Kreaktívkodás

Naszóval... most már azt is tudom, milyen előnyei vannak annak, ha az ember novemberben készül a karácsonyra december helyett. Egy csomó kézzel készített ajándékra és díszre volt időm idén, és majdnem mindent sikerült befejeznem a babám érkezéséig - amit meg nem, azt azért csak sikerült egy hónap alatt befejezni.
Van pár ajándék, amely még nem talált gazdára, de ezeket már bátran megmutathatom:

Ajtódísz

Karácsonyi terítő szegéllyel és hímzéssel

 

A hímzés

30 db kézzel készített képeslap (belseje)

Külseje

Még kislány

Tündérpocok tegnap volt egy hónapos (csak valamiért nem volt időm megírni a havi jelentést). Az ő karácsonyi ajándéka az volt nekünk, hogy teljesen nyugodt volt egész nap és este, így hozzájárult a békés, boldog karácsonyhoz...
Hihetetlen gyorsan eltelt ez a hónap, de azt hiszem, ez mindig így van: a gyerekeken jobban látszik, ahogy múlik az idő (de legalábbis többet nézegetjük őket, mint magunkat). Picilány felszedett magára pár dekát, mert most már 4220 volt a héten (3270-nel született), és mivel centire ugyanannyi, jól láthatóan kikerekedett, babadundi lett a combja és az arca, és most már az ujjai sem véznák.
Ahogy a fiam pelenkázás közben mondja: "még kislány, mert még nincs fütyije".
Az eddigi négy tudomány mellé (alszik, eszik, sírdogál és nézelődik, ahogy a kisfiam számon tartja) jött egy ötödik is: figyelés. Most már nemcsak néz a világba, hanem rá tud fókuszálni arcokra, játékokra, kezekre, ilyesmi. A zenére is figyel, csak az kevésbé látványos.
Ez a hónap az egész családnak nehéz volt: meg kellett ismerni egymást, elfogadni a jövevényt, éjszakánként helyt állni (főleg mikor egyik gyerek felébreszti a másikat, és mikor az egyik már elaludna, akkor a másik meg felébreszti az egyiket), de mindenki megtette a magáét. A baba például azzal járult hozzá az életkénkhez, hogy kis békés, nyugis lány - kivéve este 6 és 11 között. Azt nem tudom, miért van gondja ezzel a napszakkal, pont ugyanannyira vagyunk hangosak, mint pl. délelőtt (de délelőtt simán alszik porszívó mellett is), de ez azért nehezíti meg a dolgunkat, mert akkor lenne a nagyfiúnak vacsi-fürdés-mese-elalvás rutin, amibe sokszor belezavar a kisasszony. De lekopogom, tegnap például már megértette, hogy fél 9 és 10 között nem kiabálunk...

Volt egy-két nap, amikor a fiúk elmentek otthonról, és mi lányok kettesben maradtunk. Na, akkor úgy éreztem magam, mint Diablóban mikor már nightmare fokozaton játszott karakteremmel visszamentem normalba egy kis farmolásra. Hihetetlen, hogy amikor az embernek egy gyereke van, akkor azt nehéznek gondolja, aztán mikor kettő lesz, akkor kiderül, hogy egy gyerekkel otthon lenni végtelenül egyszerűbb, mint kettővel...
Azt képzeltem, hogy (kevés kivételtől eltekintve) mindent ugyanúgy fogok csinálni, mint első alkalommal, mert egyrészt nem véletlenül csináltam úgy, hanem volt egy koncepcióm, másrészt egész jól sikerült, de ez már ez alatt az egy hónap alatt megdőlt. Cumit csak végső esetben adunk? Sosem altatjuk máshol (ölben, járókában, babakocsiban, autóban), csak a kiságyban? Nem adunk neki enni 2,5 óránál gyakrabban? Pff...

De amúgy azt gondolom, hogy jól megvagyunk. Az egyetlen üröm az örömben az, hogy valami nincs rendben az emésztésével, volt elég ijesztően narancssárga kaki is, amire a védőnő azt mondta, hogy tejfehérje-allergia, úgyhogy most mellőzzem az étrendemből az összes tejterméket. Az összeset. Na, ez teljes katasztrófa. Eddig szegény cukorbetegeket sajnáltam, amíg szénhidrát-diétán voltam, viszont most, hogy akármennyi szénhidrátot ehetek, DE nem ehetek tejterméket, rájöttem, hogy a laktózérzékenyeket sokkal jobban sajnálom. Ez borzasztó. Se tej, se sajt, se kefir, se joghurt, se vaj, se semmi, amiben ezek akármilyen mértékben fellelhetőek (tehát MINDEN, ami egy kicsit is finom). A legrosszabb az egészben az, hogy ezt a diétát még betartani is sokkal nehezebb, mert mindig meglátok és megkívánok ételeket (szaloncukor, bejgli, kakaós kalács, anyu mesteri sós sütije, pogácsa, kb. az összes ebéd a fagyasztóban), amelyekből eszem egy falatot, és aztán eszembe jut, hogy megnézzem, mi van benne, és persze van benne valami, amit nem lehet. Úgyhogy ha a kisasszony nem szeretné, hogy őrült legyen az anyja, akkor remélem, ezt hamarosan kinövi... Egyelőre két hét a próba, aztán meglátjuk.
De most komolyan. Nem ehetek sajtot. Éééérted!

