézipoggyászát a megfelelő helyre, leült, és egy perc múlva már nyitott szájjal aludt, még a felszállást sem várta meg. A felesége viszont annál kevésbé tűnt gyakorlottnak: mikor fájni kezdett a füle, befogta.

A reptérről egy óra volt még a transzferbusszal a megfelelő faluba az út, közben elmentünk például a SAP jéghoki-aréna mellett is, ami elég impresszív látványt nyújtott. Útitársam, DG nagyon aranyos, szerencsére beszélgetni is szeret, úgyhogy csak akkor ültünk csendben, mikor már mindketten elfáradtunk az utazástól.

Holnap korán lesz a kelés, mert mint kiderült, a mi oktatásunk korábban kezdődik, mint a többieké, és olyankor még nem megy busz a komplexumba. De sebaj, megoldjuk. Ha mást nem, odagyalogolunk.

Stay tuned, holnap is mesélek.

Farewell from Semcon

He has a good home now

/hugs guys

Lock'n'Roll

Azért nem lenne jó, ha lenne okostelefonom, mert akkor függő lennék. Már a mostani telefonomon is van pár olyan játék, amivel szívesen szórakoztatom magam, amikor nincs más dolgom, de úgy teljesen hajaj lenne. Tipikusan a logikai jellegű játékokat szeretem inkább, pl. Mind Games van nálam, de egy hete futólag megismerkedtem a Lock'n Roll-lal, és azóta nem bírom kiverni a fejemből. Androidra kötelező...

A játék alapjában véve elég egyszerű. Van egy 4x4-es pályád, kapsz egyszerre 4 kockát, amelyek 4 féle szín és 4 féle szám kombinációjából lehetnek. Ha betetted őket a pályára, és rányomsz a "ROLL" gombra, akkor a pályán lockolódnak a kockák, és kapsz négy újat.

A cél az, hogy kirakj olyan négyeseket, amelyek eltűnnek. Ezek:

Azaz 1) azonos szám, azonos szín, 2) azonos színű sor, 3) négy különböző szín, azonos szám, 4) négy különböző színből álló sor.
Számítanak a sorok, oszlopok, átlók, a sarkok, valamint minden kétszer kettes négyzet.

Ha elég pontot gyűjtöttél, kapsz jokert, amit bárhová fel lehet tenni a pályán, és mindenhol a legjobban odaillő kockának számít. És ez az egész addig megy, amíg be nem telik a pálya úgy, hogy nem tűnik el semmi.

A legnagyobb baj az, hogy ez a játék van online is... Akaratom acélos, akaratom acélos...

TH - Eredet: 5/10 pont

Szóval Trónok harca - Eredet. Ha már megígértem.
Úgy szeretnék már újra rajongani egy játékért!
Általában se nem hoz lázba, se nem bosszant, ha egy középszerű új játék megjelenik. Legfeljebb nem játszom vele. Viszont vannak azok az esetek, amikor igenis morcos vagyok, mert a lehetőség ott volt, és idő/pénz/kreativitás hiánya miatt nem lett semmi.

A tűz és jég dala ciklus ráadásul még egyik kedvenc is, úgyhogy plusz morcogás, ha erre a világra csinálnak olyat, ami nem elég jó ennek a nagyszerű könyvsorozatnak.

Félreértés ne essék, a játékban vannak jó ötletek, sőt, amikor még csak a szövegeket láttam, egészen belelkesedtem, hogy feldolgoz múltbeli eseményeket, megvannak a Házak, stb. De ezzel ki is fúj a feeling. Amikor először elindítottam a Trónok harca - Eredetet, olyan érzésem volt, hogy a fejlesztők éppen fejlesztettek egy RTS-t, amikor a főnökeik megvették az AGOT licencet, és gyorsan átrajzolták a grafikát.

A kinézet elég szegényes, de ezen még túljutnék, viszont semmi köze a Martin által megálmodott Westeroshoz. Engem speciel az is borzasztóan zavart, hogy van a sík tér utakkal, és itt-ott kis várak meg városok, mintha az Alföldön lennénk. Persze egy RTS-től nem lehet elvárni, hogy méretarányos és hiperszuper legyen a grafika, de azért ennél lehetett volna jobb szerintem.
Például ez itt King's Landing:

Becsszó tényleg nem azt vártam, hogy olyan legyen, mint a sorozatban, de azért az is CGI...

Aztán a Fal. Az világos, hogy nem lehet túl nagy, mert akkor túl sokáig tart, mire odaérnek az egységek, lehet, hogy nem így csináltam volna meg (valahogy nem érzem a majdnem 500 kilométert):

Szóval ettől a festménytől elég messze esett:

Jó, nem a kinézet a lényeg, hanem a belbecs. Elkezdtem Nymeria partraszállását, de ott egy kicsit abba kellett hagynom, amikor elküldött, hogy a kémemmel vizsgáljam meg az egyik városom hovatartozását...
Szóval maga a mechanizmus lehet, hogy teljesen működik a világ jelenében, de a múltbeli eseményeknél egy picit igazítani kellett volna.

