Mindennapi akaraterőnket add meg nekünk ma

Amúgy igyekszem mindent csinálni, amit korábban, de egyiket sem sikerül úgy, ahogy régen. Dolgozom, de csak mellékeset, amit úgyis abbahagyok, ha visszamegyek rendes munkaidőbe; olvasok, de nagyon keveset és pici darabokban; írok, de kábé félévente egy novellára futja; híreket olvasok, hogy tudjam, mi történik az ajtón kívül, de általában csak a cikkek címeire van energiám; gémerlánykodom, de nincsenek kiemelkedő eredményeim egy játékban sem; raidet vezetek, de sokszor érzem, hogy rajtam múlik az éppencsaknem és az igen közti különbség, és az előbbi marad; kreatívkodom, de nem sikerülnek tökéletesre a dolgok; fotókat rendezek, de mindig le vagyok maradva, stb.

Takarózhatnék időhiánnyal, de az igazság az, hogy most már van annyi időm, mint régen (=munka mellett, gyerek nélkül). Az akaraterővel van a gond: sokszor nem tudom rávenni magam dolgokra.

Ez a gondunk nekünk, kisgyerekkel otthon lévő anyukákkal: hogy folyamatos és feszített akaraterőre van szükségünk a legalapvetőbb dolgokhoz is. Mikor már másfél éve vagy otthon egész nap, akkor folyamatosan mondogatnod kell magadnak: igen, fel kell öltözni rendesen, hiába nem lát senki; igen, kell fogat mosni, nem elég egyszer egy nap; nem, nem jó a tegnapi pohár; igen, el kell pakolni az asztalról az edényeket, nem elég a nap végén; igen, ki kell menni sétálni hidegben és szélben is; nem, nem elég müzlit és csokit enni ebédre, kell főzni valamit; nem, nem maradhat a csempén a fekete piszokfolt öt napig; igen, be kell kenni a kiszáradt kezemet a krémmel; nem, nem elég hetente egyszer hajat mosni, stb.

Annyival egyszerűbb nem törődni magunkkal és a környezetünkkel ebben a remete-létben, hogy erre megy el az akaraterő ahelyett, hogy szinopszist írnék.