Tonka és zombik

Megint eltelt egy hónap, és valószínűleg Kistücsök legnehezebb hónapja lelki szempontból. Meg kellett emésztenie egy olyan visszafordíthatatlan és elképesztően nagy  változást, hogy született egy testvére. De nagyon okosan viselkedett, megérteni az elejétől kezdve megértette, elfogadni pedig másfél hétig tartott. Tiltakozását úgy fejezte ki, hogy mindent a földre dobált, illetve mindennek ellenállt, de most már túljutottunk ezen az időszakon, és most már azt is érti, hogy attól nem szeretem kevésbé, hogy van egy pici baba velünk. Nagyon sokat segített neki a "sötétsétálás" Apával, amikor is kibeszélték a helyzetet esténként. Persze még jó darabig nem fogok tudni vele foglalkozni annyit, amennyit eddig, és ez valószínűleg még mindig rosszul esik neki, de remélem, majd kárpótolja, ha fog tudni játszani is a húgával.
Játékok közül a dobókocka kezd kiesni a pixisből, egyre inkább a fagolyók ("gömbök") térhódítása figyelhető meg - szó szoros értelmében, mert a lakás teljes területén gurigatja őket a földön. A szekrény alól csak naponta egyszer vagyok hajlandó kihalászni őket, és ezt tudja is, mégis.

Nyelvi humora egyre csak fejlődik. Azt már korábban akartam írni, hogy a nevekkel is szokott játszani (Zoli-Moli, Edina-Bedina, stb.), viszont egyik nap üldögéltünk a konyhapulton, nézegettük, mi van a fiókban, és megtalált egy Maggi marhahúsleves-kockát.
- Ez mi? - kérdezte.
- Tehénkocka.
- Tonka! - ragyogott fel az arca, és onnantól kezdve azzal játszott egész nap, sok-sok összenevetéssel, hogy milyen vicces rövid nevet adott a tehénkockának (ja, mert a dolgoknak és az embereknek van rövid és hosszú neve, ugye becenév kontra teljes név, illetve pl. pari -> paradicsom, zsepi -> zsebkendő; a gyömbér rövid neve pedig "gyömb", csak hogy tudjátok).
A kötőszavak még mindig nagyon tetszenek neki, úgyhogy jól kihangsúlyozza őket, sőt, akkor is használja őket, amikor amúgy két különböző mondatot tesz egymás mellé. Csak azért, mert jól hangzik. Pl: "Ugrálok egyet, és mi van a kék dobozban?"
A karácsonyt nagyon várjuk, pontosan számon tartja, hogy melyik fiókot nyitotta ki az adventi naptárból (simán mondja, hogy melyiket, megjegyzi reggel), most pedig már azt is számoljuk, mennyi fiók van vissza. Rengeteg karácsonyi dal kottáját nyomtattam ki neki, csináltam belőle egy kis füzetet, abból énekelgetünk. Kedvence a Kis karácsony, nagy karácsony, de szerintem azért, mert azt a bölcsiben is tanulták, sőt, előadták a karácsonyi ünnepségen (minden anyuka és dadus sírt közben a gyönyörűségtől). Kistücsök amúgy felismerhetően énekel, néha csak azért, mert csönd van, egyszer csak rákezd, hogy "jég a cipője, leng a szakálla". És néha önmaga szórakoztatására mindezt csak egy magánhangzóval, hogy "dé da didője, de da dadája", és akkor ki kell találni, mit énekel éppen, ami szintén vicces. Amúgy találkozott a Mikulással is, és az is jól sikerült (nem ijedt meg tőle, mint az amerikai gyerekek a filmekben).
Szóval megvagyunk. Sokat nevetünk, ami kell is most, mert sokkal kevesebbet vagyunk együtt. És nekem is kell a vidámság, mert amúgy elég fárasztó volt ez a hónap. Olyannyira, hogy egyszer éppen bambulva pelenkázok, és hallom, hogy a fiam azt mondja:
- Zombi, zombi.
Mondom mi van? Rákérdezek, hogy mit motyog, mire megismétli:
- A kakis pelust ki kell cserélni, bizony, bizony.
Hú, akkor még nem leste meg, ahogy Apa a Walking Dead-et nézi... Phew!

"Térség" sorozat*

A Netflix már elég sok jót tett az emberiséggel, de most itt egy újabb: készítettek sorozatot a The Expanse könyvekből! SPOILER.