De nem én vagyok az egyetlen, aki ezt mondja, idézek egy kritikából: "Genesis treats its subject matter with about as much reverence as Martin himself treats fan fiction." Jah.
Többi vélemény például itt.

Amúgy az egyik legnagyobb gáz szerintem az volt a játék megjelenésekor, hogy a városok csak random települések, egyiknek sincs neve, tehát még ezzel sem tudja az egyszeri játékos hozzákötni a könyves élményéhez. Ezt állítólag változtatni fogják, úgyhogy nemsokára kapok még pár fordítanivaló helységnevet... De ez nem menti meg a cuccot, legalábbis nálam.
Egy próbát persze lehet, hogy megér, van benne multi is... Én szigorú vagyok a téma nem megfelelő kezelése miatt.

Várótermi élmények + dagadt máj

Az ember felhívja a szakrendelést, ahová beutalták. Kér időpontot. Két hónappal későbbre adnak neki. Szépen beírja a naptárjába, nehogy elfelejtse két hónappal később. Nem felejti el. Elmegy a rendelésre a megadott időpont előtt negyed órával, hogy biztosan ott legyen időben. Megérkezik a váróterem fehér falai közé, ahol van vagy negyven szék, de csak 1-2 üres. Az ember bátortalanul leül az egyik üres székre, és azzal nyugtatja magát, hogy ugyan, a többiek biztos egy másik rendelésre jöttek, egy másik ajtónál várnak.
De nem.
Elérkezik a megadott időpont, eltelik negyed óra. Az emberek sorra mennek be azon az ajtón, amelyiken nekünk is kell, és szép lassan belenyugszunk abba, hogy mindenki oda vár, és tényleg legalább egy óra a csúszás.
Ja, azt elfelejtettem mondani, hogy mindez természetesen munkaidőben, hiszen az orvos is akkor dolgozik (nyilván), ami azt jelenti, hogy vagy szabit vesz ki az ember, vagy megpróbálja betegszabiként megoldani, tehát rosszabb esetben még a háziorvoshoz is el kell menni.
És akkor végre bejut az ember, megvizsgálják, előjegyzik egy két hónap múlva esedékes vizsgálatra, kap időpontot, felírja a naptárba...
Ehh...

De legalább a májam dagad. Az embereknek tetszik a The Witcher 2 lokalizációnk. Csak nehogy megnagyobbodott májjal is orvoshoz kelljen mennem...

Az önzés szabályai

Azon gondolkodtam a Bridesmaids c. film kapcsán (ami egyébként szerintem legalább 8 pontos film, viszont a trailerek jól becsapják a gyanútlan nézőt, és kell kis idő, míg az ember rájön, hogy ez nem a női Hangover, hanem annál valami sokkal több és mélyebb), hogy az ember szociális problémáit lehet, hogy vissza lehet vezetni egyetlen bizonytalanságra. Mégpedig arra, hogy manapság nem tudjuk, mikor legyünk önzők és mikor legyünk önzletlenek. Bár ha jobban belegondolok, ez lehet, hogy a történelemben is így volt.

Az élet sokkal egyszerűbb lenne, ha minden szituációban kéznél lenne egy önzés-o-méter, amelyik leméri az önzés/önzetlenség fokát, és kielemzi a következményeket. Vagy csak simán megmondja, hogy az adott helyzetben melyiket tanácsolja. Sokszor döbbenek rá utólag, hogy mennyire önzőn viselkedtem, és valójában mennyire nem számított a ragaszkodásom dolgokhoz, és mennyivel jobb lett volna, ha ehelyett inkább én engedek. Máskor pedig nem merek kiállni magamért, hanem inkább csinálom, amit kell, és közben szenvedek.

Ráadásul egyik véglet sem működik: ha az ember mindig önző, akkor ugyan túlnyomórészt az történik, amit ő szeretne, viszont a környezete eléggé negatívan fogja értékelni, ha pedig mindig önzetlen, akkor nyilván mindenki imádja, viszont ő maga forgácsolódik szét közben.

A filmben megismerünk hat különböző nőt, akiknek hat különböző élethelyzete és problémája van, de ha a dolgok mélyére nézünk, mindegyiknek ugyanaz a baja: vagy nem volt elég önző a múltban, vagy túlságosan az volt. A helyzetek, amikbe keverednek, nem feketévé vagy fehérré teszi őket, nincsenek jó és rossz szereplők, a maga módján mindegyik csaj szerethető. Csak jó és rossz döntések vannak - de ez utóbbiaknak is értjük a motivációját.

