Kedv kérdése

– Gyere, menjünk a Ferenciek terére, ott sok a jó pipi! – javasolta Dinka.

– Nincs kedvem – toporgott Beton.

– Hát akkor mihez van?

– Semmihez.

Dinka odament a barátjához, és gyengéden megkopogtatta a fejét.

– Megint beverted a bucidat, mi?

Beton morcosan elhessegette a másikat.

– Hagyjál.

– Nem hagylak. Mást se csinálsz egész nap, csak twittelsz a többiekkel, meg zabálod a gyorskaját.

– Mert te mit csinálsz egész nap?

– Gondolkodom.

– Lol.

Dinka lenézett az erkély széléről az odalent dolguk után siető emberekre.

– Nevess csak. Akkor legalább elmondhatom, hogy jókedvre derítettelek.

– Ne túlozzunk! Inkább kínomban nevetek.

– Valld be, hogy unatkozol.

Beton hümmögött.

– Lehet.

– Hát akkor gyere a Ferenciek terére, banyek!

– De nincs kedvem.

Dinka lemondóan becsukta a szemét.

– Lusta vagy, mint az Erzsi néni macskája.

– Ne sértegess!

– Pedig így van. Ami nem muszáj, azt nem csinálod.

– Mert elfáraszt az egész napos hajtás.

– Nehogy beleszakadj a sok munkába!

Beton most már tényleg besértődött.

– Azt mondod, nem végzem elég felelősségteljesen a munkámat? Hát nézz szét alaposan az erkélyen!

– Nem – tett nyugtató mozdulatot Dinka. – Azt mondtam, azért vagy lusta, mert megteheted. A régiek nem voltak ilyen lusták.

– A régiek! – horkantott Beton. – A régiek egy nap alatt elpusztulnának a mai világban.

– Ezzel egyetértek.

– És attól, hogy a régieknek nem volt idejük unatkozni vagy szórakozni, nekem szarul kellene éreznem magam?

– Így is szarul érzed magad, hogy van időd unatkozni meg szórakozni.

– Ja – mondta Beton, egy kicsit hallgatott, aztán hozzátette: – Szerintem kicsit depressziós vagyok.

– Azon mondjuk pont segítene egy kis szórakozás.

– Nem akarok a Ferenciek terére menni!

– Jó – biccentett Dinka. – Tutira találok valamit, ami tetszeni fog.

– Amíg kitalálod, addig nézem a tévét – fordult az ablak felé Beton. – Pont reklám van.

– Csak ne legyen macskaeledeles – mondta halkan Dinka. – Azt utálom.

Egy ideig a tévét nézték. Alattuk dolguk után siető emberek.

– Nézzük meg, ott van-e a gitározós csaj a Deákon!

– Ne.

– Akkor menjünk el ahhoz a pékséghez, amit múltkor mutattál.

– Most ne.

– És a Széll Kálmán tér?

Beton tágra nyílt szemmel nézett a barátjára.

– Az veszélyes.

– Igen, de pont ez a lényeg! – mosolygott Dinka. – Amióta ott van az a szökőkút…

– Á, oda inkább ne… Hallottad, hogy Kopi hogy pórul járt múltkor?

– Mesélj!

– Tényleg nem hallottad?

– Tényleg.

– Pedig mindenki erről beszélt.

– Nem követem annyira a pletykákat.

– Te bajod!

– Nem érzem olyan nagy bajnak – fordult el a tévétől Dinka.

– Azért vagy ilyen gyökér – vont vállat Beton. – Manapság csak az információ ér valamit. Aki nem figyel, lemarad.

– És akkor elmondod végre, mi történt Kopival?

– Nem. Legalább jól megjegyzed, hogy oda kell figyelni, mi a dörgés.

– Ne oktass ki, kis csicska! Egy évvel idősebb vagyok nálad!

– Meg egy évvel kövérebb is – röhögött Beton.

– Kussoljál!

Dinka a szemét forgatta.

– Tudod, mikor akarok legközelebb segíteni rajtad!

– Rajtam nem kell segíteni, Dinka – fordult oda Beton, de ezúttal komoly volt a tekintete. – Érted? Mindig azt hiszed, hogy valami külső objektív mérce alapján az én életem rettenetes, és jobbá akarod tenni. Ez kedves, de én jól érzem magam úgy, ahogy vagyok.

– Fogalmazzunk úgy, hogy nem érzed magad annyira rosszul, hogy változtatni akarj.

