Szombaton azzal szórakoztattam egy moziterem közönségét, hogy a műsorkezdés előtt, a reklámok és előzetesek alatt az ujjamról leesett gyűrűt próbáltam négykézláb mászva, nagy hassal megtalálni a telefonom zseblámpa funkciójával. Hallottam, ahogy messzire gurult, mert egyre halkabban csengett a földön, de egy tíz percbe beletelt, mire megkerestem a sorok között. Meglett.
A Mission: Impossible volt valószínűleg az utolsó film, amelyet moziban néztem. De egyáltalán nem bántam meg, hogy erre mentem el, sőt. Nekem tetszett. A sorozatnak volt egy komoly mélypontja nálam a harmadik résznél, az előző az tűrhető volt, de ez a mostani kifejezetten pörgős, izgalmas, még olyan fordulat is volt benne, amire nem számítottam. SPOILER.
Na, az például nem volt valami nagy fordulat, amikor Hunt beöltözött az MI6-os vezetőnek, hogy kiderüljenek a dolgok, és az angol miniszterelnök felfedje a Syndicate mögött a sztorit. De azért így is akadt bőven wtf-élményem, ami jó. Az is jó, hogy a női főszereplő színésznő is jó volt, meg a karakterét is jól csinálták meg. Végre nem egy Bond-lány, aki bár erősnek és határozottnak látszik, a végén persze gyenge és esendő (és még a hős karjaiba is omlik szerelmetesen), hanem egy háromdimenziós, erős női karakter, aki méltó partnere a hősnek, és ha nem is képes annyira, mint ő, azért így is hasznos és lényeges része a történetnek. És a végén nincs csók, csak egy ölelés: nagyon örültem neki.
Az IMF csapat tagjai olyanok, amilyenek eddig is voltak, a viccességük számomra nem nagy szám, de legalább amikor csinálnak valamit, az rendben van. Kétszer volt olyan érzésem, hogy a történet kedvéért hülyeséget írtak meg a screenwriterek: a vizes hűtőgömbben mi a fenének mennek a karok, amikor nem kell semmi, miért nem állnak, és ha Ethan már egyszer felfogta, hogy mennek, mert elhúz mellette egy, akkor miért olyan béna, hogy visszafele eltrafálja? A másik meg, hogy a Syndicate-ben ugye más országok volt ügynökei voltak - akik világos, hogy nem érnek fel Ethannel, de azért csak ki vannak képezve, egy párszor már fájt, annyira mellélőttek folyton (jó, az elején a géppuskával sikerült eltalálni Ethant egy zárt, egyenes folyosón, vow).
Az operaházas jelenet tetszett, főleg hogy végül hárman akarták megölni a kancellárt, és Ethan megoldása is tetszett, bár ez volt az egyetlen logikus - de manapság ennek is örülni kell egy filmben, ha végre logikusan cselekszenek a szereplők. Az üldözős jelenet kevésbé tetszett, tucatnyit láttunk, szerencsére nem is húzták el. Az viszont jó volt, amikor Ethan lába is leér a kanyarban, és visszarántja.
Cruise bácsi se lesz már fiatalabb, de én becsülöm benne, hogy maga csinál dolgokat. Az elején vicces volt a szokásos "hát ez van" pofavágása, mielőtt meghúzta az ejtőernyő oldózsinórját, de ezt a pofát kicsit túl sokszor vágta a filmben, elég lett volna fele ennyi is.
Összességében jól szórakoztam, nálam ez 7/10.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése