2014. május 31., szombat

Szintlépés, multitasking

Szintet léptem autóvezetésből: ismeretlen helyről egy óráig haza, közben folyamatosan gyerekdalok éneklése felváltva kedves, megnyugtató beszéddel egy nyűgös-álmos baba számára. Mindegyik sikerrel. A multitasking és parallel processing nagymestere vagyok.
Ja, és megvolt a visszapillantó tükörben sminkelés is, bár akkor nem én vezettem.

2014. május 30., péntek

Megint kabát

Eddig nem vagyok maradéktalanul elégedett az idei év időjárásával. Nem volt semmi hó télen, aztán az a rengeteg eső meg nyözsdörjeg idő tavasszal, és most meg... Már bátorkodtam elővenni a nyári ruhákat Picúrnak és magamnak is, azok után, hogy megvolt az első fürdőruhás napozás, erre ma reggel megint kabátot kellett venni a sétához.
11 fok, brr.

2014. május 27., kedd

Konyhai baleset

Ez történt:


Ennyire azért nem érek rá amúgy, csak muszáj volt...

2014. május 26., hétfő

Álmodd, hogy vakít a fééény

Azért nem írtam, mert dögrováson vagyok. Torokfájás, orrfújás, utóbb orrdugulás, némi hőemelkedés, satöbbi, és ugyanez babónál is fennáll. Így viszonylag nehéz beszélgetni vele, nemhogy énekelni neki, pedig kint tombol a nyár, ezt vártam mostanáig, de nem merek nagyon könnyelműsködni, mert most nem lehet.
Pedig írnivaló van sok, tennivaló még több, hát még az olvasnivaló... De ez már csak ilyen műfaj, mindent apró darabokban, langzambitte.

2014. május 22., csütörtök

Anya és nyelv

Amúgy nekem mint nyelvésznek kifejezetten érdekes, ahogy Kistücsök tanulja a kommunikációt és a nyelvet. Hihetetlen jó látni, ahogy fejlődik, egyre többet megért. Mondom a szavakat, és tudja, miről beszélek: "buksi" szóra a fejéhez nyúl, "hinta-palinta" hallatán felderül az arca, a saját állatainak már mind tudja a nevét, "tedd bele", "fogd meg" stb. simán megy neki. És minden nap meglepődöm valamin, hogy jé, már ezt is érti.
A hangképzés terén persze más a helyzet, előbb meg kell tanulnia irányítania a saját ajkát és nyelvét, de egyre jobban megy. Először azok a hangok mennek minden babának, amelyek a szopizásra hasonlítanak (b, m, n, p), később a még mindig fix képzésűek, pl. explozívák, és utoljára a bizonytalan képzésűek. Annak ellenére, hogy ezt tudom, mégis meglepődtem, mennyi szóval találkozik a Picúr, amiben p hang van (apa, pohár, popi, puki, háp, párna, pocak, papi, stb.), sokkal ritkábbnak gondoltam. Jelenleg az f hangot gyúrja, arra próbálom rávenni, hogy tegyen utána magánhangzót (fa, fű, föld), de az még nem megy.
Az anyanyelvtanulás szakaszait ez az oldal elég jól összeszedi, és azzal is egyetértek, hogy az anyanyelvtanulás olyan, mint az idegennyelv-tanulás (mellesleg ezen az oldalon tök jól összeszedik, hogyan beszéljünk a babához). Persze ha egy idegen nyelvet is úgy tanulhatna meg az ember (akár felnőttként), hogy két évig nem kell beszélnie, csak figyelnie, 0-24 ott lenne mellette valaki, aki ezen a nyelven beszél, minden produkciójának örül, és közben kiszolgálja, akkor bárki képes lenne anyanyelvi szinten megtanulni egy nyelvet két év alatt.