– Ha bevallom, nem cseszegetsz tovább?

– Nem.

– Lusta vagyok – vigyorgott Beton.

– Nem baj, haver. Én is.

Összemosolyogtak. Az erkélyen egy pillanatra megjelent Candide szelleme, de sem Dinka, sem Beton nem vette észre.

Aztán hatalmas, szélkavaró szárnysuhogás hallatszott, majd megérkezett Kopi, fél szemével megpróbálta egyszerre befogni a másik kettőt.

– Tudtam, hogy itt talállak titeket! – fújta ki magát. – Gyertek gyorsan, baleset történt!

– Hol? – kérdezte hirtelen felvillanyozódva Beton.

– A Blahánál.

– Csúzli? – érdeklődött Dinka is.

– Nem. Macska. Még folyik a vér.

– Hú! Ki az?

– Nem tudom – vont vállat Kopi. – De kit érdekel?

– Jössz? – fordult Dinka a barátjához.

– Naná! – tárta ki a szárnyát Beton, és tojt egy utolsót az erkélyre, kötelességtudatból. – Ki nem hagynám!

A három galamb szinte egyszerre emelkedett a levegőbe. Alattuk dolguk után siető emberek.

(Nem nyertem a pályázaton, amelyre írtam)

Marad a pálmafa

Pindúrtündér pedig az elmúlt hónapban szinte megtanult beszélni. Többnyire még mindig egy szótaggal illeti a dolgokat, de most már olyan sok két szótagos szót mond, hogy nem folytattam a számolást. Van kapu, laba (=labda), bibi, dibi (=dibidobi, azaz toporgás), csipa, cica, lila, pijo (=piros) meg minden. Sőt, még vesze (=vegyszer) is, mert egyszer lepucoltam az ablakot előtte, és nagyon szeretett volna spriccelni a Clinnel, úgyhogy megbeszéltük.
De ami nekem nagy örvendetesség, hogy megnevezi saját magát. Még nem tökéletes a kiejtése, de teljesen jól érthető, ha azt szeretné, ha valami az övé legyen vagy valamit ő csináljon. Ennek az az ára, hogy engem még mindig nem tud megnevezni - de majd eljön az is.
De nemcsak megnevezi a dolgokat, hanem érti és használja is. Tudja mondani, hogy fá (=fáj), ha elesett, tud örülni dolgoknak, és mutatja, és ami a legaranyosabb, hogy most már nem azt mondja köszönéskor, hogy pápá, mert én ugye nem azt mondom, hanem tökéletes kiejtéssel, integetéssel együtt mondja, hogy "szia".

Érti is a világot. Ha megyünk meggyet szedni, akkor kérdezi, hogy "kuka" (=kukac van-e benne), ha megyünk a tóra, akkor lelkesedik, hogy pa (=pancsi), mindig figyeli, ki hol van, és ha valakit nem talál, megkérdezi, meg ilyenek. Amúgy már írtam, de nagyon szemfüles, tényleg. Múltkor egy teljesen nem szemmagasságba kiakasztott régi naptár szoborképére mutatva magyarázta, hogy ő látja ám, hogy az egy madár.
A duplón és a rajzoláson kívül most épp új sláger az ikeás sínpálya-építés, egész hosszú pályát molyol össze, mielőtt megunja (vagy a tesója arrébb nem legyinti). Az igazi kedvenc még mindig a kukucsos játék, azt sose unja meg. De megismerkedett a lufikkal is, és persze azonnal birtokba akarta venni a szülinapos tesó játékait, ebből több konfliktus született már.
Rajzolásban még mindig eszméletlen ügyes szerintem, múltkor kivittük a kertbe a pokrócra a rajzolótáblát, rajzolt egy teljesen felismerhető csigavonalat, majd közölte, hogy "csi".
Kora délelőtt és alvás után sokat vagyunk kint, a játszótéren számomra megdöbbentő újdonság, hogy imád csimpaszkodni (egészen sokáig, 5-6 mp-ig is fenn tudja tartani magát egy oszlopon láb elemelve vagy akár fel is húzva), de azért még mindig alig lehet kirobbantani a homokozóból. Egyszer húsz percig csinálta, hogy felvett egy lapát homokot, jól lelapogatta, hogy ne essen le a lapátról, felmászott három emeletnyi várba, ott ledobta a homokot egy lukon, majd le és újra.

