Ma két hete, hogy kézbe vehettem a kisfiamat.
Ez a mondat több szempontból is döbbenetes. Két hét telt el, de mintha két év lett volna, annyi minden történt közben, és kézbe vehettem a kisfiamat, amire kilenc hónapig készültem, és mégis újra és újra rá kell eszmélnem, hogy ez a pöttöm, gyönyörű kis ember a babaszobában az én gyermekem, én hoztam világra, és az én felelősségem, hogy jó ember váljon belőle.
Egyelőre egyébként nagyon jól megvagyunk, meghitt kis nyaralás ez, kevésbé aktív, de nem kevésbé izgalmas, mint a tavalyi.
Babó néha nem szereti, ha mást csinálok (kovászos uborkát, meggylekvárt, vagy csak mosogatok vagy leviszem a mosnivalót), és olyankor rettentő hangját kieresztve bömböl (nagyon cuki!). Kíváncsi lennék, minden anyukának ez a két sor jut-e eszébe erről, mint ami nekem, minden ilyen alkalommal (avagy ez "szakmai" ártalom):
"Hagyja a dagadt ruhát másra.
Engem vigyen fel a padlásra."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése