Tonka és zombik

Megint eltelt egy hónap, és valószínűleg Kistücsök legnehezebb hónapja lelki szempontból. Meg kellett emésztenie egy olyan visszafordíthatatlan és elképesztően nagy  változást, hogy született egy testvére. De nagyon okosan viselkedett, megérteni az elejétől kezdve megértette, elfogadni pedig másfél hétig tartott. Tiltakozását úgy fejezte ki, hogy mindent a földre dobált, illetve mindennek ellenállt, de most már túljutottunk ezen az időszakon, és most már azt is érti, hogy attól nem szeretem kevésbé, hogy van egy pici baba velünk. Nagyon sokat segített neki a "sötétsétálás" Apával, amikor is kibeszélték a helyzetet esténként. Persze még jó darabig nem fogok tudni vele foglalkozni annyit, amennyit eddig, és ez valószínűleg még mindig rosszul esik neki, de remélem, majd kárpótolja, ha fog tudni játszani is a húgával.
Játékok közül a dobókocka kezd kiesni a pixisből, egyre inkább a fagolyók ("gömbök") térhódítása figyelhető meg - szó szoros értelmében, mert a lakás teljes területén gurigatja őket a földön. A szekrény alól csak naponta egyszer vagyok hajlandó kihalászni őket, és ezt tudja is, mégis.

Nyelvi humora egyre csak fejlődik. Azt már korábban akartam írni, hogy a nevekkel is szokott játszani (Zoli-Moli, Edina-Bedina, stb.), viszont egyik nap üldögéltünk a konyhapulton, nézegettük, mi van a fiókban, és megtalált egy Maggi marhahúsleves-kockát.
- Ez mi? - kérdezte.
- Tehénkocka.
- Tonka! - ragyogott fel az arca, és onnantól kezdve azzal játszott egész nap, sok-sok összenevetéssel, hogy milyen vicces rövid nevet adott a tehénkockának (ja, mert a dolgoknak és az embereknek van rövid és hosszú neve, ugye becenév kontra teljes név, illetve pl. pari -> paradicsom, zsepi -> zsebkendő; a gyömbér rövid neve pedig "gyömb", csak hogy tudjátok).
A kötőszavak még mindig nagyon tetszenek neki, úgyhogy jól kihangsúlyozza őket, sőt, akkor is használja őket, amikor amúgy két különböző mondatot tesz egymás mellé. Csak azért, mert jól hangzik. Pl: "Ugrálok egyet, és mi van a kék dobozban?"
A karácsonyt nagyon várjuk, pontosan számon tartja, hogy melyik fiókot nyitotta ki az adventi naptárból (simán mondja, hogy melyiket, megjegyzi reggel), most pedig már azt is számoljuk, mennyi fiók van vissza. Rengeteg karácsonyi dal kottáját nyomtattam ki neki, csináltam belőle egy kis füzetet, abból énekelgetünk. Kedvence a Kis karácsony, nagy karácsony, de szerintem azért, mert azt a bölcsiben is tanulták, sőt, előadták a karácsonyi ünnepségen (minden anyuka és dadus sírt közben a gyönyörűségtől). Kistücsök amúgy felismerhetően énekel, néha csak azért, mert csönd van, egyszer csak rákezd, hogy "jég a cipője, leng a szakálla". És néha önmaga szórakoztatására mindezt csak egy magánhangzóval, hogy "dé da didője, de da dadája", és akkor ki kell találni, mit énekel éppen, ami szintén vicces. Amúgy találkozott a Mikulással is, és az is jól sikerült (nem ijedt meg tőle, mint az amerikai gyerekek a filmekben).
Szóval megvagyunk. Sokat nevetünk, ami kell is most, mert sokkal kevesebbet vagyunk együtt. És nekem is kell a vidámság, mert amúgy elég fárasztó volt ez a hónap. Olyannyira, hogy egyszer éppen bambulva pelenkázok, és hallom, hogy a fiam azt mondja:
- Zombi, zombi.
Mondom mi van? Rákérdezek, hogy mit motyog, mire megismétli:
- A kakis pelust ki kell cserélni, bizony, bizony.
Hú, akkor még nem leste meg, ahogy Apa a Walking Dead-et nézi... Phew!