Bricket-brackot

Azon kívül, hogy lett naponta mondjuk negyed óra nettó olvasásidőm, lettek ilyen "holtidő" perceim is, amikor is korábban Candy Crush-sal játszottam a telefonomon (erről szerencsére sikerült leszoknom, majdnem olyan nehéz volt, mint anno a Coca Coláról).
Eddig egyetlen olyan játék volt, amit minden telefonomon végigjátszottam, a Mahjongg and friends, és azt most is végignyomtam úgy szeptember környékén, így már nem tudok azzal se.
Némi keresgélés után letöltöttem a Criminal Case-t, mert szeretem a hidden object-es játékokat, de az meg állandóan azt akarja, hogy jelentkezzek be FB fiókkal, amit meg én nem akarok, úgyhogy végül megváltunk egymástól.
Most akkor mit játsszam? Olyan kell, amit legkésőbb 5 percenként abba lehet hagyni.

Space pirate

Nagyon igyekeztem elodázni a könyv végét, hogy még tartson egy kicsit, de sajnos vége lett. Olvastam volna még pár hónapig... A The Martian az utóbbi idők legjobb könyve, amit olvastam. SPOILER.

Emberközeliség

Elmondom, miért szeretek itt lakni. Mert itt kedves, emberszerető, segítőkész emberek laknak. Kaptam már ruhákat úgy, hogy még Kistücsökkel mentünk az utcán, és megkérdezte a szembejövő, hogy kell-e. Ha felírok FB-n a csoportba, hogy kéne karácsonyi daloskönyv, többen ugranak, és küldik szkennelve, vagy elhozzák személyesen. Az emberek köszönnek az utcán akkor is, ha egyébként nem ismernek, és ha csak kétszer láttak személyesen, akkor is megkérdezik, hogy vagyunk. A zöldséges megengedi, hogy elvigyem a zöldségeket, ha nincs nálam annyi pénz, és megígérem, hogy hozom még aznap - mert emlékszik rám, tudja, hogy mindig ott vásárolok. Szóval ez az emberközeliség.

Hímzett Pomáz címeres takaró

Ezt a postot amúgy múlt szerdán akartam megírni, amikor is maga a polgármester személyesen jött el az ajtómhoz, hogy átnyújtson egy baba-csomagot, amelyet minden újszülött kap az önkormányzattól. Annyira kedves gesztus, és ráadásul még használhatóak is benne a cuccok. Mikor Kistücsök született, ő még emléklapot kapott, de már az is tetszett.

Fehérliszt-Fest Watneyvel

Persze vannak nyavalyák. Durván egy hete vagyok otthon, aludni nem sokat aludtam azóta, a reggeli tippmix arról szól, hogy ma éppen melyik testrészem fog fájni egész nap, nem bírok figyelni rendesen arra, hogy sokat igyak (2, 2 és fél liter megvan, de Kistücsökkel 4 litert ittam naponta), a két gyerek úgy lefáraszt, hogy néha fogat mosni sincs erőm este, nemhogy az alábbiakat végezni, ami pedig tervem volt még a kórházban: mindennap egy óra alvás délután (eh), gyerekágyas torna (heh), testemnek ápolása mindenféle krémekkel és egyéb kényeztetések (hehe), értelmes blogpostok írása (nyehehe), esetleg Hearthstone-ozás (bruhaha) a holtidőben (BRUHAHA).
Elsétáltam a hat percre lévő postára meg vissza, de visszafelé már megbántam - szánalmas kondiban vagyok, és még egy hónap, amíg elkezdhetek dolgozni ezen.
Mindezek ellenére boldog és kiegyensúlyozott vagyok. Ezt az alábbiaknak köszönhetem:

Almás-fahéjas-citromos cobbler mogyorós csokifagyival

• Fehérliszt-Fest egész héten by férj (bolognai, pizza, almás cobbler, bundás kenyér stb., minden amit közel egy éve nem ettem, pedig imádom)
• Csoki, süti, keksz, korlátlan gyümölcs (ez utóbbiaknak mondjuk nem széles a választéka így decemberben) és kefir/joghurt
• Adventi hangulat (amelyet nagyban segítenek az olyan családi meghittségek, mint pl. a Kistücsöknek együtt készített adventi naptár vagy a home-made adventi "koszorúnk")
• Mark Watney. De most komolyan: elképesztően örülök, hogy a The Martian olvasását a gyerekágyas időszakra hagytam, a humora nélkül sokkal sanyarúbbak lennének a hajnal négy órási etetések.

Az időutazás tegnapja

Még gyorsan a kórházban belehúztam, és kiolvastam Az időutazás tegnapját, mert tudtam, hogy most jó sokáig nem fogok tudni olvasni megint. A második rész, ha lehet, még jobbra sikerült, mint az első - ami már önmagában meglepő. Persze akár azt is lehetett volna, hogy ez a két kötet egy könyvben jelenik meg, mert annyira hirtelen ér véget az előző könyv, és annyira szorosan kapcsolódik hozzá a mostani, hogy gyakorlatilag elválaszthatatlanok. SPOILER.