Ami nekem eddig nem volt benne a fejemben, mert a tesója nem csinálta, az, hogy ő viszont még mindig mindent megkóstol, pedig már rég nem lógnak a dolgok a szájából. Ebben a hónapban evett már aszfaltkrétát és radírt is.Remélem, erről azért hamarosan leszokik. Plusz ebben a hónapban volt egy csúnya esése lejtőn lefelé, komolyabb arcsebbel, amely egy hét alatt gyógyult csak be. Szerencsére komolyabb baj nem lett.
Ja, és megvolt az első hajvágás. Annyira mondta mindenki, hogy kell vágni a kislányok haját, hogy erős és dús legyen, hogy beadtam a derekam. Úgyhogy most megint nem lehet neki két coflit csinálni, marad a pálmafa.

Érdeklődése egyedi

Négy éves lett Kistücsök.
Ez a kis ember, aki nem olyan régen még kis gombóc volt a kezemben, most értelmes mondatokban beszél, saját gondolatait és akaratát közli, tanul és tanít, haragszik és kibékül, ugrál és mélázik, önálló, és mégis védtelen.
Kedvenc elfoglaltsága a számolás. Tipikusan százig, angolul, néha énekelve. Van saját kifejlesztett módszere, amellyel a két kezével el tud számolni százig (egyik kéz a tizesek, másik az egyesek, sosem mutattuk neki, ő találta ki). De ki tud olvasni nagyobb számokat is, a 64.131 nem akadály. Össze is tud adni, kivonni kevésbé, szorzótáblát nézegeti, de egyelőre csak az egyes-kettes-tízes megy, meg néhány nevezetes (3*6, 4*5 stb.). Számokat gyakorlatilag akármiből ki tud rakni, pl. egy homokozóvödör füléből is egytől tízig számokat hajtogat, illetve vékony botokból is egyes és hetes lesz. Rajzolni is szinte csak számokat rajzol, viszont mostanában viszünk a sétáinkra aszfaltkrétát, és akkor beszámozza az árnyékokat az úton (volt, hogy 88-ig).
A betűket is kedveli, a gépemen továbbra is írogat néha, de a legdurvább az volt, mikor egyszer nagyon sokáig nem volt árnyék a 33. után az úton, és előreszaladt, hogy "jelet tegyen, hogy nemsokára jön a 34. árnyék". Ezt írta az aszfaltra: "MINGYÁRTJÖN34ÁRNYÉK" (van róla kép bizonyításként). A gépen amúgy mostanában egérhasználatot gyakorlunk egy aranyos játékkal, ahol méhecskéket kell elkapni meg virágokat kell kinyitni, már nagyon jó benne. Már megy a drag-and-drop is.

De azért a nagy sláger még mindig a duplo és az ikeás favonat, most kap szülinapjára a Thomasához Gordont, Tobyt, Percyt és Emilyt is, úgyhogy lassan a vagonból lesz kevés... Új mindennapos dolog a gyurmázás: eddig is szerette, de most már muszáj mindennap. Tipikusan számokat vagy betűket gyúr a gyurmából is, de azért csinálunk emberkét, tányért és ételeket is.
A memóriája is elég jó: a hétköznapokban is jól emlékszik közös élményekre éppúgy, ahogy arra, hogy hova tette a hűtőmágneses négyesét, és kiválóan játszik memóriajátékkal is (már vert meg úgy, hogy nem is akartam hagyni magam).
Voltunk tehetséggondozónál a pedagógiai szakszolgálatnál, egy élmény volt, de nem nyűgöztük le, úgyhogy abbahagytuk. Nekem annyi kérdésem lett volna, hogy kell-e valamit másképp csinálnom, mint eddig, erre nem kaptam választ. Mindegy, akkor majd úgy csinálom, ahogy eddig, és remélem, jó lesz.
Beszéltem az óvónénikkel év végi fogadóórán, és azt mondták, hogy teljesen korosztályának megfelelő kisfiú, csak az érdeklődése "egyedi", és a nyáron arra kell rámennünk, hogy megértse: ha valaki beszél hozzá, akkor reagálni nem opcionális, hanem kötelező. Azóta ezt tanuljuk.
Amióta itthon vagyunk hármasban, mert nincs ovi, sokkal jobban odafigyelek rá, hogy mit tud, mit nem, miben kell fejleszteni, melyik gesztikulációja mit jelent. Egy kicsit hiányzott is ez, csak most nehezebb, mivel nem igazán van kettesben időnk. De azért azt hiszem, jól megvagyunk, és ő egy boldog kisgyerek.
A havi legnagyobb beszólása pedig az volt, amikor kérdezte, hogy mi az a burgonya. Mondom a krumpli hosszú neve. Elréved, majd:
- De a krumpli és a burgonya is hét betű...