2014. május 20., kedd

Tizenegyes

Újabb hónap telt el. Számokban:
- Gramm: 9160
- Centiméter: 77
- Fog: 6
Emellett megvolt élete első három órán túl gyógyuló sérülése is (eddig minden karcolás brutálgyorsan begyógyult), ráadásul én okoztam: egy kicsit hosszabbra hagytam a körmömet, és ettük a kiflit, és túl nagyot harapott, és ki akartam szedni a szájából a felét, és felsértettem az ajkát szegénynek, még vérzett is.
Egyik napról a másikra úgy döntött, hogy most már nem szeretne többet háton aludni, és elkezdett oldalt fordulni, mostanra pedig folyton hason alszik, pedig élete első nyolc hónapjában erre egyáltalán nem volt hajlandó. Most annyi nehézség van, hogy álmában nem tud hasról visszafordulni, hanem mindig automatikusan felül, erre meg felébred, úgyhogy kétszer-háromszor fel kell kelni hozzá éjszaka, átmenni, szépen visszafektetni, betakargatni, és szundi. Úgyhogy most ébren a gurulást és az ülésből lefekvést gyakorolgatjuk bőszen.
Plusz egyedül olvas: odament a polchoz, levett egy kemény fedeles könyvet, amelyik nyitva marad az ölében, és szépen elkezdte lapozgatni, mint a nagyok.
Járni nem tanulunk, egyelőre azt szeretném, ha az állás jól menne neki. Már próbálgatja magát, elengedi a rácsot vagy a lábamat folyton, öt másodpercig egyensúlyoz magában, és aztán vagy seggre ül, vagy megfog újra. Mászni viszont nagyon gyorsan tud, alig lehet utolérni - és ez is a kedvenc elfoglaltsága. Viszonylag nehéz sokáig "bezárva" tartani.
Ebben a hónapban a legnagyobb esemény az volt, hogy elhagytuk az esti tejecskét, és most már csak reggel kap. Kicsit nehezményezte, de azt jobban, hogy egy hétig nem volt itthon az apukája, úgyhogy gyorsan elfelejtette a dolgot.
Vicces, hogy mikor még a nagy esők előtt jó idő volt, akkor egyszer kinn ültünk a kertben egész délután, és lebarnult egy kicsit a kézfeje (mert csak az volt kint a ruhájából). Tavaszi sofőrbarna.

2014. május 15., csütörtök

Hideg napok

Nna, most 12 napig elmondhatom magamról, hogy up-to-date vagyok Dresden filesból. Végszóra kiolvastam a Cold Dayst, és már megvettem elővételben a Skin Game-et, csak be kell kapcsolni 27-én a wifit a Kindlimen. Addig van 12 napom elolvasni gyorstalpalóban a legújabb Hackett-könyvet, amit szintén megjelenéskor vettem meg, csak azóta szegény a polcon várt.
Mindenesetre azt kell mondanom, Jim Butcher nagyon eltalálta ezt a sorozatot (mármint a Dresden filest), mert 14 könyvet írni ugyanazzal a szereplővel úgy, hogy ne legyen unalmas, az nem semmi. A legjobban az tetszik a könyvekben, hogy bejön a humora, sokszor hangosan felnevetek. És ami zseniális, és nem tudja mindenki csinálni, hogy a legnagyobb dráma közepére is tud úgy humort írni, hogy az nem zökkent ki a szituációból.
A főszereplő karaktere nem új, viszont jól eltalált és következetes, a mellékszereplők nagyon jól vannak megválogatva, a párbeszédek kiválóak, de ami a legjobban tetszik a világalkotásban, az maga a világ. Minden van benne, amit más fantasykból már olvastunk, de minden tökéletesen illeszkedik abba a világképbe, amit felvázol. Működik a fizika a mágia mellett, sőt, vele harmóniában, amiért külön piros pont, és minden lényre (vámpírtól tündérig, szellemtől démonig) van magyarázat, van logika.
Maga az utolsó kötet már kicsit túl súlyos a stílusnak, ami elkerülhetetlen 14 kötet után, emellett eléggé átlátszó a sztori, ami az eddigi kötetekről nem mondható el (eddig összesen 2-ben találtam ki a vezérszálat), úgyhogy nagy reményeket fűzök a Skin Game-hez, hogy az majd megint bonyolult lesz, és kevésbé világmegváltó.
Nagyon nagy kár, hogy magyarul egyelőre csak az első kötet jelent meg. Folytatni kéne, kell a polcra.