A problémát rá lehet húzni mindenre: párkapcsolatra, szexre, családi viszonyokra, barátokra. Úgyhogy miután ezt végiggondoltam, elkezdtem gyanakodni, hogy nem én vagyok az első, aki erre rájött (ez már csak így szokott lenni). Rákerestem gugliban, és többek között találtam egy oldalt, ahol elég részletesen kifejtik ezt:
Eseményhorizont - paratudományos magazin, szóval nem tudom, mennyire vág egybe a tudomány mai állásával, de szerintem sok mindent jól összeszedtek.
Kicsit távolabb kapcsolódik ugyan, de találtam egy elnevezést is a közjó kontra önérdek témakörben: A közlegelők tragédiája.
Jó lenne valami hivatalos pszichológiai tanulmányt is olvasni a témában, de olyat nem találtam (egyelőre).

Ami a lényeg: középiskolában felháborodva ellenkeztem, mikor Horatiust tanultam, mert micsoda marhaság az, hogy mindig középutat kell választani és sosem engedni a szélsőségeknek, hiszen csak úgy érdemes... de egyre inkább kezdek rájönni, hogy a vén rómainak csak igaza volt, ebben is. Persze az még kevés, hogy legyél önző is meg önzetlen is néha, a mikor a kérdés - és ebben áll a boldog emberek tudománya, azt hiszem.

New chapter coming

Nagy változásokat fűzök két hét múlva hétfőhöz (okt. 17). Lehet, hogy a szokásos lesz belőle, azaz elhatározom, hatalmas elánnal vetem bele magam, aztán elsikkad, de azért majd küzdök. Mindenesetre a környezetváltozás mindig segít az ilyesmiben, úgyhogy meglátjuk.

Ami biztos most már, hogy aláírtam a szerződést: egy épületben fogunk dolgozni J-vel, egy cégnél, csak máshol. Jippi! Viszont nem rögtön okt 17-től, mert akkorra már megvan a repjegyem és a szállásom Németországba, ötnapos tanfolyamra. Ez utóbbi amúgy eléggé meglepett, hogy még ott sem vagyok fizikailag, de már le van foglalva minden... És sosem dolgoztam még olyan cégnél, ahol a feladataimat rendes tréning keretén belül magyarázták volna el, és nem csak learn-by-doing vagy self-reading lett volna. Úgyhogy izgulok.

Addig viszont még maradt egy csomó teendőm ideát, amiket legjobb tudásom szerint szeretnék elvégezni, plusz mindenképp meg szeretném csinálni a regényem harmadik átírását, hogy tényleg tiszta lappal indulhassak teljesen. Nem teljesen tabula raza, hanem egy új oldal, új fejezet a könyvben.

Sajtos csiga és vörös malom

A hétvége eseményekben gazdag volt. Először is jó polgár módjára kitöltöttem a népszámlálási kérdőívet, ráadásul onlány. Nekem tetszett, értelmesen van megcsinálva, a kérdéseket is jól tették fel, többségében csak be kell kattintani a megfelelő választ, úgyhogy egyszerű és hatékony. Mintegy húsz perc volt kettőnknek.

Másrészt leánybúcsún jártam, és ennek alkalmából sütöttem sajtos csigát. Osztatlan sikert aratott mind családban, mind az eseményen (és azt meg senkinek nem kell tudnia, hogy elégettem az egyik tepsit, mert nem állítottam be az időzítőt, és közben a regényemet javítgattam...).
Sajnos elfelejtettem lefotózni, mikor kész lett, úgyhogy ehelyütt a lánybúcsú fogyasztásának egy része látható (csokifondü, pogi, kuglóf, kölesgolyó, gyümölcs, bacardi-cola, és a kép alsó-középső részén a sajtos csiga! Plusz az ünnepelt még meg kellett kóstoljon négy bébiételt is, és meg kellett mondania, hogy miből vannak, de mivel minden bébiétel narancssárga, ezt a képet inkább mellőzöm.

A leánybúcsú végén a Moulin Rouge-ba mentünk bulizni, ahová én nem gondoltam volna, hogy valaha be fogom tenni a lábamat, annyira elit helynek gondoltam, és persze az is volt, úgyhogy kifejezetten érdekes élményben volt részem, ahogy öltönyös fickók jöttek táncolni meg ilyenek. És hát az se volt semmi, amikor Pirner Alma mutatta be az egyik műsorát a kalitkával... Közben Adri egyszer csak odafordult hozzám, és azt mondta: "Hát nekünk még nagyon sokat kell jógázunk..." És tényleg.

Amúgy pedig belekóstoltam a Trónok harca - Eredet játékba, de erről majd bővebben, ha már magyar karakterek is lesznek a játékban, hogy feltehessek szép screenshotokat...