Marad a pálmafa

Pindúrtündér pedig az elmúlt hónapban szinte megtanult beszélni. Többnyire még mindig egy szótaggal illeti a dolgokat, de most már olyan sok két szótagos szót mond, hogy nem folytattam a számolást. Van kapu, laba (=labda), bibi, dibi (=dibidobi, azaz toporgás), csipa, cica, lila, pijo (=piros) meg minden. Sőt, még vesze (=vegyszer) is, mert egyszer lepucoltam az ablakot előtte, és nagyon szeretett volna spriccelni a Clinnel, úgyhogy megbeszéltük.
De ami nekem nagy örvendetesség, hogy megnevezi saját magát. Még nem tökéletes a kiejtése, de teljesen jól érthető, ha azt szeretné, ha valami az övé legyen vagy valamit ő csináljon. Ennek az az ára, hogy engem még mindig nem tud megnevezni - de majd eljön az is.
De nemcsak megnevezi a dolgokat, hanem érti és használja is. Tudja mondani, hogy fá (=fáj), ha elesett, tud örülni dolgoknak, és mutatja, és ami a legaranyosabb, hogy most már nem azt mondja köszönéskor, hogy pápá, mert én ugye nem azt mondom, hanem tökéletes kiejtéssel, integetéssel együtt mondja, hogy "szia".

Érti is a világot. Ha megyünk meggyet szedni, akkor kérdezi, hogy "kuka" (=kukac van-e benne), ha megyünk a tóra, akkor lelkesedik, hogy pa (=pancsi), mindig figyeli, ki hol van, és ha valakit nem talál, megkérdezi, meg ilyenek. Amúgy már írtam, de nagyon szemfüles, tényleg. Múltkor egy teljesen nem szemmagasságba kiakasztott régi naptár szoborképére mutatva magyarázta, hogy ő látja ám, hogy az egy madár.
A duplón és a rajzoláson kívül most épp új sláger az ikeás sínpálya-építés, egész hosszú pályát molyol össze, mielőtt megunja (vagy a tesója arrébb nem legyinti). Az igazi kedvenc még mindig a kukucsos játék, azt sose unja meg. De megismerkedett a lufikkal is, és persze azonnal birtokba akarta venni a szülinapos tesó játékait, ebből több konfliktus született már.
Rajzolásban még mindig eszméletlen ügyes szerintem, múltkor kivittük a kertbe a pokrócra a rajzolótáblát, rajzolt egy teljesen felismerhető csigavonalat, majd közölte, hogy "csi".
Kora délelőtt és alvás után sokat vagyunk kint, a játszótéren számomra megdöbbentő újdonság, hogy imád csimpaszkodni (egészen sokáig, 5-6 mp-ig is fenn tudja tartani magát egy oszlopon láb elemelve vagy akár fel is húzva), de azért még mindig alig lehet kirobbantani a homokozóból. Egyszer húsz percig csinálta, hogy felvett egy lapát homokot, jól lelapogatta, hogy ne essen le a lapátról, felmászott három emeletnyi várba, ott ledobta a homokot egy lukon, majd le és újra.

Ami nekem eddig nem volt benne a fejemben, mert a tesója nem csinálta, az, hogy ő viszont még mindig mindent megkóstol, pedig már rég nem lógnak a dolgok a szájából. Ebben a hónapban evett már aszfaltkrétát és radírt is.Remélem, erről azért hamarosan leszokik. Plusz ebben a hónapban volt egy csúnya esése lejtőn lefelé, komolyabb arcsebbel, amely egy hét alatt gyógyult csak be. Szerencsére komolyabb baj nem lett.
Ja, és megvolt az első hajvágás. Annyira mondta mindenki, hogy kell vágni a kislányok haját, hogy erős és dús legyen, hogy beadtam a derekam. Úgyhogy most megint nem lehet neki két coflit csinálni, marad a pálmafa.