2014. május 14., szerda

Tegnap elvittem sétálni a szomszéd kislányt, aki nyolc éves. Az alábbi kérdéseket tette fel a húsz perc alatt:
- Mióta van írás?
- Beszéltek az ősemberek egymással?
- Vannak görög szavaink?
Jótól kérdezett, tőlem telhetően válaszoltam is, és odáig jutottunk, hogy az azonos alakú szavak és a szinonimák közti különbséget meséltem neki, mikor is szóba került a jelentésváltozás. Mondom bizonyos szavak más jelentést kaptak az évek során, és rettentően gondolkodtam egy jó példán, erre az jutott eszembe, hogy "fű", és majdnem kimondtam (miért ez jött először??). Egy nyolc éves kislánynak.
Kínomban semmi más nem jutott eszembe, ő pedig (most hallott életében először a dologról) egyszer csak azt mondta, hogy "zebra".
Felkészültnek kell lenni, ha az ember egy gyerekkel beszélget séta közben...

2014. május 12., hétfő

Filmes kérdés

A minap meg azon gondolkodtam, hogy én nem néztem meg a szüleim kedvenc filmjeit, egyébként is elég kevés filmet láttam a születésem előttről. Ezek után jön a kérdés, hogy vajon a fiam meg fogja-e nézni az én felnőttkorom (mondjuk legyen 1998-tól) nagy filmjeit. És hogy mik is azok.
Tegyük fel, hogy hajlandó öt "baromi régi" filmet megnézni az én ajánlásomra. Mi lenne az?
Az ismert csatornákon keresztül várom az ötleteket, a helyes megfejtők között egy ASCII virágot sorsolunk ki.

2014. május 10., szombat

Várakozó állásponton

Már idén is lesz málna, yay!
Várom az élvezetet, ahogy megeszem a nekem jutó egy darabot :)

2014. május 9., péntek

Szívem az Adrián

Tavalyelőtt ilyenkor megnéztem egy szezon BSG-t, tavaly ilyenkor a lakást csinosítottam, most valószínűleg inkább átmegyek babába egy hétig, és lefekszem a Picúrral egyidőben, hogy gyorsan elteljen a hét. Esetleg olvasok (május 27-re kész kell lenni!).

2014. május 7., szerda

Tó vize

Én eddig abban a tudatban voltam, hogy nem tudok fejből egy verset sem. Anno általános iskolában jártam szavalóversenyekre, de valahogy egyik verset sem szerettem igazán, amiket el kellett mondani, és gyorsan elfelejtettem őket, mikor már nem gyakoroltam. Arra is emlékszem, hogy édesanyámmal mennyit gyakoroltuk a Wales-i bárdokat, és közben mennyit nevettünk a Sir-sír rímen. Aztán középiskolában meg már simán nem is kellett memoritereket tanulni, vagy ha igen, akkor nem igazán volt belőle számonkérés, és zárójelbe tettük.
Ez akkor jelentett gondot, mikor a középsulis színjátszókörbe való bekerüléshez fel kellett állni egy megfordított vödörre, és elszavalni egy verset. Azt hiszem, a Teve fohászát mondtam el, mint ahogy később aztán a szinkronszínész-tanfolyam felvételijén is, de annak meg mindig belezavarodom a végébe, úgyhogy csoda, hogy mindkét helyre felvettek (amúgy sem a legjobb választás ilyen célra).
Nade most, hogy elkezdtük olvasni Weöres Sándor: Bóbita c. könyvét a babóval, rájöttem, hogy mégis tudok verseket, csak agyam egy olyan mély bugyrában lapultak, hogy eddig nem jöttek elő. Furcsa, éteri élmény volt, ahogy a Tó vize, tó  vize csupa nádszál sor felolvasása után a többit fejből mondtam, és csak utólag jöttem rá, hogy Picúr közben becsukta a könyvet, mert nagyon tetszik neki a hátulján a nap...

2014. május 4., vasárnap

2014. május 3., szombat

Hosszú hétvége

Ahhoz képest, hogy eredetileg teljesen rossz időt ígértek a hosszú hétvégére, egészen sok mindent lehetett csinálni a napsütésben. Például megkezdtük a strandszezont (viszonylag későn, de babucival picit nehezebb feladat), kirándultunk egy kicsit az erdőben, illetve a teraszon ebédeltünk, és minden nap megismerkedtünk a kertben lévő virágokkal, füvekkel és egyebekkel.
Plusz megérkeztek az első fekete bogarak, és ebből rájöttem, hogy kedden lesz az első évfordulója a lakáskánknak.