Szegény pályázó

Azt írtam már, hogy tele van a hócipőm a pályázatszervezőkkel, akik bakfittyet se törődnek a szegény pályázókkal? Ha én csinálnék ilyesmit, akkor venném a fáradságot, hogy visszaírjak (legalább automata reply-t), hogy köszi, megkaptuk a pályázatot, aztán meg amikor vége van a határidőnek, akkor legalább annyit, hogy mennyi pályázat érkezett, abból mennyi érvényes, és most dolgozunk az ügyön... És persze az lenne a legjobb, ha nem nekem kéne guglizni, hogy mi lett az eredmény, hanem kapnék egy levelet... Miért csak a nyerteseket tájékoztatják az eredményről? Mennyibe fájna egy e-mail, hogy bocs, nem te nyertél, itt olvashatod a nyertes pályázatokat?...
Most aztán nem tudom, hogy kitehetem-e ide a novellámat, vagy még várjak, hátha lesz valami. Addig is, hajrá-hajrá én.

Ja, és fagyi

Amúgy azért nem írok, mert elkezdődött a vakáció*. Ami azt jelenti, hogy az énidőm lecsökkent napi egy órára, ha szerencsés vagyok, és mindkét csemete elalszik délután (50-50%). Az énidőmből megy el természetesen bármi háztartási munka, ha kell, de még a viráglocsolás is, amit mostanában naponta kell, meg az énidőmből megy az alvás is, amit nagy erőkkel kell pótolnom, mert mostanában nem volt sok.
Azért történnek dolgok, hogy nem írok róluk... Például voltunk idén először a tónál** (kicsit unom, hogy én sose mehetek be valamiért, de majd eljön az én időm is biztos), mindenki nagyon élvezte. Meg kétpofára eszem a cseresznyét, mert az jót tesz a lelkemnek. Aztán megkértem anyumat, hogy centrifugáljon le egy kiló gyömbért, és most annak a levét iszogatom durván felhígítva, mert az jót tesz nekem. Meg készülök Kistücsök szülinapjára, bár egyelőre szordínóban, mert az is az énidőmben lehetséges csak...
De a lényeg, hogy megvagyunk, némi orrfújás, elvétve köhögés, együtt sétálás, játszóterezés, főzés, golyópálya-építés, duplózás, sínpálya-építés, meg ilyenek. Ja, és fagyi.

*Itt a mi városunkban hoztak egy olyan szabályt, hogy akinek az egyik szülője nem tud felmutatni munkáltatói igazolást, azaz otthon mereszti a s*ggét, mint én (hö), annak a gyereke júniusban már nem mehet óvodába. Ezt a döntést máig nem értem, se nekem nem jó, se a gyereknek, úgyhogy rejtély, de biztos jó valakinek.
**Pázsit-tó strand, nagy kedvenc, ne gyertek ide semmiképp, hogy ne legyünk sokan :)

Drukkol-tippel

Nyelvi tévesztések 1. rész
Majdnem négy éves fiam gyakorlatilag tökéletesen beszél, néhány hang még nincs teljesen a helyén, de egész mondatokban, minden hang megvan, összetett gondolatokkal. Szinte észrevehetetlen, mikor hibát vét. Éppen ezért számomra mint afféle nyelvésznek ezek a legérdekesebbek.
A minap felfigyeltem rá, hogy összetéveszti a drukkolást a tippeléssel:
- Drukkoljál, hogy zöld lesz-e (a lámpa)!
Ez a hiba valószínűleg onnan jön, hogy vezetés közben, pirosnál állva többször mondtam neki, hogy drukkoljon, hogy zöld legyen, de valóban, ez a használat nagyon hasonlít ahhoz, hogy tippeljük meg, milyen színű lesz a következő. Sőt, tippeljük meg, hogy zöld lesz, mert drukkolunk, hogy zöld legyen...
Úgyhogy teljesen más környezetbe kellett helyeznem a két szót, hogy szétválasszam:
Drukkolj, hogy sikerüljön négyet ugrálnom egy lábon.
Tippeld meg, hogy hányast mutat a dobókocka, ha leesik.
vagy
Tippeld meg, merre fog elindulni az ide-oda menő autó legközelebb.