Szerepjáték light

Tegnap ebédnél előkerült a szerepjáték mint téma, és hirtelen szívesen idéztem fel egy-két történetet, szereplőt, miegymást, de aztán este játszottunk Descent 2nd edition-t, és bizony azt kell mondanom, nekem ez most tökéletesen elég ebben a kategóriában.
A második kiadás ugyanis kiválóan javítja az elsőben nem annyira tetsző dolgokat: egyszerűsít a szabályokon, sokkal rövidebb egy-egy leülés, mert jelenetekre van bontva, és a karaktereknek van fejlődési lehetősége a kalandsorozat alatt.
Csapatunk klasszikus D&D modellt követ: ork nekromanta (nagyot üt távolról + hoz zombit), törp harcos (nagyot üt közelről), paplovag (kicsit üt távolról + healel) és tolvaj (kicsit üt távolról + tárgyakat szerez).
Az én karakterem Jain Fairwood, de tolvaj aspektusban játszom, úgyhogy én vagyok a csapat "tárgymenedzsere". Persze nem mindig remekelek ebben a szerepkörömben, de Throwing Knives-jaimmal azért előfordul, hogy kiszúrom egy ellenfél szemét.

Az egész rendszer nagyon jópofa, hogy egy-egy stage két részből áll, ha az elsőt elveszítjük, annak csak az a következménye, hogy nehezebb lesz a második rész, ám ha a másodikat elveszítjük, akkor az Overlord, azaz az a játékos, aki a mesélő szerepét tölti be és a szörnyeket irányítja, valami tápot kap. Tegnap például ezt:

Ami elég táp neki és elég rossz nekünk...

A kockadobás persze jelentős szerepet játszik a Descentben, de mondjuk az akciódúsabb szerepjátékos mesékben is, szóval nem érzem annyira borzasztónak. Azt már annál inkább, hogy néha bődületesen szarul dobok. De mondjuk tegnap meg nem, szóval a végén azért csak győz a statisztika...

Mindenesetre még elég sok kaland áll előttünk, mire végzünk a teljes történettel, és ez engem örömmel tölt el, mert még egyáltalán nem untam meg, sőt.